Tanulságos és nagyon változatos. Nemcsak az első könyvem, a Naptánc jelent meg 2010-ben, ekkor kezdtem dolgozni a könyvszakmában is, a Könyvbarlang antikváriumban, eladóként. Könyves eseményekre jártunk, mint a Könyvhét, Győri Könyvszalon. Regisztráltam a Facebookra, moly.hu-ra, blogolni kezdtem, Rica Whimsy néven. Így megismerkedhettem írókkal, olvasókkal. Részt vettem egy online fantasy kurzuson, és írtam, és írtam. Felkerült a Rica Whimsy blogra a Naptánc – nyomtatásban soha meg nem jelent – második része, a Csillagjáró. Most mindkettő szabadon olvasható a https://ricawhimsy.blogspot.com blogon. Szintén a blogon futott 2011-ben a Jádeszív, Álomőrzők címmel.

Szerettem volna hagyományos kiadóhoz bekerülni, de sorra kaptam a visszautasításokat. Aztán megérkezett az első lehetőség, egy alapítványi kiadó kiadta volna az Őrzőt, pályáztak volna támogatásért, csak valamennyi saját erőt kellett volna összeszednem, nem sikerült. Ez összetört, egy időre feladtam. Aztán jött a Publio Kiadónál a lehetőség 2014-ben, ők akkor az elején nem kértek beugrót, így belevágtam.

A kis példányszámú teljes magánkiadás és az Őrző tíz évvel ezelőtti kiadási modellje nem vált be nekem sem. Most a NewLine Kiadó munkatársaival már jóval kedvezőbb körülmények között dolgozom együtt, ők szakmai támogatást – szerkesztőt, korrektort, borítótervezőt – is ajánlanak a szerzőknek, és a könyvek forgalmazásában is segítenek, emellett saját boltjuk és webáruházuk van. Lehetőség van arra is, hogy az általam választott szakemberekkel dolgozzam együtt. Az Őrző új verziójánál ez történt, Lang Tünde szerkesztette, Hajdú-Antal Zsuzsanna korrektúrázta és WBM Book Cover Design tervezte a borítót. Nagyon hálás vagyok nekik és a NewLine Kiadónak is.

A kiadó vezetője, Mimi Taylor egy interjú keretében részletesen mesélt a kiadás menetéről.

Ez a modell nagyfokú szabadságot ad az írónak, hiszen nem kötik szigorú beadási határidők. Az ő döntése, egyben kockázata, ha nem tartja be a zsánerek határait vagy nem egy zsánerben alkot, mint ahogy én. Szeretem a misztikus, romantikus történeteket, ezzel szemben az Őrző történelmi alapon nyugvó, low fantasy, dark (nem dark romance) elemekkel. A szabadság, a kevesebb korlát ugyanakkor több felelősséggel és feladattal jár az író részéről.

Kicsi koromban, amikor még írni és olvasni sem tudtam, nagyon féltem a sötétben. Olyankor meséltem magamnak, mai szóval fanficeket, hiszen a tévében látott meséket folytattam ahelyett, hogy ijesztő lényeket kerestem volna a szobában. Egy táborban már a szobatársaimnak meséltem alvás helyett, és a kísérő tanár javasolta, hogy írjam le a történeteimet, ne hagyjam elveszni őket.

Talán meglepő, de a kudarcok feldolgozásában, a kritikák értelmezésében segítettek legtöbbet a beszélgetések az olvasókkal. Számtalan véleményt hallottam könyvekről, jót is, rosszat is, szenvedélyeset, felháborodottat. Közben értettem meg, hogy az olvasók szemében az én regényem is „csak egy könyv”, és nem dől össze a világ, ha nem tetszik mindenkinek.

Olvasóként találkoztam nem egy olyan regénnyel, ami mélyen megérintett, úgy éreztem, mintha személyesen ismerném a szereplőket, aggódtam értünk, sőt sírtam miattuk; elbűvölt a könyv nyelvezete; láttam magam előtt a tájat. Ezek a regények arra a kis időre kiemeltek a valóságból. Amikor írok, akkor is kiszakadok a mindennapokból, jól vagyok, a helyemen vagyok. Remélem, hogy én is megadhatom az olvasóimnak ezeket az önfeledt pillanatokat, feltöltődést, amit én kapok az általam szeretett és tisztelt íróktól, és az írástól.

