Az interjú időpontja: 2025. március 28.
| Jogász, édesanya, író – ezzel az erős hármassal definiálod magad a leggyakrabban. Mi az, ami ezeken túl leginkább jellemez téged? | Legalábbis engem ezekkel a címkékkel ismernek, személy szerint én kevésbé hiszek ezekben a meghatározásokban, mert ezen túl még nagyon sok minden más is lehet egy ember. Nem vagyok egyik vagy másik, inkább mindezek keveréke. Percről percre billen a mérleg nyelve, hogy éppen melyik posztomon állok, hol kell éppen helytállnom. |
| A kisgyermekes szülők már biztosan találkozhattak a neveddel, a felnőtt közönség számára pedig néhány napja debütáltál. Mióta része az életednek az írás? | Ha azt vesszük, mindig megjelentek valamilyen formában a gondolataim (például álnéven blogolva), a fantáziám pedig állandóan pörgött, csak egy ideig elnyomtam. A Leló mesék megírását megelőzően szakadt át bennem a kreatív gát, és az életem egyik meghatározó pontján kiderült, hogy szükségem van ezeknek az energiáknak a kicsatornázására. |
| A szabadság virágai című történelmi-romantikus regényed az 1848-49-es szabadságharc idején játszódik, méghozzá Erdélyben, Háromszéken. Hogyan formálódott benned ez a történet, míg kézzel fogható alakot öltött? | Évek óta kutatom a családfámat, és egy ritka gyönyörűen megfogalmazott házassági bejegyzés, valamint egy 1847-es esketés gondolkodtatott el. Ott volt előttem egy fiatal pár, akik még nem is sejtették mi vár rájuk az elkövetkezendő másfél évben. Elkezdetek érdekelni a szabadságharc helytörténeti vonatkozásai, és azon kaptam magam, hogy hadtörténeti szakkönyveket vásárolok a témában. |
| Mi volt a hajtóerő, a motiváció, hogy a családfakutatásból származó információkból tovább sződd a cselekményt? | A Nyerges-tetői heroikus csata nagyon megindított (ez a regény csúcspontja is egyébként), ahol a híres székely állhatatosság, bátorság megnyilatkozhatott. Maroknyi katona állt szemben tizenkétezer fős túlerővel szemben. Hajlamosak vagyunk a seregeket dehumanizálni: csupán egy felfegyverzett embertömeget látunk bennünk. Vajon mit érezhettek, mi járt a fejükben egy olyan csatában harcolva, ami gyakorlatilag a biztos halált jelentette... Eljátszottam a gondolattal, hogy mindezt hogyan élhették meg a huszonéves, fiatal katonák? Meghalnának a hazájukért, de közben minden bizonnyal belső vívódásokkal is szembe kellett nézniük: talán sosem látják viszont a szerelmüket, családjukat, barátaikat. Vajon csak az első csatában remeg meg a kezük vagy a sokadik is feszültséggel tölti el őket? Fontosnak tartottam, hogy ezt az izgalmas korszakot megörökítsem, továbbá hozzájáruljak ahhoz, hogy minél többen megismerhessék ezeknek a hősöknek az útját. |
| Még ha a történet fiktív is, a hiteles történelmi háttér rengeteg kutatómunkát igényel a szerzőtől. Hogyan élted meg azt a részét a munkának? | A családfakutatás sokak szerint nyugdíjas hobbi, valójában azonban roppant izgalmas nyomozói munka. Kitartásra és türelemre van szükség, hiszen több ezer oldal átlapozása sem biztos, hogy találatot hoz. Talán emiatt, de edzett voltam a kutatás tekintetében. Az élet írja a legszebb történeteket, így mindig találtam inspirációt a kutatómunka alatt. Néha elég volt egy mondat ahhoz, hogy máris egy komplett fejezet elevenedjem meg bennem. Sok korabeli katonai visszaemlékezést olvastam, ez is segített a férfiszemszög megírásában. A legtöbbet azonban Süli Attila hadtörténésznek köszönhetem, aki megengedte, hogy kérdezzek, továbbá elvállalta a regényben szereplő események lektorálását. |
