Szaszkó Gabriella

Az interjú időpontja: 2021. október 8.

„Írói pályafutásom valahol gyermekkoromban kezdődött, már akkor is meséket alkottam. Erről azóta is képtelen voltam leszokni, de úgy gondolom ez nem is probléma, hiszen a fantáziavilágot nem kinőni, hanem ápolgatni kell, hogy minél messzebbre érjenek ágai.” Nagy vonalakban így lettél Te író. De hogyan és mikor kezdődött ez pontosan?	Gyerekkoromban is irtó élénk volt a fantáziám, nagyon szerettem a mintha-játékokat. Aztán tinikoromban nem tudatosan, de az egyik legjobb barátnőmmel folyamatosan írtunk, spirálfüzetek hosszú sorát töltöttük meg a sztorinkkal. A harmadik korszak pedig már a tudatos íróvá válás volt, amikor ráébredtem, hogy ez az én valódi szenvedélyem. Ez jóval később, huszonkét éves koromban kezdődött. Akkor már kurzusokra iratkoztam be, novellákkal pályáztam, és elkezdtem regényeket írni. Ez mind-mind a kezdet része volt.
*Szerkesztőként és fordítóként dolgozol az írás mellett, így a kiadás szinte teljes fázisát átlátod. Mennyire van hatással a munkád az írói munkásságodra?*	Egyértelműen hatással van a fordítás és a szerkesztés az írásra, de remélem, ez főként pozitív. Mivel mélyen belemerülök más írók munkájába, reményeim szerint tudom vele fejleszteni a saját íráskészségemet, lesek el fogásokat. A szerkesztésből főleg a fordításhoz, a fordításból inkább az íráshoz. Annyiból okoz nehézséget, hogy a munkafolyamatok hasonlóak, így sokszor már nehezebben ülök le írni, ha épp van nálam szerkesztés/fordítás is, mivel ezek rendesen lefárasztanak a nap végére.
*Mi a legfőbb ihletforrásod? Honnan merítesz ötletet az íráshoz?*	Az ihlet mindig érdekes kérdés számomra, mert az ötletek eredetét sokszor én magam sem teljesen tudom meghatározni. Hatnak rám sorozatok/filmek/könyvek, emberi sorsok, akár újsághírek, a saját élethelyzeteim. Bizonyos karakterek szoktak a leginkább hatással lenni rám, esetleg egy-egy különleges szituáció ötlete. Sokszor nem azzal van a gond, hogy nincs ötletem, hanem azzal, hogy túl sok van, és párhuzamosan több történetet általában nem tudok írni.
A „Pennington fivérek” trilógia komoly témákat sorakoztat fel: alkoholizmus, gyermekbántalmazás, függőség, gyász, családon belüli erőszak. Miért fontos számodra, hogy ezek a témák megjelenjenek a könyveidben?	Nem mondhatnám, hogy szeretem szépíteni a valóságot. Általában azok a történetek nyűgöznek le engem is olvasóként, ahol nyersen mutatják be az emberi természetet. Úgy gondolom, mindannyian cipelünk magunkkal súlyokat – még ha nem is mindenki olyan nehezet, mint az én Pennington családom –, épp ezért érdemes komoly könyveket írni, amelyek elgondolkozathatják az embert. Azt remélem, hogy ezek a regények megmutathatják, hogy a nehézségeken túl is van szépség, feloldozás, hogy ezek mellett is érdemes továbbmenni az úton.
Egy veled készült interjúban azt mondtad, hogy : „Amikor elkezdek egy regényt, akkor csak a kezdőszituációt ismerem. Szeretem, ha a regény maga nekem is meglepetéseket okoz. Csak pár jelenetet látok előre.” Hogyan készül el egy regény? Mi az írás folyamata?	Nem vagyok vázlatoló író, ahogy ebben az interjúban is mondtam. Most, hogy hosszú sorozatot írok, rá kell látnom az összefüggésekre, megkeresem azokat a részeket, ahol még látom, hogy lehetne bővíteni. De igen, általában csak a karaktereket, a kezdőszituációt ismerem, és utána formálom meg az egész történetet. Valahogy úgy érzem, minden regényt egy kicsit máshogy kell megírni, máshogy kell hozzáfogni, ezért tökéletes receptet nem tudnék mondani.
*Mi az a 3 dolog, ami sosem hiányozhat a történeteidből?*	Hú, borzasztóan nehéz kérdés, mert ennyire nem szoktam tudatosan bizonyos elemeket beletenni a könyveimbe, de nálam is megfigyelhetőek bizonyos minták. Általában minden történetemben vannak mentális betegségek (PTSD, függőség, szorongás), megtépázott emberi kapcsolatok (szülő-gyerek vagy párkapcsolatok), sok regényemben van szerelmi háromszög is, és mindig azt mondják, hogy sokat isznak a karaktereim (hopsz, ez már négy).
