Ágnes éppen csillogó szemű párját kergette idegesen, lázmérővel a kezében, advent harmadik vasárnapján a lakásban, amikor szembetalálkozott aggodalmaskodó tükörképével az előszobában. Saját ábrázatát szemlélve rádöbbent, hogy ő nem tud másképp szeretni. Szája kedvtelenül, egy csíkban húzódott orra alatt, szemei pedig úgy villogtak, mint egy  szarvasé éjjel az út szélén, amikor belevilágít a kocsi reflektora.

Az aggódás, a gondoskodás és a tenni akarás jelenti számára a megoldást, szeretete kifejezésére. Nemcsak maga a lázmérés, de most igen, most, ebben a pillanatban az. A szeretet szót, ha nem követik tettek, azt olyan tehetetlennek érezi, mintha azt mondaná, hogy nézlek, figyellek valahonnan távolról, miközben nem teszek semmit, talán nem is tudsz róla.

Megoldás ez a szó bármire így önmagában? – gondolkodott.

Pár év múlva nem fognak emlékezni arra, hogy ezt mondogatta neki ezen a délutánon, de arra biztosan, hogy 2025 decemberében az egyik kollégájától Endre elkapta az influenzát, és negyven fokos lázzal kóválygott Istenre esküdözve a nappaliban, hogy nincs is neki semmi baja, csak egy kicsit szédül, és le kell pihennie, a barátnője pedig kétségbeesetten üldözi őt a harmincöt négyzetméteren, a nagymama régi lázmérőjével. Hagyja őt inkább mindenki békén, majd szól, ha lázasnak érzi magát. El is dőlt, szinte ráborult a beteg férfi hanyatt fekve a kanapéra, tenyereit a tarkója alá igazgatta, majd másodpercekkel később kipirult arccal, lázálomba szenderült.

Ágnes megkísérelte megmérni a lázát, kihúzta az egyik kezét izzadt, forró feje alól, hogy ráhajtsa a hónalja alá tartott lázmérőre. Nem volt egy könnyű művelet, meg kellett érte dolgozni. Nem csak egy gombnyomásába került. Gyorsan kúszott fel a higany, szinte ütközésig, pillanatok alatt beigazolódott, hogy a férfinak magas láza van. Ettől még jobban aggódni kezdett a nő, hiszen szerette.

Valamit tennie kell, nem nézheti ezt tétlenül, nem várhat a csodára vagy arra, hogy majdcsak lesz valami. Felrázta álmából a makacs férfit, és sürgette, hogy vegye be a lázcsillapítót. Endre aztán az oldalára fordult, miközben annyit mondott csak: „Szeretlek.”

Áginak ez több volt, mint egy köszönet. Feldobódva kiment a konyhába, és meggyújtotta a harmadik gyertyát is az adventi koszorún. Aggodalmát a gyertyaláng fénye eloszlatta. Visszament az alvó Endréhez, és ezúttal ki is mondta, amit eddig csak tetteivel igyekezett bizonyítani: én is szeretlek.