Vannak olyan témák, melyek a maguk titokzatosságával és rejtélyességével mindig vonzzák az olvasókat. Az egyik ilyen a kóma. Sosem lesz egyértelmű, hogy mi történik akkor, amikor valaki bizonyos időt ebben az állapotban, élet és halál között tölt. Hallja-e, ami körülötte zajlik, és csupán a teste foglya, lesznek-e emlékképei erről az időszakról, vagy semmire sem emlékszik majd? Minden egyes eset más és más, és ez alól az Ákody Zsuzsa által megalkotott történet, A Völgyben sem kivétel.  A kóma mellett pedig egy másik, szintén keveset taglalt tabutéma köré épül fel a cselekmény, mégpedig a halál köré.

Az egyszerű, ám sejtelmes borító mögött egy lassan kibontakozó, mélylélektani elemekkel átszőtt családregényt kap az olvasó, mely néhol csodásan tiszta, máskor sötétbe burkolózik, és van, hogy ámulatba ejtően varázslatos. Mindezt úgy éri el a szerző, hogy bár három síkon kísér végig minket, de sosem enged eltévedni. Mindennek megmutatja a jó és rossz oldalát, azt, hogy semmi sem csak fekete vagy fehér. Olyan erős ok-okozati összefüggésekre világít rá, melyek mondhatni, az élet irányítói.

Abszolút igazság egyébként sem nagyon létezik. Leginkább olyan, mint egy kocka, és aki okos, előbb az összes oldalát megvizsgálja, csak azután hoz ítéletet.

Odahaza, Odaát és a kettőt összekötő, mégis a se itt, se ott helyszíne, a Völgyben. Élet, másvilág és a kóma állapota. Rengeteg szimbólum alkotja és határozza meg a regényt, melyek nem kínálják tálcán az egyszerű megoldásokat; gondolkodásra, lassulásra, megértésre és elmélyülésre ösztönzik az olvasót. Pillangók törékeny testébe bújva, vagy éppen tolószékben ülve érezhetik át a rendkívül sokféle érzelmet felsorakoztató történet mondanivalóját.

Ebben a regényben bárkinek a bőrébe bújunk, mindenhol lesz mondanivaló és tanulnivaló is. Bár mindannyian azonos irányba tekintenek, mégis mind mást látnak. Valamennyien hordoznak sebeket, ki mélyebbet, ki felszíneset, és egytől egyig máshogy próbálják meg begyógyítani, vagy éppen csak eltakarni őket. Mindegyik út, mindegyik történet más, és a levetett páncélok alól mindegyik más igazságot mutat a kíváncsi tekintetek felé.

A sötétben egy csomó mindent lehet rejtegetni. Rosszindulatot, gyűlölködést, irigységet. Vágyakat. Ám a fény nem tűri a titkokat. Belevilágít még a legrejtettebb zugba is, és felfedi mit dugdosnak. Legyen az mocsok, harag vagy bűntudat.

Egyéni és családi tragédiák, csapdák, melyek elkerülhetetlenek, öröklött minták, melyek megszakíthatóak, és hibák, melyek kijavíthatóak.

Ha azt mondom, hogy ez a történet a ki nem mondott szavak regénye, nem állítok valótlant, ha pedig azt, hogy az ebből származó félregondolásoké, akkor még közelebb állok a valósághoz. Tökéletesen rávilágít a tiszta kommunikáció, az öszinte és nyitott kapcsolatok fontosságára, mert soha nem tudhatjuk meddig vagyunk Odahaza, mikor leszünk Odaát, és nekünk vajon tartogat-e második esélyt a Völgy.