Szurovecz Kitti
Az interjú időpontja: 2021. május 28.
Mennyire van hatással az újságírói munkád az írásra, a regényeidre? Mikor volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy te bizony megírod az első regényedet.

Az újságírói munkám mindig is nagyon erős hatással volt a regényeim világára, hiszen íróként általában azoknak a témáknak megyek utána, amelyekkel újságíróként találkozom és nagyon beindítják a fantáziámat. Így volt ez az első regényem, a Smink nélkül (átdolgozásban Lilla titka) esetében is. Azt a művész és médiavilágban tevékenykedő riportalanyaim ihlették annak idején. Sosem döntöttem tudatosan úgy, hogy megírom az első regényemet. Egyszerűen csak elkezdtem szőni egy történetet szabadidőmben, a saját örömömre, és engem is meglepett, hogy ebből rögtön egy háromszáz oldalas nagyregény lett.

Tavaly jelent meg az első könyved, a 10 éves Smink nélkül átdolgozása Lilla titka címmel. Miért készült el ez a jubileumi kötet?

Az első kiadást, mivel akkoriban nem voltam még széles körben ismert szerző, kevesen olvasták, és volt olvasói igény arra, hogy legyen utánnyomás. Tavaly a tavaszi kijárási korlátozás alatt egy halom írói feladatomat, előadásokat, író-olvasó találkozókat lemondtak, így bőven maradt időm az eredeti kézirat átdolgozásával foglalkozni. Nagy örömömre az olvasóim hamar elkapkodták a Lilla titka kötetek jelentős részét, pedig még csak könyvesboltba sem kerültek. A mai napig kizárólag az én szerzői oldalamon át szerezhető be.

Írtál ifjúsági regényeket (két trilógia), azonban az utóbbi időben a lélektani regény a te fő területed. Miért jött ez a váltás?

Szerintem ez az öregedésemből és az ezzel járó személyiségváltozásomból fakadt, ráadásul időközben nagyon elkezdett érdekelni a pszichológia. Jó, hogy a lélektani regények által az olvasóimmal együtt én is gyógyulhatok. Igaz, most például megint ifjúsági regényt írok. Egyszerűen azért, mert ehhez van kedvem. Nem akarnám magam egyetlen zsánerbe bezárni, nagyon unalmas lehet. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer még írok egy vérfagyasztó krimit is.

Melyik az a műfaj, zsáner, amiben a legszívesebben írsz?

Mint az előbb mondtam, ez nálam gyakran változik. Most épp A Választás – GarabonCity meséi című történetemet írom a legszívesebben, ami műfaját tekintve leginkább valós alapokon nyugvó tinikomédia. A békéscsabai Diákpolgármester Választás csaknem harmincéves történetéről szól. Elsőre unalmasan hangzik, nem? Garantálom, hogy nem lesz az! Hiszem, hogy aki ad egy esélyt ennek a könyvnek – akár tini, akár felnőtt, azt elvarázsolja majd, és miután letette azt fogja kérdezgetni: a mi városunkban miért nincs ilyen rendezvény?

Mi a legfőbb ihletforrásod? Honnan jönnek az ötletek?

Az ötleteimet mindig az interjúalanyaimból, a családomból, a barátaimból és az engem érő impulzusokból merítem. Arról írok, ami nekem fontos, amihez személyesen kapcsolódni tudok. Csak úgy tudom elkötelezni magam egy téma iránt, ha az szenvedélyesen érdekel. Máskülönben bele se kezdek.

Íróként hogy látod a magyar szerzők helyzetét a könyvpiacon?

Ez nagyon nehéz. Rengetegen vagyunk egy icipici piacra. A jogdíjak ebből fakadóan olyan szerények, hogy a nagy bölényeket leszámítva szinte senki nem tud kizárólag a regényírásból megélni. Én már nem is törekszem rá, hát ki akar ebbe beledilizni? Nem izgatnak már a sikerlisták, nem hajt a megfelelési kényszer, magasról teszek az irodalmi díjakra. Azért írok, mert szeretek írni, az olvasóimnak, akik hála az égnek, szeretik, amiket írok, a kiadói gépezetekből pedig saját döntés következményeként kiszálltam. Magánkiadó lettem. Szabad vagyok. És nem érdekel, ha engem sehol se jegyeznek, csak az olvasók szívében.

Aktívan kezeled a különböző közösségi oldalakon az írói profilodat. Mennyire fontos az önmarketing és a kapcsolattartás, a kommunikáció az olvasóiddal?

Röviden és tömören: a legfontosabb. Ma már úgy érzem, megírni egy regényt, az játék, móka, kacagás, eljuttatni az olvasókig már sokkal keményebb munka. Szerencsére nekem ez nem terhes. Nem megy szembe a személyiségemmel a kapcsolattartás, mert lételemem a kommunikáció és a közösségi együttlét. Pandémia-mentes időkben rengeteget járok író-olvasó találkozókra is.

