Pálinkás Szilvia már bebizonyította a Genomba zárt örökség című regényével, hogy bizony nagy hatással van a múlt a jelenre még akkor is, ha generációkon keresztül egyszerűen csak tényként kezeljük, hogy egy régmúlt őst egyszerűen kiradírozott a történelem a nekünk szánt könyvekből, csupán legendákat, homályos elbeszéléseket, emlékfoszlányokat hagyva maga után, hogy sok-sok évvel később legyen valaki, aki ebbe kapaszkodva apránként építi fel a múlt pókhálós, sokszor megszaggatott fátylán átsejlő egykor szikrázó, nekünk üzenő felmenők sorskavalkádját.

Ahogy a korábbi részek, úgy A feddhetetlen sem egy egyszerű és egysíkú regény. A sokszor szórakoztató, megmosolyogtató sorok mögött mély igazságok és a karakterek múltjának gyakran fájdalmas emlékképei sejlenek fel. Olyan sebek, melyekkel a mai olvasóknak sem lehetetlen azonosulni mindazok ellenére, hogy a cselekmény egyes részei egészen a Napóleoni háborúk kezdetéig nyúlnak vissza, az aktuális rész pedig 1814-be kalauzol bennünket.

A Palacsinta éjfélkor több szempontból is figyelemfelkeltő regény, hiszen azon kívül, hogy két szerző szólaltatja meg a benne felsorakozó parádés karaktereket, a felnőtt korosztály számára is humoros és könnyed kikapcsolódást nyújtó olvasmány.

Lebilincselő, tanulságos és titkokkal teli regény, ami a 19. század végének Kassavidékéről egészen Amerikáig repít az olvasókat.

Első hallásra meredek ötletnek tűnhet, mégis izgalmas vállalkozás, hogy tizenhat szerző közösen írjon egy regényt. Azonban amikor az olvasó kezébe veszi ezt a nyolcszáz évet átfogó, nagyívű családregényt, minden kétsége elpárolog. A tizenhat fejezet, melyek mindegyike más szerző munkája, szépen és meglepő természetességgel olvad egybe.

Az ész, a szív és a kötelességtudat harca mindig nagy csatákat, óriási magasságokat és mélységeket vetít előre. Nincs ez másként ebben a regényben sem. A belső harcok, lelki vívódások és a hatalom árnyékában vagy éppen annak szolgálatába meghozott, sokszor keserves döntések hol megacélozzák a jellemet, hol összetörik az álmokat.

Családregény, lélektani regény, történelmi regény… az új fejezet regénye. A regény, ami sokszor a művészet nyelvén mutatja meg azt, amihez a szó már kevés.

Pamminger Judit Borzmama meséi című mesekönyve bár a gyerekek nyelvén íródott, mégis könnyen szólítja meg a felnőtteket, hogy őszinte, kedves, mégis sokrétű történetein keresztül szóljon minden korosztályhoz.

Ez a kötet, annak ellenére, hogy tele van fájdalommal, mérhetetlen mennyiségű megaláztatással, embertelenséggel, mégis őszintén és váratlanul, szinte észrevétlenül képes az ember szívébe férkőzni, és mélyen meg tudja érinteni. Ez a regény nem a felhőtlen kikapcsolódást szolgálja, hanem végtelen hittel, tartással és szeretettel áll ki egy olyan ügy mellett, amin minőségi életek múlnak.

A rendkívül szórakoztató és maximális kikapcsolódást nyújtó történetbe csomagolva számtalan fontos, keveset emlegetett és talán tabutémaként meghatározható kérdéskör is helyet kapott. A fő- és mellékszereplők elakadásai, sérülései, hétköznapi problémái vagy éppen céljai és álmai között sokszor ismerhetünk a saját életünk meghatározó mérföldköveire, nagy kérdéseire.

Az egyszerű, ám sejtelmes borító mögött egy lassan kibontakozó, mélylélektani elemekkel átszőtt családregényt kap az olvasó, mely néhol csodásan tiszta, máskor sötétbe burkolózik, és van, hogy ámulatba ejtően varázslatos. Mindezt úgy éri el a szerző, hogy bár három síkon kísér végig minket, de sosem enged eltévedni.

