Lontai Léna
Az interjú időpontja: 2021. szeptember 10.
„Vannak emberek, akik elbuknak az előttük lévő akadályban, és vannak olyanok, akik inkább fellépnek rá, hogy magasabbra jussanak, és kikerüljenek a mélyből.” 2021-ben szinte a semmiből robbantál be a könyvpiacra. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy megírod ezt a történetet, a Könnyező liliomokat?

Különösen hangzik, hogy berobbantam. Nem értek a könyvpiachoz, én úgy érzem, szép lassan ismernek meg, és bíznak a könyvem erejében.

Körülbelül 10 éve fogalmazódott meg bennem, hogy megírom a könyvet, amikor még édesanyámat nem zárta börtönébe az Alzheimer-kór. Amikor megismertem az ő történetét, mondtam neki, hogy regénybe illő az élete, mire ő azt felelte: Akkor írd meg. Ő mindig is jobban bízott bennem, hogy erre képes vagyok, mint én magam.

Eleve sem könnyű a szexuális bántalmazásról és az abúzusról írni, hát még, ha a történet igaz és érintett benne az ember. Voltak nehéz pillanatok az írás során?

Amikor elkezdtem megírni, akkor úgy éreztem, hogy már feldolgoztam a velem történteket. A számomra nehezebb pillanatok azok voltak, amikor újabb és újabb gyötrelmekre láttam rá, amiket édesanyám  átélt. Szerintem a saját fájdalmainknál mellbevágóbb a szeretteink fájdalma.

Persze az is igaz, hogy a bétaolvasóim a saját élettörténetemmel voltak a legkevésbé elégedettek, túl objektívnek és érzelemmentesnek érezték. Háromszor kellett átdolgoznom, mire azt mondták, megérkezett a belső énem, rálátnak végre.

Amikor kiengedted ezt a történetet, akkor gyakorlatilag Lontai Léna teljesen védtelenül állt az olvasók előtt. Milyen érzés volt ez? Mennyire izgultál a fogadtatás miatt?

Emiatt is húztam, halasztottam a könyv megjelenését. A legtöbb első könyves író a baráti köréből gyűjti az olvasóit, de én pont őket kerültem. Csak nagyon kevesen tudtak a megjelenésről. Nem kérkedik az ember a becstelen múlttal. Tudom, hogy szép lassan a többiek is látni fogják, erre felkészültem. Több jót elérhetek a könyvvel, mint hogy a saját kellemetlen érzéseimmel foglalkozzam. A tűzoltóknak is kényelmetlen a hőség, mégis megmentenek másokat.

A célod az volt, hogy segíts a történeteddel. Mik a visszajelzések? Sikerült megvalósítani azt, amiért megszületett ez a könyv?

Még nagyon kevés ideje van forgalomban a Könnyező liliomok. Május végén jelent meg, mégis elmondhatom, hogy már lett eredmény, olyan, amiről álmodni sem mertem volna, és ami eleinte kétes kimenetelűnek tűnt.

A regényhez fűződő munkák során egy többgyerekes anyuka az olvasottak hatására vette észre a jeleket, hogy valami nem stimmel a kislányával. A jelek odáig vezettek, hogy kiderült, az alkoholista apuka mámoros állapotban furcsa dolgokat művelt. Az első beszélgetésünkkor annyit tudtam csupán, hogy feljelentették az apukát, meghurcolták az anyukát, és félő volt, hogy elveszik tőlük a gyerekeket. De képzeld, Ági, nemrég találkoztam ezzel az anyukával, gyönyörűen nézett ki. A Könnyező liliomok által elindított lavina hatására a férj elvonóra ment, amit addig sosem tudtak elérni. Mindannyian pszichológushoz jártak, és ma már egy egységes családdá váltak.

Egy másik eset, amiről tudok, hogy egy fiatal lánynak a barátnője a könyv hatására igyekezett kezelni a lány elmérgesedett lelki sebeit. A lányból felszakadt a rég eltemetett fájdalom, és hálás volt, hogy végre van valaki, aki megérti, és ki tudja önteni neki a lelkét.

A regényed egy kicsit olyan, mintha kinyújtanád a kezed, és azt üzennéd, „Gyere fogd meg a kezem, segítek...” Szolgálhat egy nyilvánosságra került történet könyv formájában kapocsként a hasonló sorsú, hasonló tragédiákat átélt emberek között?

