Az interjú időpontja: 2021. november 26.
| A Ha majd nem leszek... Üzenet a mennyországból című köteted az édesanyád halálát követő év gyászmunkáját öleli fel. Amikor elkészült az első vers, tudtad, érezted, hogy lesz még folytatás? Mesélj, kérlek, a könyvben található versek írásáról. | Édesanyám 2019 március végén távozott az élők sorából. Az első vers - mely a később megjelent kötetem címadó verse - az elvesztése után másfél hónappal született. Akkor még nem gondoltam kötetírásra. Csak napról napra, hétről hétre, ahogyan formálódtak bennem az érzések, papírra vetettem őket. Tény, hogy ezzel a verssel indult el az írás... |
| Mikor volt az a pillanat, és miért érezted úgy, hogy ezeket a verseket, a Te gyászmunkádat megosztod másokkal is egy kötetben? | A gyászév időszakában rímekben gondolkodtam és rímekben éreztem, és csak a gyászév vége felé tudatosodott bennem az, hogy ki szeretném adni a bennem formálódó verses és prózai alkotásokat. Emléket állítva benne Édesanyámnak és esetleg segítséget nyújtva másoknak is a veszteségen és gyászon való munkában. Mivel klinikai szakpszichológusként dolgozom, így, ilyen formában talán először találkozhattak az olvasók egy lélektannal foglalkozó szakember tollából származó, E/1-ben megírt gyászkötettel. |
| A kötetben a versek nagy része az édesanyádról szól, az ő életéről a Te tolmácsolásodban, viszont van néhány olyan mű is, ami az ő hangján szólal meg. Mi ezek között a különbség, miért érezted úgy, hogy ezeket az ő hangján, E/1-ben kell megírnod? | Az írás közben semmi sem volt tudatos. Az Ő életét írtam meg a születésétől a haláláig, mely bármelyikünk élete lehet és a saját érzéseimet a gyásszal és veszteséggel kapcsolatosan, mely bármelyikünk gyászát jelenítheti meg. Az előzőek az Ő hangján szólalnak meg, az utóbbiakat írtam E/1-ben. A mai napig nem tudom ennek az okát. Amit viszont biztosan érezhet az olvasó - és jól tudom magam is -, hogy Édesanyámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Amíg Ő élt, addig is mindig éreztük és értettük egymás emócióit, gondolatait... |
| A célod az volt, hogy a kötettel emléket állíts édesanyádnak, példázd az anya-lánya kapcsolatot, és segíts mindazoknak, akik elvesztették a szeretteiket. Mik a visszajelzések? Sikerült megvalósítani azt, amiért megszületett ez a könyv? | Igen. Klinikai szakpszichológusként és magánemberként is, egyértelműen! Elsősorban emléket szerettem volna állítani Neki, az Ő életének, mivel nagyon példaértékű ember volt számomra. Másodsorban klinikai szakpszichológusként - de a gyászomban magánemberként –, E/1-ben felvállalva a veszteséggel kapcsolatos érzéseimet vetettem papírra, ezzel esetleg példát nyújtva másoknak is a gyászon való munkára. Valamint az anya-lánya kapcsolat minőségére is lehet olyan minta a kötet, mely segíthet sokaknak ezen kapcsolatukat átgondolni, megélni. Akár azáltal, hogy hasonlóan mély kapcsolat fűzte őket elvesztett vagy még élő szerettükhöz, akár úgy, hogy amennyiben e tekintetben hiányokat tapasztaltak, tapasztalnak életükben, akkor e könyv segítség lehet ezzel a fájdalommal szembenézni. E hiányérzet pedig tudvalevőleg az önismeretükben a szembenézés által válhat a későbbiekben gyógyítóvá. Hivatásomban, pszichoterápiás gyakorlatomban, valamint tréningek vezetése közben rengeteg emberrel találkozom, és megtapasztaltam, hogy az emberek nehezen tudják kifejezni és megélni az érzéseiket. A könyv megírását, majd kiadását követően tudatosodott bennem az, hogy mindebben is mintát