Vannak emberek, akik elbuknak az előttük lévő akadályban, és vannak olyanok, akik inkább fellépnek rá, hogy magasabbra jussanak, és kikerüljenek a mélyből.

Ilyen ember Lontai Léna.

Nem egyszerű dolog egy írónak önmagát lecsupaszítva kiállni a nyilvánosság elé, főleg nem egy olyan történettel, aminek komoly témája van, ráadásul nem a fantázia szüleménye. Léna első könyves szerzőként olyan történettel robban be a köztudatba, ami ma már csak azért nem számít szigorúan tabunak, mert vannak olyan bátor emberek, akik az árnyékból kilépve napvilágra hozzák őket.

3 generáció, 3 sors, 3 megtört élet, melyek olyan szorosan fonódnak össze, mint a kalácsban a fonatok, s végül eggyé válnak.

A transzgenerációs örökségek egyik fontos tényezője a titok, s ehhez jön az áldozatok némasága, az önvád, a meg nem értettség, a magány, az elhallgatás, melyek mind-mind súlyosbítják az áldozatok lelkének törését, vagy végleges megsemmisülését. A szexuális bántalmazás, az abúzus olyan probléma, amelyről a leginkább hallgatnak az áldozatok, de ha valaki bátor, és kiáll a nyilvánosság elé a saját történetével, talán többen elhiszik, hogy nincsenek egyedül, és ne csak magukban keressék a hibát.

Érzelemdús, hatásos, szemléletes írás, melybe a könnyed stílusnak köszönhetően egyszerűen beleolvad az olvasó, s bár a történetnek csak kívülálló megfigyelőjeként, de mégis részesévé válik. Teret ad az olvasónak, hogy saját maga ítélje meg ki a hibás, ki az áldozat, mégis a kezébe adja a lehetséges megoldás kulcsát, a hangot.

A Könnyező liliomok történetét a fordított kronológia jellemzi, ami szépen szimbolizálja az öröklött minták mélyülését, utat törve a gyökér, az első áldozat felé. A családregénybe ágyazott mélylélektani regény szereplői tökéletesen kidolgozott karakterek egy tökéletesen hétköznapi világban. 3 generáció útja a paraszti világból a háborúkon, a nagyváros szocialista forgatagán át egészen a jelenbe.

Gyönyörű keretet ad a történetnek, hogy magasról indulunk, egy gyermek születésének, első éveinek boldogságába csöppenünk, majd egyre mélyebbre és mélyebbre kerülünk, és amikor már azt hisszük, hogy teljesen a gödör aljára érünk, még mindig van egy állomás lefelé, hogy aztán a jelenben újra lássuk a fényt, és a szörnyűségek után higgyünk abban, hogy meg lehet szakítani ezt az öröklött mintát. Mert

…ha a liliomot megtiporják, vagy akár tőből levágják, újra kihajthat, és még szebben virágzik… Az életünk maga a csoda. Az élet ajándék.