Az Amíg lélegzem című első regényemhez az életemben megtörtént események adtak ihletet. Az átélt fájdalmas és örömteli történések szolgáltatták a történet alapját.

Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor szembe jött velem a Richter Főnix Közösség felhívása. Amint megláttam, éreztem, hogy jelentkeznem kell. Szerettem volna, ha a történetem másoknak is erőt adhat. Nagyon sok olyan gyermek/fiatal felnőtt van, akit érzelmileg bántalmaztak/bántalmaznak, és ezt nem biztos, hogy fel tudják dolgozni, mert nem is tudják, hogyan lehetne. Emiatt esetleg a drogokba vagy az alkoholba menekülnek, mert szeretnék a fájdalmukat tompítani, de tudjuk, hogy ez a pillanatnyi boldogság később a visszájára fordul, és függőséggé alakul. Szeretném megmutatni a hasonló gondokkal küzdőknek, hogy van más megoldás is a problémájuk feldolgozására.

Az írás számomra nagy kincs, ugyanis nekem ez vált be, mint terápiás eszköz. Amikor írok, úgy érzem, megtisztul és felszabadul a lelkem. A „gyógyulásomat” és azt, hogy képes voltam túllépni a traumákon, főként az írásnak köszönhetem.

Többször is jártam Csehországban, és nagyon megtetszett az ország, főként Prága áll közel a szívemhez, emiatt döntöttem úgy, hogy ott játszódik majd a történet nagy része. Amúgy is mindig nagyon érdekeltek más kultúrák, emiatt is kezdtem el törökül tanulni hét évvel ezelőtt. Idővel felvettek egy multi céghez dolgozni, ahol Törökországért lettem felelős. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, aki természetesen török.😊

Ez a mondat nagyon szépen tükrözi az életemet, hiszen sokszor kellett boldogulnom segítség nélkül. Édesanyám visszatérő depresszióval küzdött, és ez annyira lefoglalta az energiáit, hogy nem jutott ideje arra, hogy velem foglalkozzon. Itt például arra gondolok, hogy nem beszéltük át a pályaválasztást, azt, hogyan tudok főiskolára menni, mire van szükségem ahhoz, hogy elinduljak. Ez a magamra utaltság meg is maradt egészen addig, amíg le nem diplomáztam. De ugyanígy mindenféle iránymutatás nélkül kellett boldogulnom a főiskola elvégzése után is.

Számomra ez nagyon fontos, hiszen tudom, hogy milyen nehéz egy ekkora terhet cipelni, és azt is, mennyire reménytelennek tűnhet letenni azt. Pláne akkor, ha nincs egy szülő, aki fogja a kezünket, és érzelmileg teljesen magunkra maradunk. A megrázkódtatást, hogy édesanyám nem áll mellettem, mert a saját problémáival küzdött, nagyon sokáig tartott feldolgoznom. Ez egy hosszú és rögös út, és mindig vannak/lesznek nehezebb napok. De ha egy kicsit is hozzájárulhatok ahhoz, akár szerzőként, akár emberként, hogy könnyítsek valakinek a terhén, akkor már megérte!

Az én életembe akkor kopogtatott be az írás, amikor mélyponton voltam. De ha csak azt mondom, mélyponton voltam, nem igazán fejezi ki az akkori helyzetemet. Mondjuk ki őszintén, szerettem volna meghalni. Ám ekkor jött az írás, mint mentsvár. Azt a rengeteg érzelmet, ami belülről feszített, elkezdtem papírra vetni, és ez elég volt ahhoz, hogy másként tekintsek a dolgokra, és erőt adott a folytatáshoz.

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam/kapok, amik sokszor meg is ríkatnak. Felemelő érzés olvasni ezeket a sorokat.

Változás, útkeresés, beteljesülés

Változás, mert a karakterek jelleme is folyamatosan változik, és az élethelyzetük is állandó változásban van.

Útkeresés, mert ezek a fiatalok keresik a helyüket, a boldogságukat a nagyvilágban, és végül olyan helyen találják meg, amire nem is számítanak.

Beteljesülés, mert a végén rátalálnak önmagukra.

A jó pár évvel ezelőtti novelláim szintén személyes ihletésűek, ilyen például az, amelyikben nagyapám halálát dolgozom fel. Az utóbbi időben azonban sok novellám született kreatív írásgyakorlat hatására.

Az aktív kapcsolattartás az egyik alapköve az egésznek, hiszen egy aktív közösséget az online világban csak rendszeres kapcsolattartással és tartalommegosztással lehet felépíteni. És itt a hangsúly az aktívon van.

Lena karakterében elég sokat megjelenítek magamból, vagyis inkább abból, amilyen jó pár évvel ezelőtt voltam, még azelőtt, hogy elindultam volna az önismereti úton. A sorsom alakulásából is számos esemény visszaköszön a regényben, de ez nem jelenti azt, hogy ami Lenával megtörtént az velem is. A cselekmény nagy része ugyanis a képzeletem szüleménye.

Igen, határozottan ez volt vele a célom. Néha nem is gondolnánk, milyen apróságok képesek megváltoztatni egy ember életét. Lehet az egy utazás, egy szerelem vagy akár egy könyv is.

A köztes évek alatt a számítógépem egyik mappájában pihent, mert nem akartam foglalkozni ezzel a történettel. Eldöntöttem ugyanis, hogy sosem írom meg. De mindig újra és újra visszatért a gondolataim közé, néha egy álom formájában férkőzött be a tudatomba. Egyszóval nem hagyott nyugodni.

Mire a borítótervezésre került a sor, nekem már határozott elképzeléseim voltak. Mármint arról, hogy mit látnék szívesen rajta. Ha becsuktam a szemem, szinte láttam magam előtt a borítót.

Amikor megkaptam a terveket, egyből a lila borító volt az, amire azt mondtam, hogy ez biztos nem. Barát Enikő viszont, a Maraton Kiadó vezetője egyből arra tette le a voksát. Így kikértem pár közeli családtag véleményét, akiknek szintén a lila tetszett, így elbizonytalanodtam. 😊 Végül mellette döntöttem, és azt kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg. Imádom! Amikor először a kezembe foghattam a regényt, nem tudtam betelni a borító színével.

A madarak a szabadságot jelképezik számomra. Ahogy a regény végén Lena is ledobja a korlátait és szárnyalni kezd.

Nagyon sok tervem van a jövőre nézve, a második kéziratomon már az utolsó simításokat végzem, és a a harmadik témájához is gyűjtöm az anyagot. Annyit árulhatok el csak, hogy mindegyik írásomban szerepet játszanak majd a transzgenerációs minták/traumák.