nyújthat ez a kötet. Az olvasói visszajelzések nagyon mélyek és fájdalmasak, ezek megtalálhatóak a Mogul Kiadó honlapján a kötetem alatt, valamint a szerzői oldalam kommentjeiben. Mondhatnám úgy – mert ez igaz is –, hogy csak pozitív visszajelzéseket kaptam, de a lényeg az, hogy az embereket nagyon mélyen érintették a kötetben található sorok. Ugyanis amikor elolvasták, nem Édesanyámra és rám gondoltak, hanem saját elveszített vagy még élő szeretteikkel, családtagjaikkal való egyéb kapcsolataikkal szembesültek, találkoztak a lapokon! A még elfojtás alatt lévő, nem is feltétlenül tudatosodott fájdalmaikat szakította fel e könyv! S így, ezáltal tud segítség lenni nemcsak gyászfeldolgozásban, hanem emberi kapcsolataik milyenségében is. |
| A kötet megjelenése óta is folyamatosan publikálsz verseket, írásokat a Facebook-oldaladon. Mennyire vált az életed részévé az írás? | Folyamatosan írok. Azóta is, megállíthatatlanul. Ha jön egy érzés, arra születik egy gondolat, és én már nyitom is meg a gépemet, és rögzítem azt. Legyen az próza vagy vers. Olykor egy-egy képzőművészeti alkotás - akár festmény vagy fotó – az, ami megihlet, máskor pedig csak úgy bekúszik egy gondolat, érzés, és az leírásra vár, majd leírásra is kerül. |
| Hogyan viszonyult a családod ahhoz, hogy elkezdtél írni, majd, hogy a gyászod, gyászotok feldolgozását könyv formájában megosztod a nyilvánossággal? | Megingathatatlan és rendíthetetlen belső hittel dolgoztam. Magamban bíztam, nem kértem senki megerősítését és támogatását, csupán az égiekét. Ennek ellenére nagyon jólesett, hogy támogatott, bátorított a kis családom. Úgy gondolom, hogy segítette Őket is a gyászban a kötet. A gyászévben Édesapám egyesével olvasta egy-egy elkészült alkotásomat, s talán ez valamelyest számára is segítséget nyújtott Felesége elvesztésében. Ezt a bátorítást, támogatást azóta is tapasztalom részükről, és írói tevékenységem feletti örömük további nagy erőt nyújt az alkotáshoz. |
| Az olvasóknak sokat adtál ezzel a történettel, legyenek akár gyászban érintettek, akár teljesen kívülállók. De mit kaptál Te ettől a könyvtől? | Az írás gyógyító és áldásos hatását. Azáltal, hogy papírra vethettem érzéseimet és gondolataimat, egyfajta alkotó energia hatott át, mely a mindennapokon sok megoldandó helyzeten jótékony módon segített át, és segít át azóta is! Klinikai szakpszichológusi tevékenységem elengedhetetlen része az önismeret, ugyanis úgy vélem, szükséges a másokkal való lelki munka végett önmagunkkal rendben lenni. Rengeteg képzés áll e tekintetben mögöttem, és ez a kötet még tovább mélyítette mindezt, Édesanyám sajnálatos módon történő elvesztése által. |
| Friss szerzőként hogy látod a magyar szerzők jelenlegi helyzetét a könyvpiacon? | Érdekes kérdés, nem gondolkodtam még ezen... Mivel én „teszem a dolgom”, azaz az alaphivatásom mellett írok, és nem a „business” hatja át a gondolataimat, így nem merül fel bennem az, mi a friss szerzők, a magyar szerzők könyvpiaci helyzete. Úgy gondolom, hogy írni csak érzésből szabad, az ego önmagában rossz tanácsadó. Adni önmagamnak és másoknak számomra csak tiszta eszközökkel lehetséges! Ez nézetem szerint annyit tesz, hogy csakis örömből vagy fájdalomból írunk és nem szükségből. Az pedig, hogy egy szerző magyar vagy más náció tagja, nem bír jelentőséggel a tekintetben, hogy milyen széles körben válik, válhat ismertté. Mert ami jó, ami érzelmi értelemben minőségi és mélyreható, az úgyis széles körben maradandóvá és mindörökké nyomot hagyóvá válik. Nézetem szerint ez a kulcsa a könyvpiacnak! |
