Kollégiumi gasztrokalandok, avagy éjszakai sütés-főzések insomnia ellen
Le kell szögeznem, hogy számomra mindig különösen izgalmas kézbe venni olyan köteteket, amiket nem egy szerző írt meg. A Palacsinta éjfélkor pedig több szempontból is figyelemfelkeltő regény, hiszen azon kívül, hogy két szerző szólaltatja meg a benne felsorakozó parádés karaktereket, még az elsődleges célközönsége sem én vagyok. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért? – régen szórakoztatott annyira egy könyv, mint Mira és Máté kalandjai.
Ha már gasztronómia, nézzük, milyen hozzávalók kellenek ehhez a történethez:
- végy két szerzőt, akik külön-külön is szuper ifjúsági könyvek írói
- adj nekik egy ötletmorzsát, amiből ők aztán jól kifőzik a regényt
- a fűszerezéshez szükséges:
– némi szerelem,
– egy kis szemtelenség,
– két csipet családi gond,
– késhegynyi gyász,
– egy-két rossz döntés,
– nagy adag barátság,
– egy gondolatnyi kitartás
– és ízlés szerinti lelkesedés.
A jó munkához idő kell, tartja a mondás, és Erdős Zsuzsanna Király Anikóval karöltve komolyan is vette ezt, így az általuk megálmodott ifjúsági regényt négy éven át dédelgették, hogy aztán 2024-ben egy nagyon kedves és vidám borítóba csomagolva átadhassák az olvasóknak. Szépen és hatékonyan dolgoztak együtt, mert hangjuk és stílusuk csendben és észrevétlenül csiszolódott össze, és a regényük úgy lett kerek egész, hogy nincsenek benne agyonismételt részek, vagy unalmas leírások. Cserébe a karaktereiken keresztül merészen dobálják egymásnak a humorbombákat, amik tűpontos landolással az olvasókat késztetik könnytörölgetős nevetésre.
Nem átlagos történetet szőttek, hiszen A palacsinta éjfélkor több szálon, rengeteg mindenről szól. Adott benne két kamasz főszereplő, Mira és Máté, akik ugyan különböző okok miatt, de mindketten insomniában, vagyis kóros álmatlanságban szenvednek, és ez azért két középiskolás kamasz számára nem éppen kellemes állapot. A véletlen pedig úgy hozza, hogy az alvászavaruknak köszönhetően titkos, éjszakai gasztrokalandokba bonyolódnak egy apácák által felügyelt kollégium aprócska konyhájában. Ha mindez még nem lenne elég egy igazán humoros regény megalapozásához, érdemes figyelembe venni azt az aprócska nehezítő körülményt, hogy egyikük sem tud főzni. És persze ehhez aztán még jönnek egyéb akadályok is, amiktől nemcsak letehetetlen, hanem egyenesen hétköznapi, valóságos lesz ez a történet.
Érdemes ezt a regényt nyitott szemmel és nyitott füllel olvasni, mert hiteles képet ad a szoros családi kapocsról, vagy épp annak hiányáról, az igazi, mély és tartós barátságok kialakulásáról, döntésekről, útkeresésről és a felnőtt élet első, sokszor labilis, mégis emlékezetes lépéseiről.
A nagyikban az a különös, hogy nem akarnak nevelni téged, de amikor kénytelenek rá, akkor a legcukibb sütögetős mamából is kitör az anyamedve. (…) – Ide figyelj, fiacskám – fordult végül felém a nagymama. – Nemcsak az a hülye, aki hülyeséget csinál, de az is, aki ebben támogatja a hülyét. A legnagyobb hülye mégis az, aki nem ismeri be a hülyeséget, Te beismerted, úgyhogy annyira azért nem vagy hülye. Úgyhogy menj, és szerezz magadnak rendes barátokat.
És egy utolsó, ám annál fontosabb információ: senki ne kezdjen bele a történetbe éhesen, mert:
- a hangos gyomorkorgás elvonja a figyelmet az olvasásától,
- és ezzel időben nagyjából egyszerre történik meg az elhatározás – akár éjszaka is! -, hogy bizony a könyvben szereplő ételre van szükségünk, de azonnal.
Ehhez persze minden segítséget meg is kapunk a kötetben, hiszen a belső borítókon és az utolsó oldalakon minden recept megtalálható, amit Mira és Máté elkészített Hedvig nagyi szakácskönyvéből.
Azt pedig még a receptek követésénél se feledjétek, hogy:
Kell egy kis spontaneitás. Ez fűszerezi meg az unalmas életet.
A regényt itt tudjátok beszerezni.