Több platformon megy sokszor indulatos vita mostanában arról, hogy csak a hagyományos kiadásban megjelent szerzők írnak jó könyveket, a magánkiadás viszont gagyi, a minősége botrányos. Éppen ezért arra gondoltam, hogy összeszedem nektek azokat a szempontokat, amik alapján érdemes körbejárni ezt a területet. Hozzáteszem, ez az én szubjektív véleményem erről a témáról, de fontosnak tartom megmutatni, hogy a kiadás megítélése, minősítése nem lehet pusztán fekete vagy fehér, jó vagy rossz.

Gyakorlatilag amióta megtanultam olvasni, rendszeres könyvfogyasztóvá váltam, azonban az elmúlt tíz-tizenkét évben kezdtem csak tudatosan figyelni az olvasmányaim, a kezembe kerülő könyvek formai- és tartalmi minőségének kérdéskörére.

Míg korábban szinte csak a hagyományos kiadók adtak ki könyveket, néhány éve már sorra születnek kötetek kiadói- és szerzői magánkiadásban is. Mindegyik kiadási metódusban jelenhetnek meg jó, kevésbé jó, kiemelkedő vagy silány minőségű könyvek, éppen ezért fontos arról beszélni, hogy nem (csak) a kiadási forma határozza meg a minőséget.

Pontosan mit is jelentenek a különböző kiadási formák? A legegyszerűbben, a részletektől mentesen nagyjából így néznek ki:

• A hagyományos kiadás azt jelenti, hogy a szerző kéziratát elfogadja egy kiadó, szerződést kötnek, és a könyvvel kapcsolatos mindennemű költséget és munkát ők vállalják (kiadás, nyomtatás, terjesztés, újranyomás stb.). A marketing azért soha nem teljesen a kiadó feladata, de erről még később írok néhány gondolatot.
• A kiadói magánkiadásban a kiadó a költségek bizonyos százalékát vállalja csak, a többit a szerző fizeti, cserébe bizonyos feladatokat a kiadó végez el. Van olyan eset is, amikor az összes költség a szerzőt terheli, a kiadó ennek ellenében végzi el az előre leegyeztetett feladatokat.
• Szerzői magánkiadás esetén minden költség és feladat a szerzőé, kiadó nincs jelen a kiadási folyamatban. Tehát a szerző keresi meg a szerkesztőt, a borítótervezőt, de ő végez el minden egyéb technikai munkát is az ISBN szám kérésétől a nyomdai munkák leegyeztetésén keresztül a terjesztésig.

A legtöbben úgy gondolják, azok a szerzők adnak ki magánkiadásban könyveket, akik már sokat kilincseltek a hagyományos, nagy nevű kiadóknál, de az írásaikat mindenhol elutasították, mert annyira rossz a minőségük. Ez persze akár még igaz is lehet, de nem törvényszerű, hogy így is van. Számos egyéb oka lehet annak, ha valaki úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a könyve sorsát és útjának alakítását.

Vannak olyan szerzők, akik kifejezetten ódzkodnak a kiadási bürokrácia útvesztőitől, esetleg érték őket negatív tapasztalatok, és azért döntenek a magánkiadás mellett, de akadnak olyanok is, akiknek a története speciális, mint például egy igaz történeten alapuló regény, és nem találnak olyan kiadót, aminek a profiljába beleillene.

Na de ha nem mondhatjuk ki határozottan azt, hogy a kiadás formája miatt jó vagy rossz az adott könyv, akkor mégis mi befolyásolhatja a minőséget?

Haladjunk fontossági sorrendben.

Az első és a legfontosabb dolog a tartalmi kérdés. A hagyományos kiadók legtöbbször bevált és erős szűrőrendszerekkel dolgoznak, és ezek segítségével döntenek egy-egy kézirat megjelentetéséről. A magánkiadásban ezek a szűrők jóval megengedőbbek, és persze van olyan magánkiadó, ahol nincs szűrés. Ez természetesen okozhatja azt, hogy megjelenésre még nem feltétlenül érett kéziratok kikerüljenek a könyvpiacra. De ez sem jelent általánosságot, és nem is mondható el minden magánkiadású könyvről.

A kézirat megjelenésének legfőbb kulcsa az, hogy jó kezekbe, olyan képzett szerkesztőhöz kerüljön, aki ismeri az adott zsánert. A szerkesztő minden esetben hatalmas segítsége lesz a szerzőknek, ezért fontos, hogy jól tudjanak együtt dolgozni, és a szerző megbízzon a szerkesztőben, annak tudásában. Ha egy történet szerkesztés nélkül kerül kiadásra, akkor szinte biztos, hogy lesznek hiányosságai, hibái. Olyanok, amikre a szerző nem is gondol, mivel az ő fejében általában komplexen él a történet, vannak számára evidens kérdések és momentumok, amik leírása felett könnyű elsiklani, ám a végeredményt határozottan befolyásolják. Míg a hagyományos kiadás és a kiadói magánkiadás esetén a kiadó jelöli ki a szerkesztőt, a szerzői magánkiadás esetén a szerző választja ki azt a szakembert, akivel dolgozni szeretne. Az, hogy melyik formában jelenik meg az adott mű, egyik tekintetben sem jelent minőségi garanciát sem negatív, sem pozitív irányban.