Maga az írás – a kiadással járó tennivalók előtt – számomra mindig szabad játék, örömforrás, nincs vázlat, nincs terv. A történetek egyszer csak megjelennek a fejemben, és mintha visszaemlékeznék régmúlt dolgokra vagy valaki mesélne, lassan állnak össze. Hagyom a szereplőket kibontakozni, kiteljesedni addig, amennyi időt maguknak szeretnének. Leírom az első kusza változatot, ami ekkor általában már ötven- vagy akár százezer karakter, majd átrendezem logikailag, nem egyszer, többször. Hozzáírok, továbbviszem a történetet, aztán félreteszem hetekre, de lehet, hogy hónapokra, évekre, és később újra előveszem. Ha szükséges, két átdolgozás között olvasok forrásmunkákat. Ezt követően jöhet csak a szakmai szempont, hogy a nyers szövegből a szabályoknak megfelelő regény legyen, először a saját tudásom alapján. Aztán jön a közös munka a szerkesztővel, a korrektorral, és mehet az anyag a kiadóhoz, tördelésre, majd ellenőrzés után a nyomdába. Közben elkészül a borító is.

Az olvasói vélemények szerint a novella az én műfajom, hozzám is az áll a legközelebb. A jó novella olyan, mintha egy pici lábosban készülne egy gazdag leves. Az első pillanatban talán túl tömény, kóstolgatni kell, hogy feltárja az összes összetevőt, fűszert. Egy részét akár le is lehet fagyasztani, hogy később egy nagy kondér leves (regény) alapja legyen.

2021-ben a Széttört akkordok, majd 2022-ben a Jádeszív című regényem is a NewLine Kiadónál jelent meg. 2023-ban megszűnt az Őrzőre vonatkozó szerződés, és eltűnt a webáruházakból, nem akartam, hogy ez végleges legyen. Így az olvasói véleményeket és néhány szaktanácsot is megfogadva átdolgoztuk, és már javítva, kibővítve követhette a két másik történetemet a NewLine Kiadótól az olvasókhoz.

A valóság és a történelem a történeteim forrása. Szeretek az emberi lélekről, problémákról írni, gyakran egy-egy jelenet az utcán, egy fotó vagy egy történelmi alak sorsa ihlet meg. A zene pedig segít továbblendülni, írás közben legtöbbször a metál zene témához illő alműfajaiból hallgatok dalokat. A barátságról, családról, szerelemről szóló történetek, a politikai intrikák, a történelmi, gazdasági hatások ugyanúgy tudnak működni a fantasy keretei között, mint egy tényregényben. Egyszerűbbnek tűnik, de itt is vannak szabályok. Azt senki nem kéri számon az írón, ha a középkori világban játszódó történetben nem úgy gabalyodnak a szálak, mint a történelemkönyvekben. Azt viszont igen, hogyha lőfegyver kerül egy lovag kezébe – utalva a Jádeszívre – mert erre a regénybeli világ szabályai szerint kell, hogy legyen magyarázat.

Ha nem kifejezetten fantasy, akkor is van a történeteimben egy kis misztikum, varázslat. Kétséges a boldog vég. És nagyon szeretném azt hinni... remélem, hogy a karakterábrázolás miatt is. Szeretem az összetett karaktereket, akik hibáznak, vannak rossz tulajdonságaik, emberiek. Mint Eliza a Jádeszívből, aki fél a szívére hallgatni, vagy Josh, a Széttört akkordokból, aki pedig épp az öntörvényűsége, a szenvedélyessége miatt kerül folyton bajba.

Arra, hogy sikerült olyan emberekről írnom, akiket az olvasók megszerettek, és kíváncsiak a további sorsukra.

Sok kortárs magyar írótól olvastam, néhány könyvről írtam a molyon, blogon. Ezek közül több kedvencet is választhatnék, de nehéz lenne bármelyiket kiemelni, ezért legyen egy régebbi, vitéz Somogyváry Gyula: A Rajna ködbe vész. Egy 1941-ben megjelent antikváriumi példányom van a Könyvbarlangból. Amikor elolvastam az első lapot, elvarázsoltak a szavak. Vannak könyvek, amelyeket a történetért olvasok, másokat a nyelvezetért, ez mindenhogyan rabul ejtett. Romantikus kaland- vagy talán ifjúsági regény, a XVII. században, Buda visszafoglalásakor játszódik, a főhőse egy rajnai vértes.

„Édesanyám énekelgette ezt a régi német dalt apró gyerekkoromban. S mesélt is hozzá valami halk és távoli történetet. Háborúról, halálról, szerelemről.(…)
Csak azt tudom, hogy valami unszoló rejtelmes hatalom ösztökél régóta tollhoz, kalamárishoz. Néha szinte látni vélem. Az alakja: köd, a lelke: sejtelem, a története: derengés. És mégis szinte élő valóságnak érzem. Embernek, rokonnak, ősnek, aki itt surrogtatja vérét az én ereimben s aki itt veszett el valaha Magyarországon, régen, hajdanán, háborúban, szerelemben...”

A Széttört akkordok misztikus-romantikus, rockzenészekről szóló regényem folytatását írom, de néha azért bele-belepillantok és jegyzetelek a Tullia meséi, vagyis az Őrző már elkezdett második részébe is.