Komolyan két éve kezdtem el írni. Egy alkotói csoportban publikáltam először novellát, és rendkívül pozitív fogadtatásra talált. Innen aztán egyik dolog követte a másikat. Egyre több csoportba hívtak meg, újságok hozták le az írásaimat, és több novellám is díjazott lett különböző pályázatokon.
Aztán nem egész egy évvel ezelőtt létrehoztam az írói oldalamat és mára majdnem négyezer követője van. Kialakult ott egy nagyon pozitív, el- és befogadó közösség.
Azt gondolom, hogy lehet valaki a legjobb író, rendelkezhet nagyszerű erőforrásokkal és kapcsolatokkal, a legfontosabb mindig az Olvasó. Az Ő bizalmuk hozta el nekem azt, hogy belevágjak a regény megírásába. Az Olvasók, akik bizalmat szavaztak nekem és a regényemnek. Ez a legszebb Ajándék, amit kaptam. Nagyon szépen köszönöm! 

Több mint egy éve éreztem elérkezettnek az időt arra, hogy egy hosszabb lélegzetvételű írással álljak elő.

Jó ideig csak érleltem magamban a gondolatot, és hagytam hadd találjon meg az írás. Azt viszont, hogy miről akarok írni, pontosan tudtam. Valószínű különösen hangzik, de akik már egy jó ideje olvasnak tőlem, talán mégsem lepődtek meg annyira: úgy tudok csak írni, hogy közben én magam vagyok a főszereplő. Érzek mindent, amit ő, érzem körülötte az embereket, az illatokat, minden lélegzetvételében, gondolatában ő én vagyok – mintha betöltődne az egész élete az elmémbe, a szívembe.

Nos, miután azt már tudtam, miről akarok írni, csak várnom kellett a főszereplőm felbukkanására. És egyszer csak megérkezett. Egy reggel arra ébredtem, hogy bennem volt, és hallottam, éreztem őt. Feküdtem az ágyban, és hirtelen az ő szemével láttam és érzékeltem. Felkeltem, kiültem a teraszra, és csak hallgattam, míg elém nem tárult az egész élete. 

Pár napig ebben az állapotban léteztem, aztán a laptop elé álltam és csak írtam. Közel hat hétig egyfolytában. Éjjel-nappal, alig alvásokkal, mert feszített, hogy elmondhassam a történetét és minél előbb eljuthasson minél több emberhez. 

Miután elkészült a kézirat, itt állt előttem egy több mint 400 oldalas regény.  

Van egy misszióm. Már régóta írok ezért (is). Sok novellám is ezért született.

Hiszek abban, hogy mindenki igenis tehet egyéni szinten valamit. Hiszek abban is, hogy a tudás elősegítheti a változást. Szeretném, ha a könyv minél több emberhez eljutna. Régóta azon dolgozom, hogy a bántalmazást elszenvedett emberekre sokkal jobban odafigyeljünk, hogy megértsük magát a jelenséget, és igenis nyújtsunk segítő kezet, ne fordítsuk el a fejünket ilyen esetben. Szeretném, ha mind többen értenék, mi zajlik egy ilyen kapcsolatban. Gyakran hallom azt, hogy “megérdemli", ha benne marad. Szerettem volna megmutatni, hogy ez egy olyan folyamat, amiből nincs kiút úgy, ahogy azt általában gondoljuk, és az elszenvedő fél nem hibás, pláne nem gyenge. Írok azért is, hogy akik ilyet vagy bármi hasonlót éltek át, tudják, nincsenek egyedül, hogy van remény(ük) a jobb életre, és azért is, ha a kezükbe kerül a könyv, ők maguk is ébredjenek rá, mi történik velük. 

Az eddigi visszajelzések megerősítenek abban, hogy nagy szükségünk van erre a tudásra ahhoz, hogy változás történhessen. Ezért szeretném, hogy minél többen megismerjék Ninett történetét. Ez elsőkönyves szerzőként nem is olyan könnyű. És minden egyes ember, aki értőn, érző szívvel fogadja Ninett történetét, és megosztja másokkal is a szavait, rengeteg tesz ezért.

A regényben (sajnos) sok a saját tapasztalásom is. Nyilván az egyes karakterek a valóságban nem léteznek, de mindegyiküknek van az életből vett alapja is. Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mikor és hogyan születtek meg, mert amikor Ninett története megérkezett hozzám, a szereplők vele együtt jöttek. 

Még nagyon friss a dolog, hiszen alig 3 hete, hogy kapható a regény. Ugyanakkor, már ez alatt a pár hét alatt is rengeteg visszajelzést kaptam Olvasóktól, amiért nagyon hálás vagyok. És már most azt mondom, hogy igen. Hadd idézzek néhány gondolatot azokból, amelyeket olyan emberektől kaptam, akik már olvasták az Ébredést:
"Felkavaró, nagyon fájdalmas volt számomra, mert eddig nem értettem miért nem tudnak lépni, változtatni a bántalmazottak. Ez a könyv megértette velem, mi zajlik le bennük, milyen nagy erő kell, hogy segítséget kérjenek az utolsó pillanatban …”

„Most fejeztem be a könyvet, és nagyon komoly felfedezést tettem. Régóta és sokoldalúan foglalkozom a bántalmazás témakörével. Mégis az újdonság erejével hatott, hogy mivel a bántalmazás is csak hálózatban tud igazán működni, ezért a megmentéshez is hálózat kell.”