Nem más ez a kötet, mint érintések összessége. Gyengéd és érzéki simogatás, mellyel a szerző kapcsolatot hoz létre maga és az olvasó között, miközben megérinti a lelkét. Mesél barátságról, fájdalomról, szerelemről, gyerekekről, hol humorosan, hol könnyfakasztó őszinteséggel.

Nagyszerű stílusban megírt, rendkívüli történet, mely gondolkodásra készteti az olvasót. Gondolkodásra a szeretetről, az emberi lélek sokszínűségéről, az öröklött mintákról, az ítélkezésről, az életről.

A szív regénye ez a történet, mely egy csodás országon, s annak történelmén át kalauzolva tanít meg az élet legfontosabb igazságaira:
"Nem lehet új életet kezdeni, ha magunkkal cipeljük a befejezetlen mondatokat, a be nem csukott ajtókat, és a le nem zárt kapcsolatokat. Az ember nem szereti a kimondott igazságot, de ugyanakkor nélküle nem tud eligazodni, mert foglya marad a bizonytalanságnak és a benne rejlő reménynek."

A regény több szemszögből, több oldalról ad képet többféle bántalmazásról. Az elszenvedéstől a feldolgozásig végigkövethetjük az áldozatok és az elkövetők életét is. Az Ébredés tökéletes rálátást ad mind a gyermekkori bántalmásra, mint a felnőttkori, családon belüli erőszakra. Azt mutatja meg, amit senki nem szeretne látni, még kevésbé átélni.

Érzelemdús, hatásos, szemléletes írás, melybe a könnyed stílusnak köszönhetően egyszerűen beleolvad az olvasó, s bár a történetnek csak kívülálló megfigyelőjeként, de mégis részesévé válik. Teret ad az olvasónak, hogy saját maga ítélje meg ki a hibás, ki az áldozat, mégis a kezébe adja a lehetséges megoldás kulcsát, a hangot.

A Visszatérünk egy rövid mégis nagyon mélyen érintő regény, azok számára is mentőöv lehet, akik nem éltek át ilyen, vagy ehhez hasonló tragédiát. A történet komolyságát hivatott ellensúlyozni az a fajta könnyed humor, amivel az írónő egy ilyen mély tartalmú regényben is képes két könnycsepp között megnevettetni az olvasót, így téve tökéletessé a regényt.

Stájn Emma, gördülékenyen és teljes szakmai hitelességgel mutatja be a nevelőszülőséget, ami az átlagember számára közel sem azt jelenti, amit valójában takar. Kőkemény, sokszor kegyetlenül nehéz feladat.

Etyek csodás vidékeit barangoljuk be, a mesés szőlővel futtatott hegyoldalt, a takaros udvarokat, a főteret, boltokat. Rengeteg embert ismerünk meg, olyanokat, akiket talán már ismertünk is. A meleg, aranyló szőlőszemek és a kalácsok ízét szinte érezzük a szánkban.
Mert az első oldalaktól a regény részesei vagyunk, és amíg olvassuk ott élünk Etyeken a háború előtt, alatt és után.

A regényt olvasva újra átélhetjük egy nagy, életre szóló szerelem minden finomságát, báját,romantikáját és részünk lehet a legnagyobb fájdalmakban is, amit talán egy szív sem tud nyomok nélkül elviselni. Erős karakterek lesznek a legjobb barátaink, s talán mindannyian átértékeljük az idő fogalmát.

Elvezet a lélek legsötétebb, legeldugottabb részeibe, megmutatja, hogy egy nem kezelt mentális betegség mit tesz az emberrel, hogyan lök a szakadék szélére, és hogy van-e onnan lehetőség visszalépni.

(...) élet az egyensúlyra törekszik, ahol elvesz, ott ad is. Anélkül, hogy bármit is elárulnánk a regényből, azt hiszem csak annyit mondhatunk, hogy tökéletes lezárása volt ennek a történetnek. Pont annyira lezárt, hogy a lényeget megértse az olvasó, és pont annyira nyitott, hogy ha akarunk elmerenghetünk a jövőn.

