Az interjú időpontja: 2021. augusztus 20.
Egy veled készült interjúból idézek: „Mindig szerettem fogalmazásokat írni… .A másik kedves elfoglaltságom az álmodozás volt.” Ez elég jó alap egy írónak. De mi kellett még ahhoz, hogy író legyél, hogy ma már sokkönyves szerzőként mutathassunk be? | Két dolog: írni és olvasni, sokat. Olvasni mindenfélét, de leginkább olyan zsánerben, amiben írni szeretek, hogy tudjam, mi az, ami megfogja az olvasókat, mit szeretnek, esetleg mit várnak el egy történettől vagy szereplőtől. Az olvasás a szókincs bővítésében is hatalmas segítség. Írni pedig azért, mert gyakorlás nélkül semmit sem lehet jól csinálni. Persze nem árt, ha az író tisztában van az írástechnika eszközeivel és szabályaival, ezért rendszeresen járok kurzusokra. Ezek ugyan nem kőbe vésett szabályok, inkább iránymutatók, hogyan lehet élvezetes regényt alkotni – egy olyan történetet, ami berántja az olvasót, nem engedi és sokáig vele marad. |
Elég széles skálán mozognak az írásaid: a krimitől a romantikán át az ifjúsági irodalomig minden megtalálható nálad. Mitől függ, hogy éppen mi lesz a következő regény? Milyen témában írsz a legszívesebben? | Leginkább kedvtől, és attól, milyen ötlet „ugrik be” éppen, mi az, ami foglalkoztat, ami annyira befészkeli magát a fejembe, hogy szinte követeli, bontsam ki teljesen. Az ifjúsági történeteim leginkább novellák, ezek többsége pályázatra készült, ahol ugye adott a téma, van hívószó. Ekkora terjedelemben könnyebben mozgok a fiataloknak szánt zsánerekben, míg a felnőtteknek írt műveim összetettebbek, komolyabb témákat boncolgatnak, ezáltal hosszabbak, mert nem szeretném összesűríteni a mondanivalómat. Ettől függetlenül nem zárkózom el attól, hogy egyszer írok egy regényhosszúságú történetet fiataloknak. Hogy milyen témában írok legszívesebben, arról később mesélek egy másik kérdés kapcsán. |
Komoly témákat dolgozol fel a regényeidben. Legutóbb épp a fogyatékosság került középpontba. Miért fontos, hogy ezek is megjelenjenek? | Sajnos gyakran tapasztaltam, hogy az emberek elfordulnak már akkor is, ha csak meglátnak egy sérült vagy egy fogyatékos embert. Fontosnak tartom, hogy ne zárkózzunk be, ne tegyünk úgy, mintha másmilyen állapot nem létezne az egészségesen kívül. Erre a nevelést már egészen fiatalon meg kell kezdeni, odafigyelek erre a gyermekeimnél is. Ha a legújabb írásommal sikerül elérnem, hogy néhány fiatal elfogadóbb legyen fogyatékos társaival szemben, boldog leszek. |
Civil foglalkozásodat tekintve orvos vagy, ami éppúgy hivatás, mint az írás. Hogy fér meg egymás mellett két ilyen erős és fontos mesterség? | Nagyon jól, köszönöm. Ugyan most éppen GYES-en vagyok itthon, de a munkám során sok emberrel, sok egyéniséggel találkoztam. Megfigyelni az embereket, a környezetet éppúgy feladata az írónak, mint utánanézni például annak, hogyan épül fel a rendőrség szervezete, vagy mit csinál pontosan egy postai alkalmazott. A korábbi találkozásokból sokat meríthetek a karaktereim megalkotásához, így színes, élő szereplőkkel tudok dolgozni egy-egy történet során. |
Mi az a 3 dolog, ami sosem hiányozhat a regényeidből? | Jó kérdés, és most, ha jól sejtem, nem arra gondolsz, hogy férfi, nő, autó… Komolyra fordítva, nagyon szeretek kapcsolatokról írni, legyen az baráti, testvéri, szülő-gyermek vagy éppen romantikus. Minden történetben (mind a krimi, mind a romantikus), amelyben emberek szerepelnek, óhatatlanul kialakul valamilyen kapcsolat, egyfajta ráutaltság a szereplők között, akár pozitív, akár negatív értelemben. Szeretek ezekkel az érzésekkel játszani, hogyan jönnek létre, hogyan erősödnek, mik gyengítik. Minden kapcsolatban vannak mérföldkövek, melyeket az érintett szereplők másként, vérmérsékletüknek megfelelően lépnek meg – vagy éppen visszahátrálnak onnan. Ezeket a mérföldköveket a való életben is megtapasztaljuk. Szeretem megmutatni azt az olvasóimnak, hogy nincsenek egyedül a kapcsolati problémáikkal, más is küzdhet hasonló gondokkal, és lehet kiutat keresni a gödörből. Amiket szeretek még becsempészni az írásaimba, az valamilyen orvosi utalás, eset – már csak a hivatásomból adódóan is. Harmadikként megemlíteném magát a hétköznapi embert – realista történeteket szeretek írni rólunk, rólatok, bárkiről. |
