Amennyiben a fantasy irodalmat a mesék világához lehet sorolni, akkor igen, de egyébként akkoriban álmomban sem gondoltam, hogy meseíró leszek. Nagyon sokáig kizárólag a költészet érdekelt, majd egy rövid ideig a felnőtt széppróza, és csak, amikor a gyerekeim megszülettek kezdtem a meseirodalommal foglalkozni.

Néhány dologban nagyon más, néhányban pedig ugyanolyan. Egy gyerekeknek írt könyvnél például, még ha az meseregény is, figyelni kell az egyes fejezetek, sőt a teljes történet hosszára. Praktikusan fogalmazva nem lehet, vagy nem szerencsés egy bizonyos karakterszám fölé menni. Kevesen tudják, hogy a Zabaszauruszoknak azért lett olyan sok része, mert amit kitaláltam a 2. kötet cselekményeként, az a tavaly megjelent 5. részben ért a végéhez. Ennek az az oka, hogy 2018-ban, amikor még tapasztalatlan regényíró voltam, egyszerűen nem tudtam belőni, hogy ennyi történést, ennyi szöveget nem bír el egy gyerekkönyv, így muszáj volt a történetet több kötetre bontani. Persze egész más lett volna, ha fantasy regényt írok… Ezen kívül egy gyerekkönyvnél természetesen az érthetőségre is figyelni kell, attól függően, hogy a szöveg pontosan melyik korosztálynak szól. Más tekintetben azonban én úgy vettem észre, hogy a gyerekek nagyon hasonlítanak a felnőttekhez, és nagyjából ugyanazt várják egy történettől: azt szeretik, ha izgalmas, ha megnevetteti őket, és persze nem utolsó sorban fontos a mondanivaló minősége.

Ó, ez egy nagyon régi felismerésem, ha lehet így mondani. Természetesen a saját világomban működő felismerés, de talán mások is éreztek már ilyet. Arról van szó, hogyha valaki képes egy gyermekhez hasonlóan valóban belépni egy fantáziavilágba, akkor arra a néhány percre vagy órára a képzelete előtérbe lép, és az ott történtek hasonló téttel bírnak, mint a valóságban. Sok mese is szól erről, az egyik legismertebb talán a Végtelen történet. 

Igen, és persze több is. Az egyik Tarbay Edétől a Kunkori és a kandúrvarázsló. A mai napig emlékszem arra a számomra akkor kísérteties, de izgalmas jelenetre, amikor a főszereplő Kunkori a csapdába esett, egérré változott, gonosz Bogumillal, azaz a kandúrvarázslóval beszélget. „Szabadíts ki! – parancsolt rá az egér, és sárga szeme hirtelen piros lett.” Borsózott a hátam a hidegleléstől, de a könyv letehetetlen volt. Egyébként egyáltalán nem félelmetes könyv, de helyenként misztikusan izgalmas. Ez a kötet most is megvan, a fiam polcán pihen. Ezen kívül életre szóló élményt nyújtott Tolkien A babó (ma: A hobbit) című meseregénye, és ugyan már később olvastam, de nagyon szerettem Szabó Magda Tündér Laláját is. Még sorolhatnám, de ennyiből is látható, hogy mind külön fantáziabirodalomban játszódnak, nem véletlen, hogy íróként is hasonló világok megteremtése izgat a legjobban. De hogy egy valóságközelibb történetet is mondjak, A Pál utcai fiúkat én is imádtam.

Beletrafáltál, olvasni bizony kevés időm akad. Estére olykor már nem is kívánom a szöveget, de miután nagyon szeretem az érzést, amikor egy könyv beszippant, mindig igyekszem újabb olvasmányokat keresni. Nemrégen például egy klasszikust, Defoe-tól a Robinson Crusoe-t vettem elő, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy fantasztikus élmény volt felnőtt fejjel újraolvasni és rácsodálkozni, mennyire friss történet, tele aktuális kérdésekkel.