Dóri története igazi önismereti utazás, visszatekintés egy korlátokkal teli életre, elakadásokra, és egyben figyelmeztetés a mentális egészség fontosságára. Arra, hogy felismerni a problémáinkat az első, de a legnagyobb lépés a gyógyulás felé, segítséget kérni nem szégyen, hanem erő, és kiállni a nyilvánosság elé azért, hogy másoknak segíthessen a saját tapasztalataival, a legnagyobb bátorság.

Bár a történet fikció, a regény alapjául szolgáló történelmi események valósak. A jól felépített karakterek motivációi és cselekedetei pontosak, mégsem kiszámíthatóak. A fordulatokban gazdag cselekményhez ügyesen mozgatja a szálakat a szerző, és tud váratlan meglepetést okozni olyan helyzetekben, melyekről már határozott és pontos elképzelésünk volt néhány oldallal korábban.

Kétszáz év… ennyi idő alatt van, ami a felismerhetetlenségig változik, eltűnik vagy csupán átalakul, s van, amin az idő sem változtat. Sorsok, melyeken az idő bélyege örök, képességek, tudás, ami öröklődik.

A történelmet megismerni egy regényen keresztül nemcsak egy nagy utazás, az összefüggésekre rávilágító kaland, új ismereteket nyújtó felfedezés, hanem elmerülés egy barátokat és ellenségeket adó világban, melyre jó eséllyel sokáig emlékszünk majd.

A Zserbó, a címéhez hűen valóban a múlt tengerére repíti az olvasót,  ahol az élmények és érzelmek hullámain ringatja el azt, aki vele tart, nem félve a széltől és az esetleges viharoktól sem. 

A Pitypangtánc egy játékosan romantikus címválasztás. Egyből elkezdünk asszociálni, hogy milyen is a pitypang tánca, amikor a pihék bukfencezve szállnak a levegőben. Ez lehet egy vidám, kacagással teli pillanat, de az elmúlás, elengedés bánatos, szomorú jelképe is. Pontosan olyan, mint a regény, mint az élet. Összetett és varázslatos.

Ez a rendkívül izgalmas kultúrtörténeti utazás a felettébb érdekes és sokszor ámulatba ejtő holland aranykorba kalauzolja az olvasókat. A  festészet jelenléte olyan intenzív és kézzel fogható a regényben, hogy az alkotások és a művészet kérdésének kiemelkedő fontossága elvitathatatlanná válik.

A Botticelli szerelmei – Hársfakánoncímű regény nemcsak a gyönyörű borítójával ragadja magával az olvasókat, de a történet vezetése sem mindennapi. Hogy hogyan is került Botticelli Esztergomba, az még ma sincs ténylegesen bizonyítva, azonban a rendelkezésre álló adatok, és az írói képzelet most egy új megközelítést adott a korabeli történéseknek.

Képes vagy elpusztítani a Földet, de az erődet a megmentésére is használhatod!

A mesék egyszerűek, mégis tele vannak olyan mondanivalóval, amiről a legkisebbekkel is érdemes már elbeszélgetni. Brigi az ő nyelvükön, a hozzájuk közel álló apró állatokon keresztül mutatja meg, milyen fontos dolog a barátság, vagy éppen segíteni valakin, de a közösség erejére is nagyszerű érzékkel mutat rá.

Ifjúsági regény, ami a felnőttek számára is értékes olvasmány lehet. Formál, kinyit, érzékenyít, és tűpontosan világít rá aktuális és komoly témákra, mint a pánikbetegség, zaklatás, a bántalmazás minden formája, bullying, kirekesztés, mozaikcsalád, a közösségi média, minden veszélyével együtt vagy éppen a szorongás.
A könyv célja valószínűleg az, ami bármely más regényé is lehet, hogy gondolatokat ébresszen, beszéltessen, vitákat indítson, hozza fel a pro-kontra érveket.

Remek írói stílus, eszméletlenül jó karakterek, lélektan és dráma, mindez egy történetben.

Feleleveníteni a múltat, élettel megtölteni a levéltári dokumentumokon szereplő neveket, helyszíneket igazán különleges vállalkozás, amit Szilvia nagyszerűen végzett el. Hangja, elbeszélésének stílusa észrevétlenül olvad bele az általa újra életre keltett időszakba, s varázsolja maga mellé útitársnak minden olvasóját.