Több olyan embertől hallottam, akik hasonlón mentek keresztül, hogy ők még véletlenül sem akarják elolvasni a könyvet. Értem, miért gondolkodnak így. De ha a barátaik olvassák, bízom benne, majd ők fognak tudni segíteni nekik.

Voltam én is hasonló fázisban, homokba dugtam a fejem, de az nem oldotta fel a kételyeket, félelmeket.

Előbb utóbb a többiek is fogják érteni, ha egymásnak segítünk, többek lehetünk. Ahogy egy régi mondás tartja: Jobb adni, mint kapni”.

Azért, hogy a benned lévő történetet minél tökéletesebben tudd átadni, kiírni magadból, elvégeztél egy íróképző iskolát is. Milyen hatással volt/van ez az életedre?

Igen, elvégeztem a Magyar Íróképzőt, Zsiga Henrik volt az oktatóm. Van ebben az emberben valami, ami csodát művel. Kimozdít a komfortzónából, meglátja a benned rejlő kincset, és nem tehettem mást, mint megígértem neki, igenis megírom a könyvet. Dátumot kért, hogy mikorra leszek kész. Innen nem volt visszaút.

Az életemre milyen hatással volt ez a tanfolyam? Rájöttem, ha nem írok, az olyan, mint a bensőmbe zárt tűz. Nem tehetem meg, mert felemészt.

Ha írok, szárnyalok, boldog vagyok, mert úgy érzem adhatok.

A Te könyved igaz történet. A neveket megváltoztattad. Ezen kívül mennyi teret adtál az írói szabadságnak az írás során?

Ahogy haladtam időben visszafelé, az elfeledett múlt homályába, nem tudtam már megkérdezni rég elhunyt nagymamámtól, mikor mit mondott vagy tett. Édesanyám sem emlékezett minden részletre, csak a főbb esemény sodrására. A régmúlt történeteinek párbeszédeihez, a táj, környék, hétköznapok leírásához rengeteget kellett kutatnom, ami után az események filmként peregtek a szemem előtt, és papírra vetettem őket. A bétaolvasóim szerint ott sikerült a legjobban, ahol nagyobb teret adtam az írói szabadságnak.

Az olvasóknak sokat adtál ezzel a történettel, legyenek akár érintettek vagy teljesen kívülállók. De mit kaptál Te ettől a könyvtől?

Reményt, hogy segíthetek, reményt, hogy íróvá válhatok. Közelebb kerültem édesanyámhoz, a lelke mélyébe engedett belelátni. Mielőtt apukám elhunyt, ő is sokat adott a regényhez. Még jobban összehozta a családot.

Friss szerzőként hogy látod a magyar szerzők jelenlegi helyzetét a könyvpiacon?

Még új vagyok, szinte gyermekként szemlélem a nálam tapasztaltabbak fortélyait. Hiába tehetséges valaki, hiába írt egy jó könyvet, sok egyéb is kell ahhoz, hogy az emberek a kezükbe akarják venni. Optimistán reménykedem benne, hogy a vírushelyzet meghozta az emberek kedvét, hogy a filmeken túl vágyjanak olyan lelki élményekre, amikor egy könyv vezetésével a maguk képzeletében alkotnak világot, mélyítik az értelmi és érzelmi intelligenciájukat.

„Vannak, akik nem bűnhődnek meg azért, amit tettek, és ez nagyon fájhat. Ha nem tudunk a körülményeinken alakítani, akkor a túlélés miatt kénytelenek vagyunk a gondolkodásunkon változtatni. A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.” Ezek a könyved megható és erős zárógondolatai. Egyfajta útravalót adtál az olvasóidnak. Te is eszerint éled az életed?

Igen, abszolút magaménak vallom ezt a megoldást. Ha rágódom a múlton, mintha férgek rágnák a bensőmet, nem segít. Ha viszont erővel változtatok a gondolkodásomon, hogy igenis keresnem kell az újabb napok szépségeit, és azt, hogy miként tudok jobbat kihozni a helyzetből, az felemel, és erőt ad, hogy másoknak is segítsek.

Mit gondolsz mennyire fontos az önmarketing és a kommunikáció az olvasókkal? Mi a tapasztalatod?

Nem vagyok az önreklámozó típus, ez nekem nehézséget jelent. De kész vagyok tanulni, ha ez az ára annak, hogy sokakhoz eljusson a könyvem.

