Amikor Bíró Szabolcstól olvasok, mindig rájövök már az első néhány mondat után, hogy milyen jó mesélő is ő. Legyen szó egy rövidke novelláról, egy versről, vagy éppen egy nyolcszáz oldalas nagyregényről, minden alkalommal elvarázsol a tudása, az alázata, az, hogy a történelmi tényeket képes úgy bemutatni, elmesélni, hogy gyakorlatilag bármeddig olvasnám vagy hallgatnám.

Már az Anjouk sorozat első köteténél azt mondtam, hogy Szabolcs kortól és nemtől függetlenül ír mindenkinek, és ez az állításom a Non nobis Domine olvasásakor még inkább megerősítést nyert. Ez a regény konkrét célközönség nélkül szól mindenkihez. Történelmi regény, lovagregény, családregény – bármelyik címkét ráhúzhatom, mégsem tükrözi egyik sem tökéletesen ezt a szerteágazó és színes történetet. Hiszen a középkori Magyarországon játszódó regény a harc és a politika mellett szól a családról, a barátságról, érzelmek bőséges skáláját felvonultatva.

Bátor Attila személyisége engem már a Liliom és vér című kötetben megfogott, így nem volt kérdés, hogy az ő történetét is szeretném megismerni.

Non nobis Domine – Nem miérettünk, Uram…

Hogy Magyarországon templomos lovagrend működött a 12-14. században, arról valószínűleg nagyon kevesen hallhattak a történelemórákon. Bíró Szabolcs azonban szívesen és színesen mesél róla azoknak, akik a Non nobis Domine című regénnyel ajtót nyitnak a múltra.

Olyan korba kalauzol minket ez a regény, ahol a jellem és a becsület csak ritkán társult ranghoz vagy címhez. Ahol az egyszerű emberek is véghezvittek nagy dolgokat, és ahol a titulussal, névvel rendelkező, magas pozíciókban állók sokszor viselkedtek gyarló módon. Hogy egy ilyen világban milyen elvek mentén tanul meg ember maradni az, akinek sorsát a templomos lovagok három esküje pecsételi meg, és huszonegyre lapot húzva, még a királynak is esküt tesz? Hogyan lesz a Liliomos lovag az ország egyik legismertebb embere, és miért néznek fel rá az emberek? Miként vívja meg legnagyobb harcait saját lelkével az a lovag, aki a csatamezőn lelketlenül képes védeni a hazáját? Bátor Attila története nem idealizálja el a középkor kegyetlen és barbár világát, azonban a férfi szilárd jelleme, tartása, becsülete és büszkesége kiemeli őt abból a közegből, amelybe beleolvadni talán egyszerűbb és kényelmesebb lenne, mint kitűnni onnan.

Meg lehet-e szegni egy esküt, hogy egy másiknak tegyünk eleget? El lehet-e dobni egy nemesnek vélt eszmét, hogy egy másikért élhessünk? Meg lehet-e tagadni egyik urunkat, hogy helyette a másikat szolgáljuk szívvel-lélekkel, minden porcikánkkal? Mikor billen jó irányba a mérleg nyelve? Létezik-e egyáltalán helyes döntés?

Az ész, a szív és a kötelességtudat harca mindig nagy csatákat, óriási magasságokat és mélységeket vetít előre. Nincs ez másként ebben a regényben sem. A belső harcok, lelki vívódások és a hatalom árnyékában vagy éppen annak szolgálatában meghozott, sokszor keserves döntések hol megacélozzák a jellemet, hol összetörik az álmokat.

A szív valójában sokkal bölcsebb az észnél, és egyedül ő tudja, mit akar. Időnként pedig felülkerekedik a tulajdonosán, legyőzi az észt, és kis időre bár, de képessé válik arra, hogy irányítsa a döntéseinket. Ilyenkor cselekszünk helyesen. Ilyenkor teszünk jót.

Talán közhelyesnek hat, ha azt mondom, bele tudtam helyezkedni a történetbe, annak ellenére, hogy majdnem ezer évvel korábban játszódik. Azonban Bíró Szabolcs úgy tud ábrázolni, olyan pontosan mutat meg mindent, hogy egy percig nem érzi magát idegennek vagy kívülállónak az olvasó. Együtt sír és együtt örül az őt körülvevő karakterekkel, nehezen vesz búcsút a kedves ismerősöktől, és félelem rántja össze a gyomrát a csatatéren felsorakozott tömegben.

Felesleges és lehetetlen küldetés lenne egyetlen szereplőt is kiemelni, mert bár Bátor Attila története ez a regény, de közvetve vagy közvetlenül még számos karakter kap fontos szerepet.

Nyolcszáz oldal, vagy két kötet ijesztő lehet első látásra, azonban a cselekmény gyors és gördülékeny, filmszerűen pörögnek az események, Szabolcs nem hagyja kiesni az olvasót a történetből. Ahol nem fizikailag haladunk a cselekményben, ott a szerző komoly szellemi munkára ítéli az olvasót, és a középkor tekervényes, szövevényes belső ármányrendszerébe vezetve megmutatja, milyen összetett háttérmunka, hány bizalmi ember volt szükséges egy ország irányításához.

A keresztényi békének ára van. Sokszor épp a pokol tüzét kell érte felszítani.

Bár a történet úgy kerek, ahogy a szerző megírta, mégis azt gondolom, hogy a 2023-ban megjelent díszkiadásban Várai Artúr grafikái feltették a koronát erre a nagyszabású történelmi regényre. Egy biztos: Bíró Szabolcs neve számomra, és azt hiszem, sokak számára már megingathatatlan garancia a legjobb történelmi regényekre!