2020 őszén véletlenül rábukkantam egy regényíró pályázatra, ráadásul a beadási határidő lejárta előtt néhány órával. Elcsodálkoztam rajta, mert nem szokott szembe jönni velem ilyen lehetőség, de éreztem, hogy ez nem lehet véletlen. Aludtam néhány órát, majd hajnalban felkeltem, megírtam a szinopszist és a regény első fejezetét, és beküldtem a jelentkezésemet. A pályázat egyben egy szeminárium is volt, így kiváltképp boldog voltam, amikor megkaptam a sikeres felvételről szóló visszaigazolást. Minden héten új fejezeteket kellett feltöltenem, és mellette rengeteg értékes tananyagot kaptunk: hogyan írjunk regényt. Szabályokat, rendszereket tanítottak nekünk, történelmet és nyelvtant is érintettük. Hétről hétre, hónapról hónapra feszes ütemet diktáltak, de a mentorom nagyon sokat segített, így amikor elfáradtam, nem gondoltam egy percig sem arra, hogy feladom. Édesanyaként két kisgyerek mellől éjszakánként tudtam csak foglalkozni a kézirattal, így megterhelő és valóban kimerítő volt az a fél év, amíg tartott a szeminárium, de nem bántam meg, hogy jelentkeztem rá és kitartótan írtam a regényt, mert a harmadik szint végén boldogan szembesültem a hírrel, hogy kiválasztották a történetemet és megjelentetik!

Óriási kihívás volt a számomra, hiszen a krimire jellemző módon egy egyszerű bűntényt, rejtélyt is a legcsavarosabb módon kell tálalni az olvasóknak, de minden szálra figyelni kell, nehogy hiba csússzon a történetbe. Eleve a zsáner nagy figyelmet kívánt, a két idősík pedig teljesen más leírást, érzelmeket, így nagyon oda kellett figyelnem minden egyes részletre, alaposan körül kellett járnom a cselekményt, hogy minden szálat elvarrjak a végén. De azt hiszem pont ezért ez a kedvenc műfajom, mert annyira ébernek kell lenni, hogy nem lehet hibázni. Ha elejt a szereplő egy célzást, a következő fejezetben nem adhatom másnak a gyilkos szerepét. Nagyon észnél kell lenni, és pont ez volt a célom, hogy állandó izgalomban tartsam az olvasókat, hogy le se tegye a könyvemet, csak reggel, amikor már végig olvasta az egészet.

Mostanában az emberek egyre inkább befordulnak, egyfajta burokban élnek. A szociális háló teljesen átalakította a szóbeli kommunikációt és a kapcsolatokat, én pedig attól félek, nagyon rossz irányba haladunk. Nem figyelünk egymásra, távolságot tartunk a másiktól, holott elég lenne néha egy kedves gesztus, vagy egy baráti ölelés, mosoly. Ugyanakkor szerettem volna felhívni az olvasók figyelmét, hogy sok beteg sajnos nincs tisztában a betegségével sem, nekünk pedig az lenne a feladatunk, hogy ne hagyjuk cserben a barátainkat, családtagjainkat, szeretteinket, hanem igenis nyújtsunk nekik segítő kezet, legyen szó akár depresszióról, bipoláris zavarról, pánikbetegségről vagy paranoiáról.

Novellák esetében a misztikus és a lélektani témákat preferálom, hiszen a cselekmény egy szálon fut, egyetlen sorsfordulattal, és igyekszem a szálat úgy csűrni-csavarni, hogy az olvasó számára meghökkentő és tanulságos történet legyen, amely felkavarja, és ne engedje el egy darabig, az üzenet pedig világos legyen a számukra.

Szövegírásnál előre meghatározott témákról írok, nincs fantázia, konkrét szabályokat kell követni. Egy bemutatkozó vagy interjú, termékleírás során nem vihetek bele érzelmeket, inkább az olvasók, vásárlók számára írom le köznyelven a témát. Ezzel ellentétben a regényírás alkalmával viszont elengedhetem magam, hiszen harcolhatok boszorkányokkal, démonokkal, repülhetek másik bolygóra, vagy éppen kiélvezhetem a XIX. század sötét időszakát. Könnyebb volt nekiállni az írásnak, de teljesen más lélekjelenlétet kíván a kettő.

Mivel szövegírással is foglalkozom, nagyon szeretek a szavakkal játszani. Éppen annyit mutatok meg az olvasónak, amennyit látni szeretne. Különleges világokba repítem, ahol gondolkodásra ösztökélhetem őket. Szeretnék értéket, egyedi történetet átadni számukra. Nem az olvasók vannak értem, hanem én vagyok az olvasókért, de mindkét fél kell a történethez! Nagyon sok érzelmet viszek a történeteimbe, amik nem feltétlenül csak jók, hanem rosszak is, ezáltal szeretném a valóságot is megmutatni az olvasóknak.

Érzésekből, érzelmekből, tapasztalásokból és emlékekből merítek ihletet. Ha elmegyek kirándulni, máris magamba szívom a természet erejét, így onnantól fogva könnyű megjeleníteni a másik ember számára miképp érzem a nap melegét, hogyan kap bele a szél a szoknyámba stb. A szereplőim érzelmeit saját tapasztalásokból adom át, hozzányúlok egy emlékemhez, és az ott megélt érzelmeket gyúrom át, hogy megfelelő legyen a szereplőim számára. Nem véletlenül mondják, hogy az írás egyfajta terápia is. 