Még a korlátozások idejét éljük. Téged hogy érintett az elmúlt bő egy év? Mi az, ami a legjobban hiányzott, hiányzik? És mi az, amit pozitívumként élsz meg?

Rosszul érintett. Elképesztően hiányoznak már az inspiráló találkozások, az emberek. Bárcsak azt mondhatnám, ilyen meg olyan nagy felismerésekre jutottam az elmúlt egy évben, meg ezt vagy azt hozta nekem a pandémia. Sikítani tudnék már, amikor a pszichológusok azzal jönnek, hogy itt az idő az elcsendesedésre, a befelé figyelésre. Egy frászt. Rossz ez mindenkinek, bárhogy is magyarázzuk. Türelmetlenül várom már, hogy vége legyen. Ez a helyzet mindannyiunktól rengeteget elvett és elvesz a mai napig. Ha csak az elmaradt ölelések számát vesszük alapul – siralmas a mérleg. Az emberek lassan ha nem a járványba, akkor a szeretetlenségbe, az elszigeteltségbe és a társas élet hiányába halnak bele. Naponta mantrázom, hogy hamarosan vége lesz.

Kik azok, akiknek ajánlod az általad írt regényeket, történeteket? Kik a te célközönséged?

Az, hogy ki olvassa a könyveimet, úgy vettem észre, nem kor, hanem lelki alkat függvénye. Tudom, hogy van tizenhat éves olvasóm, de hatvanöt éves nagymama is. Az én célközönségem az okos, érzékeny, nyitott, kíváncsi ember.

Mi az, ami íróként a legtöbbet jelenti neked? Mit jelent az írás?

Az írás nekem egy különleges burok, ami életem során számtalanszor megmentette már a lelkemet. A segítségével – ha csak néhány órára is – de egy másik világban találom magam, amit én teremtettem, ahol minden úgy van, ahogy én akarom. Ahol például van igazság. Ez pedig gyógyít.

Ha csak egy regényt vagy történetet emelhetnél ki a munkásságodból, melyik lenne az és miért?

Kétségkívül a Hópelyhek a válladon. Arról szól, milyen lelki folyamatokon megyünk keresztül, mire végre sikerül kilépnünk egy bántalmazó kapcsolatból. Az áldozatnak felismeréseket hoz Arlene és Hayden története, a környezetének pedig segít megérteni, miért van még mindig azzal a “szaralakkal”... Egykori pszichológusom, Faragó Melinda mondta egyszer, hogy ezt a könyvet kötelezővé tenné a pszichológia-szakon, mert hétköznapi szituációk garmadája által segít megérteni a bántalmazó kapcsolatok belső dinamikáját.

Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg kérlek ezt! (Ha van magyar, annak külön örülök!)

Aki annyit olvas, mint én, annak nincs kedvenc könyve. Minden egyes műfajban ötöt tudnék mondani, amit imádok, de lehet, hogy még többet is. Legutóbb Királyhegyi Pál Első kétszáz évem című kötete varázsolt el, mindenkinek bátran ajánlom! Ja, és üzenem az olvasóknak, hogy legyenek nyitottak a még kevésbé ismert szerzők műveire is, mert így lehet igazi gyöngyszemekre bukkanni. Nekem ilyen volt Patik László: Anna, édes című kötete. No, mégis mondtam két könyvet, látod?

Végül pedig mesélj kicsit a jövőről! Dolgozol a legújabb regényeden, amit őszre ígértél. Milyen könyvet, történetet várhatnak tőled az olvasóid?

Kora ősszel jelenik meg A Választás – GarabonCity meséi című ifjúsági komédiám, amiről fentebb már meséltem. Hiszem, hogy ez a történet az én Harry Potterem. Annak idején kampányfőnökként én is a Csabai Garabonciás Napok résztvevője voltam, így testközelből tapasztalhattam meg ezt a szenzációs élményt, ami elég muníciót adott ahhoz, hogy többek között három évvel később képes voltam nullkilométeres újságíróként bekopogtatni egy budapesti szerkesztőségbe, hogy jó napot kívánok, jöttem megváltani a világot! Jaj, annyi, de annyi mindent szeretnék ebben a könyvben az olvasóim,nak elmesélni! Még dolgozom a szövegen, szóval nagyon remélem, ügyes leszek és semmi fontos nem marad ki. Muszáj ennek a csodálatos diákfesztiválnak méltó irodalmi emléket állítanom.


Mennyire van hatással az újságírói munkád az írásra, a regényeidre? Mikor volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy te bizony megírod az első regényedet.