Mi az, ami hat rád az írás során, amiből ihletet merítesz? | Szinte minden, mondhatnám, bármi. A hétköznapok, a felkapott témák és az álmok is képesek inspirálni. Gyakran fordult elő, hogy derült égből villámcsapásként bukkant fel a fejemben egy ötlet, ami aztán elsőbbséget követelt magának a régebbi témák felett. Gyakorlatilag nyitott szemmel járok a világban. |
A könyveid több kiadónál és magánkiadásban is megjelentek már. Íróként hogy látod a magyar szerzők helyzetét a könyvpiacon? | Nagyon nehéz a dolgunk, egyúttal végtelenül könnyű is. Nehéz az elindulás, bekerülni az irodalmi élet tudatába – magyarul olvasókat, kiadót szerezni. Többféle utat választhat egy író: magánkiadást, próbálkozhat nagy kiadóknál, vagy rengeteg kisebb kiadó van, akik megkönnyítik az író munkáját, és rendelkeznek stabil olvasóréteggel. Ha egy író megtalálja azt a közeget, akik támogatják és akiknek alkot, már könnyebb dolga van, mert lesz egy kisebb-nagyobb közösség, akik várják az írásait. Amíg idáig elér valaki, rengeteget kell dolgoznia – persze azután sem hagyhatja abba, hogy kiépítette a saját „rajongói körét”. Szerencsére a magyar szerzők között inkább támogatást, bajtársiasságot tapasztalok, mint versengést és ellenségeskedést. |
Ma már az online tér tágabb lehetőségeket ad az írók számára is, így könnyebb és gyorsabb a kapcsolattartás és az interakció az olvasókkal vagy akár a leendő olvasókkal. Mit gondolsz mennyire fontos az önmarketing és a kommunikáció az olvasókkal? Mi a tapasztalatod? | Nagyon fontos, szinte elengedhetetlen. Az online tér, sőt, a személyes író-olvasó találkozók hozzásegítik az írót ahhoz, hogy az olvasó élő, hús-vér embernek lássa őt, aki pont olyan, mint bárki más, nem egy elérhetetlen valaki, hanem akár közeli ismerőssé is válhat. Szerintem sokkal izgalmasabb egy könyvet várni olyasvalakitől, akiről többet tudunk annál, mint hogy regényeket ír. Személyesen tapasztaltam, hogy egy negatív kritika is indíthat be érdekes, értelmes beszélgetést, és vezethet jó munkakapcsolathoz, barátsághoz. |
Mi az, amit pozitívumként éltél meg az elmúlt másfél évben? | Mindig elégedettséggel és örömmel tölt el, ha befejezek egy-egy regényt vagy novellát. Ilyenkor izgatottan várom az olvasói visszajelzéseket, és minden pozitív üzenet egy-egy diadal, melyek löketet adnak a további munkához. |
Vannak szerzők, akik tudnak kedvencet választani a saját írásaikból és vannak akik nem. Neked van olyan regényed, ami valamiért kiemelten fontos számodra? | Minden regényemet, minden novellámat szeretem, és mindegyiket másért. Nem tudnék csak egyet kiválasztani. Mindegyik fontos, mert megmutatja, milyen utat jártam be – hiszen a megjelenése pillanatában mindegyik az akkori tudásom maximumát tükrözte. |
Mi az, ami az íróként a legtöbbet jelenti Neked? Mit jelent az írás? | Az írás kikapcsolódás és egyúttal kőkemény munka számomra. Mondhatnám, életstílus. Azért írok, mert szeretek írni – ennyire egyszerű. |
Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek! | Egyik nagy kedvencem Rejtő Jenőtől Az elveszett cirkáló, ezt többször olvastam, és még párszor el is fogom. Minden alkalommal jókat nevetek a poénokon, izgulok, hogy mi lesz a főhősökkel – szerintem ilyen az igazán jó regény. Rejtő mesterien vezeti a cselekményt, kiváló karaktereket alkotott, görbetükröt tartva a társadalom elé. Mégsem teszi ezt sértő módon, hanem az ember nevetve csap a homlokára, hogy „Hát, igen...!” Bevallom, próbálok valamicskét eltanulni Rejtőtől, hogyan tudott ilyen maradandót alkotni. Piszkos Fred egyik mondatát szoktam felidézni magamban, ha nehéz feladat előtt állok: „...sok szerencsét kívánok valamennyiünknek e marhasághoz…” (Vagy a másik lelkesítő gyöngyszemet: „Friss gőz! Előre! Marhák!”) |
