Az interjú időpontja: 2022. szeptember 9.
| Mindazok kedvéért, akik előtt ismeretlen még a neved, mondanál egy pár szót Magadról? Ki Büksi Zsuzsanna, és mi az, amit érdemes tudni róla? | Baján születtem 1975-ben, itt élek és dolgozom ma is. Kisgyermekként kezdtem el történeteket kitalálni magamnak. Ez lett az én kedvenc játékom. Alsós voltam, amikor először leírtam ezeket a fejemből kipattanó kalandokat és eljátszottuk a barátaimmal. Évekkel később már csak az írás maradt meg. Az írás számomra egy olyan hobbi, ami végigkísért eddigi életemen, mindig örömforrást, megnyugvást találtam benne. |
| Több helyen elhangzik Rólad, hogy mióta az eszedet, történeteket találsz ki, írsz. Mi az az életben, amit csak az írástól kapsz meg? Amit semmi más nem tudna pótolni? | A saját történeteim. Szeretek magamnak mesélni, karaktereket kitalálni, és megoldásokat keresni számukra. Ha nem írok, egy idő után kattogni kezdenek bennem a történetek, muszáj leülnöm, és kiírnom magamból. Annyira életem részévé vált. |
| Fiatalon még a fantasy világa vonzott, mikor és hogy kerültél közelebb a fantasztikumot inkább kizáró íráshoz? | Ma is szeretem a fantasy lényeket, az érdekes világokat. Szeretem a nagy, világmegváltó történeteket, a jó győzelmét a gonosz felett. A világépítés, és a mágiarendszerek kitalálása, logikus felépítése azonban nehezemre esik. Valójában ez a része annyira nem is köt le. Hétköznapi sorsokról írni, hétköznapi hősökkel sokkal közelebb áll hozzám. |
| Azért a rövidebb írásaidban még nem szakadtál el teljesen a fantasztikumtól, a mesék varázslatos birodalmától. Az alábbi idézet az Árulás című rövidebb lélegzetvételű történetedből származik. „Sötét erdőt fehér fény ragyogta be. Virágtündérek haladtak pompázatos ruháikban, gyenge szárnycsapásokkal a lombok között, suhantak a talaj fölött, tenyerükkel végigsimították a fűszálakat, majd tovarebbentek lágy énekszóval. Nyomukban virágba borultak a fák, szivárványszín bimbók bújtak elő és a nap simogatására nyitották szirmaikat. Milli fentről bámulta a káprázatot és élvezettel lélegezte be Sötét erdő új, édes illatát.” Mi az, ami ennyire vonz a valóságon túli világban? | A különleges lények, a csodák és a varázslatok. Valójában hiszek a csodákban. (Vagy inkább: nem hiszek a véletlenekben.) Nem tudom, a varázslatokkal, hogy állok. Szeretném hinni, hogy léteznek. Mindenesetre egy mesevilágban sokkal szabadabban játszom a csodákkal és varázslatokkal. |
| Magyar környezetben játszódnak a történeteid, amiknek magyar szereplői vannak. Miért ragaszkodsz ehhez a felálláshoz? | Ez érdekel igazán. Ezt ismerem egy kicsit. Olvasni is jobban szeretem a magyar környezetben játszódó regényeket, amiknek magyar szereplői vannak. Közelebb érzem magamhoz ezeket a történeteket, ezeket a problémákat. |
| Kezdetben az önkifejezés volt a célod az írással, de semmiféleképpen sem a publikálás. Hogy jutottál el mégis az olvasókhoz? | Gyermekként még álmodoztam könyvmegjelenésről. Meg arról, hogy híres író leszek, és majd ez lesz a hivatásom, hogy én könyveket írok. Aztán felnőttem. Keveseknek árultam el, hogy szabadidőmben írok, mert nem akartam, hogy furán nézzenek rám, és feltegyenek olyan kérdéseket, amikre akkor nem akartam/nem tudtam válaszolni. Én csak a háttérben akartam maradni, és szerettem volna, ha soha senki nem veszi észre, hogy létezem. És akkor elbújhattam saját kis világomban. Elbújni saját világomban a legjobb dolog volt az életemben. Bátorságot adott. Aztán elkezdtem írástechnikát tanulni. Megismerkedtem más írókkal, akik között ráébredtem, hogy nem vagyok akkora csodabogár. Nem vagyok egyedül az írás iránti szenvedélyemmel. Kialakultak írós barátságok, létrejött körülöttem egy támogató közeg, olyan emberek léptek be az életembe, akik bízatnak, támogatnak, segítenek, akikre mindig számíthatok. Akiktől a mai napig sokat tanulok. Részt vettem írós játékokban. Próbaképpen pályázgattam, hogy felmérjem, mennyit fejlődtem. Fontossá vált a visszajelzés, a tanulás, hogy a lehető legjobban csináljam, amit csinálok, magam miatt is. Ekkor jelentek meg első novelláim online felületeken. |
| Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól? Figyelsz minden értékelést? | Sok szeretet áramlik felém. Ez jó. Ha privátban írnak rám, vagy személyesen elmondják, mi a véleményük a könyvről, azt mindig szívesen elolvasom, meghallgatom. Néha érdekes beszélgetések alakulnak ki. Ezt különben szeretem. Sokat lehet belőle tanulni, és jólesik. Nem figyelem az értékeléseket. Általában, ha valaki felhívja rá a figyelmemet, hogy itt-ott van értékelés, és szerinte el kéne olvasnom, akkor megnézem. Szívesen meg is osztom, akár jó, akár rossz. Mert nem tetszhet minden történet mindenkinek. Ezt elfogadom, és nincs ezzel semmi gond. |
| Mi vagy ki az, aki Téged inspirál írás közben? | Imádom a városomat, a vízpartot, a természetet. A legjobb dolog csak ülni a parton, bámulni a vizet, a fodrokat, a szikraként megcsillanó napfényt a víz tetején, és hagyni, hogy elragadjon a fantáziám. |
| A Kapcsolat: Bonyolult című regényedben ugyanazokat a történéseket többféle nézőpontból mutatod be. Miért lényeges, hogy így is körbejárjunk egy történetet? | Szerettem volna megmutatni mind a hármuk szemszögéből azt, mit éreznek az adott szituációban. Mi motiválta, vezette őket, ami miatt meghozták a döntéseket. Szerettem volna bemutatni, hogy két ember mennyire másképp, mennyire másnak láthatja a harmadikat. Szerettem volna, ha mindhármukat megértik az olvasók, és feloldozást nyernek a végére. |
| Mennyire technikás megvalósítani, hogy egyszerre különböző karaktereket nevén szólhass? Mennyi időt tesz ki az írás folyamatából, hogy személyiséget találsz ki nekik, hangot rendelsz hozzájuk? | Ez nehéz, és tudom, hogy gyakorolnom kell még. Talán örökre ad majd feladatot, hogy igazán jól tudjam alkalmazni. Rendszerint kitalálom előre a karaktereket, és próbálom megismerni őket, mielőtt nekiállok írni. Azért mindig képesek meglepetést okozni. Ezért is szeretem magát az írás folyamatát, mert ott ismerem meg őket igazán. |
| A Párosban Párizsban a korábbi regényed előzménytörténetének tekinthető? A fejedben milyen sorrendben született meg a történet egésze? | Igen, a Párosban Párizsban című regényem a Kapcsolat:Bonyolult előzménytörténete. Nem terveztem igazán előzményt írni. Miközben vártam Kapcsolat:Bonyolult elbírálására, akkor született egy novella Hanna párizsi kalandjairól, főként Lucas-val való kapcsolatának alakulására fókuszálva. A végén annyira magával ragadott a történet, hogy nem bírtam kijönni belőle. Így novellából regény lett. A fejemben Kapcsolat:Bonyolult született meg hamarabb, ami egy újrakezdés történet. Mint ahogy a Párosban Párizsban is, annyira nem meglepő módon, mert szeretem ezt a témát. A két regény nem kapcsolódik szorosan egymáshoz. Mindkét történet önállóan is megállja a helyét, a másik ismerete nélkül is olvasható. |
| Kiknek ajánlanád a regényeidet? | Azoknak ajánlanám, akik szeretik a hétköznapi történeteket egy kis romantikával fűszerezve. |
