Az interjú időpontja: 2022. június 10.
Varga Gy. Brian vagyok, vidéki hangulatú történeteket írok. Ez a pár szó szerepel bemutatkozás gyanánt az Instagram-profilodon. Mi az, amit még tudni lehet Rólad? | A gimnázium elvégzése után újságíró szakon végeztem Győrben. Nem véletlenül céloztam meg ezt a területet, hiszen így is egy kicsit közelebb kerültem az íráshoz, viszont rögtön utána mégis teljesen másfelé vettem az irányt. Dolgoztam a kereskedelemben, majd megszereztem a mérlegképes könyvelő képesítést. 2013 óta ebben a szakmában dolgozom, és elmondhatom, hogy nagyon szeretem. A szabadidőmben többnyire olvasok és írok. |
Mikor kezdtél írni? | Általános iskolás koromban. Már akkor megvolt bennem az elhatározás és az elszántság, hogy egyszer olyan regényt írok majd, amit könyvként foghatok a kezemben. Kisebb-nagyobb kihagyások persze mindig akadtak, de onnantól kezdve az írás újra és újra előkerült, és mostanra mondhatom azt, hogy az életem részévé vált. |
Mit jelent számodra ez a tevékenység? | A szabadságot, a kikapcsolódást, a szórakozást. A szereplőim és a fantáziám által olyan élményeket élhetek át, amelyeket a valóságban nem tudnék, vagy nem szeretnék, vagy szeretnék, de még nem jutottam el odáig. Írás közben egy kicsit megszűnik a külvilág és a valóság, és csak azok az események vannak, amelyek a könyv lapjain jelennek meg. Egy kicsit kiszakadok abból, ami körülvesz a hétköznapokban. |
Miért választottál írói álnevet a publikáláshoz? | Az igazi nevem elég gyakori, éppen emiatt szerettem volna mindenképpen valami mást kitalálni. Annak idején, mikor tizenévesen csak egy kockás füzetbe róttam a sorokat, a Brian nevet választottam magamnak, és mivel onnan indult az egész, az volt a kezdet, így adta magát, hogy most miért ne írhatnék újból ez alatt a név alatt. |
Egy Győr-Moson-Sopron megyei településen, Várbalogon élsz, és Két nap az élet című regényed színhelyét is ide helyezed. Mennyire inspirál téged ez a környezet? | Nagyon. Itt nőttem fel, az eddigi életem nagy részét itt töltöttem. Szeretem a csendet, a nyugalmat, és szeretem ezt a falut. Nekem ez az otthonom. Éltem városban, amit egy darabig élveztem is, de később mindig jó volt hazajönni. A regényeimben igyekszem átadni mindazt, amit látok magam körül, illetve néhány valós eseményt is a falu életéből. Részben azért, hogy idegenként megismerjék ezt a települést, aki pedig itt él, vagy valaha itt élt, ezáltal nosztalgiázhat egy kicsit, felidézheti a régi emlékeket. |
Mennyivel másabb valós környezetbe helyezni a fiktív szereplőket, mint egy kitalált világba? Nem tartottál a helyiek fogadtatásától? | De, őszintén szólva tartottam, és éppen amiatt, hogy a környezet és néhány megjelenő esemény valóságos, voltak, akik a szereplők között is a valós személyeket keresték, hogy vajon kiről mintáztam őket. Ugyanakkor, azt gondolom, így tudtam a leghitelesebben leírni a környezetet, mert ezt ismerem a legjobban. A későbbiekben persze elhelyezek olyan épületeket is a faluban, amelyek a valóságban nem léteznek, vagy nem olyan formában, de a történeteim nagy részének továbbra is Várbalog adja a helyszínét. |
Mit jelent a regény végén feltüntetett időtartam (2017.07.23-2020.02.21.)? | A regényeimet mindig megdátumozom, a kezdet, mikor leütöttem az első betűket, és a befejezés ideje, amikor pontot tettem a végére. Ebből látom, mennyi időt töltöttem el az adott regénnyel, mennyi munkába telt. Ezen kívül a dátumok alapján arra is vissza tudok emlékezni, hogy akkor a saját életem mely szakaszában voltam, milyen események vettek körül, amikor íródott a regény. |
