“Az igazi élet otthon vár…” – beszélgetés a Két nap az élet című regényről

Petra: Kezdjük a borítóval! Nem tudok elmenni mellette, mennyire hozza számomra azt a vidéki hangulatot, amit maga a beltartalom is….

Ági: Igen, nagyon visszaadja azt a hangulatot a borító, ami a könyv lapjain át jut el az olvasókhoz. Egyszerű, letisztult, emlékeket idéző.

Ha már borító, neked mit sugall a cím? Két nap az élet…

P: Az élet rövidségét. Hogy meg kell élni a dolgokat akkor, amikor történnek velünk. S azt hiszem, Varga Gy. Brian szereplői meg tudták élni őket… Nem gondolod?

Á: De. Tökéletesen hétköznapi szereplők életébe nyertünk bepillantást. Boldogság, bánat, gyász, öröm…megannyi érzés, amit meg tudtak élni a megismert karakterek, s velük együtt én is.

Volt kedvenc szereplőd?

P: Imádtam a lányok hármasát. Az egységet, amit Szilvike, Timi és Nikolett megjelenített. Azt hiszem, ez még az igaz barátságok ideje volt, amikor nem érdek dominálta egy-egy kapcsolódás létrejöttét, nem a külsőségek, hanem a közös érdeklődési kör…, őszinte érzelmek.

Neked akadt személyes kedvenced?

Á: Minden karakter érdekes volt valamiért, de a leginkább talán Zoli és Zsuzsa kerültek közel hozzám. Mindkettőért sokat izgultam, és nagyon érdekelt az ő sorsuk alakulása. De persze nem tudok elmenni a könyvtáros, Ági felbukkanása mellett sem. 😃

Különös szerepet kapnak a történetben a könyvek, az olvasás. Mit gondolsz, ilyenkor más olvasók is rákeresnek az említett könyvekre, vagy éppen szeretnének olvasókörbe járni?

P: Remélem. 🙂 Mert ebben az esetben nemcsak izgalmas elemei ezek a regénynek, hanem olyan hatással is rendelkeznek, ami hozzájárul az olvasáskultúra fejlesztéséhez. De Te, mint “Ági könyvtáros” biztos több tapasztalattal rendelkezel ezen a téren… 

Hogyan ajánlanád ezt a könyvet az olvasóidnak?

Á: Nemcsak ajánlanám, hanem már ajánlottam is. Mindenki számára kivételes olvasmány, akik szeretnének visszarepülni a ‘90-es évekbe, szeretnének nosztalgiázni, visszaemlékezni, szeretnének egy kis közösség színes életébe belelátni, velük örülni, velük sírni. Szeretnék érezni a napsütést és a hópelyhek csiklandozását. Gyermeki örömmel átélni a napokat és felnőttként megoldani a hétköznapokat. Részesei lenni valami újnak, különlegesnek. Én ezeket éreztem olvasás közben.

P: Mondd, hogy nem mosolyogtál, mikor előkerült Holdkóros “Tónyó”… 😃

Á: Jajj, dehogynem. Hiszen számomra is voltak tökéletes nosztalgikus elemek. Pl. Tonho, a poszterezett falak vagy Anne Shirley…

Te milyen dolgokra emlékeztél?

P: Nekem is volt vízipókos csészém. Nagy becsben tartottam. Aztán ott volt a kék Lada, Keresztapám sokáig azzal járt… A kazetta, amire a kívánságműsorból én is rögzítettem a saját válogatásomat, na és a persze a legenda a gyerekről, akibe belecsapott a villám. Melyikőnk nem hallott a nyári zivatarok idején ilyesféle történeteket? De valójában az egész könyv tökéletes megjelenítése a saját gyerekkoromnak. 

Á: Akkor neked is a nosztalgia regénye volt. Mit éreztél, amikor a végére értél?

P: Jó volt felidézni ezeket a dolgokat. Több is mint jó… Hasznos volt… Egészen más mederben, más ütemben zajlott még akkor körülöttünk az élet. Sok mindent tanulhat a mostani énünk az akkoritól… Nem gondolod?

Á: És közben jót mosolyog az akkori énünkön. Jó érzés volt visszarepülni, kicsit újra a ‘90-es években lenni, átértékelni dolgokat.

P: Mit szólsz a helyszínhez? Várbaloghoz. Egyszerűbb vagy pont hogy nehezebb feladat létező helyszínre helyezni a kitalált karaktereket?

Á: Nekem nagyon tetszett a valós helyszín, így talán sokkal életszerűbb a cselekmény is. Egyszer szívesen kirándulnék oda. Szerzőként biztosan nehezebb a saját szülőhelyről írni, viszont nekünk, olvasóknak ez sokkal többet tud adni. Te mit gondolsz?

P: Varga Gy. Brian határozottan tud adni ezzel. Mint ahogy a csodálatos leírásokkal is. Legyen szó tájról vagy az évszakok váltakozásáról… Sokat tudnék idézni közülük, de nem teszem, inkább arra buzdítanék mindenkit, hogy olvassa el a regényt. 

Á: Akkor végszóként majd említek én egyet: “Beesteledett. Az egyre hosszabbra nyúló árnyékok a végtelenbe vesztek, a horizont narancsos fényének ragyogása megfakult, jelentéktelen szürkébe hajlott. Tücsök ciripelt valahol az udvar túloldalán a sovány akácfák egyike alatt. A futballkapu hátsó sarkánál pók ereszkedett alá, finom hálójával csapdát állítva a beletévedő rovaroknak. A tejcsarnok már rég bezárt, az utca korábbi gyér forgalma szinte a semmire apadt.”