Az újságírói munkám mindig is nagyon erős hatással volt a regényeim világára, hiszen íróként általában azoknak a témáknak megyek utána, amelyekkel újságíróként találkozom és nagyon beindítják a fantáziámat. Így volt ez az első regényem, a Smink nélkül (átdolgozásban Lilla titka) esetében is. Azt a művész és médiavilágban tevékenykedő riportalanyaim ihlették annak idején. Sosem döntöttem tudatosan úgy, hogy megírom az első regényemet. Egyszerűen csak elkezdtem szőni egy történetet szabadidőmben, a saját örömömre, és engem is meglepett, hogy ebből rögtön egy háromszáz oldalas nagyregény lett.


Tavaly jelent meg az első könyved, a 10 éves Smink nélkül átdolgozása Lilla titka címmel. Miért készült el ez a jubileumi kötet?

Az első kiadást, mivel akkoriban nem voltam még széles körben ismert szerző, kevesen olvasták, és volt olvasói igény arra, hogy legyen utánnyomás. Tavaly a tavaszi kijárási korlátozás alatt egy halom írói feladatomat, előadásokat, író-olvasó találkozókat lemondtak, így bőven maradt időm az eredeti kézirat átdolgozásával foglalkozni. Nagy örömömre az olvasóim hamar elkapkodták a Lilla titka kötetek jelentős részét, pedig még csak könyvesboltba sem kerültek. A mai napig kizárólag az én szerzői oldalamon át szerezhető be.


Írtál ifjúsági regényeket (két trilógia), azonban az utóbbi időben a lélektani regény a te fő területed. Miért jött ez a váltás?

Szerintem ez az öregedésemből és az ezzel járó személyiségváltozásomból fakadt, ráadásul időközben nagyon elkezdett érdekelni a pszichológia. Jó, hogy a lélektani regények által az olvasóimmal együtt én is gyógyulhatok. Igaz, most például megint ifjúsági regényt írok. Egyszerűen azért, mert ehhez van kedvem. Nem akarnám magam egyetlen zsánerbe bezárni, nagyon unalmas lehet. Ki tudja? Lehet, hogy egyszer még írok egy vérfagyasztó krimit is.


Melyik az a műfaj, zsáner, amiben a legszívesebben írsz?

Mint az előbb mondtam, ez nálam gyakran változik. Most épp A Választás – GarabonCity meséi című történetemet írom a legszívesebben, ami műfaját tekintve leginkább valós alapokon nyugvó tinikomédia. A békéscsabai Diákpolgármester Választás csaknem harmincéves történetéről szól. Elsőre unalmasan hangzik, nem? Garantálom, hogy nem lesz az! Hiszem, hogy aki ad egy esélyt ennek a könyvnek – akár tini, akár felnőtt, azt elvarázsolja majd, és miután letette azt fogja kérdezgetni: a mi városunkban miért nincs ilyen rendezvény?


Mi a legfőbb ihletforrásod? Honnan jönnek az ötletek?

Az ötleteimet mindig az interjúalanyaimból, a családomból, a barátaimból és az engem érő impulzusokból merítem. Arról írok, ami nekem fontos, amihez személyesen kapcsolódni tudok. Csak úgy tudom elkötelezni magam egy téma iránt, ha az szenvedélyesen érdekel. Máskülönben bele se kezdek.


Íróként hogy látod a magyar szerzők helyzetét a könyvpiacon?

Ez nagyon nehéz. Rengetegen vagyunk egy icipici piacra. A jogdíjak ebből fakadóan olyan szerények, hogy a nagy bölényeket leszámítva szinte senki nem tud kizárólag a regényírásból megélni. Én már nem is törekszem rá, hát ki akar ebbe beledilizni? Nem izgatnak már a sikerlisták, nem hajt a megfelelési kényszer, magasról teszek az irodalmi díjakra. Azért írok, mert szeretek írni, az olvasóimnak, akik hála az égnek, szeretik, amiket írok, a kiadói gépezetekből pedig saját döntés következményeként kiszálltam. Magánkiadó lettem. Szabad vagyok. És nem érdekel, ha engem sehol se jegyeznek, csak az olvasók szívében.


Aktívan kezeled a különböző közösségi oldalakon az írói profilodat. Mennyire fontos az önmarketing és a kapcsolattartás, a kommunikáció az olvasóiddal?

Röviden és tömören: a legfontosabb. Ma már úgy érzem, megírni egy regényt, az játék, móka, kacagás, eljuttatni az olvasókig már sokkal keményebb munka. Szerencsére nekem ez nem terhes. Nem megy szembe a személyiségemmel a kapcsolattartás, mert lételemem a kommunikáció és a közösségi együttlét. Pandémia-mentes időkben rengeteget járok író-olvasó találkozókra is.


