Az olvasással kezdődött minden. Már a gimnáziumban rajongtam az orosz és amerikai klasszikus szerzőkért. Gyakran hetekig egy-egy regény szereplőivel álmodtam, például a Bűn és bűnhődés, az Anna Karenina vagy Az édentől keletre világa fogott meg annyira, hogy az álmaim részévé is vált. Nem volt kérdés, hogy eredetiben akartam olvasni ezeket, így döntöttem a nyelvszakok mellett. Az írást személyes traumáim feldolgozása miatt kezdtem, egyszerűen jól esett kiírni magamból, ami fáj. Először 2015-ben gondoltam arra, hogy talán érdekelhet mást is, amit írok, az apropót a Terézanyu pályázat adta. Nemcsak egy különdíjjal lettem gazdagabb, hanem belecsöppentem abba közösségbe, ami Rácz Zsuzsa vezetésével inspirációt adott a regényíráshoz.

A munkám kapcsán azt látom, hogy nagyon hasonló az a dolog, amit az emberek a kapcsolataikban rendszerint nehezményeznek. Gyakran a másik félben keresik a hiányzó részüket, amit nem találnak meg. Ez fundamentálisan kudarcra ítéltetett keresés, hiszen a másikban is csak azt tudod meglátni, amiről már van tudásod, hogy létezik. Vagyis egészen addig, amíg meg nem találod magadban, hogy mi hiányzik, a másikban sem fogod meglelni. Ha meg ez belül meglett, akkor a kapcsolataid már más szintre kerülnek, a függőségből átalakulnak szinergiává. A regényem hősei a függőségük felismeréséig jutnak el.

Mindhárom karakterhez egy-egy létező személy adta a kiindulási pontot, akiket aztán megváltoztattam. Friss, illatos és színes nőket akartam láttatni, akik nagyon különbözőek, mégis sorstársak az elveszettségben. Meg még másban is. Szerethetőek, ugyanakkor dühítőek is, különösen, ha felfedezni vélünk bennük valamit magunkból, amivel nem szeretnénk szembesülni.

Ebben a regényben a felismerésig jutnak el a szereplők. Talán segíti az olvasónak az eligazodást az emberi kapcsolatok rengetegében, ha a szereplők megélésén keresztül látja, hogy mi bizonyul zsákutcának.

Én azért tartom fontosnak, mert engem feszít belülről a tehetetlenség, és nekem ez az eszközöm, hogy mégiscsak tegyek valamit a változás érdekében, legalább azzal, hogy rávilágítok társadalmi rendellenességekre. Csalók persze minden társadalomban előfordultak, de ahol a csalás normává válik, ott előbb utóbb hanyatlás következik. Vagy például amikor az életét veszélyeztető tünetegyüttessel sem kap valaki ellátást az állami egészségügyben, és ha nincs pénze kezeltetni magát, mert történetesen állami gondozottként nőtt fel, akkor így járt. Ha Nelli terápiájáról nem gondoskodnak a volt barátja szülei, akár végzetessé is válhatott volna az állapota. Néhány éve lehetett olvasni egy szintén állami gondozásból kikerült fiúról, aki életét veszítette egy éjszakai pánikroham miatt. Ha a regényem hatására legalább egy hasonló helyzetű ember segítséget kap, már megérte foglalkozni ezzel a témával.

Többrétegű, érzéki, mese.

Az emberek manapság kedvelik a gyors és többszintű megoldásokat, mert egyre kevesebb az időnk. Persze nem, az időnk az idők kezdete óta ugyanannyi, csak a technológia fejlődésének mellékhatása a hétköznapi türelmetlenség. Ezért kísérleteztem azzal, hogy pszichológiai tünetegyütteseket mutassak meg romantikus irodalmi műfajban. Törekedtem a szakmailag hiteles lélektani ábrázolásra, de azért ez mégiscsak egy érzelmes mese. Mindig is szerettem kísérletezni.

Nagyon. Évekig gyűjtöttem a szakmai anyagot borderline, nárcizmus, pánikbetegség, energiagyógyászat, gyermekkori emlékek átírása, emlékkódok, kvantumfizika témákban. Nelli például a gyermekkori emlékek átkódolásának köszönheti, hogy viszonylag rendbe jött és hihetetlen utat járt be: súlyosan bántalmazott gyerekből sikeres terapeuta lett. Persze maradtak vissza nehézségek, amivel együtt tud élni, ha kitartóan dolgozik tovább, hogy ne hagyja a múltja hatását a jelenben érvényesülni.

Egyébként ugyanaz a dolog hiányzik a főhősök életéből. Az egészséges önszeretet.

A felismerésig akartam elvinni a szereplőket. A zsákutca végéig. Szándékosan hagytam nyitva a megfordulás útját és módját. Csak néhány utalást rejtettem el a regény egyes pontjain, ami sejteti a főszereplők további sorsát.

Az írás számomra a kikapcsolódás egy formája volt az Aki betölti a hiányt előtt. Aztán lassan szokássá vált. Mindennapos rutinszerű tevékenység. Kihagyhatatlan. Persze tréningszezonban sok önfegyelem kell hozzá, hogy 8 óra megfeszített figyelem plusz néha három-négy óra vezetés után még leüljek írni. De ez kell ahhoz, hogy ösztönösből tudatos és profi íróvá váljak. Mindig is szerettem több dologgal foglalkozni egyszerre.  A Terézanyu pályázat idején például rocktábor vezető voltam az üzleti tanácsadás és tréning mellett. Jelenleg nemzetközileg minősített coachként egy idegtudományi kutatásokon alapuló új tréningcéget építek, Ultrarövid Terápiás Konzultáció képzésre járok Dr. Buda Lászlóhoz és dolgozom az új regényemen. Egyiket se hagynám ki. Így érzem magam teljesnek.

Fontos. Bár én nem vagyok ebben elég tudatos. Akkor posztolok, ha éppen eszembe jut valami. Talán okosabb lenne, ha akkor jutna eszembe valami, amikor éppen posztolni kell. 😊

Halász Rita Mély levegő című regényét most olvasom harmadszor. Az első olvasás során kíváncsi odaadással faltam be egy nap alatt, vagy inkább a regény kapott be engem. Másodszor lassítottam a tempón, azt figyeltem, hogyan és mikor kezdek azonosulni a főhőssel. A harmadik olvasásom már teljesen analitikus. A stílust figyelem. Egyszerű, természetes és sokszor vicces a nyelv, a megrázó téma ellenére. Vagy pont azért. Halász Rita stílusára jellemző a pátosz és az irónia jól eltalált aránya.

A második regényem is lélektani dráma lesz. Egy valós történetet mesélek el hatalommal visszaélésről, pusztulásról és születésről. A hősnőm szeretné megőrizni anonimitását, ezért egy kitalált világot építek köré valahol a jövőben. Aztán a következő az Aki betölti a hiányt folytatása lesz. Fejben már megvan, „csak” le kell írni.