Várakozni minden embernek kell: a tehetetlen toporgáson át, a hosszú évekig tartó türelmes bizakodásig. Megannyi várakozás kijut életünk során, ám mind közül a legszebb a karácsonyi – várni a Szentestére.

Az advent talán azért a legkülönlegesebb, mert egészen a gyermekkorunkig nyúlik vissza, arra az időre emlékeztet, amikor még szentül hittünk a csodákban, izgalommal vártuk a hóesést, a Mikulást, és a Jézuskát. Mennyit kell még aludni? – ostromoltuk a szüleinket rengetegszer. Habár a gyerekszív az időt még nehezen követi, a felnőtteknél ezerszer jobban tud hittel várakozni. A karácsony előtti napokban a fényfüzérrel feldíszített városban izgatott gyermekarcokat látni, szívmelengető a betlehemet csillogó szemmel figyelő aprónép, vagy az óvódások kórusa, ahogy A mennyből az angyalt zengi… Alig várják a Szentestét, ragyogó szemmel bontogatják a fa alatt várakozó dobozokat – magam is emlékszem pár kedves ajándékra, ám a legszebb ajándék mindig a karácsonyfa volt, és az érzés, hogy mennyire vártam, hogy csengessen az angyalka, és végre beléphessek a szobába. Még most is érzem a fenyő, a narancs és a csillagszóró egymásba olvadó illatát… Mert a karácsonynak külön illata is van, melyet átleng a süteményekből áradó fahéj és vanília.

A felnőtteknek is szükségük van a különleges dátumokra, mert az ünnepek megállítják az időt – figyelmeztetnek a fontosra, az időtlenre. A gyermekkori varázslat helyett ajándékul kapják a várakozás megszépítésének örömét, az otthonokba csempészik a meleg, barátságos hangulatot és az illatokat.

A 35. karácsonyomat is ugyanúgy várom, bár nem szertelenül nyargalászik a lelkem fel s alá az izgatottságtól, mint ötéves koromban, de valami mégsem változott, valami megmaradt a régmúlt karácsonyokból. Idén a szívem egy ötévesért dobog, aki pontosan úgy vár, ahogyan egykor én – megfordult a világom: most én vagyok az, aki megteremti a varázslatot…

A decemberi hetekben én már lázasan készülök: díszítek, ünnepi hangulatot teremtek, mert örömet akarok okozni. Hiszem, hogy, aki kidíszíti az ablakát, az nem csak magának teszi, hanem, az összes arra járónak is… A téli sétákon a karácsonyi fények melegséggel töltik meg a szívemet, azt hiszem, az utóbbi években a karácsonyt várni szeretem, talán jobban is, mint, amikor elérkezik.