– A múlt nem mentség, csak magyarázat. […] Az idő véges. A most a biztos.
Életünk meghatározó könyvélményeiről nem feltétlenül tudjuk már az olvasásuk közben, hogy azok lesznek. Csak napokkal, hetekkel később, amikor a képek, a mondatok visszakúsznak az emlékekből, és nem mozdulnak, hanem csendben motoszkálnak. Némán üzennek, hangtalanul tanítanak, terelnek.
Bauer Barbara Vörös posztó című regénye azonban már az olvasása közben is hihetetlen élményt nyújtott, a benne lévő temérdek fontos gondolat nem győzte várni a felcimkézést, hogy később is könnyen rájuk találjak. És most, napokkal a könyv befejezése után is fel-felvillannak előttem a regény számomra meghatározó jelenetei, eszembe jutnak a megérintő, elgondolkodtató részletei. És már tudom, hogy ez bizony egy meghatározó könyvélmény volt.
Felkavaró és egyben felemelő regény a szerzőtől megszokott minőségben, apránként, művészien adagolva azokat információkat, amelyek az utolsó oldalakra végül meghozzák a várt feloldást úgy a szereplőknek, mint az olvasónak.
Családregény, lélektani regény, történelmi regény… az új fejezet regénye. A regény, ami sokszor a művészet nyelvén mutatja meg azt, amihez a szó már kevés.
Minden színnek van egy története. Amitől életre kel. Mert történet nélkül nem lenne múltja, múlt nélkül nem lenne miről meséljen, akinek pedig nincs miről mesélnie, az nem is élt. A színek pedig élnek.
Négy nő, négy generáció, négy különbőző élet, melyeket összeköt a cipelt terhek súlya, és az elhallgatott titkok bilincse zárja őket össze. Az örökölt sémák, a láthatatlan traumák, a ki nem mondott fájdalmak, a jelen és a múlt szoros összefonódása ez a regény. Ám a végtelennek tűnő ismétlődést maga az élet szakítja meg, ráadásul egy váratlan betegséggel, aminek következtében a rejtélyes múltról lehull a posztó. Az a bizonyos vörös posztó.
Hogy azon az úton mész-e, amit az ősök tapostak ki neked, az csak tőled függ. De tudd, ha útelágazáshoz érsz, az esély arra, hogy változtass.
Kőrösi Laura életében is eljön a nap, amikor egyszerre kell szembenéznie a múltjával és a jövőjével, miözben a jelene is ingoványos. Lavinaként üldözi a múltja, sziklaként magasodik előtte a jövő, és ő nem szorulhat a kettő közé.
Akkor is hat az életünkre a családunk története, ha nem ismerünk minden részletet […] Azt mondják, hogy minden döntésünket befolyásolja. Azt hisszük, hogy a mi kezünkben van az irányítás, közben meg mindenbe beleszól a múlt.
Kevesebb, mint huszonnégy óra alatt megismerni azt, amiről érzi az ember egy fél életen át, hogy ott lapul a felszín alatt, de taktikusan sosem kapargatja, hogy ne nyerjen visszafordíthatatlan bizonyosságot az ottlétéről, megdöbbentő és egyben katartikus élmény. Apró részletek, egy ecset mozzanatai, melyek teljesen új megvilágításba helyezik, de meg nem történtté nem tehetik három generáció becstelen múltját és a negyedik jelenét. A fájó igazságok napvilágra kerülése sebeket tép fel, sőt talán újabbakat is okoz, és pontosan rávilágít arra, hogy a fel nem dolgozott traumák azon kívül, hogy tovább öröklődnek, lépésről lépésre teszik fénytelenné a lelket.
Bauer Barbara Vörös posztója igazi mélylélektani utazás. Merülés a legsötétebb, legkegyetlenebb óceánba, amivel mindenkinek saját magának kell megbírkóznia. Ahogy végig ott lebeg a regényben az is, hogy a váratlanul érkező oxigénpalackot tudni és akarni kell elfogadni.
Hogy eleget éltél-e, az nem attól függ, mennyi idő telt el a születésed és a halálod között, hanem attól, hogy mennyit éltél ez idő alatt.