Ez a kötet, annak ellenére, hogy tele van fájdalommal, mérhetetlen mennyiségű megaláztatással, embertelenséggel, mégis őszintén és váratlanul, szinte észrevétlenül képes az ember szívébe férkőzni, és mélyen meg tudja érinteni. Ez a regény nem a felhőtlen kikapcsolódást szolgálja, hanem végtelen hittel, tartással és szeretettel áll ki egy olyan ügy mellett, amin minőségi életek múlnak.
A rendkívül szórakoztató és maximális kikapcsolódást nyújtó történetbe csomagolva számtalan fontos, keveset emlegetett és talán tabutémaként meghatározható kérdéskör is helyet kapott. A fő- és mellékszereplők elakadásai, sérülései, hétköznapi problémái vagy éppen céljai és álmai között sokszor ismerhetünk a saját életünk meghatározó mérföldköveire, nagy kérdéseire.
Az egyszerű, ám sejtelmes borító mögött egy lassan kibontakozó, mélylélektani elemekkel átszőtt családregényt kap az olvasó, mely néhol csodásan tiszta, máskor sötétbe burkolózik, és van, hogy ámulatba ejtően varázslatos. Mindezt úgy éri el a szerző, hogy bár három síkon kísér végig minket, de sosem enged eltévedni.
Nem más ez a kötet, mint érintések összessége. Gyengéd és érzéki simogatás, mellyel a szerző kapcsolatot hoz létre maga és az olvasó között, miközben megérinti a lelkét. Mesél barátságról, fájdalomról, szerelemről, gyerekekről, hol humorosan, hol könnyfakasztó őszinteséggel.
– István, átmegyek, megnézem a Marika nénit! – szólok be a szobába a férjemnek, aki éppen az aranyszínű gömböket aggatja fel a tömzsi, alacsony karácsonyfára. Hátrapillant rám, csendben bólint, aztán mutatóujját a szája elé húzza, állával a szoba túlsó vége felé bök. Jóleső melegség önti el a szívem tájékát, ahogy meglátom a fotelban szunyókáló édesanyámat,...
Bár minden nap és minden elolvasott regény adhat okot egy hangos, vagy éppen magunkban elmondott köszönömre, október 18-a, A magyar regényírás napja kifejezetten jó alakalom erre. Ez a nap Dugonics András születésnapja, azé a piarista szerzetesé, aki megírta az első magyar regényt. Az Etelka címet viselő regény óta számos írás látott napvilágot a magyar irodalomban,...
Kezdjük azzal, hogy elkezdjük! – mondta Meryl Streep. Hát kezdjük… Sosem voltam naplóíró, és blogot is életemben egyszer vezettem, az sem tartott sokáig. Ez a felület sem azért jött létre, mert rendszeres közléskényszerem lenne. Vannak azonban olyan témák – természetesen a magyar szerzőkkel, szerzőkhöz kapcsolódóan -, amelyekről szívesen megosztom a gondolataimat veled, kedves olvasó, és...