Mikor csupán a kikapcsolódás örömét várod egy könyvtől, és attól sokkal többet kapsz, az megfizethetetlen élmény.
Kapinya Viktória Szívkikötők regényében sokkal többet kaptam egyszerű szórakozásnál: a története tele van élettel, örömmel, fájdalommal, kétségekkel, a mélységek mellett pedig ott várnak bennünket a magaslatok is. És rengeteg olyan apró, de annál fontosabb útravaló, amit el tudunk tenni, magunkal tudunk vinni.
A szerző nagyszerű érzékkel olyan karakterekkel építette fel a regényt, melyek közül minimum egyhez, de inkább többhöz is tudunk kötődni, akikkel együtt tudunk sírni és nevetni, akik a regény végére szinte a barátaink lesznek.
Már a megjelenés előtt felfigyeltem a kötetre, megfogott a borítóról és fülszövegből áradó melegség és pozitivitás. Nem csalódtam, hiszen pontosan ilyen volt ez a regény. Könyvmolyként már az első mondatoktól tudtam azonosulni a főszereplő, Éva karakterével, még akkor is, ha nem ugyanabba a korosztályba tartozunk, de közös pont, hogy szeretjük a könyveket és a kávét. Ez a regény kézzel foghatóan tárja az olvasó szeme elé, hogy az a bizonyos „B” oldal is lehet laza, fiatalos, és ez a korosztály is lehet nyitott az újra, legyen szó egy utazásról, egy új kapcsolatról, vagy a régi álmok megvalósításáról, az újrakezdésről.
Kiköltöztem egy világítótoronyba, hogy rájöjjek, ki is akarok lenni, mit akarok még az élettől így, ötven után. Egyedül egy kis szigeten: fák, könyvek és a végtelen tenger társaságában. Nem remete vagyok, hanem újrakezdő.
A rendkívül szórakoztató és maximális kikapcsolódást nyújtó történetbe csomagolva számtalan fontos, keveset emlegetett és talán tabutémaként meghatározható kérdéskör is helyet kapott. A fő- és mellékszereplők elakadásai, sérülései, hétköznapi problémái vagy éppen céljai és álmai között sokszor ismerhetünk a saját életünk meghatározó mérföldköveire, nagy kérdéseire, és a regénybeli szereplők reakciói vagy megoldásai talán segíthetnek közelebb kerülni a sajátjainkhoz.
Tudom, hogy miként működöm, és azt is, hogy min kéne változtatnom, mégis borzasztó nehéz. Nehéz, mert jóval többször kell tükröt tartani magamnak, mint szeretnék, pusztán azért, hogy józanul tudjak cselekedni. (…) Tartozom magamnak annyival, hogy végre felnyissam a saját szemem és azt mondjam magamnak: „Élned kell még! Úgy, ahogy neked tetszik, a saját szabályaid szerint!”
A gasztronómia, a humor, a mediterrán életérzés és a csodálatos tájleírások ecsetként színezik lapról lapra a történetet, az olvasók szinte pontosan látják az Éva instagram bejegyzéseihez készült fotókat is.
A Szívkikötők egy sugárzóan életigenlő történet, egy pécsi antikváriumból indulva egészen a horvát tenger csodás, világítótornyos kis szigetéig. És bár a cselekmény hol fordulatos, hol teljesen kiszámítható, amikor a történet végéhez közeledünk, együtt izgulunk, hogy mindenki megtalálja a saját kikötőjét.
A világítótorony különös „hajósokat” vonzott az életem kikötőjébe: jóakarókat, segítőket, igaz barátokat, új és régi, ám egyre gyarapodó családot és a minden határt, életkort vagy akár félelmet figyelmen kívül hagyni képes szerelmet.