Még a korlátozások idejét éljük. Téged hogy érintett az elmúlt bő egy év? Mi az, ami a legjobban hiányzott, hiányzik? És mi az, amit pozitívumként élsz meg?

Rosszul érintett. Elképesztően hiányoznak már az inspiráló találkozások, az emberek. Bárcsak azt mondhatnám, ilyen meg olyan nagy felismerésekre jutottam az elmúlt egy évben, meg ezt vagy azt hozta nekem a pandémia. Sikítani tudnék már, amikor a pszichológusok azzal jönnek, hogy itt az idő az elcsendesedésre, a befelé figyelésre. Egy frászt. Rossz ez mindenkinek, bárhogy is magyarázzuk. Türelmetlenül várom már, hogy vége legyen. Ez a helyzet mindannyiunktól rengeteget elvett és elvesz a mai napig. Ha csak az elmaradt ölelések számát vesszük alapul – siralmas a mérleg. Az emberek lassan ha nem a járványba, akkor a szeretetlenségbe, az elszigeteltségbe és a társas élet hiányába halnak bele. Naponta mantrázom, hogy hamarosan vége lesz.


Kik azok, akiknek ajánlod az általad írt regényeket, történeteket? Kik a te célközönséged?

Az, hogy ki olvassa a könyveimet, úgy vettem észre, nem kor, hanem lelki alkat függvénye. Tudom, hogy van tizenhat éves olvasóm, de hatvanöt éves nagymama is. Az én célközönségem az okos, érzékeny, nyitott, kíváncsi ember.


Mi az, ami íróként a legtöbbet jelenti neked? Mit jelent az írás?

Az írás nekem egy különleges burok, ami életem során számtalanszor megmentette már a lelkemet. A segítségével – ha csak néhány órára is – de egy másik világban találom magam, amit én teremtettem, ahol minden úgy van, ahogy én akarom. Ahol például van igazság. Ez pedig gyógyít.


Ha csak egy regényt vagy történetet emelhetnél ki a munkásságodból, melyik lenne az és miért?

Kétségkívül a Hópelyhek a válladon. Arról szól, milyen lelki folyamatokon megyünk keresztül, mire végre sikerül kilépnünk egy bántalmazó kapcsolatból. Az áldozatnak felismeréseket hoz Arlene és Hayden története, a környezetének pedig segít megérteni, miért van még mindig azzal a “szaralakkal”... Egykori pszichológusom, Faragó Melinda mondta egyszer, hogy ezt a könyvet kötelezővé tenné a pszichológia-szakon, mert hétköznapi szituációk garmadája által segít megérteni a bántalmazó kapcsolatok belső dinamikáját.


Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved, és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg kérlek ezt! (Ha van magyar, annak külön örülök!)

Aki annyit olvas, mint én, annak nincs kedvenc könyve. Minden egyes műfajban ötöt tudnék mondani, amit imádok, de lehet, hogy még többet is. Legutóbb Királyhegyi Pál Első kétszáz évem című kötete varázsolt el, mindenkinek bátran ajánlom! Ja, és üzenem az olvasóknak, hogy legyenek nyitottak a még kevésbé ismert szerzők műveire is, mert így lehet igazi gyöngyszemekre bukkanni. Nekem ilyen volt Patik László: Anna, édes című kötete. No, mégis mondtam két könyvet, látod?


Végül pedig mesélj kicsit a jövőről! Dolgozol a legújabb regényeden, amit őszre ígértél. Milyen könyvet, történetet várhatnak tőled az olvasóid?

Kora ősszel jelenik meg A Választás – GarabonCity meséi című ifjúsági komédiám, amiről fentebb már meséltem. Hiszem, hogy ez a történet az én Harry Potterem. Annak idején kampányfőnökként én is a Csabai Garabonciás Napok résztvevője voltam, így testközelből tapasztalhattam meg ezt a szenzációs élményt, ami elég muníciót adott ahhoz, hogy többek között három évvel később képes voltam nullkilométeres újságíróként bekopogtatni egy budapesti szerkesztőségbe, hogy jó napot kívánok, jöttem megváltani a világot! Jaj, annyi, de annyi mindent szeretnék ebben a könyvben az olvasóim,nak elmesélni! Még dolgozom a szövegen, szóval nagyon remélem, ügyes leszek és semmi fontos nem marad ki. Muszáj ennek a csodálatos diákfesztiválnak méltó irodalmi emléket állítanom.

Az interjúban említett könyvek

szurovecz-kitti_hopelyhek-a-valladon

Hópelyhek a válladon

Kiadás éve: 2016
Műfajok:   regény
Stílusok:   romantikus
szurovecz-kitti_a-valasztas

A választás - GarabonCity meséi

Kiadás éve: 2021
Műfajok:   regény
Stílusok:   romantikus
Tartalom: felnőtt, ifjúsági, lélektan,