| Szakmádat tekintve klinikai szakpszichológus vagy. Mit gondolsz szakemberként a gyász feldolgozásának azon formájáról, hogy a veszteségből fakadó fájdalom valami új dolgot teremt, legyen az egy műalkotás vagy egy könyv? | Sigmund Freud osztrák pszichiáter zseniális felfedezése volt az elhárító mechanizmusok létének bizonyítása és hangsúlyozása. Ezek egyike a szublimáció, mely egy olyan - nem tudatos - lelki folyamat, amelynek során egy belső késztetés (ösztönkésztetés) eredeti céljától eltérül, és kerülő úton találja meg a levezetési formáját. Nálam ez – így utólag megállapíthatóan – írás formájában realizálódott. Azaz egy fájdalmas veszteségélményt nem tudatos módon, írással tettem feldolgozhatóbbá a magam számára, remélhetőleg segítséget nyújtva ebben a kötet által másoknak is. Bármilyen művészeti alkotófolyamat, így az írás is segíthet tehát azoknak, akik kedvet, affinitást éreznek hozzá, illetve ez a tevékenység a tudattalanból történő kivetülés által is lehetséges feldolgozási forma lehet. Ilyen például a pszichoterápiában is gyakran használt naplóírás, mely a tudattalan és tudatos érzések megjelenítése által gyógyító módon hathat. A versekben - az én verseimben és prózai alkotásaimban egyaránt - szimbolikus módon megjelenhetnek olyan katartikus érzések, melyek pl. gyász esetén a továbblépést segítik előmozdítani. A valós élethelyzetek kiírása pedig a tények papírra vetése, és ezalatt írásban történő újragondolása által egyfajta ismételt átgondolást, átélést és átdolgozást tesznek lehetővé. Ez pedig könnyítheti a pszichológiai átkeretezést, az elbúcsúzást és a lassú és fájdalmas elengedés folyamatát. |
| „Nézetem szerint a gyász egy feldolgozhatatlan veszteségélmény. Csak munkálkodni lehet azon, hogy ez a mélységes hiányérzet elfogadhatóbbá, elviselhetőbbé, és később a gyász kezelése érettebbé váljon. Azaz, elfogadhatóvá válik az elfogadhatatlan.” Ezek a könyved meghatározó és erős gondolatai. Egyfajta útravalót adtál az olvasóidnak. A köteted egy év gyászmunkáját öleli fel. Az írás segítségével sikerült megvalósítanod a fenti gondolatokat? | Köszönöm, hogy idézted ezt a három mondatot a kötetemből! Valóban erős és meghatározó, súlyos és egyszerre fájdalmas mondatok ezek, de igazak is! Örülök, ha ezzel útravalót adtam, adhattam az olvasóknak, és ha esetleg terhet vettem le a vállukról azáltal, hogy megfogalmaztam ezt a gondolatot, már megérte az írás. Ugyanis talán a későbbiekben nem tesznek az emberek - sokszor társadalmi nyomásra - olyan elvárásokat magukra, ami arra ösztökélné őket, hogy gyászukat mielőbb és tökéletesen kell, hogy kezeljék! Ez ugyanis egy folyamat, ami többek között függ a gyászoló személyiségétől, az eltávozotthoz való kapcsolat minőségétől, mélységétől is... Folyamatosan dolgoztam és dolgozom most is tehát magamon. Az önismeret ugyanis egy életünk végéig tartó folyamat, mely vonatkozik sok más megoldandó helyzet mellett a gyászon való munkára is. |
| Mit gondolsz mennyire fontos az önmarketing és a kommunikáció az olvasókkal? Mi a tapasztalatod? | Hiszek abban, hogy a jónak, az értékesnek ítélt dolgok szájról-szájra is terjednek. Természetesen nem lehet és magam sem kerülöm el a mai internet által adódó kommunikációs csatornák fontosságát, és azok jelentőségét is elengedhetetlennek tartom. A szerzői oldalam tagjai folyamatosan nyomon követik prózai és verses alkotásaimat, kötetemmel stb. kapcsolatos programokat, eseményeket, melyek sokszor több tízezres, némelyik esetében százezres olvasótáborhoz is eljutnak, megoszthatóvá is váltak. |
| Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek! | Bajban lennék, hogy melyiket vinném el, mivel sok kedvencem van magyar és külföldi szerzők alkotásai közül egyaránt. Egykor és mostanában olvasott kötetekből szemezgetnék, mivel rengeteget olvastam és olvasok a mai napig, köztük számos önéletrajzi ihletésű, valós, megtörtént eseményeken nyugvó történetet! Szerzői oldalamon nem egy könyvajánlót is írtam, mert vallom, hogy jókor jó időben megtalál minket a kellő könyv, s akkor egyúttal szeretek ezekről gondolatokat megosztani... Az elmúlt időszak olvasmány-élményei között szerepel Szerb Antal Utas és holdvilág, Bereményi Géza Magyar Copperfield és Tompa Andrea Omerta című regénye. Nagy hatást gyakorolt rám Náray Tamás Utolsó reggel Párizsban című könyvét követően a Volt egyszer egy varrodám című regény, valamint külföldi szerzők közül Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című kötete is. Nagyon kedvelem Mörk Leonóra, Fábián Janka és Bauer Barbara írásait, történelmi témákban is nyújtott hiteles munkáit. Pszichológiai szakirodalom tekintetében többek között Irvin D. Yalom könyvei, Edith Eva Eger, Viktor E. Frankl és Boldizsár Ildikó meseterápiás írásai vannak rám mélységes hatással, a túlélés, a kiegyensúlyozott, minőségi életvezetésre példát nyújtó terápiás módszereik okán. Olvasásra vár a polcomon oly sok más mellett Agatha Christie Életem, Kiss Nikoletta Régmúlt napok fénye, F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye, Dienes Lilla Egyetlen év című alkotása, és még sorolhatnám az elolvasandó könyvek listáját akár a fent már említett szerzők, akár újabb írók alkotásait... |
| Végül pedig mesélj kicsit a jövőről? Milyen további terveid vannak? | Első kötetemet egy fájdalmas veszteségélmény, Édesanyám elvesztése ihlette, de a fájdalom mellett örömmel töltött el az, hogy a LIBRI Irodalmi Díj hosszú listájára is felkerült a Ha majd nem leszek... Üzenet a mennyországból című könyv. Ezenkívül a Duna TV egyik nemzetiségi adásában is készült egy 10 perces emlék-kisfilm, melyet a kedves érdeklődők megtekinthetnek a szerzői oldalamon. Célom továbbá, hogy az ország területén lévő legfőbb könyvtárak – ahogyan a Ti könyvtáratok is – bővüljön a kötetemmel, hogy minél szélesebb körbe eljutva segítse az emberek gyászfeldolgozását, főleg a világjárvány által is okozott halálozási arányok még inkább aktuális volta miatt. Az írást azóta is töretlenül folytatom. Rövidebb gondolatok, de hosszabb, terjedelmesebb alkotások tekintetében is. Több kötetre való verset írtam már, mind felnőttek mind gyermekek számára. Ezek a későbbiekben kiadásra várnak! Ezeken túl egy novelláskötet és egy kisregény befejezése előtt állok, valamint egy regényen is folyamatosan dolgozom. |
Édesanyám 2019 március végén távozott az élők sorából. Az első vers - mely a később megjelent kötetem címadó verse - az elvesztése után másfél hónappal született. Akkor még nem gondoltam kötetírásra. Csak napról napra, hétről hétre, ahogyan formálódtak bennem az érzések, papírra vetettem őket. Tény, hogy ezzel a verssel indult el az írás...
A gyászév időszakában rímekben gondolkodtam és rímekben éreztem, és csak a gyászév vége felé tudatosodott bennem az, hogy ki szeretném adni a bennem formálódó verses és prózai alkotásokat. Emléket állítva benne Édesanyámnak és esetleg segítséget nyújtva másoknak is a veszteségen és gyászon való munkában.