Itt fontos kiemelni, hogy a bétáztatás nem egyenlő a szerkesztéssel. Míg a béták általában ugyan jól ismerik az adott zsánert, az esetek többségében nem képzett szerkesztők, így csak az ő meglátásaik nem elegendőek a kiadáshoz.

Ha a kézirat összes ráncát közös erővel felvarrta a szerző és a szerkesztő, akkor a könyv megjelentetéséhez már csak a formai elemek vannak hátra.

A borító az, amivel az olvasók először találkoznak, amikor könyvek között keresgélnek, így fontos, hogy az megragadja a figyelmüket, beszédes, esztétikus legyen, illeszkedjen a történethez, a zsánerhez és a korcsoporthoz egyaránt. A szép borító azonban sosem garancia a jó történetre, de egy lépéssel közelebb viszi az olvasót ahhoz, hogy egyáltalán meg akarja ismerni azt. Rossz borítóval azonban a jó történetek esélyei is korlátozottabbak.

A nyomdai előkészítésben hatalmas szerepe van a tördelésnek, a jól megválasztott betűtípusnak, a sorköz- és betűméreteknek vagy a margók méretének. A szerzők többsége nem is gondolja, hogy sokan elsőre, amikor kinyitják a könyvet, ezeket veszik lajstromba. És bizony egy tapasztalatlan, vagy szemproblémákkal küzdő olvasót egy zsúfolt, apróbetűs laptükör nagyon gyorsan elijeszt még egy ígéretesnek tűnő regénytől is.

És akkor néhány szó a marketingről, ami ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy könyv eljusson az olvasókhoz. A kiadók marketingje sem a hagyományos, sem a kiadói magánkiadásban nem elegendő a megjelent kötetek népszerűsítésére. Minden esetben kellenek hozzá a szerzők is, akik gyakran nem képzettek, nem szeretnek szerepelni, nem reklámozzák magukat szívesen, ezért sokszor még külön szerződniük kell egy kreatív szakemberrel is, ha szeretnének a reflektorfény közelébe kerülni.

Összességében tehát elmondható, hogy a könyvek minősége nem attól függ, hogy az milyen kiadási formában kerül piacra, hanem leginkább attól, hogy milyen szakemberek foglalkoznak a kézirattal. Egy hagyományos kiadónál is előfordulhat hanyag szerkesztés, míg a magánkiadás során dolgozhat a szerző profi szerkesztővel is. Továbbá vannak fantasztikus szabadúszó grafikusok, és akadnak olyanok is, akik nem a történet szempontjából legideálisabb borítót alkotják meg, mint ahogy egy igényes szöveg esélyeit is elronthatja a rossz nyomdai munka.

Ezek tükrében tehát felelőtlenség kijelenteni azt, hogy a magánkiadás csakis rossz lehet. Mondom ezt úgy, hogy itt az oldalon rengeteg magánkiadásban megjelent könyv szerzője mutatkozott már be, és nagy valószínűséggel ti nem is tudtátok, hogy azok a könyvek magánkiadásban jelentek meg. A jó könyv, a hozzánk közelálló történetek mércéje sosem szabad, hogy abban nyilvánuljon meg, milyen kiadási formát választott a szerző.

+ 1 gondolat:

Bár ez az oldal kifejezetten a magyar szerzők miatt jött létre, a témában egy külföldi szerzőkkel kapcsolatos példát is szeretnék felhozni.
Érdemes megnézni azt is, hogy vannak olyan nemzetközi bestseller regények, amik nálunk ugyan hagyományos kiadói gondozásban kerültek piacra, és hatalmas a sikerük, a saját országukban azonban magánkiadásban jelentek meg.

Sőt, vannak olyan magyar szerzők, akik magánkiadásról hagyományos kiadásra váltottak, és vannak olyanok (nagyon sikeresek), akik pont fordítva: hagyományos kiadásban kezdték, és ma már magánkiadásban jelennek meg a könyveik.

Ennek fényében ugye értitek, a minőség szempontjából miért nincs akkora jelentősége a magánkiadás vs. hagyományos kiadás vitának. A lényeg az, hogy számotokra legyen üzenete a történetnek, tudjatok kikapcsolódni vagy éppen elmélyülni a sorok olvasása közben.

 

 

-Ági-