Életem első versét az aranyhalamról írtam általános iskolában. (Remélem már egyik tanáromnak sincsen meg a remekművem.) Komolyabban azonban, húszéves korom tájékán kezdtem el foglalkozni az írással. Kezdetben egy blogot vezettem, ahová hetente töltöttem fel a folytatásos történetem fejezeteit…Így kezdődött minden. 😊

Hogy életem mekkora részét tölti ki az írás? Nos, ez attól függ, hogy mennyire van ihletem… Ha van, akkor csak a fejem búbját lehet látni a laptop mögül esténként.

Pár hónappal ezelőtt még büszkén feleltem volna azt, hogy a főszereplőket gyakran mintázom magamról, de miután páran megjegyezték, hogy a főszereplő néha kicsit idegesítő, azóta inkább elhallgatom ezt az információt… :)

Egyébként tényleg, óhatatlanul is benne vagyok a történeteimben, de ezt igazán csak azok tudják, akik ismernek a való életben is.

Talán a regények egy fokkal közelebb állnak hozzám, mert ott jobban ki lehet bontani a történetet. 

Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy az Utóirat: Elvittem az autót! című novellám, ennyire sikeres lesz. 

Erre a kérdésre szerintem tíz év múlva tudnék őszintén válaszolni.

Kifejezetten példaképem nincsen, de nagyon szeretem a motiváló háttértörténeteket, amikor valaki kitartott az álmai mellett, és addig ment utánuk, amíg el nem érte őket. A kedvencem Stephen King és J.K. Rowling sikertörténete. Kezdetben rengeteg kiadó elutasította őket, a többit pedig már mindenki tudja. :) A világnak szüksége van az ilyen történetekre, hiszen ezek miatt hiszünk a csodákban. 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert bárhonnan képes vagyok ihletet meríteni. Egy buszon elcsípett beszélgetés vagy akár egy dal is képes arra ösztökélni, hogy leüljek a gép elé írni.

Szerencsére az olvasók egyre befogadóbbak a magyar írókkal szemben, ami azért is jó, mert rengeteg tehetséges magyar szerző van. Amit sajnálok az az, hogy nagy részük hamar feladja. Kitartónak kell lenni ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, és olyan nincs, hogy 50%-ban csinálod. Igenis bele kell tenned 100%-ot, ha előre szeretnél jutni.

Szerintem elengedhetetlen. Én például nagyon szeretem, amikor egy író betekintést enged a kulisszák mögé. Amikor egy szuper történet mellé kapunk egy háttértörténetet is.

Életem első író-olvasó találkozójára tavaly került volna sor, de sajnos elmaradt a korlátozások miatt. Én Angliában élek, így engem különösképpen megvisel a dolog, mert már egy éve nem láttam a családomat és a barátaimat. Pozitívumként élem meg viszont, hogy az összes tervezett könyvem megjelent az elmúlt egy évben.

Nagy álmom volt, hogy az egyik könyvem megjelenjen angolul is, így célszerűnek tartottam nevet változtatni.

Amikor olyan leveleket kapok az olvasoktól, amiben megírják nekem, hogy mennyire szerették a regényemet. Számomra ez a minden, és nem is kérnék ennél többet, mert szerintem az a lehető legjobb visszajelzés egy író számára, amikor valaki a szívébe zárja a történetét.

Számomra az írás egyben terápia és menedék. Ilyenkor sikerül kizárnom a világot és kiírnom magamból mindent.

J.K. Rowling-tól a Harry Potter és a bölcsek kövét hoztam volna magammal. Ennek pedig nagyon egyszerű az oka. Millió egy könyvet olvastam már, de soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor anyukám hazatért ezzel a kötettel, amit egyébként magának vett, én pedig csak bele szerettem volna olvasni. Megtettem, és attól a naptól fogva fanatikus rajongó lettem. Ez volt számomra az a könyv, ami megszerettette velem az olvasást, és amiért örökké hálás leszek J.K. Rowling-nak.

Már nagyon izgatott vagyok, a Találj vissza című regényem megjelenése miatt. Remélem az olvasók szeretni fogják ennyi várakozás után is. 😊

A jövőben tervben van egy kisebb novella (A boldogító nem), két regény. Az egyik, az Ezért biztos, hogy a pokolra jutok! A másik pedig a Mától holnapig. 😊