Mennyi titkot rejt a múlt?
Titkon mindenki vágyik rá, hogy a családja regénybe illő múlttal legyen megáldva. Gyermekként a nagyszülők, dédszülők történeteit hallgatva meg is kapjuk a varázslatos, szinte mesébe illő darabokat, melyeket olykor megszínez, máskor kifakít, esetenként pedig elhomályosít az idő szemüvege. Vannak a magunk mögött hagyott lábnyomok és ősök között olyanok, amelyekre büszkén tekintünk vissza évtizedek, évszázadok múltán is, és akadnak olyanok, melyeket nem bánunk, ha elfed az idő jótékony fátyla.
De vajon milyen érzés lehet felnőttként egy jól elrejtett titokra bukkanni a családunk múltját illetően, ráadásul olyanra, amely a saját énképünket, a világban elfoglalt helyünket is megkérdőjelezi, s egyben nekünk szegezi a nagy kérdést, hogy akkor Ki is vagy te?
Nos, aki kíváncsi rá, hogy ez hogy történik a valóságban, annak Robin O’Wrightly Egy igen-zet története című regénye lehet a válasz a kérdéseire. Persze az idő nagy varázsló, eltüntet, megváltoztat dolgokat, és csupán az emlékek azok, amik képesek szembeszállni vele, amik meg tudják őrizni a múltat abban a formában, ahogy az egyszer megtörtént. Ám amikor a hosszú ideje valóságnak hitt tények fala leomlik, akkor bizony újra kell építenie magát az embernek.
Szabó Borka őszinte vallomása, családja történetének az olvasó elé tárása igényes, mellbevágó és végig lélegzet-visszafojtva vártam a fejleményeket. A kötet olvasása közben sokszor felmerült bennem, majd el is hangzott tőlem számos MIÉRT?, aztán sorra mind-mind választ is kapott. Volt, amit elfogadtam, volt, amivel vitatkoztam volna, de összességében kerek és egész magyarázatokat kaptam.
Rácz Éva és Jean-Pierre Moulin sorsának szálaira egyszer, egy nagyon rövid időre csomót kötött az élet, és bár a kötél felfeslett, néhány szál örökre egymásba kapcsolódott.
A történelem és az élet nem az ő térfelükön játszott.
Rejtélyes, ugye? Mondhatni, az élet nagy forgatókönyvíró, és nem is tévedünk, ha ezt gondoljuk. Olyan kalandos, helyenként megmosolyogtató, szívet melengető, máshol könnyeket facsaró történetet alakított ennek a két embernek az életéből, és az utánuk következő generációk sorsából, amit megírni nagy kihívás lehetett. Feltépni régi sebeket, s velük együtt újakat szerezni, majd begyógyítani őket, hogy már csak a heg emlékeztessen arra, ahol valaha a sérülés volt.
Ez a történet tökéletesen rávilágít arra, hogy mennyi minden van a múltunkban, amiről nem tudunk, vagy amiről valamely felmenőnk döntése alapján hamis igazságokat görgetünk. Mázsás súlyként cipeljük őseink azon terheit, amikről valójában fogalmunk sincs, és amikor egyszer, véletlenül megcsillan a fény az igazság tükrén, hirtelen minden korábbi mozaik a helyére kerül.
Mifelénk azt mondják, a fák nem nőnek az égig, de a gyökerek sem a föld belsejébe… Nem lehet örökké haragudni.
Száz év története, egy család négy generációja. Egy igen-zet, egy döntés, amely Erdélytől Franciaországig sok-sok ember életére volt hatással, ahogy most már minden olvasóéra is.
És, hogy valójában ki is a Kis Herceg? Nos, az kiderülhet egy Emlékkönnyből…