Először is szeretném elmondani, hogy ezen a napon különösképpen, de általában is nagyon sok szeretettel gondolok József Attilára.

A költészet számomra egy lehetőség arra, hogy könnyebben boldoguljak a hétköznapokban, hogy belekapaszkodhassak egyes pillanatok hangulatába, bármikor felidézve azokat. Vannak dolgok, amiket nem tudnék másképp kifejezni, megérteni vagy megértetni. Más költők verseit olvasva mindig rájövök, hogy az emberi elme határtalan, ami kissé ijesztő is, de a költészet biztonságos keretet ad ennek a végtelenségnek, hála a szavaknak.

Abszolút az utóbbi a helyes válasz. Az okát nem tudom, de köszönöm neki, hogy engem választott. Egyébként szívesen írok novellákat is.

Ének-zenei általános iskolába jártam, imádtam. Különösen a népdalokat, Kodály és Bartók lejegyzéseit, ránk hagyott örökségeit. A rímek lassan belém ívódtak. Horváth Ernő karnagyunk rengeteg tudást adott át nekünk, amiért örökké hálás leszek neki.

A zenei nevelés hatására őszintén nyitottunk a hangszerek irányába, majd számomra erre az egész művészi miliőre az irodalom iránti rajongás tette fel a koronát. Nemcsak én, de pár gyerek kivételével az egész osztály lelkesen írta a verseket, novellákat. Közös verses füzeteink is voltak. A mai napig idézünk egymás verseiből, ha találkozunk. Én valamiért kitartóbb voltam, mint a többiek, eleget tettem pár kérésnek, írtam dalszövegeket is, és az iskolai újságban is megjelentek a verseim. Két szeretett irodalom tanárom, Angyalné Bertalan Judit és Tátrainé Tuska Edit töretlenül támogattak ebben. Szükségem is volt rájuk, ugyanis én nem hittem magamban, önbizalom híján inkább éreztem cikinek azt, hogy verseket írok mintsem tehetségnek.

Még mindig általános iskolás voltam, csak már felsős, amikor apám hosszas alkoholizálás után meghalt. Innentől kezdve az írás egyaránt volt gyónás, a gyász eszköze és orvosság a fájdalom enyhítésére.

Kiskorom óta küzdök kényszerbetegséggel és depressziós periódusokkal. Az írás ezeken is átsegít.

Nem tagadom, hogy nehéz volt számomra összeállítani a kötetet. Sok hibát vétettem benne, de nem szerettem volna kiadni a kezem közül a munkálatokat. Volt persze segítségem, de konokul ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

A kérdésre válaszolva a kötet egy kiábrándult, önmagát hibáztató ember rossz lelki állapotából indulva próbál eljutni az önismeret magasabb fokára, kerülve a mártírkodást. Ez az ember bármelyikünk lehet. Fáj neki a felismerés, hogy kiábrándult, hogy becsapták, és félti a megmaradt illúzióit. A nőiségén esett csorba. Emiatt szorong, fél, szomorú. Az ilyen tartalmú verseket aztán feloldja egy novella. Innentől következik a felemelkedés.
Elismeri saját hibáit, bátran felvállalja érzelmeit és erre építve mondhatni megvilágosodik és arra a következtetésre jut, hogy az emberi kapcsolatait, gondolok itt a szerelemre, barátságra, családra, a megpróbáltatásokon keresztül érdemes átértékelnie. Van egy négy soros üzenet, ami kétszer is megjelenik a könyvben. Nem véletlenül. Ha az olvasó átrágja magát a verseken, teljesen másképp fogja értelmezni másodjára ezt a négy sort. Az utolsó két versben pedig megengedtem magamnak, hogy a rosszat is ki merjem mondani arról, ami valóban az. Majd megtörténik az elengedés.

Azt, amikor az emberrel történik valami, ami leülteti. Amitől lelassul és értetlenül nézi, mi történik körülötte. Nem igazán motiválja semmi, mindenki más gépiesnek tűnik. A könyvem kiadása előtti évben történt egy olyan törés az életemben, ami miatt el kellett engednem azt, amiben sok évig hittem, hogy létezik. Megbénultam. Ha akartam, se tudtam volna abban a minőségben tovább menni. Mert az már nem létezett.

Az cím üzenete pedig, ami egy versrészlet egyébként az, hogy nem szégyen, ha egy ember ilyen helyzetbe kerül, ahogyan az sem az, ha felvállalja sebezhetőségét, esetlenségét és az ebben való szerepét.

Inspirálnak az emberi kapcsolataim, a családom, az anyaságom, a barátaim, a múltam és a jelenem, valamint a szüleim. Szeretem a természetet, a növényeimet a kertemben: tavasszal az életet szimbolizálják, ősszel pedig az elmúlást.

Megihletnek a főváros épületei, de a vidéki élet is. A tengerek és az óceánok hatalma, a szél, a napsütés, a tűz ereje. Az állatok iránti szeretetem is erősen inspirál. A férfiak és a nők közötti különbségek, hasonlóságok. A gyermeki ártatlanság és az, ahogyan minden bizalmukat feltétel nélkül a szüleikbe fektetik, amivel nekünk, felnőtteknek sosem szabadna visszaélnünk. A másság elfogadásának a fontossága, az, hogy ne bántsunk másokat azért, mert másképp élnek, mint mi. A hibáim amiket elkövettem a kapcsolataimban. Sokan úgy gondolják a női nem felé hajlik a kezem. Lehet benne valami.

