Talán, ami érdekesség a személyemmel kapcsolatban, hogy szülésznő hallgató vagyok és az egészségügyben tervezek munkálkodni a jövőben is, a könyvírás mellett. Kislány korom óta két dolog tudott megmozgatni. Az egyik a könyvek szeretete, imádtam könyvtárba járni, olvasni. Már általános iskolában versek, novellák írásával próbálkoztam, már amennyire egy akkora gyerek képes rá. A családom szerint művészlélek vagyok, hiszen gyerekként már pályázatokat nyertem a festményeimmel, illetve hároméves koromtól táncoltam és versenycsapat tagjaként hagytam abba. Ezzel szemben, már fiatalon kijelentettem, hogy az egészségügy világa vonz, azon belül is a szülés/születés/csecsemők területe így döntöttem a szülésznői hivatás mellett. Viccesen úgy szoktam mondani, hogy szabadidőmben legálisan írhatok könyvet, de szülést vezetni már problémásabb lenne hobbiból!

A nagymamám szerettette meg velem a könyvek világát, mindig magával vitt a könyvtárba, ahol örömmel kutattam a könyvek között. Onnantól kezdve, hogy magamtól is tudtam olvasni, valahogy bennem volt az alkotás iránti vágy. Eleinte versekkel próbálkoztam, a szülővárosom hetilapjában, illetve egy online művészeti újságban sikerült publikálnom pár versemet. A könyvemmel már nehezebb dolgom volt. Több kiadónak is írtam, de nem volt rá válasz. Már a magánkiadáson gondolkoztam, annak nehézségei után kutattam, amikor a mostani kiadóm, a Tarandus visszajelzett és meg tudott születni az a mű, amit ma is láthattok.

Több oka is volt ennek, egyrészt szeretem, ha egy könyv érzelmileg hat az olvasóra és utána napokig nem ereszti, belefészkeli magát a történet az olvasó fejébe és csak erre tud gondolni. Valami szokatlant szerettem volna alkotni, ami nem illeszkedik be az aktuális trendbe. Másfelől ezt a stílust, ezt a témát tudtam megírni. Próbálkoztam több műfajjal is, romantikus írással és fantasy-val is, de egyik sem írattatta magát tovább egy idő után és nem is voltam velük megelégedve, hogy bárkinek is megmutassam őket. Tudom, hogy kényes terület, amire léptem, de tudatosan cselekedtem így. Jó, ha az emberre néha hatással vannak dolgok, amik elgondolkoztatják.

Érdekes, hogy több visszajelzést kaptam már a címről, hogy mennyire találó. Pedig eredetileg nem ezt a címet adtam neki és sokáig ragaszkodtam a régi címhez. A szerkesztőm tanácsára változtattam meg, hosszú dilemmák után, de mára már örülök a váltásnak. A cím maga pedig utal Veronika lelkének örvényszerű vívódására.

Két üzenetet szerettem volna átadni a műben. Az egyik a „Nem vagy egyedül!” kijelentés. Nem kell egyedül megbirkóznod a problémáiddal. Nem vagy fura, ha elhatalmasodnak rajtad az érzelmek, mások is ilyen problémákkal küzdenek. Nem kell, hogy tragédia történjen veled, hogy kiborulhass. Csak az számít, te hogyan éled meg a veled történteket, nem kell engedélyt kérned másoktól az érzéseidért. Bármin is mész keresztül, túl leszel rajta.

A másik üzenet, pedig arról szól, hogy segítsünk a másikon. Pontosan azért, mert nem tudhatjuk, hogy min megy keresztül, milyen érzésekkel kell együtt élnie, bármennyire is tűnik tökéletesnek az élete kívülről. Vegyük észre a másikat és nyújtsunk neki segítő kezet.