| A regény egyik különlegessége, hogy a benne olvasható családnevek mind a te családodhoz, a gyökereidhez köthetőek. Fontos számodra, hogy ilyen kivételes formában is kapcsolódj az első regényedhez? | Ez a történet több szempontból is egy darabka a lelkemből, és sokat tépelődtem, hogy megosszam-e ezt a bensőséges információt magammal kapcsolatban. Végül arra jutottam, hogy így tudok csak igazán tisztelegni a múlt előtt. Nem feltétlenül baj, ha egy történet személyes, talán így még nagyobb hatással lehet az olvasóra. A regény többek között a sebezhetőség vállalásáról szól, így az a legkevesebb, hogy én is hagyom látszani magam és a felmenőimet. |
| A regényben fontos szerepet kapnak a virágok, azokon felül pedig a rozmaring. Már a címben is megjelenő szimbolika játékosságot, különleges perspektívát ad Ilka és Mihály történetének. Hogyan tudtad egyensúlyban tartani a romantika és a történelem kettősét a cselekmény alakulása során? | Ilka szemszögéből ismerhetjük meg leginkább a romantikus, sebezhető szálat, a hátország támogatását, mindennapi nehézségét. Mihály pedig aktívan jelen van a csatákban, a történelem sodrásában. Többek között ez az oka, hogy váltott szemszögben íródott a regény. A régi embereket hajlamosak vagyunk nagyon archaikusan, mereven elképzelni, ezt a prekoncepciót szerettem volna a párosukkal megtörni. Ezek a fiatalok is éppen úgy humorizáltak, rivalizáltak, szerettek, sírtak vagy nevettek, mint a maiak. |
| Gyönyörű borítóval, figyelemfelkeltő címmel és beszédes fülszöveggel kelted fel az olvasók érdeklődését. Neked olvasóként mik az elvárásaid egy könyvvel kapcsolatban? Mi kell ahhoz, hogy el akarj olvasni egy történetet? | A borító szerintem egy fontos névjegy, lehetőség kitűnni a rengeteg csodálatos könyv közül. Engem is nagyon el tud varázsolni egy igényesen megtervezett, kivitelezett borító. Szeretem, ha egy könyv érzelmileg kifacsar, erős érzelmeket vált ki, úgy, hogy lehetőleg napokig ne tudjam kiverni a fejemből. |
| Mi vonz téged a történelmi-romantikus regények világába? Mire képes ez a zsáner? | A történelem iránti rajongásom mindig jelen volt az életemben. Szerintem ebben a zsánerben sokkal több van, sokkal több lehetne. A múlt tanít minket, inspirálhat, és lehetőséget adhat arra, hogy a történelem újra és újra ismételt hibáit felismerjük és elkerülhessük. Szerettem volna egy olyan könnyed regényt írni, ami úgy edukatív, hogy közben nem poros, és képes arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsa. |
| A szabadság virágai szövegezése, nyelvezete közelebb áll a mai, mint a korabeli nyelvhasználathoz, de a régi erdélyi kifejezéseket is előszeretettel használod. Emögött nem titkoltan edukatív szándék áll. Mesélj erről egy kicsit, kérlek. | Imádom a régi és a modern dolgok ötvözetét. Szerintem igenis lehet egy történelmi regény lendületes, gördülékeny. Több visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban is, hogy mennyire méltatlanul keveset tudtak erről az időszakról, és mennyire izgalmas volt ezekkel az új infókkal gyarapodni. Nemrég írt nekem egy 19 éves lány, hogy egy nap alatt kiolvasta a könyvet, és bárcsak minden kötelező ilyen lenne... Szerintem ennél nagyobb elismerés nincs. |
| Mi a legkülönlegesebb élményed, ami ehhez a regényhez kapcsolódik? | Minden fázis tele volt csodákkal, ezeket pedig viszem tovább magammal. Legutóbb például az, hogy útnak indult egy tiszteletpéldány a zabolai Mikes-kastélyba. |