Ugyancsak írod a regény végén, a köszönetnyilvánításban, hogy hosszú út vezetett a megjelenésig. Mi a Két nap az élet háttértörténete? Milyen körülmények között született meg? | A Két nap az élet csak a kiadás szempontjából számít az első regényemnek. Keletkezését tekintve A kék orchidea megelőzte. Utóbbival, mint ahogy annak előszavában írtam is, megjártam néhány pályázatot, próbálkoztam kiadóknál, sikertelenül. Akkor úgy gondoltam, szeretnék valamit, ami egy kicsit más. Az írás folyamata alatt viszont sok minden történt velem, és ezek a dolgok volt, hogy hátráltattak, de olyan is volt, hogy inkább az alkotásba menekültem előlük. Mindenesetre nagyon hosszú folyamat volt, és bizony nem egyszer éreztem az alatt az idő alatt, hogy sosem lesz vége. De sikerült átlendülnöm ezeken a pontokon, és végül mégis megszületett a könyv. |
A rakéta porszívó, a tárcsás mosógép és Holdkóros Tonho aranykora sokakban ébreszt emlékeket. Miért pont a 90-es éveket választottad a regényed történetéhez? | Az előző kérdésnél említettem, hogy szerettem volna egy kicsit mást, mint A kék orchidea, ami egy napjainkban, vagy legalábbis a 2010-es években játszódó regény. Nagyon szívesen emlékszem vissza a 90-es évekre, hiszen akkor nőttem fel, annyi idős voltam, mint a gyerekek a történetben, és azt gondolom, hogy akkor jó volt gyereknek lenni. Nem volt elterjedt a számítógép és az internet, nem voltak okostelefonok, nem alkalmazásokon keresztül tartottuk egymással a kapcsolatot, hanem tanulás után kimentünk az utcára, vagy átmentünk a barátokhoz, és játszottunk, bicikliztünk, görkorcsolyáztunk, szánkóztunk. Ezeket az élményeket szerettem volna átadni, hogy akkor milyen volt az élet egy ilyen kis faluban. |
Az év- és napszakokat érzékletesen írod le, érzelmeket jelenítesz meg, kapcsolatokat mutatsz be és mindezek köré szövöd a történetedet érző, esendő szereplőkkel. Hogy állt össze számodra a regény? Egyáltalán hogy néz ki Varga Gy. Brian számára az írás folyamata? | Az íráshoz számomra elengedhetetlen, hogy nyitott szemmel járjak a világban. Ez azt jelenti, hogy ha például reggelente utazom a munkahelyemre, próbálom magamba szívni a látványt, ami a busz ablakából tárul a szemem elé. De mehetek bárhová, szeretek mindent megfigyelni. Így vagyok az emberekkel is. Emellett, azt gondolom, a könyvekből, újságcikkekből is sokat lehet tanulni, csak oda kell figyelni az igazi mondanivalóra. |
A kék orchidea című kötetedben, ami május 30-án jelent meg, a Két nap az élet karakterével, Gergővel is újra találkozhatunk. Más szereplők sorsát is tovább görgeted? | Igen, bár ez talán nem nagyon tűnt fel eddig senkinek. A Két nap az életben éppen csak egy pillanatra jelenik meg Szalánczyné Tóth Erzsébet alakja, aki betoppan Zsuzsáékhoz a könyvklub aznapi összejövetelére. Erzsébetet és a családját ismerhetjük meg A kék orchidea lapjain. Ádám, aki a Két nap az élet idején még kisfiú volt, és szintén feltűnt azon az estén édesanyja társaságában, most egyetemista, és ő az új regény egyik főszereplője. |
Két megjelent kötet után már talán könnyebben felelsz arra a kérdésre, hogy mi az a 3 dolog, ami semmiképpen nem hiányozhat egy Varga Gy. Brian regényből? | A leírások, melyeket igyekszem minél érzékletesebben megalkotni, hogy az olvasó lássa, amit szeretnék neki megmutatni. A béke és a nyugalom, valamint a család és az összetartozás érzése. Hugyec Anikó, akivel az írás hozott össze, és akivel nagyon jó barátság alakult ki köztünk, egyszer azt mondta, a könyveimet olvasni annyit jelent, mint békére lelni. Mindezeken kívül szeretek belecsempészni néhány komolyabb hangvételű gondolatot is az élet dolgairól. |
Hogy látod a magyar szerzők jelenlegi helyzetét a könyvpiacon? | Nem tudom, hogy csak mostanában figyeltem-e fel rá, mivel magam is írok, vagy korábban is ennyi magyar szerző volt-e, de azt látom, hogy elég szép számmal jelen vagyunk, és én ennek nagyon örülök. Az persze más kérdés, hogy a nevesebb, nagyobb kiadókhoz kezdő íróként nehéz bejutni. Éppen emiatt sok kisebb kiadó jön létre, az egyik népszerűbb, a másik kevésbé ismert, de elmondhatom, hogy az ő kínálatuk között is vannak páratlan tehetségek művei, akikre büszkék lehetünk. |