| Antológiákban is szerepelnek írásaid. Mi áll hozzád közelebb? A rövidebb vagy a hosszabb lélegzetvételű történetek megírása? | Évekkel ezelőtt azt gondoltam, én nem tudok röviden írni. Hosszú-hosszú regényfolyamok, családtörténetek voltak a fejemben. Aztán negyven évesen elkezdtem írástechnikát tanulni. Ott szerettem meg a novellaírást. Először azért, mert sokkal könnyebb javítani, játszani vele, akár több szemszögből megírni. Könnyebb rajta gyakorolni, könnyebb javítani, könnyebb akár az egészet átírni. A szöveggel való játszadozás még nem jelent nálam feltétlenül egy jó novellát, mindenesetre szórakoztat. Túlíró voltam (vagyok). Ennek visszaszorításában sokat segít a novellázás. Sokkal lényegre törőbben és pontosabban kell megfogalmazni egy novellában, mit szeretnék, ez segített a fókuszálásban is. Azt hiszem sokat fejlődtem, mióta novellákat is írok. A regényírás „munkásabb”, de jobban szeretem. Több a terem kibontakoztatni a karaktereimet, bemutatni a környezetet, a motivációkat és a célokat. Igaz, hogy miközben írom, néha úgy érzem, sosem érek a történet végére. Alig várom, hogy lezárjam a történetet. Ez motivál arra, hogy minden nap odaüljek és írjak. Igazi ünnepnap számomra, amikor az első verzióm megszületik és elkezdhetem végre javítani. |
| Hogyan képzeled a jövőt? Készül-e már újabb regényed? Várhatnak-e Büksi Zsuzsanna-regényt az olvasók? | A jövőmet sosem képzelem el írás nélkül, mivel ez életem szerves része, így biztosan születnek még történetek. Most is írok. Regényt. Az ötletekkel nincs gond, mindig megtalálnak a témák. Hogy hol, és milyen formában lesznek ezek a történetek olvashatók azt most, jelen pillanatban megmondani nem tudom. Annyi biztos, hogy írok. A többi a jövő titka. Ha másképp nem, akkor on-line felületen olvashatnak majd tőlem, akik szeretnének. |
| Ez a kérés már hagyománnyá vált és elmaradhatatlan a bemutatkozók alkalmával: mutasd be kérlek a kedvenc könyvedet/könyveidet! | Mivel a magyar környezetben játszódó történeteket szeretem, az ilyen témájú regények fognak meg. Rengeteg tehetséges, magyar író van, örömmel olvasom a regényeiket. Jelenlegi kedvenceim: Chiara:Pillangólány. Élmény ezt a regényt olvasni! Diáklány-tanár szerelem. Tudom, sokan megírták már, sokféleképpen. Szerintem a Pillangólány mégis az egyik legizgalmasabb, legszebb történet. Nekem újraolvasós. Igazán csodásak a leírások, a hasonlatok, csodás az egész szöveg. Lerakhatatlanul izgalmas a történet, és pontosan olyan a vége, amit én szeretek. Nekem ilyen egy tökéletes befejezés. Róbert Katalin: Kezdjetek el élni! Ez szintén újraolvasós könyvem. Nagyon mai problémákat boncolgat, nagyon emberi. Több szemszögből bemutatja a helyzetet, nekem ezért is olyan izgalmas. A másik, hogy szerintem érdekes szerelmi szál van benne, tetszett, hogy a végén sikerült összehozni őket. Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác. Megható, elgondolkodtató történet egy édesapáról, aki egyedül neveli Down-szindrómás kisfiát. Egy komoly történet érzékenyen, humorral fűszerezve az apai szeretetről, a bátorságról, az elfogadásról. Számomra 2021. legmeghatározóbb olvasmányélménye lett. Nálam nagyon betalált. |
Baján születtem 1975-ben, itt élek és dolgozom ma is. Kisgyermekként kezdtem el történeteket kitalálni magamnak. Ez lett az én kedvenc játékom. Alsós voltam, amikor először leírtam ezeket a fejemből kipattanó kalandokat és eljátszottuk a barátaimmal. Évekkel később már csak az írás maradt meg. Az írás számomra egy olyan hobbi, ami végigkísért eddigi életemen, mindig örömforrást, megnyugvást találtam benne.
A saját történeteim. Szeretek magamnak mesélni, karaktereket kitalálni, és megoldásokat keresni számukra. Ha nem írok, egy idő után kattogni kezdenek bennem a történetek, muszáj leülnöm, és kiírnom magamból. Annyira életem részévé vált.
Ma is szeretem a fantasy lényeket, az érdekes világokat. Szeretem a nagy, világmegváltó történeteket, a jó győzelmét a gonosz felett. A világépítés, és a mágiarendszerek kitalálása, logikus felépítése azonban nehezemre esik. Valójában ez a része annyira nem is köt le. Hétköznapi sorsokról írni, hétköznapi hősökkel sokkal közelebb áll hozzám.
A különleges lények, a csodák és a varázslatok.
Valójában hiszek a csodákban. (Vagy inkább: nem hiszek a véletlenekben.) Nem tudom, a varázslatokkal, hogy állok. Szeretném hinni, hogy léteznek. Mindenesetre egy mesevilágban sokkal szabadabban játszom a csodákkal és varázslatokkal.
Ez érdekel igazán. Ezt ismerem egy kicsit. Olvasni is jobban szeretem a magyar környezetben játszódó regényeket, amiknek magyar szereplői vannak. Közelebb érzem magamhoz ezeket a történeteket, ezeket a problémákat.
Gyermekként még álmodoztam könyvmegjelenésről. Meg arról, hogy híres író leszek, és majd ez lesz a hivatásom, hogy én könyveket írok. Aztán felnőttem. Keveseknek árultam el, hogy szabadidőmben írok, mert nem akartam, hogy furán nézzenek rám, és feltegyenek olyan kérdéseket, amikre akkor nem akartam/nem tudtam válaszolni. Én csak a háttérben akartam maradni, és szerettem volna, ha soha senki nem veszi észre, hogy létezem. És akkor elbújhattam saját kis világomban.
Elbújni saját világomban a legjobb dolog volt az életemben. Bátorságot adott. Aztán elkezdtem írástechnikát tanulni. Megismerkedtem más írókkal, akik között ráébredtem, hogy nem vagyok akkora csodabogár. Nem vagyok egyedül az írás iránti szenvedélyemmel. Kialakultak írós barátságok, létrejött körülöttem egy támogató közeg, olyan emberek léptek be az életembe, akik bízatnak, támogatnak, segítenek, akikre mindig számíthatok. Akiktől a mai napig sokat tanulok.
Részt vettem írós játékokban. Próbaképpen pályázgattam, hogy felmérjem, mennyit fejlődtem. Fontossá vált a visszajelzés, a tanulás, hogy a lehető legjobban csináljam, amit csinálok, magam miatt is. Ekkor jelentek meg első novelláim online felületeken.
Sok szeretet áramlik felém. Ez jó.
Ha privátban írnak rám, vagy személyesen elmondják, mi a véleményük a könyvről, azt mindig szívesen elolvasom, meghallgatom. Néha érdekes beszélgetések alakulnak ki. Ezt különben szeretem. Sokat lehet belőle tanulni, és jólesik.
Nem figyelem az értékeléseket. Általában, ha valaki felhívja rá a figyelmemet, hogy itt-ott van értékelés, és szerinte el kéne olvasnom, akkor megnézem. Szívesen meg is osztom, akár jó, akár rossz. Mert nem tetszhet minden történet mindenkinek. Ezt elfogadom, és nincs ezzel semmi gond.
Imádom a városomat, a vízpartot, a természetet. A legjobb dolog csak ülni a parton, bámulni a vizet, a fodrokat, a szikraként megcsillanó napfényt a víz tetején, és hagyni, hogy elragadjon a fantáziám.
Szerettem volna megmutatni mind a hármuk szemszögéből azt, mit éreznek az adott szituációban. Mi motiválta, vezette őket, ami miatt meghozták a döntéseket. Szerettem volna bemutatni, hogy két ember mennyire másképp, mennyire másnak láthatja a harmadikat. Szerettem volna, ha mindhármukat megértik az olvasók, és feloldozást nyernek a végére.
Ez nehéz, és tudom, hogy gyakorolnom kell még. Talán örökre ad majd feladatot, hogy igazán jól tudjam alkalmazni.
Rendszerint kitalálom előre a karaktereket, és próbálom megismerni őket, mielőtt nekiállok írni. Azért mindig képesek meglepetést okozni. Ezért is szeretem magát az írás folyamatát, mert ott ismerem meg őket igazán.
