Az első regényem valóban 2020-ban jelent meg, de az írás már sokkal korábban a mindennapjaim része volt, egészen a tinédzser koromtól kezdve, amikor kisebb iskolai újságokban publikáltam, leginkább verseket. Aztán az aktív éveket inaktívak követték, minden más sokkal fontosabb szerepet játszott az életemben, mint írás, habár azért gyakran megfogant bennem egy-egy történet váza, de végül vagy nem kezdtem hozzá, vagy egyszerűen félben hagytam. 2020 év elején olvastam egy regényt, amely áttörhetett valamilyen gátat, mert végre leültem, és néhány hónap alatt megírtam az első regényem, amely az Örökre szól címet kapta.

Ez nehéz kérdés, mert igazából magam sem tudom. Apró dolgokból inspirálódom, akár egy újságcikk vagy egy utcán meghallott mondat is ösztönzően hathat rám, sokszor merítek a mindennapokból, de alapvetően maga az írás, a történetem cselekménye, előrehaladása az, ami inspirál.

Az érzelmek, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a társas kapcsolatok elengedhetetlen részei az írásaimnak, de nagyon igyekszem komolyabb témákat is feszegetni, még ha nem is azokon van a teljes fókusz. A Levelek Tomnak című könyvemben hangsúlyos szerepet kap a gyász, és főként annak feldolgozása, az Örökre szólban pedig megjelenik az elrendezett házasság, de picit más perspektívában, mint ahogyan azt sok esetben ábrázolják. A novelláim nem romantikus történetek, az egyik a gyermeki lélekről és a csodákról, a másik a magányról, az ünnepről, és a jó szándék erejéről szól.

Egyértelműen a hosszabb. Rémes novellaíró vagyok, igazi kihívás számomra „mindent” beletömöríteni egy rövidebb hangvételű írásba, sokkal könnyebben megy egy regény kitalálása-és megírása. Ettől függetlenül kedvelem a novellákat, több ötletem is van, amit a jövőben meg szeretnék valósítani.

Azt gondolom, abszolút igaz. Nagyon-nagyon sok összetevőn múlik, hogy egy regény befut-e vagy sem, és talán ennek a legkevesebb része a tehetség. Manapság rengeteg, akár ingyenes platform van arra, hogy valaki „megmutassa magát”, de még ennek dacára is nehéz kitűnni, újat mutatni. Magyarként pláne, hiszen a külföldi könyvek nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ha mondanom kellene néhány összetevőt, akkor talán a megfelelő vagy népszerű témaválasztás, a jó marketing, az igényes szöveg, a kitartás és a szerencse lehet a siker záloga.

Mivel ez volt az első történet, amit az elejétől a végéig megírtam, a cselekménye is nagyon spontán alakult. Egyébként sem vagyok a mindent az utolsó szóig megtervezős típus, de ennek a regénynek még a vázát sem igazán terveztem meg, csak nagyon nagyvonalakban, sodródtam az árral. Az Örökre szól egy negyven évet átölelő szerelemi történet, amelyben nagyon mélyen benne van az én meggyőződésem a szeretettel, szerelemmel kapcsolatban, ezért mondhatni, egyfajta önmegvalósítás. A két szálon futó cselekmény pedig azért született meg, mert egyrészt magam is kedvelem az ilyen könyveket, másrészt így tudtam a legjobban elmesélni azt, amit szerettem volna.