Olvastam pszichológiai témájú könyveket, felületesen konzultálni is tudtam szakemberekkel a témáról, akik megerősítettek abban, hogy ne a diagnózison legyen a hangsúly, sőt lehetőleg ne is legyen konkrét diagnózis. Több ilyen hangulatú könyvet is elolvastam, de azt kell mondjam, hogy inkább laikusként vágtam bele, az emocionális sugallatokra hagyatkozva.

Teljesen tudatos döntés volt. Nem egy betegséget akartam bemutatni, nem egy szakirodalmat akartam írni, nem akartam diagnózist, terápiát leírni, hiszen egyrészt én ebben nem vagyok kompetens, másfelől egy érzelmi világot akartam reprezentálni, hogy bárki bele tudjon illeszkedni. A könyvben nem Veronika betegségének a nevén van a hangsúly, hanem annak a megélésén, az érzésein, amiket mi is bármikor érezhetünk, kortól, nemtől, társadalmi rétegtől, életszituációtól függetlenül.

A mű főtémája a depresszió és a lelki problémákkal való megküzdés, de emellett minden olyan hétköznapi problémát megakartam jeleníteni, amivel egy mai fiatal megküzdhet. Legyen az rossz családi háttér, szociális kirekesztés és társaik. Hiszen a szorongást és az elmagányosodás érzését bármelyik kiválthatja. Tudatosan jelenítettem meg több nehézséget a szereplők életében, hogy akármilyen háttérrel rendelkező olvasó azonosulni tudjon velük.

Teljes mértékben fikció, maximum ihletet merítettem a hétköznapjaimból a történet megírásához, de valós eseményeket nem dolgozz fel és a karakterek sem konkrét valós személyek a környezetemből.

Úgy fogalmaznék, hogy nekem az írás volt a terápiám. Ha rosszabb napom volt, bele tudtam illeszkedni Veronika helyzetébe, és eltúlozva, felnagyítva egy hétköznapi problémát megtudtam írni az érzéseit. De fontos kijelentem, hogy a leírt problémák a karakterek nehézségei, nem az enyémek. Amikor véglegesen eldőlt bennem, hogy milyen hangulatú könyvet fogok írni, nem sokkal előtte hunyt el a dédnagymamám, aki igen közel állt hozzám. Az iránta érzett gyászból sok fájdalmasabb jelenethez tudtam ihletet meríteni.

Először is egy út keresést az érzelmek világában való megküzdéssel egy tinédzser szemszögéből nézve.

Másodszor a tiszta testvéri szeretet fontosságát, Kamilla és Veronika kapcsolata által. Azt az önzetlen szeretetet, amit csak a testvérek tudnak érezni a másik iránt, hiába ad ezer okot a másik, hogy utálja, a testvér akkor is csak szeretni tudja a testvérét. Legalábbis remélem a legtöbb testvéri kapcsolat ilyen.

Harmadjára, de nem utoljára a barátság gyógyító és pusztító erejének a bemutatását találja meg az olvasó a műben.

Köszönöm, ha így gondolod, nagyon jól esnek ezek a szavak. Ha csak egyvalaki emiatt nagyobb odafordulással lesz az embertásai iránt, vagy egy magányos ember, rájön, hogy nincs egyedül a problémáival és enyhül a kétségbeesésé, már megérte megírnom ezt a könyvet és ennek az érzése, hihetetlenül sokat ad az életembe. Szeretnék az élet minél több területén segíteni a másikon, legyen az a hivatásomon belül vagy a könyvem által.

Az emberek képesek csak magukkal foglalkozni. Ha jól megy a dolguk, képesek egymásra licitálva dicsekedni, de az ellenkezője is tipikus emberi vonás amikor, ha valakinek valamilyen nehézsége van, a másik ember próbál vele versenyezni, és a saját sorsát rosszabbnak feltüntetni. Itt is erről van szó, annyira magukkal vannak elfoglalva, hogy fel sem tűnik senkinek sem, hogy a környezetükben valaki súlyosan szenved. Csak mert nem ad ennek akkora hangot, vagy csak lealacsonyítják a problémáit. Tipikusan ilyenkor kapnak olyan mondatokat a tinédzserek, hogy „Neked csak tanulnod kell, mi bajod lehet?”, „Majd, ha felnősz megtudod mi az igazi szenvedés!”. De miért kell a másikat alábecsülni függetlenül a korától, vagy az élethátterétől? Figyeljünk egymásra, valóban tiszta egymásra figyeléssel, ne csak felszínes törődéssel.