Mivel klinikai szakpszichológusként dolgozom, így, ilyen formában talán először találkozhattak az olvasók egy lélektannal foglalkozó szakember tollából származó, E/1-ben megírt gyászkötettel.
Az írás közben semmi sem volt tudatos. Az Ő életét írtam meg a születésétől a haláláig, mely bármelyikünk élete lehet és a saját érzéseimet a gyásszal és veszteséggel kapcsolatosan, mely bármelyikünk gyászát jelenítheti meg. Az előzőek az Ő hangján szólalnak meg, az utóbbiakat írtam E/1-ben. A mai napig nem tudom ennek az okát. Amit viszont biztosan érezhet az olvasó - és jól tudom magam is -, hogy Édesanyámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Amíg Ő élt, addig is mindig éreztük és értettük egymás emócióit, gondolatait...
Igen. Klinikai szakpszichológusként és magánemberként is, egyértelműen!
Elsősorban emléket szerettem volna állítani Neki, az Ő életének, mivel nagyon példaértékű ember volt számomra. Másodsorban klinikai szakpszichológusként - de a gyászomban magánemberként –, E/1-ben felvállalva a veszteséggel kapcsolatos érzéseimet vetettem papírra, ezzel esetleg példát nyújtva másoknak is a gyászon való munkára.
Valamint az anya-lánya kapcsolat minőségére is lehet olyan minta a kötet, mely segíthet sokaknak ezen kapcsolatukat átgondolni, megélni. Akár azáltal, hogy hasonlóan mély kapcsolat fűzte őket elvesztett vagy még élő szerettükhöz, akár úgy, hogy amennyiben e tekintetben hiányokat tapasztaltak, tapasztalnak életükben, akkor e könyv segítség lehet ezzel a fájdalommal szembenézni. E hiányérzet pedig tudvalevőleg az önismeretükben a szembenézés által válhat a későbbiekben gyógyítóvá.
Hivatásomban, pszichoterápiás gyakorlatomban, valamint tréningek vezetése közben rengeteg emberrel találkozom, és megtapasztaltam, hogy az emberek nehezen tudják kifejezni és megélni az érzéseiket. A könyv megírását, majd kiadását követően tudatosodott bennem az, hogy mindebben is mintát nyújthat ez a kötet.
Az olvasói visszajelzések nagyon mélyek és fájdalmasak, ezek megtalálhatóak a Mogul Kiadó honlapján a kötetem alatt, valamint a szerzői oldalam kommentjeiben. Mondhatnám úgy – mert ez igaz is –, hogy csak pozitív visszajelzéseket kaptam, de a lényeg az, hogy az embereket nagyon mélyen érintették a kötetben található sorok. Ugyanis amikor elolvasták, nem Édesanyámra és rám gondoltak, hanem saját elveszített vagy még élő szeretteikkel, családtagjaikkal való egyéb kapcsolataikkal szembesültek, találkoztak a lapokon! A még elfojtás alatt lévő, nem is feltétlenül tudatosodott fájdalmaikat szakította fel e könyv! S így, ezáltal tud segítség lenni nemcsak gyászfeldolgozásban, hanem emberi kapcsolataik milyenségében is.
Folyamatosan írok. Azóta is, megállíthatatlanul. Ha jön egy érzés, arra születik egy gondolat, és én már nyitom is meg a gépemet, és rögzítem azt. Legyen az próza vagy vers. Olykor egy-egy képzőművészeti alkotás - akár festmény vagy fotó – az, ami megihlet, máskor pedig csak úgy bekúszik egy gondolat, érzés, és az leírásra vár, majd leírásra is kerül.
Megingathatatlan és rendíthetetlen belső hittel dolgoztam. Magamban bíztam, nem kértem senki megerősítését és támogatását, csupán az égiekét. Ennek ellenére nagyon jólesett, hogy támogatott, bátorított a kis családom. Úgy gondolom, hogy segítette Őket is a gyászban a kötet. A gyászévben Édesapám egyesével olvasta egy-egy elkészült alkotásomat, s talán ez valamelyest számára is segítséget nyújtott Felesége elvesztésében.
