Mogyorosi Márk vagyok, édesapa. Olyasvalaki, aki időről időre – vagyis inkább meglepően gyakran – elkalandozik a mesék birodalmába. Amit ott látok és hallok, azt igyekszem hazahozni, és továbbadni a gyerekeknek, történetek formájában.

Szívesebben gondolok magamra kreatív, nagy fantáziájú apukaként, mint „meseíróként”.

Ez a szó nekem egy kicsit túl ünnepélyes, túl nagy.

Természetesen sok helyen használom, például média felületeken, ahol csak tudniuk kell ki is vagyok, mit szeretnék. De magánemberként sose titulálnám ebbe a szerepkörbe magam.

Meghagynám inkább azoknak, akik előtt mindannyian fejet hajtunk: Bálint Ágnesnek, Janikovszky Évának, Kormos Istvánnak vagy Csukás Istvánnak. Én csak mesélek – ahogy egy apa mesél este, lefekvés előtt.

Már tizenöt évesen megszületett az első történetem Holnemvolt Frici kalandjaival, és a mai napig imádom ezt a hőst. Terveim szerint kap is egy saját kötetet.

Aztán sokáig a tanulás és más elfoglaltságok háttérbe szorították az írást, de egyszer, amikor este a gyerekágy mellett ültem, újra előbukkant ez a kis belső hang, ami történeteket suttogott. Akkor döbbentem rá, hogy ez a képességem nem csak játék a gondolatokkal – ha papírra engedem, életre kelnek a figurák és a világok, amelyek a zsebemben bujkálnak.

Nehéz pontosan megfogalmazni, mi inspirál – talán kezdhetném a „Soma és Döme rejtelmes utazása” című könyvemmel: ott a két fiam adta a neveket és a lelket a történethez. De inspirációt merítek a saját gyermekkori álomvilágomból is, vagy akár egy formás plüsst meglátva képzelem el, milyen világban élne, milyen kalandokat élne át.
Figyelmesen járok a világban, nyitott szemmel, és ilyenkor szinte azonnal pörög az agyam: születnek a mesék, akár csak egy suttogó gondolatból.

A mesék világában újra és újra gyerek lehetek. Ez talán a legnagyobb ajándék bennük. Egy olyan korban, amikor minden rohan, amikor állandóan figyelni, tervezni és megfelelni kell, a mesék megállítanak egy pillanatra. Visszavisznek oda, ahol még természetes volt a csodálkozás, a játék, a hit abban, hogy bármi megtörténhet.

Amikor kezembe fogtam az első saját kötetemet, szinte még most sem hiszem el. Olyan érzés volt, mintha gyerek és szülő találkozott volna először – izgatottan, csodálkozva, egy kicsit bizonytalanul, de óriási szeretettel. Ez a pillanat egyszerűen felejthetetlen.

A kötetben először egy költözés történetén keresztül kísérhetjük Soma és Döme lépteit – hiszen két gyermek számára mindig izgalmas és kihívásokkal teli az új otthon. Aztán megismerkedhetnek Éneással, a csintalan, minden lében két kanál kobolddal, aki rögtön beleviszi őket a kalandokba. Lesz királyi palota, repülés, hercegnő-mentés, és persze bőven izgalom – garantáltan nincs hiány a csodákból és a kacagtató pillanatokból sem.

A kötetet nyugodt szívvel ajánlom 6-12 éves korig. Nem feltétlenül szükséges szülői felolvasás hozzá, hiszen igyekeztem teljesen gyereknyelven, önálló olvasásra alkalmasan megírni. Ugyanakkor bátran ajánlom családi, kuckózós felolvasáshoz is – hiszen a közös történetélmény mindig különleges.

Minden mesémben van valami tanulság, amit a gyerekek játékosan fedezhetnek fel, szeretek játszani a szavakkal, hogy a történet ritmusa és hangulata is élménnyé váljon, és persze mindig akadnak érdekes, színes karakterek, akik nélkül a kaland elképzelhetetlen lenne.

Igen, az ifjúsági irodalom felé már kacsingatok, bár még lubickolok a mesék tengerében, van még mit mesélnem. Szóval ez még nagyon a jövő zenéje, ki tudja! Térjünk erre vissza pár év múlva.

A gyerekekkel leginkább személyesen tartom a kapcsolatot: író-olvasó találkozókon, interaktív, országjárós irodalomórákon, és rengeteg könyves rendezvényen találkozom velük. Szeretek nem a képernyőn keresztül kommunikálni, így azonnal láthatom az arcukon a reakciót, hallhatom a nevetést, a kérdéseket – ez a közvetlen visszajelzés pedig mindig hatalmas inspiráció számomra.

Első könyves íróként szinte minden pillanat hatalmas élmény számomra, de talán a legmeghatározóbbak azok a találkozások, amikor a rendezvényeken gyerekek és szülők odajönnek, és jó szót, dicséretet mondanak. Már maga az, hogy eljönnek, hogy találkozzunk, leírhatatlan érzés – ilyenkor igazán érezni, hogy életre keltek a mesék.

Az „Utazó Meseműhely” név mögött szó szerint vett utazás rejlik: szeretek kilépni a képernyő mögül, személyesen találkozni az olvasókkal, előadásokat tartani, rendezvényeken jelen lenni. Most például január 24-től országos bemutatósorozatra indulok a könyvvel. Az utazó szó tehát nemcsak a történetek mozgását, hanem a saját, élő kapcsolatokkal teli „mesés útjaimat” is jelképezi.

Számomra Lázár Ervin a nagybetűs meseíró, minden könyvét olvastam. Eleinte kicsit féltem, hogy a saját meséimbe túl sok Lázár-világ vegyül, de mára úgy érzem, túlléptem ezen: a Mogyorosi világ folyamatosan növekszik és formálódik, és én egyre bátrabban képviselem ezt a saját, mesés univerzumot.

Jelenleg egy teljesen más hangulatú, a kisebbeknek szóló mesén dolgozom, de Soma és Döme sem maradnak kaland nélkül: a következő kötetben egy igazán meleg, közel-keleti világba csöppennek, tele új élményekkel és izgalmas történetekkel. Izgatott vagyok, hogy a kicsik és a nagyok is együtt fedezhessék fel velük ezt a mesés világot.