Mit gondolsz, mennyire lényeges az önmarketing és a kommunikáció az olvasókkal? | Fontosnak tartom mindkettőt. A mai rohanó világban egy írónak jelen kell lennie valamilyen szinten a közösségimédia-felületein. Ha nem is minden nap, de bizonyos rendszerességgel meg kell mutatni, hogy tudunk újat mutatni, máskülönben feledésbe merül a nevünk. Az olvasókkal való kommunikáció pedig azért lényeges, mert ilyenkor – persze attól függően, a szerző mit oszt meg – magát az embert is láthatják, aki a könyvek és a történetek mögött van. |
„Szilvike úgy nyúlt az említett könyvért, mintha gyémántot emelt volna le a polcról. Szája kissé tátva maradt, szíve hevesebben vert az izgalomtól, és néhány másodpercre a világ is megszűnt körülötte. Bámulta csak a könyvet, lapozgatta, ismerkedett a benne lévő képekkel.” Ez egy – mai divatos kifejezéssel élve – könyvmoly tökéletes leírása a Két nap az életből. Neked milyen a viszonyod a könyvekkel, az olvasással? | Akár az én nevem is szerepelhetne az idézet elején. Iskolás korom óta nagyon szeretek olvasni, sok könyvem van, többféle műfajban. Ha tehetem, minden nap olvasok, reggel és este egyaránt. Kikapcsol, megnyugtat, eltereli a figyelmemet, elrepít máshova. Nekem sokkal nagyobb élményt ad, mint egy film, és szinte függő vagyok. Nem teljes a napom olvasás nélkül. |
Ha egy író-olvasó találkozón lennénk, biztos, hogy megkértünk volna arra, hogy hozd el az egyik kedvenc köteted. Mire esett volna a választásod? | Egyetlen kedvencet nem tudnék kiemelni. Van kedvenc szerzőm, és egy kicsit példakép is az írást tekintve, ő pedig nem más, mint Nicholas Sparks. Annyira érzékletesen és szépen le tudja írni a szereplők lelkivilágát, az egymáshoz való kötődésüket, a fájdalmukat, a boldogságukat, hogy ez számomra csodálatra méltó. A magyar szerzők közül azonban tényleg nem tudok csak egyetlen egyet megemlíteni. Szeretem azokat a könyveket, amelyek valamilyen formában hatnak rám, és az utóbbi időben nem egy ilyet olvastam magyar szerzők tollából, és szerintem kiváló alkotás mindegyik mind a történet, mind a stílus szempontjából. |
Végül pedig beszéljünk kicsit a jövőről. Milyen terveid vannak? Milyen kötetet várhatnak tőled az olvasóid? | Habár nemrég jelent meg A kék orchidea, az idei évben, ősszel szeretnék még egy kötetet kiadni, amelyben az előolvasóim véleménye szerint két igazán szívmelengető karácsonyi történet lát napvilágot. Ezt követően azonban a megjelenéseket tekintve némi szünet következik. Nem fogok eltűnni, de mind a munkámat, mind az írást illetően nagyon fárasztó időszakon vagyok túl, és egy kicsit pihennem kell, feltöltődni, hogy később tudjam hozni azt a szintet, amit saját magamtól elvárok. Vannak ötleteim, amiket szeretnék megvalósítani, és bízom benne, hogy sikerülni is fog. Ehhez azonban most egy kicsit több idő kell.
|
A gimnázium elvégzése után újságíró szakon végeztem Győrben. Nem véletlenül céloztam meg ezt a területet, hiszen így is egy kicsit közelebb kerültem az íráshoz, viszont rögtön utána mégis teljesen másfelé vettem az irányt. Dolgoztam a kereskedelemben, majd megszereztem a mérlegképes könyvelő képesítést. 2013 óta ebben a szakmában dolgozom, és elmondhatom, hogy nagyon szeretem. A szabadidőmben többnyire olvasok és írok.
Általános iskolás koromban. Már akkor megvolt bennem az elhatározás és az elszántság, hogy egyszer olyan regényt írok majd, amit könyvként foghatok a kezemben. Kisebb-nagyobb kihagyások persze mindig akadtak, de onnantól kezdve az írás újra és újra előkerült, és mostanra mondhatom azt, hogy az életem részévé vált.