Ezt a bátorítást, támogatást azóta is tapasztalom részükről, és írói tevékenységem feletti örömük további nagy erőt nyújt az alkotáshoz.
Az írás gyógyító és áldásos hatását. Azáltal, hogy papírra vethettem érzéseimet és gondolataimat, egyfajta alkotó energia hatott át, mely a mindennapokon sok megoldandó helyzeten jótékony módon segített át, és segít át azóta is!
Klinikai szakpszichológusi tevékenységem elengedhetetlen része az önismeret, ugyanis úgy vélem, szükséges a másokkal való lelki munka végett önmagunkkal rendben lenni.
Rengeteg képzés áll e tekintetben mögöttem, és ez a kötet még tovább mélyítette mindezt, Édesanyám sajnálatos módon történő elvesztése által.
Érdekes kérdés, nem gondolkodtam még ezen...
Mivel én „teszem a dolgom”, azaz az alaphivatásom mellett írok, és nem a „business” hatja át a gondolataimat, így nem merül fel bennem az, mi a friss szerzők, a magyar szerzők könyvpiaci helyzete. Úgy gondolom, hogy írni csak érzésből szabad, az ego önmagában rossz tanácsadó. Adni önmagamnak és másoknak számomra csak tiszta eszközökkel lehetséges! Ez nézetem szerint annyit tesz, hogy csakis örömből vagy fájdalomból írunk és nem szükségből.
Az pedig, hogy egy szerző magyar vagy más náció tagja, nem bír jelentőséggel a tekintetben, hogy milyen széles körben válik, válhat ismertté. Mert ami jó, ami érzelmi értelemben minőségi és mélyreható, az úgyis széles körben maradandóvá és mindörökké nyomot hagyóvá válik. Nézetem szerint ez a kulcsa a könyvpiacnak!
Sigmund Freud osztrák pszichiáter zseniális felfedezése volt az elhárító mechanizmusok létének bizonyítása és hangsúlyozása. Ezek egyike a szublimáció, mely egy olyan - nem tudatos - lelki folyamat, amelynek során egy belső késztetés (ösztönkésztetés) eredeti céljától eltérül, és kerülő úton találja meg a levezetési formáját. Nálam ez – így utólag megállapíthatóan – írás formájában realizálódott. Azaz egy fájdalmas veszteségélményt nem tudatos módon, írással tettem feldolgozhatóbbá a magam számára, remélhetőleg segítséget nyújtva ebben a kötet által másoknak is.
Bármilyen művészeti alkotófolyamat, így az írás is segíthet tehát azoknak, akik kedvet, affinitást éreznek hozzá, illetve ez a tevékenység a tudattalanból történő kivetülés által is lehetséges feldolgozási forma lehet. Ilyen például a pszichoterápiában is gyakran használt naplóírás, mely a tudattalan és tudatos érzések megjelenítése által gyógyító módon hathat.
A versekben - az én verseimben és prózai alkotásaimban egyaránt - szimbolikus módon megjelenhetnek olyan katartikus érzések, melyek pl. gyász esetén a továbblépést segítik előmozdítani. A valós élethelyzetek kiírása pedig a tények papírra vetése, és ezalatt írásban történő újragondolása által egyfajta ismételt átgondolást, átélést és átdolgozást tesznek lehetővé. Ez pedig könnyítheti a pszichológiai átkeretezést, az elbúcsúzást és a lassú és fájdalmas elengedés folyamatát.
Köszönöm, hogy idézted ezt a három mondatot a kötetemből! Valóban erős és meghatározó, súlyos és egyszerre fájdalmas mondatok ezek, de igazak is!
Örülök, ha ezzel útravalót adtam, adhattam az olvasóknak, és ha esetleg terhet vettem le a vállukról azáltal, hogy megfogalmaztam ezt a gondolatot, már megérte az írás. Ugyanis talán a későbbiekben nem tesznek az emberek - sokszor társadalmi nyomásra - olyan elvárásokat magukra, ami arra ösztökélné őket, hogy gyászukat mielőbb és tökéletesen kell, hogy kezeljék!
