Mindig is az volt, csak legfeljebb más formáiban. Már általános iskolás koromban elkezdtem rajzolni, majd a rajzok mellé szövegbuborékokat csinálni. Nagyon szerettem történeteket kitalálni. Remélem, azokból a korai darabokból nincs már meg egy sem. A húszas éveimben kezdett komolyra fordulni a dolog. Egyre hosszabb történeteket írtam, míg végül megjelent az egyik a solaria.hu-n. Az internet korai stádiumában. 1997-környéke lehetett nagyjából. Az a megjelenés tovább lódított aztán előre.

Rengeteg kavarog bennem alapból. Olykor a legfurcsább dolgok tudják kiváltani őket. Egy dal, egy jó párbeszéd a buszon vagy sarki kocsmában, egy festmény, egy filmjelenet. Ezek persze nem eredeti formájukban maradnak meg, hanem továbbgondolva, elferdítve, kifordítva. Az ötletkavalkádban vannak renitens egyedek, akik folyton előretolakodnak, fontoskodnak, vagy valóban fontosak. Amelyikükben érzem a lehetőséget, azt elkezdem kidolgozni. A nagy illúzió című regényem alapja egy sírfelirat. ha elfelednek meghalsz. Ez indukálta az egészet, de még sok minden kapcsolódott hozzá, mire regény lett. A Chemical Romance dal, jó néhány személyes élmény, egyebek. A jó ötlet olyan, mint egy égitest, elkezdi bevonzani a dolgokat.

Mert minden műfajt szeretek. A jó gyerekmeséktől kezdve a rémtörténetekig. Imádom a westernt, a krimit, főként akkor, ha természetfelettivel van keverve. És az igazi emberi drámát is, legyen az komédia vagy tragédia. Nem szeretem mikor túlságosan egyszerű a cselekmény, ha csak egy vonalon haladunk. Szerintem az élet ennél bonyolultabb és kuszább. Szeretem, ha nemcsak jó szereplőim vannak, hanem érdekes történet, és a cselekményvezetés, a regényszerkezet is egyedi.

Én próbálom az olvasót elképeszteni. Különleges szereplőket kitalálni, akik különleges helyzetekbe kerülnek. Ilyen például Az idő bolondjai is, ahol egy viszonylag átlagos órásmester olyan társakat kap, mint egy nyolcszor gyorsabban öregedő lány vagy egy örök életet élő ifjú. Aztán hárman kell szembenézzenek azzal az eseménnyel, hogy a városukban megáll az idő.

Kevés dolog van, amiben ennyire hiszek. De ebben nagyon. A mesének több funkciója is lehet. Egyfelől kikapcsol a hétköznapokból. Ezt sokan ellenérvként szokták felhozni, merthogy a fantázia elfordít attól, hogy a valóságos problémáidat megold. Ettől frászt szoktam kapni. Az emberiség történelmében a jó dolgok is mind azzal kezdődnek, hogy valaki fantáziál. Arról, hogy milyen lenne, ha madarak lennénk, vagy beszélni tudnánk azokkal, akik távol vannak tőlünk. A képzelet nélkül nem lenne se repülőnk, se telefonunk.
Másfelől – és ez talán még fontosabb – a szórakoztatáson kívül morális mankót adhat. Az ember üres lapnak születik, így nem tudjuk, hogyan reagáljunk egyes helyzetekre, mi a helyes és helytelen. A gyerek ezeket a normákat a mesékkel kezdi el megismerni. Ezért is fontosak a jó történetek.

Példakép sok van. Mindenkitől igyekszem elcsenni a jó fogásokat. Egy kis Poe hangulatot, Vonnegut féle fanyar humort, Dan Simmons és Neil Gaiman fantáziáját. De mindig igyekszem, hogy a legnagyobb része belőlem jöjjön. Az imént felsoroltak mindenképp hatottak rám, és még sokan mások is. Viszont az írás ihlete nem kell feltétlenül egy másik írásból jöjjön. Sőt, talán jobb is, ha teljesen máshonnan jön. Így lehet valami eredetit összehozni.