„Ez a könyv egy reménysugár, egy bátorító kézszorítás, egy kéz, amely támaszt és vigaszt nyújt, ugyanakkor meg is erősít.”

„Szívből ajánlom mindenkinek, főleg aki ilyen helyzetben él, vagy ehhez hasonló dolgok történtek vele. Ez a könyv megmutatja a gyógyuláshoz vezető utat.”

És csak néhány idézetet hoztam el a sokból. Úgy érzem, igen, sikerült megvalósítani. Már „csak” azt szeretném, ha minél több emberhez eljuthatna Ninett története. 

Az írás egyfajta terápia is. Voltak részek, amelyeket sírva írtam. És van ebben a könyvben olyan rész, amely teljesen a sajátom. Nekem Ninett története nagyon sokat adott. Önmagamról és önmagamhoz, mert ez a könyv, több ezer bántalmazott ember kiáltásának a visszhangja – és úgy érzem, sokan meghallhatják.
Reményt is ad, hogy talán sikerült úgy megírnom ezt a regényt, hogy valóban tudok vele segíteni. 

Több mint tíz éve rendszeresen olvasok pszichológia témájú könyveket, tankönyveket, cikkeket, tudományos kutatások adatait. A különféle személyiségzavarok és az abúzus témaköre mindig is kiemelt figyelmet kapott nálam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ilyen értelemben ebben a regényben tíz éves kutatómunka van. 

Azt szoktam mondani, hogy szemlélődöm, megfigyelek, meghallgatok másokat - érzek és írok. Írásaim az emberi természettel, a lélekkel, a jellemmel – időnként ez utóbbi hiányával foglalkoznak. Bizonyos írásaimat kimondottan szemnyitogatónak szánom. Van, hogy tabukat döngetek, van, amikor csak finoman karcolgatom a felszínt, van, hogy tükröt mutatok.
Introvertált típus vagyok, és talán ezért is jó megfigyelő és jó hallgatóság. Megfigyelem az embereket, a köztük lévő interakciókat, meghallgatom a történeteiket – ahol sokszor az a fontosabb, amit nem mondanak ki.
Akit súlyos bántalmazás ért, az ki van élezve mások legapróbb rezdülésére is.
Tehát maga az élet az ihletforrás.

Szeretném, ha a világ jobb hely lenne, és hiszem, hogy írásaim értékes építőkövek ezen az úton. 

Elsőkönyves szerzőként valójában még nem látom a piacot. Amit érzékelek, hogy eleve kevesen olvasnak, könyvet még kevesebben, miközben a könyvpiac nagyon telített.
Különösnek találom, hogy az emberek valamiért előnyben részesítik a külföldi szerzőket – elég csak megnézni a sikerlistákat, ahol egy-egy ötvenes listán 10-15 a magyar szerző. Holott rengeteg magyar író van, és nagyon sok értékes kortárs író is van. Szerintem a legmegérintőbb az anyanyelvünkön íródott könyv. Ezért is tartom fontosnak az általad indított kezdeményezést.
Hiszek abban, hogy aki olvasott már kortárs magyar írótól, az újra és újra vissza fog térni az anyanyelvén hozzászóló művekhez. 

Már régóta fut az oldalamon az egy gondolat-egy fotó elnevezésű sorozat. Itt a szigeten készítettem 365 fotót, és mindegyikhez van egy-egy saját gondolatom. Ehhez sokan hozzászólnak, megosztják a saját gondolataikat, tapasztalataikat. Nagyon szeretem ezeket a „beszélgetéseket”. Sokat tanulok tőlük, velük. Ami különösen kedves a szívemnek, hogy bár lassan 4000 az oldalam követőinek a száma, és nagyon sokféle ember van jelen, különböző véleményekkel, megélésekkel, tapasztalásokkal, a legkülönfélébb élethelyzetekben, mégis kialakult egy elfogadó, egymás iránt mély tiszteletet és empátiát árasztó légkör.
Az írói oldalamon nagyon sok novellát is megosztok, és ezt is nyitott szívvel fogadják, olvassák.
Számomra ezek a fontosak, és ez az érték. 

Az az egyik legfontosabb, hogy olvassák az írásaimat, és sok visszajelzést is kapok, hogy megérinti az olvasókat, amit írok, hogy adott nekik valamit.
Az egyik legnagyobb dolog volt például, amikor az egyik nehéz írásom után kaptam egy levelet, miszerint egy férfi átment a szomszédba, amikor hallotta, hogy ott bántalmazzák a szülők a kisfiukat, átvitte magához a gyereket, és elbeszélgetett a szülőkkel. Ha csak ennek az egyetlen kisfiúnak segítő kezet nyújtottak, már megérte írnom. 

Ezen a kérdésen gondolkodtam a legtöbbet, és még mindig nem jutottam dűlőre. Több mint kétezer könyvet olvastam el, és komolyan nem tudok választani. 

Igen. Van három újabb regény bennem, és azt várom, melyik főszereplő talál meg előbb, hogy leírhassam a történetét. Egyelőre egyszerre „beszélnek”.
Emellett több mint száz novellám van, és szeretném őket kötetbe foglalni.