A mesék világa mindig is elbűvölt. Magukban hordoznak olyan értékeket, amik a felnőttekéből hiányoznak. Az általam írt történetekben igyekszem a ma gyermekeihez úgy szólni, hogy figyelem mi érdekli őket, és bátran tartok velük az úton. Sokszor találok ki úgymond meglepő karaktereket. A Szofi és Lulu című mesekönyvemben a főszereplő legjobb barátja is egy képzeletbeli pók. Ez egy felnőttnek talán meglepő lehet, de a kicsik szeretik az izgalmas karaktereket. Íróként fontos feladatomnak tartom, hogy olyan meséket találjak ki, amik megragadják a gyerekek figyelmét, de közben hordozzák a régi mesékre jellemző fontos mondanivalókat.

A legfőbb indok a gyerekeim voltak. A velük eltöltött idő sarkalt arra, hogy ismét meséket írjak. Kezdetben csak nekik kezdtem el esténként kitalálni történeteket, amelyeknek ők voltak a főszereplői. Aztán 2021-ben gondoltam egyet, és elővettem egy 20 évesen írt mesekönyvemet. Az volt a tervem, hogy kijavítom, és beköttetem nekik. Ebben az időszakban azonban a közösségi média véletlenül feldobta az Aranymosás Írástudó Íróiskola Meseírókurzusát. Jelnek vettem és a könyv felvételi írás lett. A többi már történelem.

Egyrészt, mint azt már említettem azok az értékek, amelyeket felnőttként is követnünk kellene, másrészről pedig a fantázia. Ez az a terep, ahol szerintem valóban nincs határa a képzeletnek.

Fantasztikus érzés volt. Bár azt megjegyzem, nehéz volt az út a kiadásig. Nem könnyű úgy könyvet írni, hogy talán lesz kiadó, amelyik el is olvassa. Legbelül azonban hajtott egy érzés, és még hajt is, hogy csak így tovább.

Az indiánok a varázslatot teljesen beépítették a mindennapi életükbe. Nem volt kérdés számukra, hogy létezik-e, arra tekintettek furcsán, aki ennek az ellenkezőjét gondolta. Nagyon fontos volt nekik a természetközelség is, ami szintén megragadott. A történeteiket olvasva jött az ötlet, hogy írok egy mesét az egyik legendához kapcsolódóan, aminek Ama mosolya címet adtam. Ez a mese még a kisebb korosztálynak szólt, de később elindultam a már jól olvasó gyerekek irányába. Újabb legendák után kutattam, és találtam ki köréjük új történeteket. Így született az Álomfogó.

Amikor írtam, önálló olvasásra szántam. Bár, amikor érkeztek a könyvemről a vélemények, több olvasó is jelezte, hogy kisebb gyerkőc is kérte a meséket. Nekik természetesen felolvasták, és nagyon örültem, amikor tőlük is érkeztek pozitív visszajelzések.

Elsőként a kalandot, hiszen egy igazi mesében kell lennie izgalomnak bőven. Másodikként a bátorságot, mert a főszereplőimtől nem áll távol a félelem, de ennek ellenére mennek előre. Harmadikként pedig a kitartást emelném ki, hogy a szereplők akkor sem adják fel, amikor már minden veszni látszik.

Elő szokott fordulni, hogy felnőtteknek is írok, de inkább csak rövidebb novellákat, amik eddig különböző antológiákban kaptak helyet. Önálló regényben még nem gondolkoztam. Valahogy nincs meg az a katarzis, ami a gyerekkönyveknél. Ami a tiniket illeti, még nem döntöttem el. Az Álomfogót 8-13 éveseknek ajánlanám. Érdekes, hogy az írása közben sokszor éreztem, hogy túllépem a korhatárt egy-egy megfogalmazást, leírást illetően, ilyenkor javítottam és visszaléptem egyet. Egyelőre szívesebben írok a kicsiknek, illetve a kamaszodó gyerekeknek.

Ami a felnőtt irodalomra vonatkozó olvasásomat illeti, szinte mindenevő vagyok. Szívesen olvasok thrillert, tudományos fantasztikumot és persze romantikus regényt is. Ha nyaralni megyek, egy bőrönd tuti könyvekkel van tele.

A recenziókat íróknál az tetszett, hogy a saját gyerekeik véleményét is beleszőték a kritikákba. Szuper érzés volt, amikor az egyik anyuka írta, hogy a kislánya elkobozta a könyvet, és már másodszor olvassa. A Mesketén keresztül érkeztek hozzám gyerekrajzok a történeteimhez, ami szintén megmelengették a szívemet.

Amikor időm teheti, ellátogatok iskolákba, óvodákba, és beszélgetek a gyerekekkel, olvasok nekik. A legnagyobb élmény mégis az volt, amikor egy kisfiú a meseolvasásom után megtisztelt azzal, hogy megkért olvassam el a képregényét. Természetesen még aznap eleget tettem a kérésnek, és másnap vissza is adtam a füzetét. Aminek igazán örültem, hogy remek ötletei voltak.

Lehet, hogy sokan megköveznek most, de nagyon szeretem a Disney meséket. Inspirálóak számomra, mert a készítők nem félnek kísérletezni, de mellette mindig van mondanivalójuk. Nagyon szeretek továbbá kempingezni, a szabadban lenni. A természet nagy teret ad a képzeletnek. A gyerekeimtől szintén rengeteg ötletet kapok a meséimhez. Sokszor visszaköszön a személyiségük a karaktereimben.

Több is van. Egészen piciként Török Sándornak a Kököjszi és Bobojszáját hallgattam szívesen. Emlékszem, minden este azt kértem. Később, kisiskolás koromban A kis hableány változatai voltak a porondon. Gondolom ennek fő oka az is, hogy imádom a tengert. Pontosan nem emlékszem, hogy hány évesen, de egy időben Kálnay Adél is nagy kedvencem lett. Leginkább két könyve: Az igazi ajándék és a Titkok egy régi kertben. Csodálatos leírásai vannak, az ember amikor olvas tőle, szinte ott érzi magát a történetben.

Nekem az írás a Képzeletország. Ott aztán elengedhetem magam. A húgom kislánya szokta mondani, hogy nem tűnők neki felnőttnek. Olyan vagyok, mint egy kislány, aki nagyra nőtt. Visszakérdeztem, miért gondolja így. A válasza az volt, mert olyanokat találok ki a mesékben, amikben a felnőttek nem hisznek, vagy elfelejtettek.

Új könyvön dolgozom, amivel szeretnék a tavasz folyamán végezni. Babonás vagyok, így a történetről még nem beszélnék, de szintén lesz köze a legendákhoz.