„Lassan peregtek a homokórán a felesleges órák. Az életnek nem lehet minden percét értelemmel töltve leélni. De közben nagy a nyomás, születésünktől kezdve elvárások között élünk, és hagyjuk, hogy az élet kifusson az ujjaink közül.” Mit jelent neked ez a gondolat?	Azt, hogy az élet sodrásában sokszor elterelődik a figyelmünk a fontos dolgokról. Sokszor olyanokat hajszolunk, amik nem is igazán fontosak. Plusz azt is, hogy szeretnénk az életünkbe a lehető legtöbb dolgot beletömködni, és pont ez alatt felejtünk el igazán élni. Ez természetesen rám is jellemző, nem véletlenül írtam le.
*Aktívan kezeled a különböző közösségi oldalakon az írói profilodat. Mennyire fontos az önmarketing és a kapcsolattartás, a kommunikáció az olvasóiddal?*	Szerintem elengedhetetlenül fontos. Már kezdő íróként is tudtam, hogy muszáj építenem a kapcsolatokat, gondolatokat megosztanom a közösségi médián, és aktívkodnom, ha szeretném, hogy az olvasók jobban felfigyeljenek rám. Ebben még szerintem van hová fejlődnöm, folyamatosan tanulok én is, lesem el a fogásokat. Annyi biztos, hogy a kiadással az ember nem ért úgymond célt, az csupán egy állomás. És az írás mellett is folyamatos a munka. Ezt egyébként külföldi szerzőknél éppúgy meg lehet figyelni, ők is tartják a kapcsolatot az olvasókkal, és népszerűsítik a könyveiket, még akkor is, ha erősebb reklámozási háttér van mögöttük.
*Hogyan érintett, hatott rád az elmúlt másfél év?*	Hát erről konkrétan könyvet lehetne írni. Pár sorban nehéz összefoglalni, mit is jelentett nekem, de mindenképpen rengeteget adott, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert keveset vett el. Tudom, hogy rengetegen hatalmas veszteségekkel zárták/zárják majd ezt az időszakot, én eddig a szerencsések közé tartozom. A másfél év karantén úgymond teljesen új megvilágításba helyezte az életemet, jobban magamért dolgoztam és nem magam ellen. Csak abban reménykedem, hogy ezt a tudást és magabiztosságot tovább tudom vinni majd az elkövetkező évekre is.
*Íróként hogy látod a magyar szerzők helyzetét a könyvpiacon?*	Szerintem íróként mindenhol nehéz érvényesülni. Általában a befutott, nagy nevekhez hasonlítja mindenki magát, de egy telített piacon mindenhol nehéz érvényesülni. Magyar szerzőként pedig vannak még erősebb hátrányok, például a külföldi publikálás nehézsége a nyelvünk elszigeteltsége miatt, és sokszor sajnos a hazai olvasók is előítéletesek a magyar írókkal, amit szerintem csak kemény munkával lehet eloszlatni. Mindig nagyon örülök, ha egy-egy olvasó kiemeli, hogy én segítettem neki megnyitni a kaput a magyar írók felé. Igyekszem mindent megtenni, hogy az olvasóknak pozitív élményei legyenek akkor is, ha beszélgetnek velem, és ha a könyveimet olvassák.
*Mi az, ami íróként a legtöbbet jelenti Neked? Mit jelent az írás?*	Az írás nekem önismeret, terápia, vágyteljesítés. A világ dolgainak, az emberek viselkedésének megértésére irányuló törekvésem. Ráadásul lezárás. A történetek a kerek egység miatt hoznak valamiféle megnyugvást, amíg a valódi élet nem ilyen. Az írás nálam világokat nyit, ezer életet élhetek meg általa.
*Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek!*	Húha. A legtöbb íróhoz hasonlóan rengeteg kedvenc könyvem van. Ha ilyesmit kérdeznek tőlem, mindig igyekszem mást ajánlani. Most Matt Haig könyveit fogom kiemelni, pontosabban az Éjfél Könyvtárat és a Miért érdemes életben maradnit. Matt Haig számomra igazi guru, aki szorongással és depresszióval küzdött egész életében, és nagyon különleges könyveket ír. A szorongásról szóló történeteit éppúgy ajánlom, ahogy a mesekönyveit vagy a felnőtt regényeit. Az Éjfél Könyvtár az életről szól, a választásainkról, a beteljesületlen vágyainkról. Szerintem szuper olvasmány.
*Végül pedig mesélj kicsit a jövőről! Szeptemberben jelent meg a legújabb regényed, sorban a hetedik köteted. Van már terved, újabb regényötleted?*	Rengeteg tervem van. Most épp a Glens Falls sorozat harmadik darabján dolgozom, még eléggé az elején járok, de ősszel még jobban bele akarok merülni. Közben márciusban már befejeztem egy különleges regényt a lélekvándorlásról és az agorafóbiáról. Emellett belekezdtem angolul egy könyvbe, amit a szorongásomról írok. Közben persze ezer regényötlet érlelődik a fejemben, de azokat még hagyom egyelőre, hogy növekedjenek szépen…