Az olvasókkal szívesen kommunikálok, azzal nincsen gond. Többen visszajeleztek, hogy a könyv olvasása után közléskényszerük volt, annyira a hatása alá kerültek, hogy beszélniük kellett róla. Ha tehetem, nyitott vagyok arra, hogy kommunikáljunk.

Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek!

Nehéz kérdés, ezért hármat mondanék, mind más szempontból a kedvencem.

Az első számú a Biblia. Hihetetlen művészi, költői, gyönyörű szóképek találhatók benne, és emellett gyakorlati útmutatót is nyújt. Sokan nem is tudják, hogy egy kincs porosodik a polcukon. Tükör az énünknek, és gyógyír a lelkünknek.

Másodikként Wilkie Collins: Woman in White (A fehér ruhás nő) című könyvét említeném. Azért írtam előbb angolul, mert szeretem eredetiben olvasni az angol könyveket, és sokszor a spanyolt is. Más birodalom nyílik meg ilyenkor az elmémben, mintha más világot élnék meg, tágítja az élményeimet.

A magyarral bajban vagyok, keresem az utam. Korábban Jókai volt a kedvencem, Zilahytól nagyon szeretem a Fegyverek visszanéznek című könyvét, de nagyon vágyom ahaélményre magyar íróktól.

Szívesen veszem, ha mások ajánlanak ilyet.

Végül pedig mesélj kicsit a jövőről? Milyen terveid vannak?

Minden zsigeremmel vágyok írni. Szeretnék más lélektani és mégis felemelő témát papírra vetni.

Első körben a Könnyező liliomokkal együtt egy kvadrológia a célom, vagyis négy könyv, amelyek társadalmi problémákat járnak körbe, olyan emberek szemszögéből, akik talpra tudtak állni. Külön is olvasható könyvek, mégis egybefűzhetők.

Ezeknek már címet is adtam: Sebzett pillangó, Magányos cédrus, Gyilkos nárcisz.

Jelenleg a Sebzett pillangón dolgozom.


„Vannak emberek, akik elbuknak az előttük lévő akadályban, és vannak olyanok, akik inkább fellépnek rá, hogy magasabbra jussanak, és kikerüljenek a mélyből.” 2021-ben szinte a semmiből robbantál be a könyvpiacra. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy megírod ezt a történetet, a Könnyező liliomokat?

Különösen hangzik, hogy berobbantam. Nem értek a könyvpiachoz, én úgy érzem, szép lassan ismernek meg, és bíznak a könyvem erejében.

Körülbelül 10 éve fogalmazódott meg bennem, hogy megírom a könyvet, amikor még édesanyámat nem zárta börtönébe az Alzheimer-kór. Amikor megismertem az ő történetét, mondtam neki, hogy regénybe illő az élete, mire ő azt felelte: Akkor írd meg. Ő mindig is jobban bízott bennem, hogy erre képes vagyok, mint én magam.


Eleve sem könnyű a szexuális bántalmazásról és az abúzusról írni, hát még, ha a történet igaz és érintett benne az ember. Voltak nehéz pillanatok az írás során?

Amikor elkezdtem megírni, akkor úgy éreztem, hogy már feldolgoztam a velem történteket. A számomra nehezebb pillanatok azok voltak, amikor újabb és újabb gyötrelmekre láttam rá, amiket édesanyám  átélt. Szerintem a saját fájdalmainknál mellbevágóbb a szeretteink fájdalma.

Persze az is igaz, hogy a bétaolvasóim a saját élettörténetemmel voltak a legkevésbé elégedettek, túl objektívnek és érzelemmentesnek érezték. Háromszor kellett átdolgoznom, mire azt mondták, megérkezett a belső énem, rálátnak végre.


Amikor kiengedted ezt a történetet, akkor gyakorlatilag Lontai Léna teljesen védtelenül állt az olvasók előtt. Milyen érzés volt ez? Mennyire izgultál a fogadtatás miatt?

Emiatt is húztam, halasztottam a könyv megjelenését. A legtöbb első könyves író a baráti köréből gyűjti az olvasóit, de én pont őket kerültem. Csak nagyon kevesen tudtak a megjelenésről. Nem kérkedik az ember a becstelen múlttal. Tudom, hogy szép lassan a többiek is látni fogják, erre felkészültem. Több jót elérhetek a könyvvel, mint hogy a saját kellemetlen érzéseimmel foglalkozzam. A tűzoltóknak is kényelmetlen a hőség, mégis megmentenek másokat.


