– Tusfürdőt vettél neki, igaz?

– Nem, dehogy!

De, azt vettem. Mert fogalmam sem volt, mi számít jó ajándéknak, főleg a lánynak, aki elvileg a barátnőm vagy mi. Ezt azonban nem kötöttem a lány orrára. Igazából semmit sem akartam mondani neki, ő jött oda hozzám a buszmegállóban beszélgetni. Pedig csak egy közös óránk volt, gyakorlatilag idegenek voltunk. És hogy őszinte legyek, mindig is egy kicsit furának tartottam. Eleinte nem gyanakodtam rá, mert bárki viselhet keresztes nyakláncot, a médiában divatos is volt egy időben.

Akkor jöttem rá, hogy Jézus-fanatikus, amikor megláttam a táskáját. A vászontáskájára, amit iskolatáska helyett hordott, cirádás betűkkel a következő volt írva:

„Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Máté 1:21)

Csak a nagyon durván vallásosok hordtak ilyen cuccokat. Ő ráadásul az egyik pulcsijára is rányomtattatta ezt a feliratot. Most a kabát eltakarta, ezért nem láttam, de talán jobb is. Épp elég szembetűnő volt a táskája. Alig vártam, hogy jöjjön a busz, és ne kelljen bájcsevegnem vele. Az utolsó tanítási nap volt a téli szünet előtt, és már nincs hangulatom senkivel jópofizni. Egyáltalán honnan tudta meg, hogy Cintivel találkozgatunk, és tusfürdőt adok neki karácsonyra? Jó, talán a Facebook profilképemen éppen smárolunk, de csak nem stalkolt le a neten ez a szenteltvíz-szagú…

– És mik a terveid az ünnepekre? – kérdezte, és csillogó kék szeméből azt vettem észre, hogy valóban érdekli a válaszom. Reméltem, nem jövök be neki, mert akkor kapna egy csúnya kosarat így karácsony előtt.

– Nem t’om, megyek ide-oda a rokonokhoz – vontam vállat. – Meg eszek egy rakat bejglit. Talán Cintivel elmegyünk újévkor bulizni valahova, majd meglátjuk.

Cinti imádott bulizni, a leglazább csajom volt egész gimi alatt, és nagyon szerettem benne, hogy ennyire felszabadult. Az is tök jó volt, hogy nem ragaszkodott a régimódi dolgokhoz. Nem mondtuk ki, hogy járunk. Néha összejöttünk, de közben nem fojtottuk meg a másikat, és azt csináltunk, amit akartunk. Felszabadultak voltunk, kötöttségek és kötelezettségek nélkül.

– És te mit fogsz csinálni? – kérdeztem vissza, mert úgy illik. És talán azért is, mert egy kicsit komolyan érdekelt, hogy hogyan telik a vallásos emberek karácsonya. Maratoni szentmise képe lebegett a szemem előtt.

– Karácsony előtt ajándékkészítő szakkört tartunk a gyüliben. Idén a gyülekezet gyerekeinek csinálunk meglepetést. Aztán karácsony napján otthon leszek, segítek anyának a konyhában. Utána szerintem elmegyünk a mamához, vele jóban lennél, ő is imádja a bejglit. Meg persze lesz ünnepi Istentisztelet a gyüliben, ha van kedved, vagy kedvetek, szívesen látunk.

Na, kezdődött a tukmálás.

– Köszi, de nincs kedvem ötvenedjére is a kisjézus születéséről hallani. Katolikus általánosba jártam, ott ezt már a lehető összes módon előadták. Pontosan tudom, mi a karácsony lényege.

A lány elmosolyodott. Most jöttem csak rá, hogy a nevére sem emlékszem.

– És mi a karácsony lényege?

– Hát, hogy megszületett Jézus, és mindenki boldog. Ezért most ajándékokat adunk egymásnak, mert mi attól leszünk boldogok.

Sajnos ez volt az igazság. Minden ünnep a tárgyi dolgok körül forgott. Ajándékot kell adni születésnapra, karácsonyra, Valentin napra, halloweenkor a kölyköknek, névnapokra, anyák napjára, gyereknapkor… Mintha az emberi élet egy kiüresedett körvonal maradna csupán, ha a sok csicsás cucc nem töltené be. Még Jézusnak is hoztak ajándékot a napkeleti bölcsek. Utáltam az egész ajándékozás mizériát, sosem tudtam senkinek jó ajándékot venni. Anyának tavaly is egy új serpenyőt vettem. És anya nem szakács vagy ilyenek, nem is szeretett főzni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az hasznos ajándék. Ahogy Cintinek is a Body Shop. Most, hogy belegondoltam, talán mégsem azt kellett volna vennem.

– A karácsonynak nem ez a lényege – ellenkezett a lány.

– Szerintem meg de.

– Pedig nem. – Huncut vigyorra húzódott a szája széle, mintha élvezné, hogy velem vitatkozhat.

– Addig úgysem hagysz békén, amíg el nem mondod, mit gondolsz, ugye? – sóhajtottam.

– Nem valószínű – kacagott fel a lány, páragombócot lehelt maga elé a hidegben.

Szerencsémre megláttam a buszt befordulni a kereszteződésben. De pirosat kapott a megálló előtt.

A buszra mutattam kesztyűs kezemmel, a lány pedig követte az ujjamat a tekintetével.

– Látod azt ott? Az az én járatom. Amíg ide nem ér, ami nagyjából fél perc és tizenöt másodperc között mozog, addig hagyom, hogy rám öntsd a vallásos maszlagot. Addig van időd. Vagy élsz vele, vagy nem.

A lány elkomorult, a szeme pedig fátyolossá vált. Vagy csípte a hideg, vagy ennyire megbántottam azzal, amit mondtam. Mindenesetre hátha végre felfogta, hogy nem vagyunk barátok.

De beszélni kezdett:

– Eszedbe jutott már, hogy mekkora ajándékot kap minden egyes ember? És most nem az új telóra vagy a menő kocsikra gondolok. Az igazi ajándékot még csak nem is Jézus születése jelenti.

– Hanem?

A lámpa sárgára váltott, a feltorlódott autósor, valamint a buszom lassan csörgedezett a megálló felé.

– A halála. Jézus megszületett, ami valóban csodálatos dolog. De az igazi ajándékot azzal hozta el, hogy vállalta a kereszten a halált, hogy a mi bűneink megbocsátást nyerjenek. Karácsonykor azért tudunk ünnepelni, mert ő megajándékozott minket az élettel. Ezt a multik és a Black Friday akciók sosem tudják pótolni. Mi sosem adhatunk senkinek olyan jó ajándékot, mint amilyet mi kaptunk.

A busz megérkezett a megállóba. Én pedig felszálltam rá. El sem köszöntem a lánytól, csak biccentettem, hogy hallottam, amit mondott.

Szerintem azt hitte, nem is figyeltem rá, pedig nagyon is értettem mindent. És talán most először nem éreztem magam rosszul a tusfürdő miatt. Akármit is adok, az nem mérhető ahhoz, mintha mindent feláldoznék a szeretteimért.

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy szeretem-e annyira Cintit, hogy az életemet is odaadnám érte? A lelkem mélyén tudtam a választ, de még nem álltam készen arra, hogy be is ismerjem magamnak. Egy nap viszont muszáj lesz megmondanom neki, méghozzá minél előbb. Tartoztam ennyivel neki és magamnak is. Vannak dolgok, amiket ki kell mondani előbb vagy utóbb.

A lány egy darabig még nézett a busz után. Tudom, mert én is néztem őutána.