„Írói pályafutásom valahol gyermekkoromban kezdődött, már akkor is meséket alkottam. Erről azóta is képtelen voltam leszokni, de úgy gondolom ez nem is probléma, hiszen a fantáziavilágot nem kinőni, hanem ápolgatni kell, hogy minél messzebbre érjenek ágai.” Nagy vonalakban így lettél Te író. De hogyan és mikor kezdődött ez pontosan?

Gyerekkoromban is irtó élénk volt a fantáziám, nagyon szerettem a mintha-játékokat. Aztán tinikoromban nem tudatosan, de az egyik legjobb barátnőmmel folyamatosan írtunk, spirálfüzetek hosszú sorát töltöttük meg a sztorinkkal. A harmadik korszak pedig már a tudatos íróvá válás volt, amikor ráébredtem, hogy ez az én valódi szenvedélyem. Ez jóval később, huszonkét éves koromban kezdődött. Akkor már kurzusokra iratkoztam be, novellákkal pályáztam, és elkezdtem regényeket írni. Ez mind-mind a kezdet része volt.

Szerkesztőként és fordítóként dolgozol az írás mellett, így a kiadás szinte teljes fázisát átlátod. Mennyire van hatással a munkád az írói munkásságodra?

Egyértelműen hatással van a fordítás és a szerkesztés az írásra, de remélem, ez főként pozitív. Mivel mélyen belemerülök más írók munkájába, reményeim szerint tudom vele fejleszteni a saját íráskészségemet, lesek el fogásokat. A szerkesztésből főleg a fordításhoz, a fordításból inkább az íráshoz. Annyiból okoz nehézséget, hogy a munkafolyamatok hasonlóak, így sokszor már nehezebben ülök le írni, ha épp van nálam szerkesztés/fordítás is, mivel ezek rendesen lefárasztanak a nap végére.

Mi a legfőbb ihletforrásod? Honnan merítesz ötletet az íráshoz?

