Gyerekkorom óta folyamatosan írok valamit: hol naplót, hol iskolai újságot, hol határozatot, hol jogszabályt. Olaszországba költözésem után kezdtem el blogot írni – először csak magamnak és a családnak, közeli barátoknak- ebből lett aztán az Olaszmamma és mára már a könyvek is.

Valószínűleg igen. Szokták mondani, hogy mindenkiben van egy regény, az én esetemben ez volt az, amit puszta ösztönből, gondolkodás vagy a backspace gyakori nyomogatása nélkül született. Kihordtam, kicsúszott.

A titok nagyon egyszerű, és nem is titok. Saját magamat adom, saját magamat vetem papírra, csalánkiütést kapok bármiféle modorosságtól, és a közhelyektől. Nem idealizálom túl a sokak által annyira vonzónak tartott olasz világot. Szerintem az őszinteség mindig kifizetődő. A legfontosabb pedig a saját hang, és a humor. Ez számít szerintem a legtöbbet.

Nagyjából bármi, ami Olaszországgal kapcsolatos, és amiről még nem húzták le az összes bőrt. Az útikalauz az édes élethez című könyvemnek is ez volt az alapvető vezérfonala. Le akartam téríteni a magyar utazókat az olyannyira bevett, a csapból is folyó útvonalakról, ehelyett igazi bennfentes tippeket igyekeztem adni az olvasóknak.

Könnyedség, őszinteség, humor.

Van egy-két történet, ami bennem van, sőt olyan is, aminek egy része már a merevlemezemen, de itt is tartom azt, hogy az életnél nincs jobb forgatókönyvíró, igaz történetek izgatnak leginkább, megdöbbentő sztorik, amik mögé érdemes bekukkantani.

Igyekszem ügyesen megoldani, és amikor otthon járok akkor legalább egy személyes találkozóra időt szakítani, sőt, ha a hazautazásom mondjuk egy új kötet megjelenésének környékére esik, akkor minél több helyszínen és fórumon próbálok személyesen megjelenni.

Hála az égnek, csupa pozitív vélemény érkezik hozzám, és egészen megdöbbentő hatást gyakorolnak a könyveim egyes olvasókra. Többen vannak olyanok, akik csak miattam látogattak el Torinóba. Erre nagyon büszke vagyok, borzasztóan zavar, hogy a magyar utazók fejében Torinó sokszor fel sem bukkan, mint lehetséges úti cél, pedig sokkal izgalmasabb, mozgalmasabb, szebb, mint egy csomó olyan város vagy országrész, ahová özönlenek a magyar turisták. Volt olyan olvasó is, akinek megadtam az utolsó lökést ahhoz, hogy Olaszországba költözzön. Hihetetlen, hogy milyen ereje lehet egy írásnak.

Része az életemnek, a béke szigete, a saját világom, ahová bezárkózhatom akkor, amikor csak magammal akarok foglalkozni. Dolgozó nők, anyák szerintem pontosan tudják, hogy milyen jól jön egy mentsvár, legyen az írás, sport vagy pogácsasütés.

Képzeld, idén lesz 13 éve, hogy itt élek, magam is nehezen hiszem el. Azt nem mondanám, hogy olasszá váltam volna, így nem is kell visszavedlenem magyarrá, amikor hazautazom. Amit nagyon gyorsan sikerült átvennem az olaszoktól, nyilván azért, mert alaptermészetemtől sem áll messze, az a pozitív gondolkodás, az optimizmus, a társasági élet, a közösség és a családi kötelékek fontossága.

Minden percét imádtam, pont a Covid-időszak után jelent meg az első könyvem , így még jobban megéreztem a két év lelassulást követő felpörgést. Hálás vagyok, hogy lehetőséget ad arra, hogy újra szorosabbá húzzam a kötelékem Magyarországgal. Rengeteg fantasztikus embert ismertem meg a könyvkiadás kapcsán, csupa kreatív, fantáziadús személyt, akikkel öröm együtt dolgozni.

A magyar szerzők közül Vámos Miklós a hatalmas kedvencem, valamennyi könyvét olvastam, szeretem a fanyar humorát. Az első könyv, amit olvastam tőle Az anya csak egy van. Gimnazista koromban került a kezembe, és le sem tudtam tenni, fantasztikusnak találtam, hogy hogyan tudja ilyen hihetően előadni egy férfi egy nem annyira minta anya agymenését. Utána soha nem mulasztottam el megvenni az újonnan megjelenő írásait. Emlékszem , hogy volt olyan egyetemi vizsgaidőszak, amikor éjfélig mondjuk pogári jogot tanultam, és utána muszáj volt még legalább hajnal kettőig fennmaradnom, hogy Vámost olvassak. Kellett a lelki egyensúlyomhoz. Remek kordokumentumok, senki nem írja le ennyire jól a magyar valóságot, mint ő.

Továbbra is Olaszországban maradunk, annyit elárulok, hogy egy korábbi könyvem folytatásaként, és már nem kell sokat várni a megjelenésre, már a szerkesztőm gondos kezeiben van a kézirat.