Borsodi származású vagyok, végzettségemet tekintve okleveles biológus. Polgári foglalkozásként jelenleg a minőségbiztosításban dolgozom. Szabadidőmben sokat járom a természetet egy bányász fokos kíséretében. Akárhány helyen éltem eddig, ott rögtön beiratkoztam a könyvtárba; szépirodalomtól kezdve a fantasztikumon át a történelmi regényekig sokféle könyv megfordul a kezemben.

Első írásom kiskamaszként egy cicáról szólt, és a Két Zsiráf diákmagazin közölte le. Rendszeresen indulok irodalmi pályázatokon, novelláimat fantasy és sci-fi zsánerben írom. Ezek a Lidércfény amatőr kulturális folyóiratban, az Új Galaxis sci-fi antológiában, az Ad Astra, a Próza Nostra Könyvek, a Trivium és a GABO kiadóknál olvashatóak. Vonzanak a növénytant felhasználó tudományos fantasztikum és a nagyobb részt néphagyományokon, hiedelmeken, kisebb részt népmeséken alapuló fantasy történetek, ennek legékesebb példája Vétett út című regényem.

Teljes mértékben. A civil foglalkozásom tényeken és kivizsgálásokon alapul. A kivizsgálás nagyban hasonlít az alkotói munka azon részére, amikor információt, azaz anyagot gyűjtök és abból egy kerek, koherens egészet szükséges felépítenem. Kifejezetten élvezem, hogy a tényalapú, szigorúbb kereteket igénylő szakmám mellett alkalmam nyílik az alkotás révén sokkal kötetlenebbül is megvalósítanom az elképzeléseimet. Ez a felállás tart engem egyensúlyban.

Olvasni mai napig szeretek. Így gyarapszik a világlátásom, csiszolódik a szókincsem, és élvezettel merülök el mások történeteiben, akkor is, ha tárgyuk időnként nehéz, lelket megviselő olvasmány. Az írás a magam szórakoztatására indult. Olyan történeteket akartam létrehozni, amiket magam is olvasnék, ha azt valaki más hozná létre. Az ötletszerű, hirtelen fellángoló történeteket aztán egyre gyakrabban követték jól átgondolt, sokkal következetesebben megtervezett események, mely aztán hosszabb lélegzetvételű kézirattá álltak össze. Ez olyasmi, amire sosem sajnálom a szabadidőmet. A körülöttem élők a megmondhatói, az eszem akkor is valamely ötletmorzsán jár, amikor éppen nem írok.

A Vétett út kezdőszikráját egy novella hosszúságú alkotás adta, ami ugyan később nem került bele a regénybe, és a meghajtómon őrzöm, de kinyitotta előttem az ajtót a világra, amiben a regény cselekménye zajlik.

Egyedi formában és alkalmazásban láthatják viszont a régi magyar hiedelmeket, mindezt a kilencvenes évek környezetében. Ajánlom azoknak is, akik tudják, hogy a vágyott új életért gyökeres átalakuláson kell keresztül menni, és semmi sem garancia arra, hogy minden az elvárásoknak megfelelően alakul. A történet lapjain tapinthatóvá válik, a jelentős elhatározások pontosan ott történnek, ahol a dolgok se nem feketék, se nem fehérek.

A kilencvenes évekhez jó emlékek fűznek, emberibb léptéke nosztalgiával tölt el. Nem állt rendelkezésre egy zsebben lapuló eszköz, ami révén elérhetőek az emberek és a világháló, és azon keresztül bármilyen információ, ami elősegítheti a főszereplők ügyét. Ez egyrészt bonyolítja a helyzetet, másrészt olyan megoldásokra késztet, ami manapság már kevésbé kézenfekvő. Ebben a közegben mozogtam otthonosan, ezt tudtam kellő hiteleséggel is visszaadni. Mivel nem éltem huzamosabb ideig külföldön, nem éreztem volna sajátomnak, ha a regény helyszíne egy olyan nyugati ország lenne, ahol a szereplők angolszász nevet viselnek. A magyar hiedelmek karnyújtásnyira találhatóak és bennem sokkal mélyebben gyökereznek, mint bármi más kultúrkör hagyományai.

Meglehetősen szerves részét képezi. Dóra – a történet egyik főszereplője - egy hagyományőrző, majdhogynem kommunaként élő közösségből származik, így életét az a közeg akkor is áthatja, amikor már hátat fordított nekik. A későbbiek során pont olyan hiedelmeken alapuló eszközöket szükséges használnia, amivel kapcsolatban addigra megrendült a bizalma. Márk, a garabonciás diák – a történet másik főszereplője – az avatását megelőző próbák révén nem pusztán a saját bőrén tapasztalja a babonák erejét és tényleges működését, hanem szép lassan ráébred, azok „beleeszik” magukat a bőre alá, a lelkébe, és ez olyan változást is elindít benne, amivel nem számolt.

Minden írott történet számomra egy eszköz, vagy ha jobban tetszik, mód, hogy elmondhassunk valami fontosat. Lehet, hogy az a dolog csak nekem fontos, de lehet, hogy másnak is. Igaz ez a mesékre, a kevésbé elrugaszkodott háttérrel dolgozó szépirodalmi alkotásokra, és a fantasztikumra is. Egy történet jobb esetben akkor is ad útravalót, ha nem kifejezetten ezzel a szándékkal íródott. Ehhez még az sem feltétlenül szükséges, hogy fantasy vagy sci-fi háttérbe szőjék, az azonban tágabb lehetőséget kínál a mesélésre. Manapság már az is nagy szó, ha valaki arra szánja az idejét, hogy egyáltalán olvas hosszabb lélegzetvételű történeteket.