Igen! Néha pár sor is elég ahhoz, hogy elkapjuk a lényeget. Igazad van, a mai világ nagyon felgyorsult, de bizakodó vagyok mert az emberek visszajelzéseiből azt tapasztalatom, hogy tudatosan próbálnak lelassulni és időt szánni az olvasásra.

Igen, fontosnak tartom a képi megjelenítést, de a könyvemben az illusztrációk egyfajta kiterjesztései a versek mondanivalóinak. Hozzáteszem nem vagyok ebben ügyes, a lányom bátorított, hogy tegyem bele őket a könyvembe és én szót fogadtam neki.

Nehéz kérdés.

Igyekszem alázatos és hiteles maradni.

Szeretnék az olvasóknak élményt adni.

Sokszínűség.

Nagyon sokan. József Attila az első. Több éven át éltem a kilencedik kerületben és sokszor elsétáltam azokra a helyekre, ahol megfordult. Végighúztam ujjaimat a falakon, újra és újra olvastam az emléktáblákat, szinte éreztem a jelenlétét. Sajnálom, hogy a szeretethiányát senki sem tudta igazán kielégíteni. Fiatal kora ellenére olyan részletességgel fejezte ki magát amire kevesen képesek.

Weöres Sándor gyermekversei egészen bámulatosak, gyermekként nehezen tanultam meg őket, kihívást jelentettek. Mégis az utolsó verseskötete, a Kútbanéző által ismertem meg őt kicsit közelebbről. Nem könnyű olvasmány. Folyamatosan forgatom és nagy fejtörést okoz számomra egy egy alkotása.

Ady Endre életútja még a mai ember számára is keserédesen izgalmas. Szerelmei, azokhoz fűződő viszonya, hullámzó kedélyállapota, szélsőséges nézeteinek képviselése megosztja az embereket. Gyermekfejjel ezek felett elsiklottam. Két éve „vettem elő” újra Adyt, és még mindig formálódik róla a véleményem, de tehetsége természetesen megkérdőjelezhetetlen.

Ha Radnótira gondolok, összeszorul a szívem. Őt nem lehet nem szeretni. Nagyon remélem, hogy halála után megtalálta az őt és mindenkit megillető lelki megnyugvást, ha már az élete ennyire nehezen indult és fejeződött be, valamint a köztes időkben is embertelen megpróbáltatásokon ment keresztül a sorstársaival együtt. Gyönyörű verseket hagyott ránk, a szívével gondolkozott.

Nemes Nagy Ágnes. Csak keresem a szavakat, amivel őt szabad illetnem. Csodálatosan emberi. Ennél szebb és kifejezőbb nem jut eszembe róla. Az a fajta alázat, amivel ő közelít az élethez a versein keresztül, úgy simogatja a lelket olvasás közben, hogy azt kívánjuk ne legyen vége.

Róla eszembe jutott Sylvia Plath, amerikai költő, író, akinek írásait szintén nagyon szeretem olvasni. Az apjáról írt műveiben nagyon sok közös vonást vélek felfedezni kettőnk között. Nyolcéves volt amikor megjelent az első verse egy bostoni lapban. Nagyon fiatalon távozott az élők sorából, önszántából vetett véget az életének.

A kortárs költők közül nagyon kedvelem Szegedi Istvánt, művész nevén Steve bácsit, akivel volt szerencsém személyesen találkozni, és megajándékozni egymást. Én kaptam egy példányt az ő kötetéből, én pedig vittem egyet a sajátomból. Mesélt nekem Weöres Sándorról, neki volt szerencséje ismerni őt. Nagyon szeretem a humorát és azt, ahogyan a szavakkal játszik.

Nagyon sok költőt szeretek még, nyitott vagyok mindenre. József Attila és Radnóti Miklós verseit nagyon szépen megzenésítette Ágnes, sűrűn meghallgatom őket az ő előadásában, a mesés hangjával.

Ladányi Mihály: Dal

József Attila-Tudod, hogy nincs bocsánat

Radnóti Miklós-Éjszaka

Radnóti Miklós-Levél

Nemes Nagy Ágnes-A női táj

Nemes Nagy Ágnes- Téli Angyal

József Attila-Talán eltünök hirtelen

József Attila- Óh, szív! Nyugodj!

Pilinszky János-Kánikula

Sylvia Plath-Apu

Ady Endre-Sorsunk

Reményik Sándor- Akarom

Illyés Gyula-Testvérek

Régóta dolgozom egy regényen, amit idén végre szeretnék befejezni. Mindemellett párhuzamosan publikálom az írásaimat a közösségi médiában, ahogy időm engedi. Szeretnék minél többet utazni, megfigyelni az embereket, a világot és ezáltal egyre bővíteni azokat a témákat, amikről írok. Talán egy újabb verseskötet is kikerül a kezeim közül hamarosan.

Remélem minél több emberhez eljutnak a gondolataim és ha csak egy hangyányit is, de részt tudok venni az aktuális nehézségeik elviselésében, megoldásában. Szeretnék továbbra is kellően cinikus és olykor humoros is maradni.