Végül pedig mesélj kicsit a jövőről! Épp most jelent meg a legújabb könyved, de milyen történeteket várhatnak Tőled még az olvasók? | Szeretnék minél több novellát írni, leginkább pályázatokra – mindig keresem a lehetőségeket. Mindenképp folytatni fogom a BuKo történeteket, Viktor és Felix még belekeveredik néhány kalandba – ráadásul vannak még elvarratlan szálak a már megjelent regényekben, melyek nem véletlenül maradtak úgy. Van a tarsolyomban egy magyar krimi, melynek főhőse egy kissé szarkasztikus halottkém, sajátos életúttal és titkokkal, az ő történetét mindenképp szeretném az olvasók elé vinni. Továbbá jelenleg is dolgozom egy kéziraton – ez se nem krimi, se nem romantikus, inkább lélektani regény lesz. Gyászfeldolgozás és újrakezdés áll a középpontjában. Ez is Magyarországon játszódik. Remélem, még az idén pontot tudok tenni a végére. |
Két dolog: írni és olvasni, sokat. Olvasni mindenfélét, de leginkább olyan zsánerben, amiben írni szeretek, hogy tudjam, mi az, ami megfogja az olvasókat, mit szeretnek, esetleg mit várnak el egy történettől vagy szereplőtől. Az olvasás a szókincs bővítésében is hatalmas segítség. Írni pedig azért, mert gyakorlás nélkül semmit sem lehet jól csinálni. Persze nem árt, ha az író tisztában van az írástechnika eszközeivel és szabályaival, ezért rendszeresen járok kurzusokra. Ezek ugyan nem kőbe vésett szabályok, inkább iránymutatók, hogyan lehet élvezetes regényt alkotni – egy olyan történetet, ami berántja az olvasót, nem engedi és sokáig vele marad.
Leginkább kedvtől, és attól, milyen ötlet „ugrik be” éppen, mi az, ami foglalkoztat, ami annyira befészkeli magát a fejembe, hogy szinte követeli, bontsam ki teljesen. Az ifjúsági történeteim leginkább novellák, ezek többsége pályázatra készült, ahol ugye adott a téma, van hívószó. Ekkora terjedelemben könnyebben mozgok a fiataloknak szánt zsánerekben, míg a felnőtteknek írt műveim összetettebbek, komolyabb témákat boncolgatnak, ezáltal hosszabbak, mert nem szeretném összesűríteni a mondanivalómat. Ettől függetlenül nem zárkózom el attól, hogy egyszer írok egy regényhosszúságú történetet fiataloknak.
Hogy milyen témában írok legszívesebben, arról később mesélek egy másik kérdés kapcsán.
Sajnos gyakran tapasztaltam, hogy az emberek elfordulnak már akkor is, ha csak meglátnak egy sérült vagy egy fogyatékos embert. Fontosnak tartom, hogy ne zárkózzunk be, ne tegyünk úgy, mintha másmilyen állapot nem létezne az egészségesen kívül. Erre a nevelést már egészen fiatalon meg kell kezdeni, odafigyelek erre a gyermekeimnél is. Ha a legújabb írásommal sikerül elérnem, hogy néhány fiatal elfogadóbb legyen fogyatékos társaival szemben, boldog leszek.
Nagyon jól, köszönöm. Ugyan most éppen GYES-en vagyok itthon, de a munkám során sok emberrel, sok egyéniséggel találkoztam. Megfigyelni az embereket, a környezetet éppúgy feladata az írónak, mint utánanézni például annak, hogyan épül fel a rendőrség szervezete, vagy mit csinál pontosan egy postai alkalmazott.
A korábbi találkozásokból sokat meríthetek a karaktereim megalkotásához, így színes, élő szereplőkkel tudok dolgozni egy-egy történet során.
Jó kérdés, és most, ha jól sejtem, nem arra gondolsz, hogy férfi, nő, autó…
Komolyra fordítva, nagyon szeretek kapcsolatokról írni, legyen az baráti, testvéri, szülő-gyermek vagy éppen romantikus. Minden történetben (mind a krimi, mind a romantikus), amelyben emberek szerepelnek, óhatatlanul kialakul valamilyen kapcsolat, egyfajta ráutaltság a szereplők között, akár pozitív, akár negatív értelemben. Szeretek ezekkel az érzésekkel játszani, hogyan jönnek létre, hogyan erősödnek, mik gyengítik. Minden kapcsolatban vannak mérföldkövek, melyeket az érintett szereplők másként, vérmérsékletüknek megfelelően lépnek meg – vagy éppen visszahátrálnak onnan. Ezeket a mérföldköveket a való életben is megtapasztaljuk. Szeretem megmutatni azt az olvasóimnak, hogy nincsenek egyedül a kapcsolati problémáikkal, más is küzdhet hasonló gondokkal, és lehet kiutat keresni a gödörből.
