Elsőként egy szakmai könyvet szerettem volna írni lakberendezőknek és a Magyar Íróképzőben, ahova jártam, látva a többieket, hogy novellákat, regényeket írnak, kaptam kedvet, hogy én is megpróbálkozzak vele. Először jöttek a novellák, aztán amikor a téma is felbukkant, jött az És újra felkel a nap.

A városhoz 25 éves kötődés fűz, kezdetben a baráti, később a családi kapcsolatokon keresztül. Szabadkát és a Vajdaságot megszeretni egy pillanat műve volt. A városban a főtéren, a korzón, a mellékutcákban járva a szemem előtt valahogy mindig átsejlik a múlt, és ez elvarázsol, inspirál és feltölt.

Nagyon érdekes, hogy az olvasók pont a szerencsétlen vadászbalesetről gondolják, hogy fikció, pedig az megtörtént a valóságban. Továbbá a családi séma, a karakterek egy része is valós személy, amelyek inspiráltak. Hozzáteszem, hogy utólag, amikor már kész a regény, lehetetlen szétválasztani, hogy mi a fikció, és mi a valóság, hiszen ahhoz, hogy hihető és élvezhető legyen az olvasónak, az eredeti történeten itt-ott kell egy kicsit csavarni, elvenni vagy hozzátenni belőle. És sok esetben az író önmagából is táplálkozik, hiszen például érzéseket hitelesebben lehet leírni, ha valaki azt átélte.

A romantikus zsáner volt az első, ezt kipróbáltam, és jól éreztem magam benne. A második könyvben is fellelhető egy szerelmi szál, de itt a történet sokkal inkább elvisz az érzelmek mélyére, elgondolkodtatóbb, az olvasóból szinte kikényszeríti, hogy ő is szembenézzen önmagával és az érzelmeivel. Szóval ez utóbbi fikció, szépirodalom. És nekem ez is nagyon bejött.

Nyitottsággal fordulok az emberek felé, érdekel a múlt, az emberi kapcsolatok. Hiszem, hogy bármelyikünk élettörténetéből lehetne regényt írni, csak meg kell találni benne azokat a történéseket, amelyeket érdemes kiemelni, amelyekre rácsodálkozhatunk, amelyekkel azonosulhatunk, esetleg tanulságul is szolgálhatnak.

A második könyvemnek eredetileg szerettem volna teljesen más borítót adni, de mivel a helyszín ugyanaz, vagyis Jugoszlávia, ahol az előző is játszódik, és időben is nagyon közel vannak egymáshoz, ezért a kiadóval úgy döntöttünk, hogy folytassuk azt a stílust, amit elkezdtünk. Számomra az élet összes területén fontos, hogy önazonos legyek. A civil szakmámon belül (enteriőrtervező) is ezt tartom fontosnak, és az olvasók is könnyebben felismerik, hogy ez Pap Éva könyv.

Egyrészt az olvasók egy része, miután elolvastak a történetet és tetszett neki, kíváncsi az író személyiségére is. Az online tér nagyon is alkalmas ennek megmutatására. Ha ez nem lenne, akkor a fősodrású médiában a szerzőknek még mindig egy szűk körét láthatnánk, azokat, akiket már egyébként is felkaptak valami miatt. Szerencsére a világ kinyílt annyira, hogy az internet világában sokkal közelebb kerülhet egymáshoz az író és az olvasó, és ha ebből mindketten profitálnak, akkor ez nagyon jó dolog. Igyekszem önmagamból minél többet adni, de adott kereteken belül úgy, hogy meg is mutassam magam, ám az mégse legyen öncélú. Az a szándékom, hogy mindig valamit adjak, egy kis pluszt, egy aznapi jó gondolatot, rövid írásokat, amiből esetleg az olvasók is meríthetnek. Kerülöm az aktuálpolitikát, mert azzal amúgy is sokan foglalkoznak, igyekszem az emberre fókuszálni, megvillantani, hogy az érzések, a jóság nem veszhet ki a világból.