A szabadságot, a kikapcsolódást, a szórakozást. A szereplőim és a fantáziám által olyan élményeket élhetek át, amelyeket a valóságban nem tudnék, vagy nem szeretnék, vagy szeretnék, de még nem jutottam el odáig. Írás közben egy kicsit megszűnik a külvilág és a valóság, és csak azok az események vannak, amelyek a könyv lapjain jelennek meg. Egy kicsit kiszakadok abból, ami körülvesz a hétköznapokban.
Az igazi nevem elég gyakori, éppen emiatt szerettem volna mindenképpen valami mást kitalálni. Annak idején, mikor tizenévesen csak egy kockás füzetbe róttam a sorokat, a Brian nevet választottam magamnak, és mivel onnan indult az egész, az volt a kezdet, így adta magát, hogy most miért ne írhatnék újból ez alatt a név alatt.
Nagyon. Itt nőttem fel, az eddigi életem nagy részét itt töltöttem. Szeretem a csendet, a nyugalmat, és szeretem ezt a falut. Nekem ez az otthonom. Éltem városban, amit egy darabig élveztem is, de később mindig jó volt hazajönni. A regényeimben igyekszem átadni mindazt, amit látok magam körül, illetve néhány valós eseményt is a falu életéből. Részben azért, hogy idegenként megismerjék ezt a települést, aki pedig itt él, vagy valaha itt élt, ezáltal nosztalgiázhat egy kicsit, felidézheti a régi emlékeket.
De, őszintén szólva tartottam, és éppen amiatt, hogy a környezet és néhány megjelenő esemény valóságos, voltak, akik a szereplők között is a valós személyeket keresték, hogy vajon kiről mintáztam őket. Ugyanakkor, azt gondolom, így tudtam a leghitelesebben leírni a környezetet, mert ezt ismerem a legjobban. A későbbiekben persze elhelyezek olyan épületeket is a faluban, amelyek a valóságban nem léteznek, vagy nem olyan formában, de a történeteim nagy részének továbbra is Várbalog adja a helyszínét.
A regényeimet mindig megdátumozom, a kezdet, mikor leütöttem az első betűket, és a befejezés ideje, amikor pontot tettem a végére. Ebből látom, mennyi időt töltöttem el az adott regénnyel, mennyi munkába telt. Ezen kívül a dátumok alapján arra is vissza tudok emlékezni, hogy akkor a saját életem mely szakaszában voltam, milyen események vettek körül, amikor íródott a regény.
A Két nap az élet csak a kiadás szempontjából számít az első regényemnek. Keletkezését tekintve A kék orchidea megelőzte. Utóbbival, mint ahogy annak előszavában írtam is, megjártam néhány pályázatot, próbálkoztam kiadóknál, sikertelenül. Akkor úgy gondoltam, szeretnék valamit, ami egy kicsit más. Az írás folyamata alatt viszont sok minden történt velem, és ezek a dolgok volt, hogy hátráltattak, de olyan is volt, hogy inkább az alkotásba menekültem előlük. Mindenesetre nagyon hosszú folyamat volt, és bizony nem egyszer éreztem az alatt az idő alatt, hogy sosem lesz vége. De sikerült átlendülnöm ezeken a pontokon, és végül mégis megszületett a könyv.
Az előző kérdésnél említettem, hogy szerettem volna egy kicsit mást, mint A kék orchidea, ami egy napjainkban, vagy legalábbis a 2010-es években játszódó regény. Nagyon szívesen emlékszem vissza a 90-es évekre, hiszen akkor nőttem fel, annyi idős voltam, mint a gyerekek a történetben, és azt gondolom, hogy akkor jó volt gyereknek lenni. Nem volt elterjedt a számítógép és az internet, nem voltak okostelefonok, nem alkalmazásokon keresztül tartottuk egymással a kapcsolatot, hanem tanulás után kimentünk az utcára, vagy átmentünk a barátokhoz, és játszottunk, bicikliztünk, görkorcsolyáztunk, szánkóztunk. Ezeket az élményeket szerettem volna átadni, hogy akkor milyen volt az élet egy ilyen kis faluban.
Az íráshoz számomra elengedhetetlen, hogy nyitott szemmel járjak a világban. Ez azt jelenti, hogy ha például reggelente utazom a munkahelyemre, próbálom magamba szívni a látványt, ami a busz ablakából tárul a szemem elé. De mehetek bárhová, szeretek mindent megfigyelni. Így vagyok az emberekkel is. Emellett, azt gondolom, a könyvekből, újságcikkekből is sokat lehet tanulni, csak oda kell figyelni az igazi mondanivalóra.