Majd’ minden visszajelzésben létezik egy közös vélemény, miszerint a regény egy nagyobb, kidolgozottabb világ részének érzetét kelti, és ezzel bizony ráhibáztak. A Vétett út önálló regénynek íródott, nem első kötetnek, ám a világ maga, amiben játszódik, bőven teremt helyet más események későbbi elmesélésének is. A másik visszajelzés a történet végét érintette. Nincs boldog vége, abban az értelemben semmiképp, amikor egy mindent feloldó csavarral feloldódik a feszültség, és minden jóra fordul, de ez mégsem okozott csalódást.

Nagyon is. Olvasóként meglehetősen kevés fantasztikumot olvasok. Kevesebbet, mint amit esetleg egy fantasy szerzőtől az ember várna. Nálam nem az dönti el, mit olvasok, hogy az ki írta, vagy mennyire felkapott éppen az a mű, hanem hogy amit a hátsó borító felskiccel, az mennyire érdekel. Izgalmas látni, miként érzékeli a világot és az emberek közötti kapcsolatot egy nem zsánerszerző. Sokat tanulok tőlük. Több olyan kifejezéssel ezeken az olvasmányokon keresztül gyarapodom.

Idegen tőlem a gyűjtögetés, ezért igen ritkán vásárolok könyvet. Jobban érdekel, hogy az élményt magammal vigyem, mint az olvasmány fizikai voltát. Úgyhogy aki nálam falakat betöltő könyvektől roskadozó könyvespolcot keres – ami nélkül állítólag nem író az író -, az csalódni fog. Könyvtár révén temérdek történet elérhető, és ami kevésbé váltotta be a hozzá fűzött reményt, azt nyugodtan visszavihetem. Olyan is előfordult, hogy az általam vásárolt könyveket beadtam a könyvtárba állománygyarapítás céljából. Jók voltak, de nem annyira, hogy megtartsam őket. Emellett könyvtárban böngészni izgalmas. Izgalmasabb, mint plázában ruhaboltból ruhaboltba szédülni. Egy régóta keresett újdonságot kikölcsönözni kész sikerélmény.

Keresem az árnyalatokat, a szürke zónát, a morális átmeneteket. A nehéz út, a nehéz döntés, az élet keserédessége. Történeteimhez meglévő hiedelmekről szóló jegyzeteimből merítek, és gyakran kirándulásaim során támadnak a legjobb összefüggésekkel kapcsolatos ötleteim. Inspirált már látogatás múzeumban, séta a belvárosban, egy filmjelenet, inspirálhat bármi, ami adott, fogékony pillanatomban elér.

Befejezni, ha már csak pár fejezet van hátra. Belátni, ha valami sok, túlírt, és a kevesebb is elég. Elolvasni az első körös szerkesztést, ahol ez mind elém ömlik. Első vérből felmegy az agyvizem, aztán pihentetem a kommenteket, így mire legközelebb újraolvasom, már képes vagyok hideg fejjel nyúlni a szöveghez. Szerkesztővel történő munka során hajlamossá válok kíméletlen lenni. Aminek mennie kell, menjen, nem siratom. Nekem a kézirat nem a gyermekem, se buborékfóliába csomagolt valami, amit dédelgetni akarok.

Újramesélt hagyományokat, különös ellentéteket és rendhagyó értelmezéseket.

Legutóbbi nagy kedvencem Gráczer L. Tamástól A budai hóhér sorozat. Eddig két kötet jelent meg belőle. Kifejezetten élvezetes, korabeli nyomozást tartalmazó történelmi regények. Nagy plusz, hogy az eseményeket egy hóhér szemszögéből ismerhetjük meg, és őrajta keresztül mutatja be a szerző a koronázás előtti Mátyás korát. Ez az a könyv, amin át tudomást szereztem, hogy régen a szajhákat szabad lányoknak nevezték, és milyen megkülönböztető jelzést kellett viselniük ahhoz, hogy ne keverjék őket össze a nem szajhákkal. Történelmi barangolásnak sem utolsó, habár azt szem előtt kell tartani, a szerzői képzelet kitölti azt az űrt, amire a feljegyzések és források nem adnak választ.

Egyrészt készül egy kézirat, melyben ugyanaz a hiedelmekkel átitatott, morálisan nehezen meghatározható átmenetekkel teli világ elevenedik fel, amiben a Vétett út játszódik, ám tíz évvel később. Földrajzilag többször eltávolodom a fővárostól. Nem folytatás, hanem önálló történet. Felbukkannak benne olyan szereplők, akik már a Vétett útban is helyet kaptak. Az egyik szálon ezúttal a garabonciásokat szolgáló béresek világába nyílik nagyobb betekintés, a másik szálon pedig olyasvalakiébe, akin egyszer segített a Fúrócsillag, annak minden – negatív és pozitív – következményével. A két szál szervesen összetartozik, jóval szorosabban, mint ahogy a Vétett útban Márké és Dóráé megvalósult. Már csak azért is, mert a szálak egy ikerpárhoz tartoznak.

Másrészt egyik sci-fi írásomnak bizalmat szavaztak, és bekerült a GABO idei fantasztikus antológiájába. Van egy világ, ami jó ideje formálódik bennem. Ennek eredményeképpen született Casco című sci-fi novellám. A szó hallatán a legtöbbeknek elsőre talán a gépkocsikra köthető biztosítás ugrik be, esetemben azonban a sérült rakomány jelzésére szolgál. Egy sérült rakomány pedig bőven okozhat bonyodalmakat – a logisztikában dolgozók tudják a legjobban, mekkorát.