17. nap

Szánkó

Wekerlei szánkó

Wekerlén nőttem fel, a legelső emlékeim mind ehhez a szép kertvároshoz kötődnek. A várakozás a karácsony ünnepére, nálam akkoriban a Mikulás eljövetelével kezdődött. A Télapó megzörgeti a zöld spalettánkat, és nem tudom eldönteni, nem csak az olajkályha puhogását hallom-e. Izgatottan beszaladok a szobába. Az ablakban − a megtisztított cipőm mellett −, virgács, piros mikuláscsomag és az annyira áhított, kék színű, mágneses rajztábla vár rám.

Évtizedek óta nem jártam arra, de ha behunyom a szemem, magam előtt látom a házunkat, a szomszédban a kerti törpéket, odébb egy parányi kővárat. Tudom, melyik házban ki lakik.

Végigsétálok az utcán, közben lassan besötétedik. Fázósan összehúzom magamon a kabátomat. A platánfák alatt még sűrűbbnek tűnik a homály. Felfedezek egy kaput, mely korábban egész biztosan nem volt itt. Mögötte sem udvar, sem épület nem látszik. Lenyomom a cirádás rézkilincset, és belépek.

Egy széles utcán találom magam. Középen sárga fénnyel pislákol az utcai lámpa. Nagy hópelyhek szállnak és mindent friss hó borít. Egy kisgyerek hangosan biztatja a szánkóját húzó apját. A férfi hirtelen irányt vált, megrántja a szánkót, és a gyerek beleborul a vastag finom hóba. Nevetnek. Közelebb sétálok hozzájuk, mindkettőjüket nagyon jól ismerem…

Apám fázósan összehúzza kockás flanelsálját, felhajtja a szürke szövetkabátja gallérját, megigazítja félrecsúszott prémsapkáját. Én pedig leveregetem a havat a kabátomról, de egy hógolyó váratlanul telibe talál. Mérgesen viszonoznám, de persze nem sikerül. Visszaülnék a szánkóra, apám elrántja és ismét a hóba huppanok. Apám annyira nevet ezen, hogy a kezemben tartott hógolyóval most eltalálom. Prüszkölve rázza ki a kockás sálat, kesztyűjét alig bírja felhúzni megdermedt kezére, és észreveszem, hogy átázott a cipője. Megsajnálom, azt mondom neki: Most én vagyok a Mikulás. Ülj a szánkóra, én foglak húzni hazáig!

Meglepődik, tiltakozik, de addig erősködöm míg végül hitetlenkedve ráül a szánkóra. Kék szeme furcsán fénylik, és vidáman int anyámnak, aki toporogva vár ránk a járdán. Nekiveselkedem és magam is meglepődök azon, hogy mennyire könnyedén siklik a szánkóm az apámmal. És nagyon boldog vagyok.

 

https://www.masterfile.com/