Hamid Alizada és családjának története mélyen felkavaró regény egy olyan világról, amiről az európai emberek nem sokat tudnak. Más ország, más kultúra, más vallás. Egy valami azonban mindig igaz: semmi nem fekete vagy fehér. Nem alkothatunk véleményt úgy, hogy nem az embert helyezzük a középpontba.

P: Valahol élnem kell… Bele sem gondol az ember, mielőtt értékítéletet alkot, hogy számára az alap, hogy fedél van a feje felett egy olyan országban, amit mindig is a magáénak tudott. De nem mindenki számára az. Többek között erre világít rá Németh Krisztina regénye, ezért tőlem joggal kiérdemelte a hiánypótló jelzőt. Tőled miért?

Á: Azt nem mondanám, hogy fogalmam sem volt, miről szól a kötet, amikor a kezembe vettem, de ennyire mély, éles és érzelmek széles skáláját elindító regényre nem számítottam. Sokszor ültem döbbenten, miközben olvastam, és csak meredtem magam elé. A meleg szobában, egy könyv lapjain keresztül átélni egy fiatal fiú életét, fájdalmát és menekülését, na az megdöbbentő élmény.

P: Szembesít a valósággal, ez tény, mert rámutat az örök igazságra, az érem két oldalára. A könyvben vázolt témáról a legtöbben és sajnos a leghangosabbak az alapján alkotnak véleményt, amit az ilyen vagy olyan érdekek miatt megmásított híradásokból hallanak, ám ennél azért sokkal árnyaltabb a kép. Bár általánosítani sem szeretnék, de azért ott van a másik oldal nézőpontja. A szenvedőé, a kitaszítotté. Azt hiszem, hallani és látni tanított engem A hazara. Hát Téged?

Á: Azt hiszem arra, hogy az életben nem lehet ráhúzni mindenre a két szín mintáját, vagyis nem minden fekete vagy fehér. Minden élet, minden sors, minden ember másképpen működik, mindent lehet így is és úgy is nézni. Az, hogy mit látunk meg, csupán rajtunk múlik. Igaz ez a regény főhősére, Hamidra is, hiszen, ha ő más szemszögből tekint a vele történtekre, más emberré válik, és valószínűleg ez a regény sem születik meg, vagy legalábbis nem így.

Számomra nagyon sokat adott, hogy Kriszta bátor volt, és tiszta, karcmentes szemüvegen keresztül mutatta be ennek a fiúnak az útját. Sokszor döbbenetes és egyben félelmetes, ha ennyire a realitás talaján mozog egy regény, mégis így tud hatni. Neked milyen érzés volt egy igaz történetet olvasni?

P: Borzalmas. Úgy értem, ha a fikció világában olvasol valami rosszról, azért sejteni véled, hogy lesz ennek feloldása, és lehet még jó vége a történetnek. De egy igaz történet esetében nem biztos, hogy a végkifejlet az és olyan, aminek és amilyennek várjuk. Érdekes, de én egy egyszerű magyar asszony, Nusi néni feltűnésével kezdtem el látni azt a bizonyos „fényt”… Az ő alakja hozta el a reményt…

Á: Melyik volt számodra a legmaradandóbb élményt nyújtó rész?

P: Nem tudnék egyet kiemelni. Számomra azok a részek bírtak igazán nagy jelentőséggel, mikor Hamid segítő szándékú emberekkel találkozott…, bárhol is járt hosszú útja során.

Téged melyik rész szólított meg leginkább?

Á: Nekem sincs konkrét rész, amit kiemelnék, mert mert minden rész más miatt fontos. Talán ez az idézet fejezi ki számomra a legjobban azt, mit tud adni Hamid története az olvasóknak: „…a lelket nem lehet csak röptetni, magasságokba emelni. Néha olyan mélységekbe is le kell húzni, ahol az ember meglátja önmagát, a hibáit, a gyarlóságát, hogy megértse mindazt, ami belül nyomja és szorítja; aztán pedig újult erővel tudjon a magasba szállni.”

P: Pontosan ezért van jelentősége az igaz történeteknek, nem? Mindkét oldalra mutatnak. Felfelé és lefelé is. Lehúznak a mélységbe, hogy ott, miután megtanították, amit kell, szárnyakat adjanak…

Á: … és egészen más szemmel tekints a világra.

Hamid mindenki számára példakép lehet, hiszen gyerekfejjel vitte véghez azt az utat, vette kezébe a saját életének irányítását, amire sokan felnőttként sem lennének képesek.

P: Miért van az, hogy mégsem egy védelemre és támogatásra szoruló gyermekként tekintettek rá, hanem egy idegen országból, idegen kultúrából származó bevándorlóként?

Á: Mert a kirekesztés, a megkülönböztetés nem az egyént helyezi a középpontba, hanem a csoportnak, az adott közösségnek szól. Így sokak számára ez a fiú is csak egy volt a sok közül, egészen addig, míg Kriszti segítségével meg nem mutatta, hogy milyen út vezetett Pakisztánból Ausztriába. És ez csak egy történet a sok közül.

P: Nem egyszerű ez a téma. Mit gondolsz, milyen a fogadtatás? Persze, látjuk, hogy vannak, akik elolvasták, és értették is az üzenetet, de a bloggerek között valahogy nem fut szét olyan gyorsan ez a könyv, mint… más kötetek.

Á: Nem „divatkönyv”, vagy talán pont a téma komolysága okán nem reklámozható olyan intenzíven, mint a szórakoztató irodalom, de ha minden olvasó csak egy embernek ajánlja majd, akkor talán rövidesen többieknél olvashatunk róla.

P: Szerintem ajánlhatjuk is mindenkinek. A mai napon nincs olyan ember Magyarországon, aki ne okulhatna belőle.

Legyen így! Olvassa hát mindenki értő szemmel, érző szívvel ezt az őszinte, megdöbbentő, mégis felemelő és igaz történetet!