Névtelen terv (22)

Hogy miért szeretem annyira azokat az írásokat, amik váltott nézőpontból mutatnak meg egy történetet, azt éppen Büksi Zsuzsanna regénye példázza. Hányszor – te jó ég –, de tényleg hányszor esik az ember abba a hibába, hogy tudni véli, a másik mit gondol vagy érez…

Adott történésekkel kapcsolatban, az előzmények és a háttér ismerete nélkül is, általában (mindig) van egy forgatókönyv a fejünkben, amiből a megélt dialógusok mellett a kevésbé egzakt, inkább csak a képzeletünk alkotta rendezői utasításokat is kellő magabiztossággal kiolvassuk. Aztán vagy azt igazolja az élet, hogy jól gondolkodtunk, vagy éppen az ellenkezőjét fedi fel. Mégpedig, hogy magunknak gyártottunk elméleteket, amik igazából nagyon messze esnek a valóságtól…

Azt mondom, ezt még tanulnunk kell, gyakorolni alkalomról alkalomra… Kérdezni, beszélgetni – őszintén és tabuk nélkül –, kimondani, meghallani – s talán ami a legfontosabb: hagyni… Azt, hogy mindenkinek meglegyenek a saját érzései, gondolatai és magyarázata egy helyzettel kapcsolatban… Az álláspontokat nem ütköztetni kell, hanem szépen egymásba simítani. Megérteni a másikat, s engedni, hogy az ő nézőpontja új megvilágítás alá helyezzen mindent.

Valós fókusszal. Addig pedig elfogulatlanul, előítéletek és persze játszmák nélkül létezni. Az emberi kapcsolatokat valóban bonyolult természetűek. Részint azért, mert ilyenek vagyunk. Mindenki küzd valamivel. Legyen az a meg nem értettség, a gyász, az elhidegülés… Másrészt mi tesszük azzá a kapcsolatainkat. Nehézkessé. Az őszintétlenséggel, a titkokkal, a valóság elfedésével. A Kapcsolat: Bonyolult többek között ezért hasznos olvasmány. Szinte mindenkinek tud valamit tanítani…