Az ihlet mindig érdekes kérdés számomra, mert az ötletek eredetét sokszor én magam sem teljesen tudom meghatározni. Hatnak rám sorozatok/filmek/könyvek, emberi sorsok, akár újsághírek, a saját élethelyzeteim. Bizonyos karakterek szoktak a leginkább hatással lenni rám, esetleg egy-egy különleges szituáció ötlete. Sokszor nem azzal van a gond, hogy nincs ötletem, hanem azzal, hogy túl sok van, és párhuzamosan több történetet általában nem tudok írni.

A „Pennington fivérek” trilógia komoly témákat sorakoztat fel: alkoholizmus, gyermekbántalmazás, függőség, gyász, családon belüli erőszak. Miért fontos számodra, hogy ezek a témák megjelenjenek a könyveidben?

Nem mondhatnám, hogy szeretem szépíteni a valóságot. Általában azok a történetek nyűgöznek le engem is olvasóként, ahol nyersen mutatják be az emberi természetet. Úgy gondolom, mindannyian cipelünk magunkkal súlyokat – még ha nem is mindenki olyan nehezet, mint az én Pennington családom –, épp ezért érdemes komoly könyveket írni, amelyek elgondolkozathatják az embert. Azt remélem, hogy ezek a regények megmutathatják, hogy a nehézségeken túl is van szépség, feloldozás, hogy ezek mellett is érdemes továbbmenni az úton.

Egy veled készült interjúban azt mondtad, hogy : „Amikor elkezdek egy regényt, akkor csak a kezdőszituációt ismerem. Szeretem, ha a regény maga nekem is meglepetéseket okoz. Csak pár jelenetet látok előre.” Hogyan készül el egy regény? Mi az írás folyamata?

Nem vagyok vázlatoló író, ahogy ebben az interjúban is mondtam. Most, hogy hosszú sorozatot írok, rá kell látnom az összefüggésekre, megkeresem azokat a részeket, ahol még látom, hogy lehetne bővíteni. De igen, általában csak a karaktereket, a kezdőszituációt ismerem, és utána formálom meg az egész történetet. Valahogy úgy érzem, minden regényt egy kicsit máshogy kell megírni, máshogy kell hozzáfogni, ezért tökéletes receptet nem tudnék mondani.

Mi az a 3 dolog, ami sosem hiányozhat a történeteidből?

Hú, borzasztóan nehéz kérdés, mert ennyire nem szoktam tudatosan bizonyos elemeket beletenni a könyveimbe, de nálam is megfigyelhetőek bizonyos minták. Általában minden történetemben vannak mentális betegségek (PTSD, függőség, szorongás), megtépázott emberi kapcsolatok (szülő-gyerek vagy párkapcsolatok), sok regényemben van szerelmi háromszög is, és mindig azt mondják, hogy sokat isznak a karaktereim (hopsz, ez már négy).

„Lassan peregtek a homokórán a felesleges órák. Az életnek nem lehet minden percét értelemmel töltve leélni. De közben nagy a nyomás, születésünktől kezdve elvárások között élünk, és hagyjuk, hogy az élet kifusson az ujjaink közül.” Mit jelent neked ez a gondolat?

Azt, hogy az élet sodrásában sokszor elterelődik a figyelmünk a fontos dolgokról. Sokszor olyanokat hajszolunk, amik nem is igazán fontosak. Plusz azt is, hogy szeretnénk az életünkbe a lehető legtöbb dolgot beletömködni, és pont ez alatt felejtünk el igazán élni. Ez természetesen rám is jellemző, nem véletlenül írtam le.

Aktívan kezeled a különböző közösségi oldalakon az írói profilodat. Mennyire fontos az önmarketing és a kapcsolattartás, a kommunikáció az olvasóiddal?

