Szerencsés vagyok, mert apai nagymamám, aki maga is nagyon tehetséges író volt, hamar rájött, hogy nem véletlenül írok tele mindent történetekkel. Sajnos a mamám nem tudott kibontakozni, csak a fióknak írt, de engem már tizenegy éves koromban nagyon biztatott. Akárcsak anyukám. Aki szintén nagyon támogató volt. Gimnazista koromban már újságot csináltam, tizenkilenc éves koromban pedig kreatív írást tanultam. Szóval mondhatni, egész életemben tudtam, hogy nekem ez az utam. 

Mivel a Goodstuff magazin, aminek a tulajdonosa és a főszerkesztője is vagyok, nagyon sok cikket publikál, így azokat olvasom, lektorálom is. Így kizárt, hogy elfáradjak, vagy ne legyek tisztában azzal, hogy mi érdekli pillanatnyilag az embereket. Mivel minden nap írok, így nem rozsdásodom be. De a történeteim szempontjából is fontosak, hiszen sok emberrel találkozom, sok életet, sorsot látok.

Ez nagyon érdekes kérdés, és nem tudok rá válaszolni. Az eladás nagyjából mindkét témában hasonló. Azt tapasztalom, hogy aki megveszi a 99 gondolat a szeretetről című könyvet kisebb eséllyel ír nekem, hogy tetszett, mint aki egy-egy regénybe vagy karakterbe szeret bele. Szerintem az emberek szemérmesek. Ha érdekli is őket a fejlődés, az önszeretet, önmaguk megismerése, mégis titokban tartják. Bár az instagramon nagyon népszerűek a 99 könyvek, csodálatos rajongói fotókba futok bele, aminek szörnyen örülök, és meg is hatódom minden alkalommal.

Ez nagyon változó. Sok mondanivalóm van, és szinte minden érdekel, ami az emberrel, az emberi érzésekkel összefügg. A regényeimben visszatérőek a túlélő, nagyon erős női karakterek, így nem valószínű, hogy ezt elhagyom, de bármi lehet! Most éppen az Április út trilógia befejezése jár a fejemben, de az Aranykör is nagyon izgat. Lehet, hogy még meglátogatom a szereplőket a szigeten, ki tudja?

Most, 45 évesen egyre többet. Ezt a gondolatot anyukám hagyta rám örökül, és mióta nincs velem, még erősebb a késztetés, hogy minden nap kimutassam a családomnak és a szeretteimnek, hogy mennyire szeretem őket. Ölelések és csókok, bókok, kedves szavak nélkül nem szabad zárni egy napot. Szerintem. 

A fejem. Minden nyomot hagy bennem, és néha csak évek múlva bukkan elő ismét. Ha lenne energiám és időm, ebben a pillanatban is nagyjából húsz könyvet tudnék írni. De már megtanultam, hogy minden történetnek rendelt ideje van. Azt írom, ami a legerősebben hív. 

Erős nő, támogató férfi, humor.

Szerintem az elmúlt húsz évben, mióta könyveim jelennek meg, hatalmasat fordult a piac. Elhiszed, hogy amikor a Rözéfröccs először megjelent 2001-ben még Judit Ponte néven írtam, mert a magyar szerzőket nem vették meg? Most elég megnézni a Libri sikerlistáját, mindig szerepelnek rajta magyar szerzők. Szerintem ez fantasztikus, és ezért nem győzök hálálkodni az olvasóknak, hogy szeretnek minket.

Nagyon fontos. Az olvasót érdekli az író személye és a könyvön kívüli gondolatai is! Aki ezt felismeri, nagy előnnyel indul azokkal a szerzőkkel ellentétben, akik privátabbak, szégyenlősebbek. Nekem egyébként nem mindig sikerül ezt észben tartanom, de néhány kollégámtól ezt is érdemes tanulni!

A történetmesélés varázsa. Hiszem, hogy van egy olyan szűrőm, amin keresztül személem a világot, és meglátok olyat is, amit más nem. Ha ezt át tudom adni, az csodálatos. Nekem az írás a világ legcsodálatosabb, legvarázslatosabb tevékenysége. Egy olyan ihletett állapot, ami az eufóriához hasonlít. Mindent szeretek benne, kivéve a határidőket, de anélkül nem megy ... Bárki, aki ki tud teljesedni a művészetében, az önkifejezésben, az a világ legszerencsésebb embere. Ha pedig erről még pozitív visszajelzést is kapunk, és az olvasók szeretik, amit csinálunk, az már tényleg cseresznye a tejszínhab tetején!

Nagyon válogatós lettem az utóbbi időben, mert az olvasás nekem olyan tevékenység, ami luxus. Ugyanis, ha éppen egy könyvön dolgozom, akkor akaratlanul is átveszem azt az írói stílust, amit éppen olvasok. Ez pedig nagyon nagy csapda. Szóval sajnos, kevesebbet olvasok, mint szeretnék. Nagy rajongója vagyok az életrajzi köteteknek, pláne ha a kedvenceimről van szó. Legutóbb Eric Clapton önéletrajzát olvastam, akinek a zenéjéért kisgyerekkorom óta rajongok. Eric élete drámákkal, nehézségekkel teli, annak ellenére, hogy született tehetség, aki egyedül tanult meg gitározni. A könyv nagyon érdekes kortünet a hetvenes évek Londonjáról, az akkori zenészekről, de tele van tragédiával is. Clapton évtizedeken keresztül volt függő, elszerette George Harrison feleségét, szerencsétlen házasságai voltak, és kétéves kisfiát is szörnyű körülmények között vesztette el. Nem könnyű olvasmány, de nagyon olvasmányos és tanulságos is. Az embernek hirtelen kedve támad Claptont hallgatni! 

Most készült el az újabb „Gondolat” könyv, számszerint a negyedik a sorban, a Gondolatmappa és a két 99 gondolat után. Címe, 365 gondolat a boldogabb élethez. Ez egy olyan kötet, amire szörnyen büszke vagyok, mert igazán ihletett állapotban született, egy éven keresztül. Minden nap leírtam azt a sugallatot, ami aznap érkezett hozzám, így áll össze egy 365 lapos öröknaptár-könyv, amit akár sok éven keresztül is használhatsz. Ezután, ha a covid is úgy akarja, téli dedikálásokra megyünk szerzőtársaimmal, aztán pihenünk egy kicsit. Jövőre jön az Április út következő epizódja, majd a trilógiát lezáró harmadik rész. Közben azért kiöntök néhányszáz gyertyát, mert azzal is foglalkozom! Őszi illatokba burkolózva várom a karácsonyt, ami nekem az év kedvenc időszaka!