Vannak olyan szerzők és olyan könyvek akikben és amikben még soha nem csalódtam. Pontosan így volt ez Kapinya Viktória Panel Boogie című regényével is, ami féktelen szórakozást ígért, és be is váltotta minden hozzá fűzött reményem.

Amikor Viki első kötetét, a Szívkikötőket olvastam, valójában még nem tudtam, mire számítsak tőle, most azonban már nem volt kérdés, hogy a humor mellett egy teljesen életszagú, valósághű történet elevenedik majd meg a lapokon. Ebben a regényben a pécsi Szaggató közbe kalauzol bennünket, és közösen lépünk be a hetes szám alatt található panelházba, ahol mindig történik valami. Elsőre talán nem is gondolnánk, mennyi kaland, mennyi élettörténet rejtőzik egy panelházban a bejárati ajtók mögött, azonban szintenként haladva, egy kicsit bekukkantva mindenhova, mire felérünk a terőre, ahol aztán az igazi boogie vár minket, egy igazán összetartó és szerethető közösséget ismerünk meg.

Mintha csak széllökés érte volna a krétaszínre fehérített csipkefüggönyt, úgy hullámzott a nyitott konyhaablakban, ahogy a galambok egyszerre rebbentek szét az odalenn bevágódó kocsiajtó hangjára.

Aki valaha lakott panelházban vagy bármilyen társasházban, annak van némi fogalma arról, milyen színes tud lenni a lakóközösség. És persze azt is tudja, hogy egy ilyen lakóközösség kétféleképpen tud működni: vagy nagyon jól ismerik egymást a lakók, de legalábbis egy részük, vagy gyakorlatilag még a szomszédját sem nagyon ismeri senki. A pécsi Szaggató köz 7. szám alatt álló panelház lakói leginkább az első csoportot erősítik.

És mint minden valamire való közösségnek, ennek is vannak mozgatórugói, akinek a tudta nélkül valószínűleg semmi nem történik a házban, de még a környkén sem. Ez a titulus azonban cseppet sem degradáló rájuk nézve, sőt, ők maguk büszkék is sokrétű képességeikre, és olyannyira rokonszenvesek, hogy egy-egy fárasztó nap után szívesen beülne hozzájuk egy kis eszmecserére az ember.

– Aha, szóval te is észrevetted már, hogy ebben a házban a pletyka tartja össze a falakat! (…) – Egy dolgot jegyezzen meg, fiam: ott, minálunk, a panelban nincs szükség ilyen istenverte kamerákra, anélkül is mindig tudjuk, ki hun van, merre ment…

Ezt a sokszínű közösséget egy különös haláleset, egy már-már bohózatba illő nyomozás és az önfeledt szórakozást ígérő táncos esték megszervezése kovácsolja igazán össze. A derültség mellé számtalan érzelmet szőtt még a szerző a történetbe, így egészen biztosan nem lesznek unalmas percei annak, aki társul szegődik egy könyvnyi időre Pintérné Gizi, Irén, Anikó, Szűcs Pista és a többi lakó mellé.

Ez a könnyed stílusban megírt regény az izgalmasan vegyes karaktereken keresztül foglalkozik egy idős generáció talán utolsó kivirágzásával, az elmúlással, családi problémákkal, de terítékre kerülnek a múlt szövevényes és rejtelmes, sokszor kacifántos útjai, párkapcsolatok ötvenen innen és túl is, ahogyan a manapság sokszor felszínes emberi kapcsolatok is központi szerepet kapnak. Őszinte, kedves és többször megható pillanatokat nyújtó történet, mely minden ízében a valóság talaján mozog.

Ha egy igazán humoros, zsigerből jövő poénokkal tarkított történetre vágytok, ezt a regényt még véletlenül se hagyjátok ki, mert az önfeledt szórakozás, a teljes kikapcsolódás garantált. Ahogy az is, hogy olvasás közben hangosan fogtok nevetni, de a szívetek megtelik szeretettel a Szaggató köz 7. szám alatt lakó panelház lakói iránt, és minden oldallal egyre biztosabbak lesztek benne, hogy ebbe a lakóközösségbe még ti is beköltöznétek. Nos, még az is előfordulhat, hogy valahol lesz egy megüresedő lakás…

És különben is, egy élmény benne lenni ennek  háznak a véráramában!