Ez a történet tökéletesen rávilágít arra, hogy mennyi minden van a múltunkban, amiről nem tudunk, vagy amiről valamely felmenőnk döntése alapján hamis igazságokat görgetünk. Cipeljük az őseink azon terheit, amikről valójában fogalmunk sincs, és amikor egyszer, véletlenül megcsillan a fény az igazság tükrén, hirtelen minden korábbi mozaik a helyére kerül.

Kovács Bálint 22 novellából álló kötete gyakorlatilag társadalmi korrajz, érzelmi tükörkép. Persze nem minden általa ábrázolt helyzet igaz mindenkire, de ha jól olvasunk a sorok között, a mondanivaló bizony általános érvényű.

Imádtam a lányok hármasát. Az egységet, amit Szilvike, Timi és Nikolett megjelenített. Azt hiszem, ez még az igaz barátságok ideje volt, amikor nem érdek dominálta egy-egy kapcsolódás létrejöttét, nem a külsőségek, hanem a közös érdeklődési kör…, őszinte érzelmek.

Ez a történet egyáltalán bekategorizálható, nem sablonos, nem elcsépelt, ilyet még senki nem írt. Szókimondó, és jól áll neki...

Réka tökéletesen rávilágít arra, hogy mennyire láthatatlan és egyben kiszámíthatatlan az a betegség, ami bizony sok ezer ember életét keseríti meg nap, mint nap. Nemcsak a betegek elszenvedői, hanem a környezet is megsínyli ezt az állapotot, s olykor a meg-megcsillanó siker, a pillanatnyi javulás sem hozza el a várva várt teljes gyógyulást.

A kötetben szereplő történetek ezeket az év közben elveszettnek vagy csupán halványnak tűnő,
meghitt, emberi pillanatokat csempészik vissza minden olvasó szívébe, útravalóként azzal az
üzenettel, hogy csupán rajtunk múlik egész évben megtartani őket, s ne engedjük, hogy
megfakuljanak a monoton hétköznapok idején.

Sokszor találjuk szembe magunkat azzal a megállapítással, hogy a világ egyre jobban a külsőségekre, a látszatra kíváncsi, a belső értékek, az igazi én már nem relevánsak a rólunk alkotott képben. Hugyec Anikó az Üres szívek című kisregényében pontosan ezt a témát járja körbe.

Aki szeretne elmerülni a keleti filozófiák, a multikulturalitás és a dorombolás világában egy cicabajszos
kávét kortyolgatva, annak a Macskabár a legjobb választás…

„Egészen más szelek fújtak akkoriban.” - hangzik az első mondat, mellyel útjára indul a letehetetlen történet.

Hamid Alizada és családjának története mélyen felkavaró regény egy olyan világról, amiről az európai emberek nem sokat tudnak. Más ország, más kultúra, más vallás. Egy valami azonban mindig igaz: semmi nem fekete vagy fehér. Nem alkothatunk véleményt úgy, hogy nem az embert helyezzük a középpontba.

...a szerző olyan pontosan és érzékenyen tud írni az embereket meghatározó érzelmekről, ahogy kevesen. Legyen szó szerelemről, barátságról, vagy éppen sötét gyűlöletről, minden érzést át tud adni az olvasóknak. 

Az emberi kapcsolatokat valóban bonyolult természetűek. Részint azért, mert ilyenek vagyunk.
Mindenki küzd valamivel...

Amíg lélegzem… A szerelem tényleg nem ismer határokat?
Csehország…Cseh lány, grúz fiú…kulturális különbségek…nagy szerelem…romantikus debütregény. Ezt tudtuk, amikor kezünkbe vettük Işık Réka első regényét. De nézzük, mit is kaptunk tőle!

Folytatjuk a kortárs magyar szerzők munkáinak bemutatását. Ezúttal Tapodi Brigitta regényét választottuk közös olvasmánynak. A hajtűről beszélgettünk Ágival és Lindával. (Á.: Schmidt-Czetli Ágnes, L.: Simon Linda – kitabu.hu és P.: Bóna-Monok Petra)