Egy dolog bizonyos csak a világban, és az nem más, mint a változás. A változás pedig ellentétes azzal, hogy bármi is a saját, korábbi medrében folytatódhasson. Akárcsak a megáradt folyó, úgy a nemzetek is kiléptek a megszokott mederből. Úgy vélem, hogy a konzervatív gondolkodás a haladás és fejlődés gátja. A változás nem feltétlenül rossz, csak más, és ezt nehéz belátni, hiszen mindenki a nyugalmas és ismerős megszokásban érzi magát biztonságban (…)

Hiszem, hogy a múltat több látószögből, széles perspektívából felfedezni az egyik legnagyobb kiváltsága a ma emberének. A történelem fontos és sarkalatos pontjainak ismeretét mindannyiunktól megkövetelték az iskolai tanulmányaink során, azonban ezek leginkább csak a szigorúan vett tényekre és dátumokra fókuszáltan élnek az emlékeinkben. De mennyire más, ha emberi sorsokon keresztül látjuk, vagy épp nekünk kedves karakterek bőrébe bújva élhetjük át az egykor történt eseményeket. Ehhez azonban szükség van azokra az elhivatott szerzőkre, akik fáradtságot nem ismerve vetik papírra a múltat. Az ő segítségükkel szinte észrevétlenül leszünk birtokában a tudásnak, miközben szórakozunk, kikapcsolódunk és komoly útravalókat kapunk. Én ezt az élményt most Varga Orsolya A szabadság virágai című regényével kaptam meg, ami már a mesés borítójával figyelmet követelt magának.

Sosem akartam mást, csak úgy élni, ahogy nekem tetszik: szabadon.

Mennyi mindent jelent a szó: szabadság. Hányféle aspektusát láthatjuk meg a regényben, ha a nagy egésztől fókuszálunk az egyénig. Nemcsak egy nép szabadságáért folyik harc, a főhősöknek is meg kell vívniuk a saját küzdelmeiket.

A szabadság virágai nem egy egysíkú romantikus történet, hanem egy regény, amelyben megelevenednek Háromszék varázslatos tájai, a székely emberek állhatatossága, a szabadságért való küzdelmes időszak, és a történelem, a múltunk egy ma is elevenen élő darabja. Egy regény, melynek elolvasása mély nyomot hagy bennünk, és talán az évente egyszer, március 15-én elővett kokárdánál vagy a jól ismert Nemzeti dalnál átfogóbban, érzékenyebben tekintünk a szabadságunkért folytatott megpróbáltatásokra.

Szenvedély, bátorság, elszántság és a szabadság iránti vágy; négy fontos tényező, melyek lassan egymásba fonódva, törhetetlenül alkotnak egészet ebben a regényben, ami az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idejére kalauzolja az olvasót. Ám ebben a történetben nem a már jól ismert pesti események, helyszínek és személyek állnak a középpontban, hanem Háromszék gyönyörű tájait birtokba véve, a székely emberek szemével nézhetünk a változást hozó eszmerendszerekre, az ő sorsukon keresztül élhetjük át a szabadságért vívott küzdelem megpróbáltatásait. Egy olyan háború kevésbé ismert oldalát eleveníti fel ez a regény, aminek a kimenetelével mindannyian tisztában vagyunk.

Hitelesen írni a történelemről hatalmas kutatómunkát igényel, ám úgy szőni egy történetet, hogy az ne csak valósághű legyen, hanem elvarázsolja, magával ragadja az olvasót és maximális olvasásélményt nyújtson, az hatalmas feladat. Orsi pedig ügyesen és szépen vezeti a történet cselekményét, semmiből nem ad túl sokat és sehol nincs hiányérzetünk sem. Nemcsak a romantika és a szabadságharc eszméi, a politika vagy a háború szörnyűségei uralják a regényt, hanem a jól felépített karakterek, a mondanivalójukba jókor, jó helyen beillesztett mellékszálak teszik könnyen olvashatóvá, az archaikus szavak és kifejezések pedig stílusossá a regényt. A mondanivalóval bőven megpakolt mondatok olyan gördülékenyek, mélyek és sokszor elgondolkodtatóak, hogy néha csak a lapozás pillanata szakítja meg a történetben eltöltött időnket. A szerző játszi könnyedséggel festi elénk a tájat, a környezetet, a birtokot, és teszi őket élővé minden egyes mondatával.

Bár a 19. század szóban forgó időszaka rengeteg fájdalommal és veszteséggel írta bele magát a történelemkönyvekbe, Orsi tűpontos érzékkel mutat rá arra, hogy abban az időszakban is éltek az emberek: mulattak, nevettek, szerettek és kiélvezték azokat a pillanatokat, amikre nem vetült rá a háború árnyéka.

A zabolai Mikes-birtok gyönyörű helyszínként szolgál a részletgazdagon felépített regénynek. A korhű háttér, a felbukkanó, majd visszatérő szimbólumok mind színesítik, élőként varázsolják elénk a múlt egy darabját, melyben kéz a kézben jár a boldogság és a veszteségtől való félelem, a gyász és a háború kiszámíthatatlansága.

Szeretném azt hinni, hogy nem a múltunk határozza meg, kik vagyunk, és mivé leszünk az életben. Mindig van választásunk, nem?

Két erős karakter alakítja a történet folyását, két szilárd és tiszta jellemű fiatal, akik a saját szabadságukért küzdenek, mégis igazán csak közösen képesek maradéktalanul megalkotni az egészet. Ilka és Mihály mindketten nehéz sorssal a hátuk mögött indulnak felnőtt életük kanyargós ösvényein, s nem is sejtik, hogy az utak, melyek egyszer keresztezik egymást, az egész életüket megváltoztatják.

A váltott szemszögben írt történetvezetésnek köszönhetően pontos képet kapunk a karakterek gondolkodásáról, belső vívódásaikról, követhetjük a fejlődésüket és végigkísérhetjük őket az érzelmeik megélésének állomásain is. Az apró szikrából lassan építkező szerelem mellett sok más érzés is meghatározza Ilka és Mihály karakterét: hitük, bátorságuk, eszméik, a barátaik és a családjuk iránt tanúsított szilárd helytállásuk és tiszteletük, a becsületük teszi őket szerethetővé minden hibájuk és botlásuk ellenére.

Ilka és Mihály mellett mindenképp említést érdemelnek a további szereplők is, hiszen ők is kiveszik a részüket a történet izgalmassá és sokszínűvé tételéből. Fontos kiemelni, hogy az intelligens humor megcsillanása minden oldalon, minden szituációban tetten érhető, éppúgy a romantikus pillanatok sokaságában, ahogy a harcterek sötét és ködös óráiban is. És pont ez az a csipetnyi fűszer, a megkérdőjelezhetetlen varázslat, amitől a regény eleven, élettel teli és lendületes lesz.

Attól, hogy valami szokatlan, még szolgálhat egy újabb, jobb rendet. Ki dönti el, hogy kié a haza? Ki dönti el, hogy mi az abszolút igazság? Volna egyáltalán abszolút igazság, egy rend,
ami szerint élnünk kell az életünket?