Már egészen gyerekkorom óta elkísér az olvasás és az írás szeretete. Anyukám mindig azt mondta, én egy álomvilágban élek, és valóban, az írással megteremtettem a magam számára kellemes „való világot”. Szerettem elmerülni a karaktereim életében, gondolataiban, és sokszor kiventilláltam magamból rajtuk keresztül az akkori problémáimat. Természetesen azok az írások, amiket tizenévesen írtam, nem hasonlítanak a most megjelent könyvemhez.

Húszéves korom környékén volt egy nagy szerelmem, akivel a kapcsolatunk az én döntésem miatt fejeződött be. Nagyon megbántam, tíz évig őrlődtem miatta...és amikor a harmadik gyermekemmel voltam várandós, egyre romlott a házasságom, újra felerősödtek bennem azok a vágyott érzések, amiket annál a bizonyos szerelemnél éreztem. És elkezdtem írni egy történetet. Aztán megszületett a kisfiam, elváltam, és megismerkedtem az új férjemmel. Akkor fejeztem be. A második része tulajdonképpen az én kétségeimet fogalmazza meg...

Amikor elkészültem a könyvvel, még nagyon személyes volt. Egyik ismerősöm elolvasta, és azt mondta: „Dóri, ebből mindent meg lehet tudni rólad.” Elküldtem véleményezésre dr. Mezővári Gyulához, és ezt az ő kritikája is megerősítette... Eredetileg E/3-ban írtam a történetet, de Gyula hatására átírtam az egészet E/1-be, két karakter nézőpontjába. És aztán még átírtam négyszer...azok alapján, amiket az írótanfolyamon tanultam.

Ezeknek az írótanfolyamoknak a hatására úgy érzem, sokkal jobb író lettem. Gyula segítségével letisztult a stílusom - nem magyarázom túl a dolgokat –, a többi tanfolyam hatására pedig finomodott a módszerem, mindenhonnan átvettem azt, ami szerintem még hiányzott. Természetesen most sem érzem magam késznek, folyamatosan tanulok, és igyekszem még jobb íróvá válni.

Novellákat a Gyulával való írótanfolyam alatt kezdtem el írni, és nagyon megszerettem! Mindkettő közel áll hozzám, mindegyiket másra használom: novellákat manapság inkább akkor írok, amikor annyira túlcsordulnak bennem az érzések, hogy muszáj kiírnom magamból gyorsan, hogy megkönnyebbüljek. A regényt pedig a hosszabb mondanivaló elmesélésére használom.

Szerelem, mélység, utazás.

Egészében a könyv mondanivalója fontos nekem, azon belül az, hogyan van felépítve a karakter, a cselekmény. Fontos számomra, mennyire jönnek át az érzelmek.

A környezetem nagy hatással van rám, ez az Út-vesztőkben is megjelenik. A főhősnő sminkes, mint ahogy én is, és a történet Varsóban játszódik, ahol én is éltem másfél évig. Ami fontos számomra írás során, azok a bennem lévő érzések – és ezeket szeretném megjeleníteni a történeteim során. Szeretem a mélyebb, mondanivalóval rendelkező írásokat, és én is erre törekszem.

Szerintem nagyon fontos a kommunikáció az olvasókkal, persze az önmarketing is. Különben nem ismernek meg. Én szeretek mesélni magamról, a családunkról – főleg, mert mozaikcsalád vagyunk, és ez sok embert érint. Azt gondolom, hogy nem egyszerű az olvasókat bevonni a „beszélgetésbe”. Még keresem én is azt, mely témák azok, amelyekre jobban reagálnak, hozzászólnak, esetleg bekapcsolódnak egy kis játékba.

Igen, vannak. Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kapok, szeretik a történetet, és drukkolnak a szereplőknek. Aranyosak az olvasók, mert sokan írnak, amikor befejezték, és elmesélik az élményeiket.

Mindent! Lehetőséget arra, hogy kiadjam magamból a bennem tomboló érzelmeket, fájdalmat, örömöt, kétségeket. Kiírjam magamtól történeteken keresztül azokat a gondolatokat, amik engem foglalkoztatnak, amikről úgy gondolom, hogy beszélni kellene. Karaktereket találhatok ki, vezethetem a saját történeteiken keresztül őket, akadályok elé állíthatom őket, amelyet végül legyőzhetnek. Talán kicsi reményt is adhatok a történetekkel másoknak és magamnak is.

Két könyvet szeretnék megemlíteni. Az egyik, ami az írásban is nagy hatással van/volt rám, az Tóth-Bertók Eszter Amolyan lépcsőházi, szerelmes című könyve, mely egy szürreális szerelmi történet. Ami megfogott benne, az az írásmód, a kifejezésmód, az érzelmek átadása. Olyan költői képeket használ, amilyenekkel ez idáig nem is találkoztam magyar íróknál. A másik egy külföldi író, V.E.Schwab, Gallant című regénye – fantasy történet. Itt is az írásmód, a megjelenítés fogott meg, ahogyan leírja az érzéseket, történéseket. Főleg azért is meghatározó, mert a főszereplő egy néma lány, így nagyon fontos, hogyan fejezi ki az érzéseit. Egyáltalán nem mond, hanem mutat.

Igen, mindenképpen! Már dolgozom egy novellásköteten, ami előreláthatólag december közepén jelenik majd meg, és írok egy újabb regényt is, ami reményeim szerint jövőre kerül a boltokba. Emellett újságíróképzésre is beiratkoztam márciustól, hogy abban is képezzem magam.