Annak ellenére, hogy szórakoztató irodalmi regényeket írok, fontosnak tartom, hogy komolyabb témák is megjelenjenek a könyveimben, ezért lett a Levelek Tomnak című kötet egyik fő szála a gyászfeldolgozás. Azt gondolom, hogy nincs nehezebb időszak az életünkben, mint amikor gyászolunk, és a gyászunk nem csak ránk, hanem a közvetlen környezetünkre is hatással van, ezért a főszereplő, Charley vívódása nyilvánvalóan a lányára és a lányával való kapcsolatára is kihat, és a kapcsolatuk mélysége, magassága, illetve annak rosszból jóra fordulása is egyenesen arányos a gyászfeldolgozással. A Levelek Tomnak egy levélregény, amit azért terveztem ilyenre, mert nagyon izgalmasnak találom, amikor két ember úgy kezd érzelmeket táplálni egymás iránt, hogy fogalmuk sincs, hogyan néz ki a másik. A nehéz téma ellensúlyozására a történet második felébe igyekeztem könnyedebb jeleneteket és pici humort is csempészni.

Húha, nehéz kérdés. Talán a valós konfliktus, a boldog vég és a csipetnyi humor. Fontosnak tartom, hogy ne legyenek egy regényben mondvacsinált problémák, a konfliktusoknak legyen funkciója, és vigyék előre a cselekményt. A Levelek Tomnak megírásakor erősen gondolkodtam egy megdöbbentő és talán lehangoló végkifejleten, de ezek a megoldások nagyon távol állnak tőlem, ezért végül elvetettem. Szeretem, ha az olvasó megelégedve teszi le a kezéből a könyvet. Humoros részeket írni nagyon nehéz, ezért nem is csordul túl a humor a könyveimben, de mindig igyekszem mókás részeket is belecsempészni.

Nem igazán. Viszont nagyon szeretek levélregényeket olvasni. Íróként sokkal nagyobb odafigyelést igényel megmutatni a szereplők érzelmeit a leveleken keresztül, mint egy jelenetben, ahol „látjuk” a mimikájukat is.

Természetesen, hiszen elsősorban nekik írom a könyveim, főként egy friss megjelenés után izgatottan várom, hogy milyen visszajelzéseket kap majd a történet, de nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, amikor ez a várakozás egyfajta szorongássá válik. Én hajlamos vagyok erre az átesésre, de tudatosan dolgozom rajta, hogy a helyén tudjam kezelni. Nagyon-nagyon fontosak az olvasói visszajelzések, de azt is el kell fogadni, hogy egyetlen történet sincs, amely mindenkinek egyformán tetszik. Mindemellett úgy gondolom, hogy minden történet mást ad az egyes embernek, mindenki mást lát meg benne, mást tud a magáévá tenni belőle, és nem biztos, hogy pont azt, amit én elsősorban sugallani szerettem volna. Erre utal a Krúdy idézet.

Ami a legtöbbet jelenti, az nyilvánvalóan az olvasók szeretete és a magammal eltöltött idő. Ez lehet, hogy picit furcsán hangzik, de akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is.

Az életem egyes szakaszaiban mindig más volt a kedvenc könyv, attól függően, ahogyan én is változtam, ezért nem könnyű egyet választani közülük. Abszolút és soha el nem múló kedvencem a Harry Potter sorozat, de magyar írótól is ki tudok emelni akár több regényt is. Tizenhárom éves korom körül, túl a Hetvenhét magyar népmeséken, Lőrincz L. László (Leslie L. Lawrence) könyvei voltak azok, amelyek beszippantottak. Közülük is a Gonosz és a fekete hercegnő és a Holdanyó fényes arca, amelyeket a mai napig a legjobb könyvek egyikének tartok, amit valaha olvastam. Lőrincz L. László fantasztikusan vezeti az orránál fogva az olvasót, mindvégig ott a megfejtés a szemünk előtt, mégsem látjuk meg. Nagyon kedvelem az írásait. Mindezek mellett nagyon szeretem Szabó Magda Abigél című regényét. Nos, az egyet választás tekintetében nem tudtam a kérdésnek/kérésnek megfelelni

Túlságosan messzemenő terveim nincsenek, szeretném befejezni a következő regényem javítását, szeretnék megírni egy újabb, karácsonyra szánt novellát, és szeretném képezni magam, bővíteni az írói eszköztáram