Ekkora zajban nagyon nehéz kitűnni egy magyar szerzőnek, pláne egy elsőkönyvesnek. Nagyon sok tehetséges író, költő van kis hazánkban, néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre azt válaszoltam volna, hogy a magyar szerzőktől nem szeretnek olvasni, mert sokan belefutottak olyan könyvekbe, amelyet se szerkesztő, se lektor, korrektor nem látott, főleg magánkiadásban, emiatt negatív visszhangja lett. De az elmúlt néhány évben egyre bizakodóbb vagyok, hiszen a magyar olvasóközönség többsége belátta, micsoda tehetséges szerzők vannak nálunk is, így egyre inkább nyúlnak a kortárs, magyar irodalomhoz, ami reménységgel tölt el, nem beszélve arról, hogy az irodalmi igényesség is egyre inkább nő, ezáltal egyre több könyv kerül ki jól megszerkesztve. Nagyon erős háttértámogatás és marketing szükségeltetik az írónak, hogy betörjön, de ha bizalmat szavaznak egy műve után, akkor egyre könnyebb és könnyebb lesz lépkedni felfelé.

Nagyon örülök minden visszajelzésnek, amit kapok, és hála Istennek elmondhatom, hogy csupa pozitív véleményt kaptam a regényemről. Sokan megkerestek privát üzenetben is, ilyenkor nagyon hálás vagyok, hogy vette a fáradságot az olvasó, és írt nekem, hiszen ezekből tanulhatok is. A pokol édenkertje nem egy könnyű, szórakoztató szépirodalmi mű, hanem egy nagyon komoly, lélektani mélységeket érintő történet, amely nemcsak a szépet és a jót mutatja be, hanem a valóságot is. Kezdetben kicsit féltem a visszajelzésektől, hogy miképp tudja elkapni az üzenetet az olvasó, de kellemesen csalódtam.

Lételeme egy szerzőnek az önmarketing és a megfelelő kommunikáció az online térben, enélkül elveszett lenne. Sajnos a nyomtatott sajtó manapság már nem akkora mértékben van jelen, így kénytelenek vagyunk a szociális hálókat használni. Én is nagyon igyekszem hasznos, érdekes témákat hozni az olvasóimnak, sokszor teszek fel nekik kérdéseket, amikben megismerhetem a véleményüket, kicsit a személyiségüket is, mert szeretném, ha jól éreznék magukat nálam, hiszen közös szenvedélyünk az irodalom. Nyilván farkastörvények uralkodnak a marketing világában is, egy nagyobb kiadó nagyobb kampánnyal rukkol elő, komolyabb követőket toborozva, míg egy kisebb kiadó esetében ez teljesen másképp alakul. Ám ha egy olvasó hírét viszi egy magyar szerzőnek, az eleve nagy segítség, így én buzdítok mindenkit arra, hogy a kedvenc írójától, költőjétől bátran osszon meg egy-egy bejegyzést a falán, hiszen a sok kicsi sokra megy, könnyebben terjed egy kevésbé ismert szerző híre is.

Kikapcsolódást, én-időt jelent számomra az írás! Feltöltődök, amikor írok, és úgy érzem, erre még sokáig szükségem is lesz! Volt olyan írásom, ami terápiás céllal született, ami után egy tragédiát megfelelő módon el tudtam engedni. Nem egyszerű összeegyeztetni a magánéletemmel az írást, de nem lehetetlen, pusztán egy támogató családra van szükség! Amikor pedig leülök írni, a kreatív énem előbukkan, és ujjongva táncol, vagy legalábbis őrült módjára püföli a billentyűzetet és kiadhatja magából azt a sok kavargó érzést, gondolatot, amit addig magával cipelt.

Nehéz dolgom van! Kedvenc könyvem a gyerekkoromig nyúlik vissza, ugyanis kiskamaszként olvastam először Janikovszky Évától, aki annyira zseniális és egyedi humorral rendelkező író és költő, hogy hamar levett a lábamról! Általános iskolás koromban pedig év végén az osztályommal egy részletet adtunk elő falunapon két könyvéből is (Kire ütött ez a gyerek és a Velem mindig történik valami), és akkor nagyon gondolkodtam jómagam is, hogy vajon mi leszek, ha nagy leszek, arról viszont álmodni sem mertem, hogy valaha én is a kezemben fogom tartani a saját könyvemet. ☺ 

Magyarok közül Leslie L. Lawrence, Böszörményi Zoltán, Lana Millan, Szántó Dániel, Kovács Kornélia, Kovács Dorka kiváló írók, de Jane Austen, Antoine de Saint-Exupéry, Laurell K. Hamilton és Dan Brown is méltó helyet foglal a kedvenc íróim között.

Ez egy nagyon érdekes kérdés, ugyanis most fogjuk befejezni egy nagyobb projektemet, amiben íróként szerepelek, de szellemíróként. Mivel szövegírással is foglalkozom, így számomra nagyon kedves kérésnek tettem eleget, amikor megkeresett az ügyfelem azzal, hogy írjak egy kalandregényt az emlékeiből. Már leütöttem az utolsó betűket, már csak egy végső átolvasás van hátra, kisebb hibák javítása, utána pedig mehet a szerkesztőhöz, tördelőhöz, korrektorhoz. Ezt az irányvonalat szívesen vinném tovább, nagyon magaménak éreztem, hogy megismerkedhettem a saját világával, mégis az én kreatív énemet felhasználva egy olyan művet nyújthatok át hamarosan neki, amire a későbbiek során szívesen emlékszik, ha fellapozza. Emellett szeretnék neki kezdeni hamarosan a harmadik regényemnek is, ami szintén krimi lesz, és a jövőben is várhatóan ezen a vonalon szeretnék mozogni, enyhe kitérőként a fantasy is szóba jöhet még, de meglátjuk mit hoz a sors ☺