Amikor 2013-ban megjelent az első mesekönyvem (a Garázs bagázs mesekönyv-sorozat első két kötete), én pedig könyvbemutatóra készültem velük, eltöprengtem. Eszembe jutott ugyanis, hogy a gyerekek elé nem lehet úgy kiülni, mint a felnőttek elé, és beszélgetni egy jót az alkotás folyamatáról. A gyerekeket ez nem fogja érdekelni, nekik bizony tevékenység, interakció kell, sőt: az ovisoknak mozgás is. És akkor kitaláltam, milyen foglalkozással fogok óvodásokhoz menni, milyennel kisiskolásokhoz, ha meghívást kapok. Az ovisoknak a mese mellé sok illusztrációt viszek és mutatok, majd egy kis szerepjátékos, mozgásos játékot játszunk. Az iskolásoknak pedig egy rendhagyó irodalomórát építettem fel, amihez nagy segítségemre volt a pedagógiai végzettségem is, meg hogy néhány évig gyakorló tanár voltam. Az óráknak mindig a történeteim adják a díszletet, és a sok interakció mellett mindig arra törekszem, amihez a legjobban értek: igyekszem bevonni a gyerekeket a mesék birodalmába, hogy a végén úgy érezzék, tényleg a Garázs bagázs világában jártak, vagy a Szaurusz-szigeteken, a dínók és sárkányok paradicsomában.

Igen, de az a helyzet, hogy sem a Zabaszauruszok, sem pedig a Garázs bagázs nem fejeződött még be. Előbbi meseregény-sorozat 7 kötetnél ér véget majd, az utóbbit pedig éppen ebben az évben frissítjük fel. A Garázs bagázs eddig megjelent 8 része újabb 8 történetet kap, és új kiadónál, új, fantasztikusan jó illusztrációkkal lát napvilágot, melynek képi világát Cserkuti Dávid teremti meg. Az első kötet, a Totó, az óvoda tűzoltója néhány hét múlva, a Könyvhétre fog érkezni. És hogy tervezek-e rajtuk kívül más sorozatokat? Nem is tervezek, hanem már meg is jelent januárban a háromrészesre tervezett Berci és a koboldok első kötete, A varázsajtó, aminek a második része ősszel érkezik majd, de ezen kívül is sok-sok, főleg sorozatötletem van, melyek remélem, a közeljövőben meg is valósulnak. Különben a sorozat nálam nem trendkövetés: mivel elsősorban nem is történetekben, hanem világokban gondolkodom, az ötleteimet sorozatokban tudom a legjobban kibontani.

Nagyon jó kérdés! Hm, hadd gondolkodjam… Lehet, hogy túl általános leszek, de azt hiszem, hogy az első kettő a meglepetés és a humor. A harmadik pedig egyértelműen a más világokkal való kapcsolat, legyen az egy másik dimenzió, egy új földrész vagy akár a világűr, hiszen sci-fi történetek is járnak a fejemben, de ezek már felnőtteknek fognak szólni.

Egyértelműen igen! Nyilván nevelés és beállítottság kérdése is, de az a tapasztalatom, hogy ha egy gyerek érdeklődési körének, illetve korosztályának megfelelő, de még talán ennél is fontosabb, hogy egyszerűen izgalmas, izgalmasan megírt könyvet kap a kezébe, benne tud ragadni a történetben, és akkor már nyert ügyünk van: egy új olvasót köszönthetünk!

Ha az illusztrálására gondolsz, arról sajnos nem sokat tudok mondani, a rajzolók ezt jobban tudják. Nem szokásom instrukciókat adni, úgy gondolom, elég, ha a szövegeim beszélnek, én pedig aztán csak ámulok és bámulok a csodás képeken. Ha egy-egy szereplőm személyiségének kitalálása a kérdés, abban persze már kompetens vagyok, ezt viszont nem lehet néhány mondatban összefoglalni. Röviden mindegyikük más módon született, de azért vannak hasonlóságok. Például, hogy elsőként igyekszem archetípusokban gondolkodni, és utána finomítani a személyiségüket, majd ennek megfelelően kitalálni a nevüket. Persze van, hogy mindez fordítva történik. Például az Utazás Dínómdánomba egyik főszereplője, Rilex, a tirex eredetileg Félix névre hallgatott. Aztán egy nap arra ébredtem, hogy visszhangzik bennem a Rilex, a tirex név. Először elvetettem, túl merésznek éreztem így, fonetikusan leírva ezt az angol szót, de aztán győzött a bátorság. Hogyne győzött volna, hiszen ekkor már tudtam, hogy a Rilex névvel a főszereplőm személyiséget is nyert: ő lett a világ legnyugodtabb dinoszaurusza.

