Egészen huszonéves koromig írtam novellákat, verseket, néhány meg is jelent egy egyetemi diákújságban. 1989-ban azonban családi körülményeim alapjából megváltoztak. Megismerkedtem későbbi feleségemmel, egy cseh lánnyal, Prágában, a bársonyos forradalom „előestéjén”. Néhány évig Budapesten éltünk, de kedvesem nehezen tudott alkalmazkodni az idegen környezethez. Már a második kislányunk is úton volt, és a tudományos munkatársi fizetésből eltartani a családot nagyon nehéznek tűnt (két másodállásommal együtt is). A gazdasági változások egy üzleti karrier lehetőségét kínálták fel, és 1993-ban bátran kiköltöztünk Brnóba, Csehországba, ahol azóta is lakunk. Megváltoztak a prioritások, a család ellátása, egy idegen környezetben való érvényesülés minden időmet és energiámat elfoglalta. Abból látható, hogy ezen közben nem adtam fel az írói ambícióimat, hogy 2012-ben megírtam és kiadtam egy tényirodalomba eső könyvet, amit azóta is lehet kapni az Amazonon. De igazából akkor tudtam visszatérni ifjúkori álmomhoz, a regényíráshoz, amikor 2021-ben visszavonultam, hogy csak a családnak és az írásnak tudjam szentelni magam.

Mindig tudtam, hogy anyukám fiatalkora nehéz, de mondhatjuk kalandos volt. Az Ungváron, az akkori Csehszlovákiában született kárpátaljai lány végül is Magyarországon kötött ki, és teljesen új életet kellett kezdenie a háború után. De az igazi ihletet a könyvhöz édesanyám kézzel írott memoárja szolgáltatta, amit nyolcvanhárom éves korában írt, és rám bízott. Sajnos, csak mikor egy évtizeddel később elment, kezdtem komolyan venni azt a piros fedelű, kockás füzetet, és akkor határoztam el, hogy feldolgozom, és talán egy kerek történetet írok belőle. Néhány év múlva lett elég időm ahhoz, hogy ebbe a nagy munkába bele is tudjak vágni.

Egyre inkább éreztem, hogy anyukám sorsa nem egyedüli. Tízezrek menekültek el Kárpátaljáról a második világháború végén, családok szakadtak szét, drámák játszódtak le, amelyekről keveset tudunk. Kárpátalja sok nemzetiségű társadalma ismét próbára lett téve. Anyukám sorsának bemutatásával ezeknek az embereknek akartam emlékművet állítani, a határ mindkét oldalán, akik elvesztették testvéreiket, rokonaikat, vagy „csupán” hazájukat és hovatartozásukat, és sok időbe telt, míg ezzel megbirkóztak, mindenki a maga módján.

A történeti hitelesség tehát alapvető volt számomra, de hogy a történet egy kerek regény lehessen, bizonyos történéseket hozzá kellett adni, vagy ki kellett színezni. Igyekeztem ezt úgy megtenni, hogy ennek ne legyen negatív hatása a hitelességre. Kilencven százaléka a könyvnek igaz tényeken és történéseken alapul.

Majdnem egy fél évig tartott a vázlatkészítés és az alapvető kutatás. Újra ellátogattam Ungvárra 2019-ben, hogy jó néhány helyszínt jobban az emlékezetembe tudjak vésni. A háborús évekről anyukám viszonylag keveset írt, és gyerekkoromban elmesélt történetei sem szívesen emlékeztek vissza erre az időszakra. Ennek a jó néhány évnek a bemutatása követelte a legnagyobb munkát, kutatást, és mindig úgy, hogy az Anna, a főszereplő szemszögéből terüljön ki elénk.

Mindig is szerettem a történelmet és a történelmi regényeket. Talán geofizika helyett ezt a szakmát is választhattam volna, de hobbinak is kitűnő. Nyelvtudásom sokat segített abban, hogy ukrán, szlovák, cseh és német szövegeket is tanulmányozni tudjak a magyarok mellett, hogy pártatlanul mutassam be az akkori valóságot. Szerencsére manapság nagyon sok dolog elérhető az interneten, és ha az ember szorgalmas, kincsekre bukkanhat. Így sikerült fotókkal dokumentált valós történeti tényeket is a cselekménybe beépíteni (pl. Vaszil Kuzmik csendőr temetése), és összefonni azokat Anna történetével.

Harmincéves külföldi tartózkodásom alatt anyanyelvemmel való intim kapcsolatom meggyengült. Ugyanakkor imádom az angolszász irodalmat, és mintegy kilencven százalékban angol eredetiben olvasok könyveket, már több, mint harminc éve. Az említett tényirodalommal foglalkozó könyvemet is angolul írtam, 2012-ben, mintegy próbaképpen, hogy képes vagyok-e rá. A Leosztott lapok esetében az angol nyelv egy olyan semleges közeget is nyújtott, amire szükségem volt, hogy ezzel is hangsúlyozzam a nacionalista szemlélet fölötti pártatlanságot, amit fontosnak tartottam, hogy kicsengjen a regényből. Anna magyarnak tartotta magát, de imádta a kárpátaljai sokszínűséget, a ruszin népet és nyelvet, élvezte a szlovák és cseh nyelvek dallamosságát. Vele is igyekeztem bemutatni azt, milyen kicsinyesek a nacionalista törekvések egy olyan hazában, ahol ezer éve él együtt békésen több nemzetiség.