A célod az volt, hogy segíts a történeteddel. Mik a visszajelzések? Sikerült megvalósítani azt, amiért megszületett ez a könyv?

Még nagyon kevés ideje van forgalomban a Könnyező liliomok. Május végén jelent meg, mégis elmondhatom, hogy már lett eredmény, olyan, amiről álmodni sem mertem volna, és ami eleinte kétes kimenetelűnek tűnt.

A regényhez fűződő munkák során egy többgyerekes anyuka az olvasottak hatására vette észre a jeleket, hogy valami nem stimmel a kislányával. A jelek odáig vezettek, hogy kiderült, az alkoholista apuka mámoros állapotban furcsa dolgokat művelt. Az első beszélgetésünkkor annyit tudtam csupán, hogy feljelentették az apukát, meghurcolták az anyukát, és félő volt, hogy elveszik tőlük a gyerekeket. De képzeld, Ági, nemrég találkoztam ezzel az anyukával, gyönyörűen nézett ki. A Könnyező liliomok által elindított lavina hatására a férj elvonóra ment, amit addig sosem tudtak elérni. Mindannyian pszichológushoz jártak, és ma már egy egységes családdá váltak.

Egy másik eset, amiről tudok, hogy egy fiatal lánynak a barátnője a könyv hatására igyekezett kezelni a lány elmérgesedett lelki sebeit. A lányból felszakadt a rég eltemetett fájdalom, és hálás volt, hogy végre van valaki, aki megérti, és ki tudja önteni neki a lelkét.


A regényed egy kicsit olyan, mintha kinyújtanád a kezed, és azt üzennéd, „Gyere fogd meg a kezem, segítek...” Szolgálhat egy nyilvánosságra került történet könyv formájában kapocsként a hasonló sorsú, hasonló tragédiákat átélt emberek között?

Több olyan embertől hallottam, akik hasonlón mentek keresztül, hogy ők még véletlenül sem akarják elolvasni a könyvet. Értem, miért gondolkodnak így. De ha a barátaik olvassák, bízom benne, majd ők fognak tudni segíteni nekik.

Voltam én is hasonló fázisban, homokba dugtam a fejem, de az nem oldotta fel a kételyeket, félelmeket.

Előbb utóbb a többiek is fogják érteni, ha egymásnak segítünk, többek lehetünk. Ahogy egy régi mondás tartja: Jobb adni, mint kapni”.


Azért, hogy a benned lévő történetet minél tökéletesebben tudd átadni, kiírni magadból, elvégeztél egy íróképző iskolát is. Milyen hatással volt/van ez az életedre?

Igen, elvégeztem a Magyar Íróképzőt, Zsiga Henrik volt az oktatóm. Van ebben az emberben valami, ami csodát művel. Kimozdít a komfortzónából, meglátja a benned rejlő kincset, és nem tehettem mást, mint megígértem neki, igenis megírom a könyvet. Dátumot kért, hogy mikorra leszek kész. Innen nem volt visszaút.

Az életemre milyen hatással volt ez a tanfolyam? Rájöttem, ha nem írok, az olyan, mint a bensőmbe zárt tűz. Nem tehetem meg, mert felemészt.

Ha írok, szárnyalok, boldog vagyok, mert úgy érzem adhatok.


A Te könyved igaz történet. A neveket megváltoztattad. Ezen kívül mennyi teret adtál az írói szabadságnak az írás során?

Ahogy haladtam időben visszafelé, az elfeledett múlt homályába, nem tudtam már megkérdezni rég elhunyt nagymamámtól, mikor mit mondott vagy tett. Édesanyám sem emlékezett minden részletre, csak a főbb esemény sodrására. A régmúlt történeteinek párbeszédeihez, a táj, környék, hétköznapok leírásához rengeteget kellett kutatnom, ami után az események filmként peregtek a szemem előtt, és papírra vetettem őket. A bétaolvasóim szerint ott sikerült a legjobban, ahol nagyobb teret adtam az írói szabadságnak.


Az olvasóknak sokat adtál ezzel a történettel, legyenek akár érintettek vagy teljesen kívülállók. De mit kaptál Te ettől a könyvtől?

Reményt, hogy segíthetek, reményt, hogy íróvá válhatok. Közelebb kerültem édesanyámhoz, a lelke mélyébe engedett belelátni. Mielőtt apukám elhunyt, ő is sokat adott a regényhez. Még jobban összehozta a családot.