Szerintem elengedhetetlenül fontos. Már kezdő íróként is tudtam, hogy muszáj építenem a kapcsolatokat, gondolatokat megosztanom a közösségi médián, és aktívkodnom, ha szeretném, hogy az olvasók jobban felfigyeljenek rám. Ebben még szerintem van hová fejlődnöm, folyamatosan tanulok én is, lesem el a fogásokat. Annyi biztos, hogy a kiadással az ember nem ért úgymond célt, az csupán egy állomás. És az írás mellett is folyamatos a munka. Ezt egyébként külföldi szerzőknél éppúgy meg lehet figyelni, ők is tartják a kapcsolatot az olvasókkal, és népszerűsítik a könyveiket, még akkor is, ha erősebb reklámozási háttér van mögöttük.

Hogyan érintett, hatott rád az elmúlt másfél év?

Hát erről konkrétan könyvet lehetne írni. Pár sorban nehéz összefoglalni, mit is jelentett nekem, de mindenképpen rengeteget adott, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert keveset vett el. Tudom, hogy rengetegen hatalmas veszteségekkel zárták/zárják majd ezt az időszakot, én eddig a szerencsések közé tartozom. A másfél év karantén úgymond teljesen új megvilágításba helyezte az életemet, jobban magamért dolgoztam és nem magam ellen. Csak abban reménykedem, hogy ezt a tudást és magabiztosságot tovább tudom vinni majd az elkövetkező évekre is.

Íróként hogy látod a magyar szerzők helyzetét a könyvpiacon?

Szerintem íróként mindenhol nehéz érvényesülni. Általában a befutott, nagy nevekhez hasonlítja mindenki magát, de egy telített piacon mindenhol nehéz érvényesülni. Magyar szerzőként pedig vannak még erősebb hátrányok, például a külföldi publikálás nehézsége a nyelvünk elszigeteltsége miatt, és sokszor sajnos a hazai olvasók is előítéletesek a magyar írókkal, amit szerintem csak kemény munkával lehet eloszlatni. Mindig nagyon örülök, ha egy-egy olvasó kiemeli, hogy én segítettem neki megnyitni a kaput a magyar írók felé. Igyekszem mindent megtenni, hogy az olvasóknak pozitív élményei legyenek akkor is, ha beszélgetnek velem, és ha a könyveimet olvassák.

Mi az, ami íróként a legtöbbet jelenti Neked? Mit jelent az írás?

Az írás nekem önismeret, terápia, vágyteljesítés. A világ dolgainak, az emberek viselkedésének megértésére irányuló törekvésem. Ráadásul lezárás. A történetek a kerek egység miatt hoznak valamiféle megnyugvást, amíg a valódi élet nem ilyen. Az írás nálam világokat nyit, ezer életet élhetek meg általa.

Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek!

Húha. A legtöbb íróhoz hasonlóan rengeteg kedvenc könyvem van. Ha ilyesmit kérdeznek tőlem, mindig igyekszem mást ajánlani. Most Matt Haig könyveit fogom kiemelni, pontosabban az Éjfél Könyvtárat és a Miért érdemes életben maradnit. Matt Haig számomra igazi guru, aki szorongással és depresszióval küzdött egész életében, és nagyon különleges könyveket ír. A szorongásról szóló történeteit éppúgy ajánlom, ahogy a mesekönyveit vagy a felnőtt regényeit. Az Éjfél Könyvtár az életről szól, a választásainkról, a beteljesületlen vágyainkról. Szerintem szuper olvasmány.

Végül pedig mesélj kicsit a jövőről! Szeptemberben jelent meg a legújabb regényed, sorban a hetedik köteted. Van már terved, újabb regényötleted?

Rengeteg tervem van. Most épp a Glens Falls sorozat harmadik darabján dolgozom, még eléggé az elején járok, de ősszel még jobban bele akarok merülni. Közben márciusban már befejeztem egy különleges regényt a lélekvándorlásról és az agorafóbiáról. Emellett belekezdtem angolul egy könyvbe, amit a szorongásomról írok. Közben persze ezer regényötlet érlelődik a fejemben, de azokat még hagyom egyelőre, hogy növekedjenek szépen…