Sokféleképpen lehetne sorrendbe helyezni az írással kapcsolatos tevékenységeimet. A legtöbb időt, legtöbb gondolkodást, legtöbb kihívást és a legtöbb örömöt a regényírás jelenti. Ez teljesen egyértelmű, hosszú évek óta készülök erre, és nagy öröm, hogy végre a sok gondolkodás, munka, előkészület után megszületett az első könyv, és aztán a többi is, de erről majd később beszélnék. Őszintén szólva, szívesen szentelném csak a regényírásnak az életemet, de sajnos nekem is kell számlákat befizetnem, ezért fontos, hogy olyan tevékenységet is végezzek, amiből pénzhez juthatok, ez a tanítás és az újságírás. Mindkettőt régóta művelem, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan munkáért kapok pénzt, amit szeretek csinálni, de természetesen ennek is vannak robotra emlékeztető részei. Igyekszem megtalálni az egyensúly a regényírás, a marketing szövegírás, kötelező interjúk között, ez hol jobban, hol kevésbé sikerül. Amit az évek alatt megtanultam: fegyelmezetten végzem a munkám, hogy sehol se legyen elmaradásom.

Kicsit zavarba ejtő volt az elején, hogy nem kell jegyzetekre, diktafonra, régi cikkekre támaszkodni, hanem elég a fejemben kergetőző gondolatokat papírra vetni. És azt az akadályt is nehezen vettem, hogy nem végzek egy nap, egy hét alatt, hanem csak hömpölyög az egész szöveg előttem, és néha magam se tudtam, merre halad. Ez egy újságcikk készítésénél elképzelhetetlen, pontosan meghatároztam az elején, hogy honnan hová, ez mennyi időt vesz igénybe, aztán ha kitettem a pontot a végére, hátradőlhettem. A regényírásnál sokáig kellett várni a hátradőlésre, de az annál felemelőbb volt.

Női magazinos újságíróként sokat forogtam olyan körökben, ahol az aktuális széplányok, nevezzük őket influencereknek, szépségbloggereknek vagy celebeknek, megjelentek. Azon túl, hogy tényleg nagyon szépek voltak, nem igazán láttam mögöttük produktumot, mégis magas színvonalon éltek. Sokat gondolkodtam akkoriban, milyen élet lehet ez, aztán a baráti társaságomban megjelent egy ilyen lány, afféle aranyásó, és igen nagy rombolást végzett egy kapcsolatban. A történet innen ered, de ez csak a kiindulópont volt, a karaktereket már a fejemben építettem fel, a sorsukat magam formáltam. Sokáig gátolt az írásban, hogy miért pont egy aranyásó a könyvem főszereplője, nem elég magasztos, nem elég érzékeny, és talán nem is olvasóbarát. Aztán elkezdtem más szemmel nézni a világot, tehát konkrétan kerestem, hol lehetnek ezek a lányok, hol olvasok róluk, hol látom őket. És megdöbbentem, hogy mennyire tele velük a világ. A budapesti belváros. Az Instagram. A balatoni kávézók. És innentől kezdve már haladt a regényírás, ha inspirálódni akartam, elég volt csak kicsit pörgetni a közösségi médiát. És még elmesélnék valamit, amit én is csak mostanában konstatáltam. Az a régi történet már legalább tíz éves, ami elindította a regényt, és úgy látom, hogy a világ, amit lefestettem, ma már sokkal nagyobb, sokkal dominánsabb. Egyre több lány gondolja azt, hogy a szépsége elég valuta egy anyagilag gondtalan élethez, a luxusfeleségek azóta üzletasszonyokká váltak, megjelentek a sugardaddy-k és sugarbaby-k. De amit megírtam, az szerintem most is igaz. Ennek az életnek, megvan a maga ára.

A magam nevében nyilatkoznék: nekem mindenképp kellett az élettapasztalat. Ezt még az újságcikkeimen is látom, első cikkeim egy rosszul fogalmazó, szűklátókörű tollnok termékei, pontosan érezhető, ahogy értem, változtam, fejlődtem, a cikkeim is jobbak lettek. Vízválasztó volt az életemben az anyaság, akkor elkezdtem teljesen máshogyan látni a világot, és ez sokat segített az írásban is.

Mivel a főszereplőm egy aranyásó, sokat játszottam az „arany” szóval. Eljutottam a fény nélküli aranyig, mikor ezt elmeséltem a középiskolai magyartanáromnak, aki azóta is mentorként áll mögöttem, ő mondta: „Erikám, hát ez a törtarany.”

A borítót Földi Hajnal tervezte, akivel még a Kismama magazinban dolgoztam együtt. Biztos voltam abban, hogy ő olyan külsőt álmodik meg majd a regényemnek, amire mindenki felkapja majd a fejét. Így is lett.