| „– Egy dolog bizonyos csak a világban, és az nem más, mint a változás. A változás pedig ellentétes azzal, hogy bármi is a saját, korábbi medrében folytatódhasson.” – írod a regényben. Benned, körülötted hozott változást ez a történet? | A szabadság virágai rengeteget adott nekem, magamról is sokat tanultam. Hálás vagyok, hogy ez a sok érzelem mind átfolyt rajtam, és hogy ez a történet ennyi remek emberrel kötött össze. |
| Bár ez az első regényed, már biztosan tudsz mondani három dolgot, amitől igazán a tiéd, hozzád kapcsolható lesz egy történet. | Nem igazán nekem találták ki a konvenciókat szerintem, szeretek kísérletezni. Így kerülhetett rendhagyó módon egy történelmi-romantikus regény első lapjaira zenei lista. |
| Volt időszak az életedben, amikor nem vágytál a könyvek társaságára, azonban ez mára már megváltozott, és folyamatosan olvasol. Van olyan kötet, ami meghatározó erejű olvasásélményt nyújtott? | Nem tudnék választani. Rengeteg olyan történet (magyar is!) van, amelynek meggyászoltam a végét. Ha az utolsó lap elolvasása után is a fejemben jár a történet, akkor örökre velem jön. |
| Néhány nappal a megjelenés után még fontosabb a pillanatban élni, az első visszajelzéseket várni, de biztos vagyok benne, hogy vannak terveid a jövőre nézve. Mesélsz ezekről? | Egyelőre megpróbálok jelen lenni, mert ez a legnagyobb kihívás szerintem. Megélni az éppen aktuális pillanatot. Természetesen mindig van a fejemben valami, de vagyok annyira babonás, hogy ezeket egyelőre megtartsam magamnak... :) |
Legalábbis engem ezekkel a címkékkel ismernek, személy szerint én kevésbé hiszek ezekben a meghatározásokban, mert ezen túl még nagyon sok minden más is lehet egy ember. Nem vagyok egyik vagy másik, inkább mindezek keveréke. Percről percre billen a mérleg nyelve, hogy éppen melyik posztomon állok, hol kell éppen helytállnom.
Ha azt vesszük, mindig megjelentek valamilyen formában a gondolataim (például álnéven blogolva), a fantáziám pedig állandóan pörgött, csak egy ideig elnyomtam. A Leló mesék megírását megelőzően szakadt át bennem a kreatív gát, és az életem egyik meghatározó pontján kiderült, hogy szükségem van ezeknek az energiáknak a kicsatornázására.
Évek óta kutatom a családfámat, és egy ritka gyönyörűen megfogalmazott házassági bejegyzés, valamint egy 1847-es esketés gondolkodtatott el. Ott volt előttem egy fiatal pár, akik még nem is sejtették mi vár rájuk az elkövetkezendő másfél évben. Elkezdetek érdekelni a szabadságharc helytörténeti vonatkozásai, és azon kaptam magam, hogy hadtörténeti szakkönyveket vásárolok a témában.
A Nyerges-tetői heroikus csata nagyon megindított (ez a regény csúcspontja is egyébként), ahol a híres székely állhatatosság, bátorság megnyilatkozhatott. Maroknyi katona állt szemben tizenkétezer fős túlerővel szemben. Hajlamosak vagyunk a seregeket dehumanizálni: csupán egy felfegyverzett embertömeget látunk bennünk. Vajon mit érezhettek, mi járt a fejükben egy olyan csatában harcolva, ami gyakorlatilag a biztos halált jelentette... Eljátszottam a gondolattal, hogy mindezt hogyan élhették meg a huszonéves, fiatal katonák? Meghalnának a hazájukért, de közben minden bizonnyal belső vívódásokkal is szembe kellett nézniük: talán sosem látják viszont a szerelmüket, családjukat, barátaikat. Vajon csak az első csatában remeg meg a kezük vagy a sokadik is feszültséggel tölti el őket?
Fontosnak tartottam, hogy ezt az izgalmas korszakot megörökítsem, továbbá hozzájáruljak ahhoz, hogy minél többen megismerhessék ezeknek a hősöknek az útját.