Ez ugyanis egy folyamat, ami többek között függ a gyászoló személyiségétől, az eltávozotthoz való kapcsolat minőségétől, mélységétől is...
Folyamatosan dolgoztam és dolgozom most is tehát magamon. Az önismeret ugyanis egy életünk végéig tartó folyamat, mely vonatkozik sok más megoldandó helyzet mellett a gyászon való munkára is.
Hiszek abban, hogy a jónak, az értékesnek ítélt dolgok szájról-szájra is terjednek.
Természetesen nem lehet és magam sem kerülöm el a mai internet által adódó kommunikációs csatornák fontosságát, és azok jelentőségét is elengedhetetlennek tartom.
A szerzői oldalam tagjai folyamatosan nyomon követik prózai és verses alkotásaimat, kötetemmel stb. kapcsolatos programokat, eseményeket, melyek sokszor több tízezres, némelyik esetében százezres olvasótáborhoz is eljutnak, megoszthatóvá is váltak.
Bajban lennék, hogy melyiket vinném el, mivel sok kedvencem van magyar és külföldi szerzők alkotásai közül egyaránt.
Egykor és mostanában olvasott kötetekből szemezgetnék, mivel rengeteget olvastam és olvasok a mai napig, köztük számos önéletrajzi ihletésű, valós, megtörtént eseményeken nyugvó történetet!
Szerzői oldalamon nem egy könyvajánlót is írtam, mert vallom, hogy jókor jó időben megtalál minket a kellő könyv, s akkor egyúttal szeretek ezekről gondolatokat megosztani...
Az elmúlt időszak olvasmány-élményei között szerepel Szerb Antal Utas és holdvilág, Bereményi Géza Magyar Copperfield és Tompa Andrea Omerta című regénye.
Nagy hatást gyakorolt rám Náray Tamás Utolsó reggel Párizsban című könyvét követően a Volt egyszer egy varrodám című regény, valamint külföldi szerzők közül Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című kötete is.
Nagyon kedvelem Mörk Leonóra, Fábián Janka és Bauer Barbara írásait, történelmi témákban is nyújtott hiteles munkáit.
Pszichológiai szakirodalom tekintetében többek között Irvin D. Yalom könyvei, Edith Eva Eger, Viktor E. Frankl és Boldizsár Ildikó meseterápiás írásai vannak rám mélységes hatással, a túlélés, a kiegyensúlyozott, minőségi életvezetésre példát nyújtó terápiás módszereik okán.
Olvasásra vár a polcomon oly sok más mellett Agatha Christie Életem, Kiss Nikoletta Régmúlt napok fénye, F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye, Dienes Lilla Egyetlen év című alkotása, és még sorolhatnám az elolvasandó könyvek listáját akár a fent már említett szerzők, akár újabb írók alkotásait...
Első kötetemet egy fájdalmas veszteségélmény, Édesanyám elvesztése ihlette, de a fájdalom mellett örömmel töltött el az, hogy a LIBRI Irodalmi Díj hosszú listájára is felkerült a Ha majd nem leszek... Üzenet a mennyországból című könyv.
Ezenkívül a Duna TV egyik nemzetiségi adásában is készült egy 10 perces emlék-kisfilm, melyet a kedves érdeklődők megtekinthetnek a szerzői oldalamon.
Célom továbbá, hogy az ország területén lévő legfőbb könyvtárak – ahogyan a Ti könyvtáratok is – bővüljön a kötetemmel, hogy minél szélesebb körbe eljutva segítse az emberek gyászfeldolgozását, főleg a világjárvány által is okozott halálozási arányok még inkább aktuális volta miatt.
Az írást azóta is töretlenül folytatom. Rövidebb gondolatok, de hosszabb, terjedelmesebb alkotások tekintetében is.
Több kötetre való verset írtam már, mind felnőttek mind gyermekek számára. Ezek a későbbiekben kiadásra várnak!
Ezeken túl egy novelláskötet és egy kisregény befejezése előtt állok, valamint egy regényen is folyamatosan dolgozom.
