Így van, a tanítás a hivatásom, iskolai keretek között és magántanárként is rengeteg diák fordult már meg nálam. Az írás ettől nyilván teljesen független. Mindig is imádtam olvasni, és a kamaszkor kicsit összezavarodott, ugyanakkor rendkívül boldog lelkivilága arra késztetett, hogy tollat ragadjak. Leírtam az érzéseimet, és azóta is ezt teszem.

Hihetetlenül izgalmas volt, ugyanakkor majdnem hihetetlen. Főleg azért, mert igazából könyvet a mai világban bárki megjelentethet, de amikor arra az érdeklődés is átlagon felüli, az elmondhatatlanul jól esik. A kötet példányai néhány hónap alatt elfogytak, és az ezzel kapcsolatban megrendezett könyvbemutatónak is óriási sikere volt. Mondhatni teltházzal bonyolítottuk le a rendezvényt.

Íróként két dolog nagyon fontos a számomra. Az első, és legfontosabb maga az írás folyamata. Amikor kiszakadhatok egy kicsit ebből a világból és a papírra vethetek egy másikat. Megkönnyebbülök utána. Igazából sokszor úgy érzem, túl nagy bennem a lélek. Túlnő rajtam, emberruháján. Kiszivárog a pólusaimon keresztül és ezek a kiszivárgások hagynak nyomot a papíron. A másik nagyon fontos dolog az, amikor az olvasókban nyomot hagyok, és ők visszajeleznek erről.

Igen, van. A gyerekek és az idős, kiszolgáltatott emberek például. Nehezen viselem, ha gyermekeken csattannak olyan problémák, amelyek igazából a felnőttek problémái. Szeretek írni az öregkorról - amit aztán sokszor nem is értenek az emberek, hogy hogyan tudom magam beleélni egy idős asszony, vagy akár férfi szerepébe… Sokszor írok Istenről. És igazából: fontosnak tartom, hogy írjak az emberi érzelmekről, legyenek azok negatívak vagy pozitívak, mert azt gondolom, hogy azok miatt érdemes élni. Érzelmek nélkül csak csontok és hús lennénk, akik értelmetlenül bolyonganak a világban.

A novellákban, regényekben mondjuk úgy, hogy csak harminc százalékban írok magamról, saját tapasztalásból, saját magam által megélt pillanatokról. Ezekben a műfajokban vagy fikciót, vagy mások életéből “elcsent” eseményeket írok meg. A versekben száz százalékban én vagyok benne, minden egyes betűben, minden sorban én lapulok meg. Én, és a világhoz való viszonyom. Tehát novellát vagy regényt akkor írok, ha olyan mondandóm van a világ számára, ami mindenkit érint, ami mindenki számára fontos lehet. Verset pedig akkor, ha a saját lelkiállapotomat kell, hogy kiírjam magamból - ennek ellenére hála Istennek a verseimet is nagyon sokan a magukévá tudják tenni.

Mindegyik műfaj fontos számomra, nem tudnék választani, ha döntenem kellene, melyikben alkossak.

Igen, Bessenyey Zoltán kétszeres Európa-bajnok raliversenyzőről írtam életrajzi könyvet, aki egy baleset során kerekesszékbe kényszerült. Mivel Zolival és az egész családjával teljesen egy húron pendültünk, így nem volt igazán nehéz feladat megírni a könyvet. Annyiban volt nehéz, hogy folyamatosan figyelnem kellett a visszajelzéseikre, hiszen ez esetben nemcsak a saját elvárásaimnak kellett megfelelnem, hanem az ő igényeiknek is. Amikor egy-egy résszel elkészültem, akkor azt elküldtem nekik, és csak a jóváhagyásukkal haladtam tovább. Az egész folyamat során talán kétszer fordult elő, hogy Zoli módosítást kért a szövegben. Ami igazán nehéz volt számomra, az a Zoli édesanyjával folytatott interjú volt - hiszen egy olyan anyával kellett kőkemény dolgokat felelevenítenem, aki végignézte, hogy a gyermeke lebénult, és kerekesszékbe került.