A családfakutatás sokak szerint nyugdíjas hobbi, valójában azonban roppant izgalmas nyomozói munka. Kitartásra és türelemre van szükség, hiszen több ezer oldal átlapozása sem biztos, hogy találatot hoz. Talán emiatt, de edzett voltam a kutatás tekintetében. Az élet írja a legszebb történeteket, így mindig találtam inspirációt a kutatómunka alatt. Néha elég volt egy mondat ahhoz, hogy máris egy komplett fejezet elevenedjem meg bennem. Sok korabeli katonai visszaemlékezést olvastam, ez is segített a férfiszemszög megírásában. A legtöbbet azonban Süli Attila hadtörténésznek köszönhetem, aki megengedte, hogy kérdezzek, továbbá elvállalta a regényben szereplő események lektorálását.
Ez a történet több szempontból is egy darabka a lelkemből, és sokat tépelődtem, hogy megosszam-e ezt a bensőséges információt magammal kapcsolatban. Végül arra jutottam, hogy így tudok csak igazán tisztelegni a múlt előtt. Nem feltétlenül baj, ha egy történet személyes, talán így még nagyobb hatással lehet az olvasóra. A regény többek között a sebezhetőség vállalásáról szól, így az a legkevesebb, hogy én is hagyom látszani magam és a felmenőimet.
Ilka szemszögéből ismerhetjük meg leginkább a romantikus, sebezhető szálat, a hátország támogatását, mindennapi nehézségét. Mihály pedig aktívan jelen van a csatákban, a történelem sodrásában. Többek között ez az oka, hogy váltott szemszögben íródott a regény. A régi embereket hajlamosak vagyunk nagyon archaikusan, mereven elképzelni, ezt a prekoncepciót szerettem volna a párosukkal megtörni. Ezek a fiatalok is éppen úgy humorizáltak, rivalizáltak, szerettek, sírtak vagy nevettek, mint a maiak.
A borító szerintem egy fontos névjegy, lehetőség kitűnni a rengeteg csodálatos könyv közül. Engem is nagyon el tud varázsolni egy igényesen megtervezett, kivitelezett borító. Szeretem, ha egy könyv érzelmileg kifacsar, erős érzelmeket vált ki, úgy, hogy lehetőleg napokig ne tudjam kiverni a fejemből.
A történelem iránti rajongásom mindig jelen volt az életemben. Szerintem ebben a zsánerben sokkal több van, sokkal több lehetne. A múlt tanít minket, inspirálhat, és lehetőséget adhat arra, hogy a történelem újra és újra ismételt hibáit felismerjük és elkerülhessük. Szerettem volna egy olyan könnyed regényt írni, ami úgy edukatív, hogy közben nem poros, és képes arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsa.
Imádom a régi és a modern dolgok ötvözetét. Szerintem igenis lehet egy történelmi regény lendületes, gördülékeny. Több visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban is, hogy mennyire méltatlanul keveset tudtak erről az időszakról, és mennyire izgalmas volt ezekkel az új infókkal gyarapodni. Nemrég írt nekem egy 19 éves lány, hogy egy nap alatt kiolvasta a könyvet, és bárcsak minden kötelező ilyen lenne... Szerintem ennél nagyobb elismerés nincs.
Minden fázis tele volt csodákkal, ezeket pedig viszem tovább magammal. Legutóbb például az, hogy útnak indult egy tiszteletpéldány a zabolai Mikes-kastélyba.
A szabadság virágai rengeteget adott nekem, magamról is sokat tanultam. Hálás vagyok, hogy ez a sok érzelem mind átfolyt rajtam, és hogy ez a történet ennyi remek emberrel kötött össze.
Nem igazán nekem találták ki a konvenciókat szerintem, szeretek kísérletezni. Így kerülhetett rendhagyó módon egy történelmi-romantikus regény első lapjaira zenei lista.
Nem tudnék választani. Rengeteg olyan történet (magyar is!) van, amelynek meggyászoltam a végét. Ha az utolsó lap elolvasása után is a fejemben jár a történet, akkor örökre velem jön.
Egyelőre megpróbálok jelen lenni, mert ez a legnagyobb kihívás szerintem. Megélni az éppen aktuális pillanatot. Természetesen mindig van a fejemben valami, de vagyok annyira babonás, hogy ezeket egyelőre megtartsam magamnak... :)
Az interjúban említett könyvek