Magyar rokonaim bíztatására született meg a könyv magyar fordítása, amihez szükségem volt magyar anyanyelvi szerkesztőm, Éli Nóra lelkiismeretes munkájára, aki anyanyelvem kissé elrozsdásodott használatát újból kifényesítette.

Az első egy erős, legyőzhetetlen nő története, aki minden esély ellenére is képes sorsát a saját kezébe venni. A második az, hogy megismerjük a sokszínű, soknemzetiségű Kárpátalja valódi, háború előtti és alatti történetét egyszerű emberek szemszögéből. A harmadik, hogy tanuljunk a történelemből, hogy képesek legyünk pártatlanul megítélni eseményeket, és felül tudjunk kerekedni a nacionalista elbizakodottságon.

Anna anyukája mondja ki ezt az igazságot a könyvben, mintegy megfogalmazva saját életfilozófiáját, amelyet akarva-akaratlanul is Anna magáévá tesz a későbbi évek során. Az egyszerű, pragmatikus ember filozófiájáról van szó, aki elérhetetlen álmok kergetése, a sors átkozása helyett igyekszik az adott körülményekhez a legjobban alkalmazkodni, és azokat a saját javára fordítani. Tudom, nem sok romantika van ebben a filozófiában, de annál több élettapasztalat, és a mindenek feletti túlélés vágya. És hogy miért fontos ez nekem? Ha az igazi Anna nem élt volna eszerint, talán én sem léteznék.

A regény angolul már 2022. július végén megjelent az Amazonnál, édesanyám születésének századik évfordulójára. A nem teljes év alatt 39 értékelés gyűlt össze az Amazonon és a Goodreads-en, 4.1-es átlagértékeléssel, Ausztráliától, az USA-tól és Kanadától több európai országig. Figyelembe véve, hogy az Amazon értékelések szigorúbbak szoktak lenni, mint a moly.hu-n, és hogy egy ismeretlen szerző debütáló regényéről van szó, én ezt sikerként könyvelem el.

Magyarországon a könyv ez év április végén jelent meg. Itt is nagyon pozitívak a visszajelzések (15 értékelés a moly.hu-n 98%-os átlaggal, és további tíz dicsérő recenzió könyvbloggerektől). Ebben szerepet játszhat a történet magyar vonatkozása is. De annak is nagyon örülök, hogy a Líra elfogadta a könyv teljes magyarországi disztribúcióját, így a regényt meg lehet találni több mint 150 könyvesboltban és jó néhány könyvtárban is. Ez egy magánkiadás részére nagy megtiszteltetés.

Elsősorban sikerült édesanyám emlékének tisztelettel adózni. Mindig is szerette volna, ha a memoárja nem veszik feledésbe.

Továbbá mondhatom, hogy a regény írása közben rengeteget tanultam az írói mesterségről a regényírásról, és remélem, hogy a további könyveim még jobbak lesznek.

Ismertté válni. Beismerem, hogy ez egy hosszú folyamat. Számomra a legnehezebb a különböző közösségi felületeken posztolni, nap mint nap. Igyekszem ezt csak akkor tenni, amikor van mondanivalóm.

Nemrég akadtam rá a Belvárosi srácra, Hajdú-Antal Zsuzsannától. A könyv nagyon megragadott, nemcsak a Down szindrómás témával, hanem inkább életerejével, pesti humorával, nyelvezetével, az apai szeretet kitűnő ábrázolásával. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

De legyen itt egy olyan könyv is, amely inkább az olvasmányaim magjához tartozik, mint történelmi regény. Geraldine Brooks People of the Book egy Szarajevóban napjainkban felfedezett ötszáz éves, illusztrált zsidó Haggadah (húsvétkor használt könyv a zsidó exodusról Egyiptomból) regényes története a 15. századtól napjainkig. Kik festhették szokatlan illusztrációit, ki készíthette a megmaradt kötést, hogyan juthatott el a könyv Spanyolországból Velencén keresztül Boszniába. Egy történelmi freskó a zsidók évszázados üldöztetésének hátterében. Nem könnyű, de elragadó olvasmány, sok ihlettel szolgált számomra.

Nemrégen befejeztem 19. század végi regénytrilógiám első kötetének piszkozatát, amely egy magyar család két ágának Amerikába történő kivándorlását követi. A történet meglepő rejtélyekkel és sok kalanddal szolgál, egy mai genealógiai kutatás kerettörténetébe foglalva. Most a szerkesztésen dolgozom először magam, utána pedig angol anyanyelvi szerkesztőmmel (ismét először angolul írok). Szeretnék egy kiadót találni, aki az angolszász területeken terjesztené a könyvet, hogy megszabaduljak ettől a tehertől, ami sajnos a magánkiadás keresztje. Ha minden jól megy, a következő könyvhétre már magyarul is olvasható lenne a könyv.