Szerintem az íróknak a legnagyobb kihívás, hogy láthatóvá váljanak. Akinek nagy neve van, és nagy kiadó áll mögötte, aki megfinanszírozza az óriásplakátokat, hirdetéseket, annak sokkal könnyebb. Kezdő íróknak ez nem adatik meg, ezért meg kell találni a módját, hogy a könyv szem előtt legyen, ezért fontos például, hogy megjelenés előtt vagy után felkerüljön egy sikerlistára, és minél hosszabb ideig fenn is maradjon, hiszen így lesz látható. Én például annak ellenére, hogy a kiadómtól azt hallottam, hogy egy hat hónappal ezelőtt megjelent könyv már réginek számít, az És újra felkel a napról a második könyvem megjelenéséig rajta tartottam a fókuszt, mert azt gondoltam, hogy megérdemli. Vannak, akik a megjelenés után azonnal elengedik a könyvet a maga útján, én ezt a másik utat választom mindaddig, amíg tudok újat mondani róla.

A legjobban első könyves szerzőként az igazi publikum előtti élő könyvbemutató hiányzott. Mivel áprilisban már pont nem volt kivitelezhető, én úgy láttam, hogy az enyém volt az első ilyen online kérdezz-felelek, és majdnem kétszáz ember követett bennünket. A nyár folyamán megtapasztaltam az élő közönséggel való találkozás varázsát is, és úgy hiszem, semmi nem pótolhatja, semmi más nem tudja visszaadni azt az érzést. Pozitívum, hogy a szerzői oldalamon viszont napi kapcsolatban tudok lenni az olvasókkal, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Legalábbis engem ez naponta feltölt, mert azt látom, kíváncsiak rám, arra, hogy mit írok, és ezt valahol elvárásnak is élem meg, ugyanakkor nagy lendületet is ad.

Az És újra felkel a nap különleges abból a szempontból, hogy a fiatalabb korosztály is érti a szerelmi szál miatt, de a történelmi volta miatt az idősek, akár a nyolcvanas korosztály is élvezettel olvassa, hiszen azokban az időkben, amikor játszódik, ők még élhettek is. A Mielőtt lemegy a nap megható történet, de azt gondolom, hogy a negyvenen túliakat fogja a legérzékenyebben érinteni, akik szembenéztek azzal a ténnyel, hogy életük felén már túl vannak, és nem mindegy, hogy a hátralevő időt hogyan töltik el, vannak-e nekik is olyan terheik, amelyet a hátukon cipelnek, ahelyett, hogy lerakhatnák.

Nekem az jelenti a legtöbbet, hogy ha olyan olvasóhoz jut el a történet, akinek ad az olvasás élményén valami pluszt; hogy ha az a kódolt üzenet, ami benne van a regényben, eljut hozzá. És ha megértette, és a történet még vele marad egy kis ideig, az már számomra siker. Az írás számomra az, hogy az ember bármilyen történetet is ír, abban legyen benne az a valami, ami szívből jön. És ha már mocorog bennem valamilyen történet, az számomra azt jelenti, hogy az meg akar születni, és hagyni kell érni és engedni, hogy kijöjjön. Jelenleg úgy látom, hogy amikor kész az egyik, utána mindig jön egy következő. Hatalmas munka, de megéri.

Egyértelműen a második regényem lenne az. Ez teljes egészében Péterfy Gergely kurzusai alatt íródott, és ebben a több mint egy évben óriási fejlődésen mentem keresztül, amely a szövegen is megmutatkozik. Élveztem, hogy elkaptam egy új hangot, fejlődött az írástechnikám, és ezt az olvasóim is észreveszik.

Amit az első könyvemmel hoznék kapcsolatba, az Závada Pál MIlota és Jadviga párnája című regényei lennének. Ezek a könyvek nagyon inspiráltak, annál is inkább, mert hasonló történelmi időszakot ölelnek fel, hasonló hazai kisebbségi problémakörrel, véleményem szerint nagyon jól megírva. Azt gondolom, hogy az írónak meg kell ragadnia minden lehetőséget, hogy abból tanuljon, és valahogy egy újabb regény írása közben mindig olyan alkotásokhoz nyúlok, amelyek valamelyest hatással vannak rám és segítenek.

Már dolgozom a harmadik könyvemen, ami a Mielőtt lemegy a nap folytatása lesz. A főhős fiának a története, és ezzel egy magasabb lécet is meg kell ugranom. Egyrészt ha az előbbi olyan sikeres lesz, mint az első, akkor az egy elvárás önmagammal szemben, hogy a harmadik is legalább olyan jó legyen, de ez a napjainkban fog játszódni, és egy ekkora hangvételű írásom még nem született. De nem lennék én, ha nem oldanám meg. És abban is bízom, hogy a közönség ezt is jól fogadja majd.