Igen, a Párosban Párizsban című regényem a Kapcsolat:Bonyolult előzménytörténete. Nem terveztem igazán előzményt írni. Miközben vártam Kapcsolat:Bonyolult elbírálására, akkor született egy novella Hanna párizsi kalandjairól, főként Lucas-val való kapcsolatának alakulására fókuszálva. A végén annyira magával ragadott a történet, hogy nem bírtam kijönni belőle. Így novellából regény lett.
A fejemben Kapcsolat:Bonyolult született meg hamarabb, ami egy újrakezdés történet. Mint ahogy a Párosban Párizsban is, annyira nem meglepő módon, mert szeretem ezt a témát.
A két regény nem kapcsolódik szorosan egymáshoz. Mindkét történet önállóan is megállja a helyét, a másik ismerete nélkül is olvasható.
Azoknak ajánlanám, akik szeretik a hétköznapi történeteket egy kis romantikával fűszerezve.
Évekkel ezelőtt azt gondoltam, én nem tudok röviden írni. Hosszú-hosszú regényfolyamok, családtörténetek voltak a fejemben. Aztán negyven évesen elkezdtem írástechnikát tanulni. Ott szerettem meg a novellaírást. Először azért, mert sokkal könnyebb javítani, játszani vele, akár több szemszögből megírni. Könnyebb rajta gyakorolni, könnyebb javítani, könnyebb akár az egészet átírni. A szöveggel való játszadozás még nem jelent nálam feltétlenül egy jó novellát, mindenesetre szórakoztat.
Túlíró voltam (vagyok). Ennek visszaszorításában sokat segít a novellázás. Sokkal lényegre törőbben és pontosabban kell megfogalmazni egy novellában, mit szeretnék, ez segített a fókuszálásban is. Azt hiszem sokat fejlődtem, mióta novellákat is írok.
A regényírás „munkásabb”, de jobban szeretem. Több a terem kibontakoztatni a karaktereimet, bemutatni a környezetet, a motivációkat és a célokat. Igaz, hogy miközben írom, néha úgy érzem, sosem érek a történet végére. Alig várom, hogy lezárjam a történetet. Ez motivál arra, hogy minden nap odaüljek és írjak. Igazi ünnepnap számomra, amikor az első verzióm megszületik és elkezdhetem végre javítani.
A jövőmet sosem képzelem el írás nélkül, mivel ez életem szerves része, így biztosan születnek még történetek. Most is írok. Regényt. Az ötletekkel nincs gond, mindig megtalálnak a témák. Hogy hol, és milyen formában lesznek ezek a történetek olvashatók azt most, jelen pillanatban megmondani nem tudom. Annyi biztos, hogy írok. A többi a jövő titka. Ha másképp nem, akkor on-line felületen olvashatnak majd tőlem, akik szeretnének.
Mivel a magyar környezetben játszódó történeteket szeretem, az ilyen témájú regények fognak meg. Rengeteg tehetséges, magyar író van, örömmel olvasom a regényeiket.
Jelenlegi kedvenceim:
Chiara:Pillangólány. Élmény ezt a regényt olvasni! Diáklány-tanár szerelem. Tudom, sokan megírták már, sokféleképpen. Szerintem a Pillangólány mégis az egyik legizgalmasabb, legszebb történet. Nekem újraolvasós. Igazán csodásak a leírások, a hasonlatok, csodás az egész szöveg. Lerakhatatlanul izgalmas a történet, és pontosan olyan a vége, amit én szeretek. Nekem ilyen egy tökéletes befejezés.
Róbert Katalin: Kezdjetek el élni! Ez szintén újraolvasós könyvem. Nagyon mai problémákat boncolgat, nagyon emberi. Több szemszögből bemutatja a helyzetet, nekem ezért is olyan izgalmas. A másik, hogy szerintem érdekes szerelmi szál van benne, tetszett, hogy a végén sikerült összehozni őket.
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác. Megható, elgondolkodtató történet egy édesapáról, aki egyedül neveli Down-szindrómás kisfiát. Egy komoly történet érzékenyen, humorral fűszerezve az apai szeretetről, a bátorságról, az elfogadásról. Számomra 2021. legmeghatározóbb olvasmányélménye lett. Nálam nagyon betalált.
Az interjúban említett könyvek
Kapcsolat: Bonyolult
Kiadás éve: 2021