Friss szerzőként hogy látod a magyar szerzők jelenlegi helyzetét a könyvpiacon?

Még új vagyok, szinte gyermekként szemlélem a nálam tapasztaltabbak fortélyait. Hiába tehetséges valaki, hiába írt egy jó könyvet, sok egyéb is kell ahhoz, hogy az emberek a kezükbe akarják venni. Optimistán reménykedem benne, hogy a vírushelyzet meghozta az emberek kedvét, hogy a filmeken túl vágyjanak olyan lelki élményekre, amikor egy könyv vezetésével a maguk képzeletében alkotnak világot, mélyítik az értelmi és érzelmi intelligenciájukat.


„Vannak, akik nem bűnhődnek meg azért, amit tettek, és ez nagyon fájhat. Ha nem tudunk a körülményeinken alakítani, akkor a túlélés miatt kénytelenek vagyunk a gondolkodásunkon változtatni. A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.” Ezek a könyved megható és erős zárógondolatai. Egyfajta útravalót adtál az olvasóidnak. Te is eszerint éled az életed?

Igen, abszolút magaménak vallom ezt a megoldást. Ha rágódom a múlton, mintha férgek rágnák a bensőmet, nem segít. Ha viszont erővel változtatok a gondolkodásomon, hogy igenis keresnem kell az újabb napok szépségeit, és azt, hogy miként tudok jobbat kihozni a helyzetből, az felemel, és erőt ad, hogy másoknak is segítsek.


Mit gondolsz mennyire fontos az önmarketing és a kommunikáció az olvasókkal? Mi a tapasztalatod?

Nem vagyok az önreklámozó típus, ez nekem nehézséget jelent. De kész vagyok tanulni, ha ez az ára annak, hogy sokakhoz eljusson a könyvem.

Az olvasókkal szívesen kommunikálok, azzal nincsen gond. Többen visszajeleztek, hogy a könyv olvasása után közléskényszerük volt, annyira a hatása alá kerültek, hogy beszélniük kellett róla. Ha tehetem, nyitott vagyok arra, hogy kommunikáljunk.


Ha író-olvasó találkozón lennénk, akkor azt kértem volna, hogy hozd el az egyik kedvenc könyved és mesélj róla az olvasóknak. Így most virtuálisan tedd meg ezt, kérlek!

Nehéz kérdés, ezért hármat mondanék, mind más szempontból a kedvencem.

Az első számú a Biblia. Hihetetlen művészi, költői, gyönyörű szóképek találhatók benne, és emellett gyakorlati útmutatót is nyújt. Sokan nem is tudják, hogy egy kincs porosodik a polcukon. Tükör az énünknek, és gyógyír a lelkünknek.

Másodikként Wilkie Collins: Woman in White (A fehér ruhás nő) című könyvét említeném. Azért írtam előbb angolul, mert szeretem eredetiben olvasni az angol könyveket, és sokszor a spanyolt is. Más birodalom nyílik meg ilyenkor az elmémben, mintha más világot élnék meg, tágítja az élményeimet.

A magyarral bajban vagyok, keresem az utam. Korábban Jókai volt a kedvencem, Zilahytól nagyon szeretem a Fegyverek visszanéznek című könyvét, de nagyon vágyom ahaélményre magyar íróktól.

Szívesen veszem, ha mások ajánlanak ilyet.


Végül pedig mesélj kicsit a jövőről? Milyen terveid vannak?

Minden zsigeremmel vágyok írni. Szeretnék más lélektani és mégis felemelő témát papírra vetni.

Első körben a Könnyező liliomokkal együtt egy kvadrológia a célom, vagyis négy könyv, amelyek társadalmi problémákat járnak körbe, olyan emberek szemszögéből, akik talpra tudtak állni. Külön is olvasható könyvek, mégis egybefűzhetők.

Ezeknek már címet is adtam: Sebzett pillangó, Magányos cédrus, Gyilkos nárcisz.

Jelenleg a Sebzett pillangón dolgozom.

Az interjúban említett könyvek

Névtelen terv (46)

Sebzett pillangó

Kiadás éve: 2022
Műfajok:   regény
Stílusok:   transzgenerációs
Névtelen terv (45)

Könnyező liliomok

Kiadás éve: 2021
Műfajok:   családregény, életrajz, regény
Stílusok:   romantikus, transzgenerációs