Pufogtathatnék itt sablonokat, miszerint a mai világban elengedhetetlen a PR, de az az igazság, hogy ez már két évszázaddal ezelőtt is így volt. Persze akkor még nem létezett internet, de már Arany János is jól tudta, mit jelent egy mű számára az, hogy ismeri-e a közönsége. 1861-ben egy levelében, miután arra biztatja Madáchot, hogy Az ember tragédiáját a Kisfaludy-társaságnál jelentesse meg, így indokolja a javaslatot: „Munkádra így több figyelem fordul s nem lesz kitéve annak, hogy olvasatlan maradjon, míg maga magát valahogy ki nem küzdi a homályból.” Látható, hogy az írónak már abban az időben is gondolnia kellett a műve közvetítésére. Ugyanakkor meg kell vallanom, introvertált személyiség vagyok, szélesebb közönség előtt nehezebben nyílok meg, és jobban szeretek a történeteim mögé bújni. Ezért eleinte nehezemre esett az online jelenlét, de idővel megkedveltem a műfajt. Sok ismerősöm van, akik egyáltalán nem szeretnek így kommunikálni, valamiféle ellenérzésük van a „posztolás” iránt, főleg, ha az önmarketinghez kapcsolódik. Sokáig magam is így gondolkodtam, de most már látom, hogy a PR-nak nem szükséges „hidegnek” lennie, rengeteg értékes tartalommal lehet megtölteni, amivel így a közösség is nyer. Mindig igyekszem erre törekedni az online jelenlét alatt. 

Az első meseregényemet, az Utazás Dínómdánomba címűt 2015-ben írtam, amikor a kislányom négyéves volt, a kisfiam pedig hat. Hát persze, hogy őket ültettem le minden este, hogy az aznapi fejezetet meghallgassák, és figyeltem a reakcióikat. Ha úgy láttam, hogy valamit nem értenek, esetleg nem köti le őket, tovább dolgoztam rajta. Addig írtam, amíg mindkettőjük feszülten nem hallgatta a történetet. Ma már, több regénnyel a hátam mögött kevesebb ilyen szöveggondozásra van szükségem, de a lehetőségem is kevesebb erre, hiszen a gyerekek nagyobbak lettek. A kislányom ki is jelentette, hogy addig nem akar tőlem olvasni, amíg könyv alakban meg nem jelenik, mert úgy szeretne belemerülni, hogy nem ismer belőle semmit. Szerencsére a felnőtt tesztolvasóim kitartottak, akik közül Zsuzsa, a feleségem a legfontosabb, mert mindig elsőrangú ízléssel mutat rá a szöveg hibáira. Rajta kívül, bár nem igazán tesztolvasónak számítanak, természetesen a szerkesztők is sokat segítenek. Most éppen Balázs Eszter Annával, a Lampion Kiadó főszerkesztőjével készítjük elő a Totó, az óvoda tűzoltóját és A tolvaj ajándéka című verses meseregényt, Bolla Eszterrel, a Móra Kiadó szerkesztőjével pedig a Berci és a koboldok második részén dolgozunk.

Rengeteg tervem van! Fentebb már említettem a Garázs bagázs új kiadását és a Berci és a koboldok sorozatot, ám az idei könyveim között egy egészen egyedülállóról még nem beszéltem: ez egy karácsonyi verses meseregény, melynek A tolvaj ajándéka a munkacíme, és mivel több mint 2500 soros, azt hiszem, alkalmas lesz arra, hogy az olvasók hosszabban is belemerülhessenek egy új fantáziavilágba. Egyébként egy tolvaj és egy varázsló trükkös párharcáról szól, aminek a végén lehet, hogy furán, vagy rejtélyesen hangzik, de a karácsony szelleme győz. Természetesen a Zabaszauruszok 6. része is készül, sőt. A szöveg már készen van, ám sajnos technikai okok miatt csak jövőre lát napvilágot. De a tervek szerint jövőre emellett egy egészen új meseregény-sorozat első darabja is megjelenik, amiben a dzsinnek világába kalauzolom majd el az olvasókat.