Maga az írás folyamata nálam úgy áll össze, hogy megvan egy történetnek az alapötlete: a téma, a kor, amibe belehelyezem, illetve ami szintén nagyon fontos dolog, hogy honnan hová szeretnék eljutni. Általában a regénynek mindig az eleje és a vége van meg. Mindegy, hogy közben mi történik, a két pont közti események sokszor maguktól jönnek, menet közben találom ki őket, de a végére mindig úgy alakítom a szereplők sorsát, hogy oda lyukadjanak ki, amit már az első pillanattól szántam nekik.
Igen, bár ez talán nem nagyon tűnt fel eddig senkinek. A Két nap az életben éppen csak egy pillanatra jelenik meg Szalánczyné Tóth Erzsébet alakja, aki betoppan Zsuzsáékhoz a könyvklub aznapi összejövetelére. Erzsébetet és a családját ismerhetjük meg A kék orchidea lapjain. Ádám, aki a Két nap az élet idején még kisfiú volt, és szintén feltűnt azon az estén édesanyja társaságában, most egyetemista, és ő az új regény egyik főszereplője.
A leírások, melyeket igyekszem minél érzékletesebben megalkotni, hogy az olvasó lássa, amit szeretnék neki megmutatni. A béke és a nyugalom, valamint a család és az összetartozás érzése. Hugyec Anikó, akivel az írás hozott össze, és akivel nagyon jó barátság alakult ki köztünk, egyszer azt mondta, a könyveimet olvasni annyit jelent, mint békére lelni. Mindezeken kívül szeretek belecsempészni néhány komolyabb hangvételű gondolatot is az élet dolgairól.
Nem tudom, hogy csak mostanában figyeltem-e fel rá, mivel magam is írok, vagy korábban is ennyi magyar szerző volt-e, de azt látom, hogy elég szép számmal jelen vagyunk, és én ennek nagyon örülök. Az persze más kérdés, hogy a nevesebb, nagyobb kiadókhoz kezdő íróként nehéz bejutni. Éppen emiatt sok kisebb kiadó jön létre, az egyik népszerűbb, a másik kevésbé ismert, de elmondhatom, hogy az ő kínálatuk között is vannak páratlan tehetségek művei, akikre büszkék lehetünk.
Fontosnak tartom mindkettőt. A mai rohanó világban egy írónak jelen kell lennie valamilyen szinten a közösségimédia-felületein. Ha nem is minden nap, de bizonyos rendszerességgel meg kell mutatni, hogy tudunk újat mutatni, máskülönben feledésbe merül a nevünk. Az olvasókkal való kommunikáció pedig azért lényeges, mert ilyenkor – persze attól függően, a szerző mit oszt meg – magát az embert is láthatják, aki a könyvek és a történetek mögött van.
Akár az én nevem is szerepelhetne az idézet elején. Iskolás korom óta nagyon szeretek olvasni, sok könyvem van, többféle műfajban. Ha tehetem, minden nap olvasok, reggel és este egyaránt. Kikapcsol, megnyugtat, eltereli a figyelmemet, elrepít máshova. Nekem sokkal nagyobb élményt ad, mint egy film, és szinte függő vagyok. Nem teljes a napom olvasás nélkül.
Egyetlen kedvencet nem tudnék kiemelni. Van kedvenc szerzőm, és egy kicsit példakép is az írást tekintve, ő pedig nem más, mint Nicholas Sparks. Annyira érzékletesen és szépen le tudja írni a szereplők lelkivilágát, az egymáshoz való kötődésüket, a fájdalmukat, a boldogságukat, hogy ez számomra csodálatra méltó. A magyar szerzők közül azonban tényleg nem tudok csak egyetlen egyet megemlíteni. Szeretem azokat a könyveket, amelyek valamilyen formában hatnak rám, és az utóbbi időben nem egy ilyet olvastam magyar szerzők tollából, és szerintem kiváló alkotás mindegyik mind a történet, mind a stílus szempontjából.
Habár nemrég jelent meg A kék orchidea, az idei évben, ősszel szeretnék még egy kötetet kiadni, amelyben az előolvasóim véleménye szerint két igazán szívmelengető karácsonyi történet lát napvilágot. Ezt követően azonban a megjelenéseket tekintve némi szünet következik. Nem fogok eltűnni, de mind a munkámat, mind az írást illetően nagyon fárasztó időszakon vagyok túl, és egy kicsit pihennem kell, feltöltődni, hogy később tudjam hozni azt a szintet, amit saját magamtól elvárok. Vannak ötleteim, amiket szeretnék megvalósítani, és bízom benne, hogy sikerülni is fog. Ehhez azonban most egy kicsit több idő kell.