Reményt, hitet és igaz, emberi érzéseket.

Nem újdonság számomra, hogy a fiataloknak is írjak. Folyamatosan születtek a tollamból egészen kicsi gyermekeknek szóló mesék is, és olyan novellák is, amelyek a kamaszkori érzelmekről, a sokszor kicsit zaklatott lelkivilágukról szólnak. Ezeket az ifjúsági novellákat fogtam össze egy csokorba az Olyan ízű, mint az életem című kötetben. Mivel a hivatásom miatt is gyerekek és kamaszok között mozgok, tudom és érzem, melyek azok a témák, amelyek foglalkoztatják őket, látom, hogyan élnek meg egy-egy szituációt, és szeretem ezeket a tapasztalásaimat a papírra vetni - ők pedig a visszajelzések alapján szeretik elolvasni őket.

Őszintén? Sokszor és sokan azt mondják, a díjak nem számítanak… És igen, nyilván maga az írás folyamata, az az átszellemült állapot, és az olvasók visszajelzései az igazán fontosak. DE! Nekem igenis sokat jelentenek ezek az elismerések. Ez a kettő, amit kiemeltél, ezek pedig különösen, hiszen igen, pedagógus vagyok, így Az év pedagógus írójának és költőjének lenni igazán fantasztikus. És, mivel az egyik legcsodásabb emberi érzés a szerelem, ezért arra is büszke vagyok, hogy sikerült ezt a megismételhetetlen érzelmet úgy megfogalmaznom, hogy azzal kiérdemeljem Az év trubadúrja címet.

Nagyon. Igazából írásaim többsége eleve arra hivatott - legalábbis én úgy érzem -, hogy ápoljam és emeljem azoknak a lelkét, akik elolvassák őket. De emberként és pedagógusként is ilyen vagyok, nem csak íróként. Néha persze akad olyan, aki nem tudja befogadni azt, amit adni tudok, de ez ritka. Úgy gondolom, mindenki életében vannak olyan emberek, akikkel nem tud együtt rezegni, bármennyire nyitott, őszinte és tiszta gondolkodású is.

Fontosak, majdnem a legfontosabbak. Ahogy már említettem, a legfontosabb számomra az írással kapcsolatban maga az alkotási folyamat. Az az igazi ihletett, átszellemült állapot. De a második helyen mindenképpen az olvasók visszajelzése áll - legyen az pozitív vagy építő, negatív kritika. Az ember ezekből mindig tanul: láthatom, mely írások ragadják magukkal a leginkább az olvasókat, milyen érzelmekről olvasnak a legszívesebben, melyik témák foglalkoztatják őket. És igazán csodás érzés, amikor egy-egy írásom közzététele után érkeznek a hálák, a köszönöm-ök és a gratulációk.

Ez egy megválaszolhatatlan kérdés, ugyanis nem tudok megnevezni egy kedvenc könyvemet. Totálisan mindenevő vagyok, olvasom a kortárs költők verseit, novelláit, olvasom a régi “nagyokat”, mint Arany vagy Babits (akitől például A gólyakalifa szerintem megismételhetetlen), olvasok Stephenie Meyer könyveket és Colleen Hoovert is. Murakamit és Grecsót. Bucsi Mariannt és Örkényt. Borsa Brownt és Vernét. Tényleg nincs kedvenc könyvem, ahogy kedvenc íróm, költőm sincs. Az irodalomba vagyok szerelmes.

Sokkal több tervem van, mint amennyi szabadidőm, hogy megvalósítsam őket. De annyit elárulok, hogy a jövőben három könyvem biztosan meg fog jelenni: egy verseskötet az olvasóim kérésére, egy szépirodalmi regény, amit néhány hónapja írok, és egy olyan könyv, amelyben lesz egy igazán különleges társszerzőm is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni.