Mindig szerettem írni. Különösen érzésekről írni. Kislánykoromtól kezdve naplót vezettem, verseket is írtam, de valahogy abban nem éreztem magam kellően kifejezőnek. Nekem a terjedelmes leírás volt, ami megadta azt, amire szükségem volt. Amikor külföldről hazatértem is ugyanezt éreztem. Nekem akkor ki kellett írnom azt, ami bennem volt. Így született meg a Hazugok már idestova 4,5 éve, bár az olvasók csak 2 éve ismerhették meg. Így ez nálam egy elég hosszú, mondhatni már évtizedekre visszanyúló folyamat volt. Nekem az írás önkifejezés, a gondolataim rendszerezése.

Én egy kissé képmutatónak vélem a 21. századot. Hangoztatjuk, hogy manapság mennyi minden áll a rendelkezésünkre. Legyen az technika, tudomány, felvilágosult gondolkodás. Ezzel egyidőben pedig még mindig tabu a szexualitás, a bántalmazás, a pedofília vagy a bőrszín. Legyen bármilyen modern is a mai világ, álljon bármi is a rendelkezésére az emberiségnek, azt, szerintem, nem arra használják, hogy a világ egy jobb hely legyen. A kiadott írásaimmal azokra a dolgokra szeretném felhívni a figyelmet, amikről mindenki tud, mégsem szívesen beszélnek róluk. Ha egyetlen ember is van, aki másként lát bizonyos dolgokat egy-egy regényem elolvasása után, már megérte megírnom.

Ez változó. Vannak olyan szereplőim, akiknek a története felszabadító a számomra, de olyanok is, akiknek a története inkább megterhelő, a szó pozitív értelmében. A Hazugok például önmagam számára igazán feszültségoldó hatással bírt, de az Árvák már messze nem ilyen érzéseket váltott ki belőlem. De bármit is ad számomra, mindet befogadom. Tudatosan igyekszem olyan szerző lenni, aki mindig valami mást ír, akit nem igazán lehet bekategorizálni. Szeretem, amikor az olvasóim sem tudják, hogy a következő Belle regény milyen érzelmet mozgat meg. Minél több érzelmet elő tudok hívni, én annál jobban örülök, hiszen az érzelmi palettánk rendkívül színes.

A színházak hosszú időre bezártak, ezért a fő tevékenységem az írás lett már több mint egy éve. Ettől függetlenül, nagyon változó, hogy egy-egy írásom mennyi idő alatt készül el. Nagyrészt attól is függ, milyen a hangulata annak, amin épp dolgozom. A Hazugok például egy hónap alatt elkészült (bár utána két évig tucatszor írtam át), de a Megtörtek és az Árvák hosszú hónapokat vett igénybe. Azokban az esetekben a kutatómunka maga is hónapokig tartott. Ami érdekes, hogy megtanultam nappal írni és éjszaka aludni, amire táncművészként éveken keresztül nem volt lehetőség.

Szerintem, jóval több ihletforrásom van, mint a tánc. Úgy fogalmaznék, hogy mostanra mindig más az ihletforrásom, és ahhoz illesztem be a táncot. Ennek az az oka, hogy az elején egyetlen táncos könyvet terveztem, de végül annyira hozzám társították ezt az olvasók, hogy úgy érzem, nem is igazán fogadnák be, ha valamiben nem lenne tánc. De tény, hogy ebben abszolút otthon vagyok, talán ezért is érzik az olvasók ezt maximálisan hitelesnek. A regényeim azonban ennél jóval többről szólnak. Elég nagy hangsúlyt kapnak bennük súlyosabb témák is, mint a függőség, az árván maradt gyerekek, a bántalmazás, egyházi szerepek, bőrszín, korrupció, társadalmi különbségek, korlátok.

Kicsit úgy érzem, ezt anno rám húzták, és ebből nem lehet szabadulni, közben pedig, ha az ember elolvassa a Megtörteket vagy az Árvákat, nem éppen ezeket a jelzőket lehetne használni rájuk első körben. Igen, vannak erotikus és nyers szókimondással megírt történeteim is. Hogy vulgáris-e? Van, aki szerint igen, de van, aki szerint nem. Fogyasztható-e? Van, akinek igen, és van, akinek nem. Én úgy gondolom, rengeteg olyan könyv van, amit nem nekem írtak. Én például nem olvasok krimit vagy horrort, de egyik stílust vagy az azt képviselő írót sem bántom. Az írás és az olvasás is véleményem szerint szubjektív. De attól, mert egy adott regény nekem nem tetszik, még hírből sem biztos, hogy az rossz. Én azt mondom, aki nem szereti az erotikát, vagy elpirul egy-egy csúnya szótól, esetlegesen úgy véli, az nem könyvbe való, akkor az én írásaim nem fogják elnyerni a tetszését. Minden írónak megvannak az olvasói, és minden olvasónak az írói.

Én akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy sok magyar olvasó nem olvas magyar íróktól, csak azért mert az magyar, amikor az első regényem megjelent. Viszont, meglepve nem voltam. Pont az ilyen, és ehhez hasonló magyar mentalitásról mertem írni a Hazugokban, majd rengeteg magyar olvasó támadt meg és hordott le mindennek, mondván szidom a magyarokat. Vagyis egy az egyben olyan viselkedést produkáltak, mint amiről beszéltem. Az emberek nem szeretik, ha tükröt tartanak eléjük, ezt azért tudni kell. Viszont, érdekes volt a másik oldal is, akik vállalták, és azt mondták, végre valaki le merte írni. Ezek az emberek lettek végül azok, akiknek én a legtöbbet köszönhetek. Azok a magyar olvasók, akik igenis olvasnak hazait, és igenis szeretik a hazait. Ők az én bástyáim azóta is. Én nem tagadom, hogy egy megosztó szerző vagyok, és a nyers, szókimondó stílusom miatt megosztó személyiség is. Az első regényemnél sokszor mondták nekem, hogy egy író nem csinálja ezt, nem csinálja azt, mert olvasót veszít. Én ettől úgy éreztem magam, mintha mást kellene mutatnom magamról, mint amilyen vagyok. És sok hazai író meg is teszi, hogy azt mutatja magából, amit elvárnak tőle, nem pedig azt, amit valójában szeretne. Én amúgy sem olvasókat gyűjtök. Én hiszem, hogy nekem egy csoda csapatom van. Bárki, aki nekem bizalmat szavazott, és megszerette a könyveimet, és engem is elfogadott, az egy külön kis részt birtokol a szívemből.

Viszont, vallom, hogy elképesztően sok magyar szerző rendelkezik elképesztő tehetséggel az írás kapcsán. Tényleg. Az én legnagyobb boldogságom pedig az lenne, ha egyszer egy könyvesboltba betérvén, a magyar írók könyvei lennének többségben. Legalább itthon. De egy másik nagy boldogság lenne az is, ha a magyar írók nem versenyhelyzetnek élnék meg az írást.

Évekig dolgoztam marketingvezetőként illetve -igazgatóként, de más területeken. Én úgy látom, sokan sokféle marketinget használnak, ami nem feltétlen az adott tevékenységhez illeszthető. Én magam például a magánéletemet teljes mértékben elzárom. Nem posztolok róla konkrétan semmit, és nem is beszélek róla. Én ezt annak idején elhatároztam, és tartom is magam hozzá. Nem szeretném, ha a könyveimet például a párom, a társam, a férjem vagy akár a gyerekeim fotója alapján ismernék meg az emberek. Írtam a gyermekpedofíliáról, nem is érezném hitelesnek magam, ha szembemenvén vele ezzel lenne tele az oldalam. De ez én vagyok. Ahogy sok minden más is, ez is szubjektív. Az olvasó és köztem szeretném, ha kialakulna egyfajta kapcsolat. Én ebben hiszek. A kapcsolattartást is mind máshogyan értelmezzük. Én például, saját magam kezelem az oldalam. Minden üzenetre magam válaszolok. A Szépségek csoportját én magam vezetem, és mindenkivel én kommunikálok, még a kommentekre is igyekszem reagálni. Nincs Belle-asszisztens vagy oldalkezelő. Ha valaki megtisztel engem azzal, hogy ír nekem vagy felkeres, én megtisztelem azzal, hogy valóban én magam válaszolok.

Én szerencsés voltam, mert minden regényemhez tudtam legalább egy személyes bemutatót tartani, így tudtam, ha nem is mindenkivel, de sokakkal találkozni. Nekem hiányzik a régi életem, vagyis abból is inkább a pörgős része. Viszont, el tudtam fogadni a kialakult helyzetet, mert vallom, hogy meg kell tanulni ezzel együtt élni.

Nem szeretném behatárolni a regényeimet, viszont azt mondanám, egy bizonyos kor alatt azért meggondolnám. Az erotikusabb regényeimet a tartalma miatt, a mélylélektaniakat pedig azért, mert arra úgy vélem, meg kell érni. Viszont a fiatalfelnőtt korosztálytól az egészen idős korosztályig vannak olvasóim, és jó látni, ahogy például a csoportomban véleményt cserélnek.

Nagyon sok kedvenc könyvem van, mind másért, de most kettőt emelnék ki. Még nagyon fiatal kislány voltam, amikor olvastam őket. Talán akkor még nem is voltam megérve rájuk, mégis imádtam őket. Danielle Steel – A cár balerinája és a Zoya. Azok voltak számomra az első olyan „mesék”, amikhez fájdalom is társult. Akkor így éltem meg. Azóta is a könyvespolcom legnagyobb becsben tartott könyvei.

A Vándorokat nagyon szerettem írni. Érdekes volt a témája miatt is illetve ez volt az első olyan regényem, amelynél a főszereplőim korábban mellékszereplők voltak (Hazugok). Mivel nem konkrét folytatást írtam, kihívásnak éltem meg, hogy a két regény önállóan is abszolút érthető legyen. Viszont, már a következő kéziratom is a szerkesztőnél van, ami most egy nagy meglepetés lesz, mind a stílusában, mind a megjelenési dátumban. Izgatott vagyok miatta.

Ezen kívül pedig elérkezett az az idő, hogy a kiadómban más szerzők is debütáljanak, így még ebben az évben két kiadás is várható tőlünk. Izgalmas év lesz.