„Mert a boldogság nem mindig eget rengető érzés, amelyet feldobottság és szapora pulzus jellemez, a boldogság lehet visszafogott is, csendes, szelíd, majdhogynem szerény. Amikor azonban ránk talál, épp úgy betölti testünket-lelkünket, mint az a másik fajta, a szapora pulzussal járó.”

Nehéz és mélyen megérintő regény, ami úgy olvastatja magát, hogy észrevétlen értem a végére.

Ákody Zsuzsa regénye rávilágít arra, hogy a gyermekkori traumák ellen milyen tudatos és tudat alatti védekezésre képes az ember. Szól a lélekrők, és szól a lélekrablókról…

Két fiatal, akiknek élete, sorsa több pontos is összefonódik, sérült lelkük azonban hol eltávolodásra készteti őket, hol pedig egymáshoz közel sodródnak. Képesek megtalálni a hőn áhított boldogságot? És vajon ugyanazt jelenti mindkettőjüknek a boldogság?

… a boldogságot nem a szenvedélyben találták meg, hanem a lelki békében.

Nagyszerű stílusban megírt, rendkívüli történet, mely gondolkodásra készteti az olvasót. Gondolkodásra a szeretetről, az emberi lélek sokszínűségéről, az öröklött mintákról, az ítélkezésről, az életről.

… milyen különös is a szeretet. Amikor igazán szükség van rá, előbújik, és megmutatja magát.