A regény borítója akkor készül el, amikor a könyv már kész. Hajni elolvasta a regényt, és készített legalább húsz variációt a borítóra. Jobbnál jobbakat. Nagyon nehéz volt választani, de pont a szimbólumok miatt esett végül a hattyúra a választás. Itt a hattyúból lesz a rút kiskacsa, a víz a Balatont idézi, a csipke a luxust. Úgy éreztük mindketten, hogy ez fejezi ki legjobban a Törtarany mondanivalóját.

Az emberi kapcsolatok, és ezt igazán tágra vehetjük, mert bármiféle viszonyrendszer érdekel. Szeretek leásni kicsit mélyebbre, ezért is gondolkodnak annyit a karaktereim, ezért is fontos a múltjuk, a családi viszonyaik, apjuk, anyjuk, testvéreik. De a következő regényemben még a szomszéd is fontos szerepet kap, hiszen csak azzal, hogy folyton be-benéz, kérdez, leskelődik, sok minden kiderül a szereplőimről.

Ez is egy olyan jelenség, ami csak azóta, hogy megírtam a Törtaranyat, még jobban elburjánzott. Például lett egy TikTok, ami még több fiatalt láncol magához. A filterek már annyira erősek, hogy van, akit alig lehet megismerni. Mivel kamaszlányaim vannak, íráskor az is bennem volt, hogy nekik is megmutassam, milyen árnyoldalai vannak a közösségi médiás, folyamatos jelenlétnek, mi van a lájkfüggés hátterében. Nem véletlen, hogy a főszereplőmet végül a szerelem zökkenti ki ebből a világból. Abban hiszek, hogy egy őszinte kapcsolatban, legyen az szülő-gyerek, szerelmi, testvéri kapcsolat nincs helye a lájkvadászatnak, a filternek és a hamis képnek.

Nem éreztem ennek a jelentőségét. Egyébként volt benne az elején dátum, 2013 tavasza, de aztán leszedtem az évszámot.

Azt gondolom, sokaknak ismeretlen az aranyásókkal és az őket pénzelő, gazdag férfiakkal teli világ, tehát mindenképp érdekesség lehet, hogy bekukucskálhat ebbe a szűk, zárt körbe. Igazolást nyerhet az a gondolat, hogy hamis képet sugall a közösségi média és mennyi fáradság és kín lehet nap, mint nap gyönyörű profilképet posztolni. Valamint adhat egyfajta megnyugvást a történet végkimenetele, hogy lehet, az egyszerű keretekbe feszült élet boldogabb, mint az, amelyik folyton csillog.

Orwellre hivatkoznék, aki Why I write (miért írok) esszéjében négy okot nevez meg. Sheer egoism (puszta egoizmus), aesthetic enthusiasm (esztétikai lelkesedés), historical impulse (történelmi impulzus), and political purpose (politikai cél). Ebből kiindulva én kettőt kombinálok: egoizmus és történelmi impulzus. Másképpen fogalmazva: önkifejezés és családi történetek megőrzése.

Nagy kedvencem volt Kovács Krisztián, Hiányzó történetek című regénye, az Európa Kiadótól. Szerettem a céltalan főszereplőjét, annak múltját, kapcsolatát a szüleivel, családi drámáit. Krisztián remekül ír, mondatain szó szerint elcsámcsogtam. Mutatom a kedvencem. „A konyhában ült az asztalnál, krumplit és kolbászt szeletelt a rakott krumplihoz, a tűzhelyen egy lábasban víz rotyogott, benne hat tojás úszkált, a konyhaasztalon egy Ken Follett-könyv, Az Éden Kalapácsa hevert, a közepéből egy villa állt ki, könyvjelző gyanánt szolgált, a nappaliból gitár sivított, és Vikidál Gyula énekelt a szemforgató, hamis papokról”.

Most az utóbbi két hónapban nyakig voltam az újságírói munkában, aminek a végeredménye megint egy könyv lesz, de ez egy cégtörténet. Érdekes feladat volt, de természetesen ez egy teljesen más munkafolyamat, mint a saját regény. Az új regényem tavasszal jön ki a Scolarnál, egy párkapcsolat történetét írtam meg. Két vidéki fiatal találkozik egy fővárosi munkahelyen, és mivel sok a közös pont, összekötik az életüket. Húsz év eltelik, ők még mindig ugyanott toporognak. De vajon miért? Mi történt, azaz mi nem történt az eltelt években? Hogyan befolyásolja döntéseinket, maradásainkat az otthonról hozott csomagunk, miért ragasztja össze magát két sérült ember és miért nem tudnak változtatni? Avagy képesek-e új lapot húzni és másként folytatni? Szokásomhoz híven megint sokat gondolkodnak a karaktereim, hozzák a tipikus magyar problémákat, a tipikus magyar szereplőket. Más regény lesz ez most, mint a Törtarany, de mégis sokban fog hasonlítani rá.