A jel-zaj viszonyt egy mérnök ismerősöm fogalmazta meg. Ennél jobban nem is találhatott volna telibe, ezt most már látom. A könyvpiacon (és bizonyára más művészeti ágakban is) azok érvényesülnek, akik nagy ismertségre tudnak szert tenni. A marketing és az íráskészség azonban nem járnak kéz a kézben. Így lesznek túltolt kiadványgyártók, és lesznek olyanok, akik nagyon jót és fontosat tudnának a polcunkra tenni, de nem fognak, mert elsikkadnak vagy meg sem jelennek. Ezt lehet nem szeretni, de attól még ez van. Egy módon lehetne védekezni, ha hirtelen mindannyian tudatos, kereső-kutató és értő olvasókká válnánk. Ez nem lesz így. Marad a kissé megborult jel-zaj viszony.

Nemcsak fontos. Elengedhetetlen. Enélkül nincs érvényesülés. Van ennek jó oldala is. Az író beszélhet az olvasójával. Ez olyan nekem, mint a rockszenésznek a koncert. Őrülök, ha írnak, hogy tetszett egy-egy írásom. Fura ez a század. Távolabb is vagyunk egymástól meg közelebb is.

Rossz volt, hogy elmaradt minden könyves rendezvény. Korábban sokat jártam az országot, jó volt a könyveimet elvinni távolabbi városokba is. Viszont próbáltam a magam hasznára fordítani a dolgot. Sokat tudtam írni. Belevágtam a Képtelen történet folytatásába, illetve sokat haladtam a Requiem című kéziratommal. Ez utóbbival olyan jól, hogy bele sem fog férni talán egy kötetbe a sztori. Már csak kiadó kellene neki.

Mindenkinek. Viccen kívül. Nem is szeretem zsánerbe sorolni magam, éppen ezért. Aki olvassa ezt a beszélgetést, az tegyen próbát A nagy illúzióval vagy Az idő bolondjaival. Kortól, nemtől függetlenül.

Hogy papírra álmodhatom azokat a dolgokat, amiket a fejemben látok. Hogy elmondhatom mit gondolok, mit érzek egyes dolgokról. És mikor olvasnak, az olvasó felismerheti, hogy ő is gondolta érezte már ezt. Akkor egy pillanatra együtt vagyunk. Ez a könyv varázsa. Telepátia.

Dan Simmons Hyperionját hoztam volna. Azt mondtam volna róla, hogy milyen irigylésre méltó fantázia van neki. És az apró történetei micsoda pompás stílusgyakorlatok. Meg Vonneguttól valamit, A Galapagost vagy az Éj anyánkat. Azt mondtam volna, nézd micsoda szomorú humor, és micsoda emberismeret. Azután Robert Merle Madrapurját, aminek a hangulata földöntúli, és hosszan elemezhető. Meg Konrád György Látogatóját, aminél rettenetesebb, depresszívebb szociográfiát nem olvastam még. Azután Palahniuk Kísértettek című könyvét. Azt mondanám, hogy ez micsoda arcpirítóan lázadó és szókimondó irodalom. Aztán pedig...., ááá, kamionnal hoznám a sok kedvencem, és ránk hajnalodna. 😊

A Képtelen történet folytatása a Féktelen történet. Nagyon jó volt írni már a második könyvet abban a világban. Egyre jobban belesüppedek. Ez is olyan lesz, hogy ifjak és felnőttek is elolvashatják. A Requiemről már meséltem. Évek óta dolgozom rajta. Már nagyon nagy a sztori. Az ezredfordulón játszódik, és arról szól, hogy születik meg egy új korszak, és hogy próbálják a hősök átmenteni magukat ebbe az új világba. Akinek nem sikerül, az odalesz. Egy igazi sokszereplős epikus dolog lett. Nagyon szeretném, ha elnyerné végre azt a formáját, amit kitaláltam neki. Remélem, egy nap így lesz.