Amiket szeretek még becsempészni az írásaimba, az valamilyen orvosi utalás, eset – már csak a hivatásomból adódóan is.
Harmadikként megemlíteném magát a hétköznapi embert – realista történeteket szeretek írni rólunk, rólatok, bárkiről.
Szinte minden, mondhatnám, bármi. A hétköznapok, a felkapott témák és az álmok is képesek inspirálni. Gyakran fordult elő, hogy derült égből villámcsapásként bukkant fel a fejemben egy ötlet, ami aztán elsőbbséget követelt magának a régebbi témák felett.
Gyakorlatilag nyitott szemmel járok a világban.
Nagyon nehéz a dolgunk, egyúttal végtelenül könnyű is. Nehéz az elindulás, bekerülni az irodalmi élet tudatába – magyarul olvasókat, kiadót szerezni. Többféle utat választhat egy író: magánkiadást, próbálkozhat nagy kiadóknál, vagy rengeteg kisebb kiadó van, akik megkönnyítik az író munkáját, és rendelkeznek stabil olvasóréteggel. Ha egy író megtalálja azt a közeget, akik támogatják és akiknek alkot, már könnyebb dolga van, mert lesz egy kisebb-nagyobb közösség, akik várják az írásait. Amíg idáig elér valaki, rengeteget kell dolgoznia – persze azután sem hagyhatja abba, hogy kiépítette a saját „rajongói körét”. Szerencsére a magyar szerzők között inkább támogatást, bajtársiasságot tapasztalok, mint versengést és ellenségeskedést.
Nagyon fontos, szinte elengedhetetlen. Az online tér, sőt, a személyes író-olvasó találkozók hozzásegítik az írót ahhoz, hogy az olvasó élő, hús-vér embernek lássa őt, aki pont olyan, mint bárki más, nem egy elérhetetlen valaki, hanem akár közeli ismerőssé is válhat. Szerintem sokkal izgalmasabb egy könyvet várni olyasvalakitől, akiről többet tudunk annál, mint hogy regényeket ír.
Személyesen tapasztaltam, hogy egy negatív kritika is indíthat be érdekes, értelmes beszélgetést, és vezethet jó munkakapcsolathoz, barátsághoz.
Mindig elégedettséggel és örömmel tölt el, ha befejezek egy-egy regényt vagy novellát. Ilyenkor izgatottan várom az olvasói visszajelzéseket, és minden pozitív üzenet egy-egy diadal, melyek löketet adnak a további munkához.
Minden regényemet, minden novellámat szeretem, és mindegyiket másért. Nem tudnék csak egyet kiválasztani. Mindegyik fontos, mert megmutatja, milyen utat jártam be – hiszen a megjelenése pillanatában mindegyik az akkori tudásom maximumát tükrözte.
Az írás kikapcsolódás és egyúttal kőkemény munka számomra. Mondhatnám, életstílus. Azért írok, mert szeretek írni – ennyire egyszerű.
Egyik nagy kedvencem Rejtő Jenőtől Az elveszett cirkáló, ezt többször olvastam, és még párszor el is fogom. Minden alkalommal jókat nevetek a poénokon, izgulok, hogy mi lesz a főhősökkel – szerintem ilyen az igazán jó regény. Rejtő mesterien vezeti a cselekményt, kiváló karaktereket alkotott, görbetükröt tartva a társadalom elé. Mégsem teszi ezt sértő módon, hanem az ember nevetve csap a homlokára, hogy „Hát, igen...!” Bevallom, próbálok valamicskét eltanulni Rejtőtől, hogyan tudott ilyen maradandót alkotni.
Piszkos Fred egyik mondatát szoktam felidézni magamban, ha nehéz feladat előtt állok: „...sok szerencsét kívánok valamennyiünknek e marhasághoz…”
(Vagy a másik lelkesítő gyöngyszemet: „Friss gőz! Előre! Marhák!”)
Szeretnék minél több novellát írni, leginkább pályázatokra – mindig keresem a lehetőségeket.
Mindenképp folytatni fogom a BuKo történeteket, Viktor és Felix még belekeveredik néhány kalandba – ráadásul vannak még elvarratlan szálak a már megjelent regényekben, melyek nem véletlenül maradtak úgy. Van a tarsolyomban egy magyar krimi, melynek főhőse egy kissé szarkasztikus halottkém, sajátos életúttal és titkokkal, az ő történetét mindenképp szeretném az olvasók elé vinni.
Továbbá jelenleg is dolgozom egy kéziraton – ez se nem krimi, se nem romantikus, inkább lélektani regény lesz. Gyászfeldolgozás és újrakezdés áll a középpontjában. Ez is Magyarországon játszódik. Remélem, még az idén pontot tudok tenni a végére.