Impulzív, emocionális, nem mindennapi. Megosztó témát dolgozz fel, amivel nem sűrűn találkozik az ember. Sokan vidám történeteket szeretnek olvasni, romantikus sztorikat. Ha ezt keresi a könyvben az olvasó, akkor nem ajánlom a könyvemet. Bár érint szerelmi szálakat és remélem nem teljesen búskomor a mű hangulata. Ez inkább egy elgondolkodtató komolyabb hangvételű regény, amit a főszereplő szarkasztikus stílusával próbáltam ellensúlyozni.

Főleg szabadidőmben írok, szeretek úgy írni, mikor biztosan tudom, hogy sok időm van. Amikor tudom, hogy van elegendő időm belehelyezkedni a történetbe és kihasználni azt. Nem szeretek kapkodva írni, ha elkezdem, órákig csinálom megszakítás nélkül. Sajnos az ilyen epizódok egyre kevesebbek mostanában az életemben, így azt kell mondjam, nem az írás teszi ki a mindennapjaim részét. Van, hogy megfogalmazódig bennem valami, de csak napokkal később írom le, addig bennem érlelődik tovább.

Így lehetett a lehető legjobban párhuzamba vonni és megmutatni azt, hogy sosem tudhatjuk, a másikban miként csattannak a vele történtek. Mivel Kamilla és Veronika élete teljesen egyezik, ugyan azt a neveltetést kapták, ugyan azoktól a szülőktől, egy a társadalmi helyzetük, ugyan olyan tragédiák történtek velük, mégis másként hatottak rájuk ezek a körülmények. Hiszen Kamillát is megrázta, az, ami Veronikánál egy súlyos töréspont a mű szemszögéből. Nála mégsem váltott ki olyan hatást, mint az ikertestvérénél. Tehát ezzel megdől a „Tudom mit érzel, én is átmentem ezen! kijelentések. Azért, mert az emberrel hasonló esemény történik, mint a másikkal és ő könnyedén túl tudott rajta lépni, még nem szabad lealacsonyítani a másik érzéseit, mert lehet köszönőviszonyban sincs azzal, amit az illető gondolt.

Mindenevő vagyok. Szeretem a romantikát, a fantasyt, a több részből álló sorozatokat, és persze a pszicho thrillereket. Nem mondok semmi meglepőt, ha a kedvenc könyvemként Rena Olsen, Egy szót se szólj! művét nevezem meg. Nekem ez volt az a mű, ami napokig nem eresztett, miután befejeztem az olvasását. Hasonló hatással volt rám, Sophie Hannah, Idegen arcocska című műve. Ezekkel szemben a két kedvenc könyv sorozatom Kiera Cass-Párválasztó és Kerstin Gier-Időtlen szerelem trilógiája. Tehát jogosan mondhatom el magamról, hogy igen nagy skálán mozog az ízlésem a könyvek terén.

Több ötletem is van, amiknek a vázlata a gépemben csücsül. De elsősorban Kamilla történetét szeretném megírni következőleg, hiszen egy ikerpár másik fele is megérdemli, hogy elmondhassa a saját történetét. Merőben más lesz, mint Veronika könyve, ahogy a műben is teljesen különböző karaktereket formálnak meg, teljesen más személyiségek, így más hangulatú könyv lesz a következő, mint a mostani. Mindkét könyv önmagában is érvényesülő mű lesz. Remélem a jelenlegi és a születendő művemnek is jó lesz a visszhangja, és sok embert megérint Veronika és Kamilla élete.